Tolna Megyei Népújság, 1964. november (14. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-26 / 277. szám
6 TOLNA MET,VEI VEPOJSAG 1964. november 26. Olimpiai élménybeszámoló a kosárlabdázóknak Évadzáró közgyűlés a Szekszárdi Dózsa Sportkörben Szombaton este tartotta évadzáró közgyűlését a Szekszárdi Dózsa Sportkör. A megjelentek előtt ir. Fenyvesi Jenő sportköri titkár tartott beszámolót. Többek között megállapította: az atlétikai szakosztály kiváló eredményeket ért el. Ezt igazolja Szabó Miklós és Krassay Judit eredménye is. Mindketten a magyar válogatott színeiben szerepeltek. Elismerőleg szólt Cseke Gizelláról és Török Sándornéról, akik országos BM-bajnokságot nyertek. Az atlétikai szakosztály tagjai az idén nyolc megyei ifjúsági és felnőttcsúcsot döntöttek meg. Az ökölvívó-szakosztályról a beszámoló elégedetten nyilatkozott. A sportkör vezetősége az NB Il-es csapat szereplésével elégedett, a versenyzők valamennyien becsülettel helytálltak, és tudásuk, erejük legjavát nyújtották a mérkőzéseken. A labdarúgó-szakosztály munkáját a beszámoló több oldalról is értékelte. Az NB III-as csapat nem tudta azt a teljesítményt nyújtani, amit a vezetőség várt tőlük, és célul tűzött ki. Elismerőleg nyilatkozott a sportköri titkár az ifjúsági csapat szerepléséről, amely a megyei ifjúsági- bajnokságban az ötödik helyen végzett. Tájékoztatta a tagságot, hogy Dósai István vezetésével 30 —40 serdülő korú fiú ismerkedik a labdarúgással. A céllövő-szakosztály is szép sikerrel zárta az évet — mondotta Fenyvesi elvtárs. A Béke Kupa versenysorozaton szerepeltek a céllövők, ahol körzetükben az elsők lettek. Az országos összesített versenyben a 45 csapat közül a szekszárdiak a tizedik helyet szerezték meg. A sportköri titkár beszámolója a gazdasági helyzetről is tájékoztatta a tagságot. Megállapította: a tagdíjbevételi tervét az atlétikai szakosztály 100 százalékig, a labdarúgó-szakosztály 65 százalékig, része öntelt, az edzéseket rend- szertelenül látogatja, több játékosnál a mérkőzéseken hiányzott a küzdőszellem. A csapat gyenge szereplése megmutatkozott a mérkőzések látogatottságában is, ezért a nézők száma 40—50 százalékkal csökkent. A sportkör elnöke a továbbiakban dicsérően nyilatkozott az atlétákról, akik a legtöbb elismerést, dicsőséget szerezték az egyesületnek, ugyanakkor a költségvetési tervüket csak 50 százalékig használták fel, ezzel szemben a tagdíjfizetést 100 százalékig teljesítették. Kitért a céllövőszakosztály problémáira is és közölte: jövőre közös összefogással megépítik a gyakorló lőteA Tolna megyei Kosárlabda Szövetség felkérésére november 28- án, szombaton 18 órai kezdettel Szekszárdon, a TIT-klub helyiségében Zsíros Tibor, a magyar férfi kosárlabdaválogatott edzője Kassai Ervin nemzetközi játékvezető, valamint Kertész István, a Magyar Kosárlabda Szövetség főtitkára olimpiai élménybeszámo- I lót tart. Ezen részt vesznek a Kövendi Anna emlékversenyen szereplő csapatok és azok vezetői. A kosárlabdázók nagy érdeklődéssel várják a szombati élmény- beszámolót. ahol a magyar kosárlabdasport legjobb szakembereitől hallhatják az olimpiai élményeket, a kosárlabdasport magyar vonatkozású híreit. Á vasipari csapata nyerte a kispályás labdarúgóbajnokságot Dr. Fenyvesi Jenő, a Dózsa sportkörének titkára beszámolója közben. elnökség a sportkör munkájával, eredményeivel összességében elégedett. Különösen az atlétikai és az ökölvívó-szakosztályt állította példaképül a tagság elé. Kitért azokra a játékvezetői tévedésekre, amelyek sorozatosan sújtották vidéki mérkőzésein az NB Il-es ökölvívócsapatot és ezzel elütötték a bajnokságtól, az NB I. B-be : Befejeződött Szekszárdon a városi kispályás labdarúgó-bajnokság, amelyen 13 csapat indult és J12 csapat játszott végig. A városi labdarúgó-szövetség megállapítot- I ta, hogy a bajnokság nagy népszerűségnek örvend, és célját el- * érte. A szövetség sók értékes tapasztalatot szerzett a bajnokságon, amelyet a jövő évben hasznosítani tud. A bajnokság során mindössze a Palánki Felsőfokú Technikum és a Műszergyár távolmaradásából adódtak mérkőzéselmaradások. Ebben az ügyben a labdarúgó-szövetség a mérkőzések- két pontját 0:0 gólarány- 1 nyal a vétlen csapat javára '"rta. A szövetség gondoskodik arról, hogy a jövőben ne legyen játékvezetői probléma, mint az idén volt. Ennek érdekében december első hetétől körülbelül három hétig tartó tanfolyamot tartanak. A szövetség felkérte a bajnokságban részt vevő csapatok vezetőit, hogy minél több jelentkezőt küldjenek a tanfolyamra. Jelentkezést december 1-ig fogad el a városi labdarúgó-szövetség. A bajnokság élmezőnyében nagy küzdelem folyt az első hely megszerzéséért. Végül a Vasipari Vállalat I., a Honvéd II., a MÉSZÖV és a Műszergyár csapata közül a vasiparinak sikerült legjobban a hajrá, s a lejátszott 11 mérkőzésből 8 győzelem, két döntetlen és egy vereség után 18 ponttal — megelőzve a Honvéd csapatát — megszerezte a bajnoki címet. A Vasipari Vállalat csapata mindvégig egységes volt, a csapat tagjai nagy lelkesedéssel küzdöttek, és győzelmük megérdemelt. A bajnokság végeredménye: 1. Vasipari I. 11 8 2 1 57:21 18 2. Honvéd II. 11 9 — 2 73:30 18 3. MÉSZÖV 11 8 1 2 51:33 17 4. Műszergyár 11 8 — 3 41:22 16 5. GELKA 11 6 3 2 39:33 15 6. AGROKER 11 5 2 4 26:28 12 7. Felsőfokú II. 11 5 1 5 42:29 11 8. Gépjavító 11 4 — 7 30:40 8 9. Vasipari II. 11 3 — 8 14:96 6 10. Városi Tanács 11 2 1 8 25:50 5 11. Felsőfokú I. 11 2 — 9 14:30 4 12. Palánki Tégla 11 — — 11 11:42 0 18. Honvéd I. Törölve Leposa Ferenc, az ökölvívók edzője örömmel jelentette; a szakosztályban a vezetés megerősödött és ez az edző munkáját is könnyebbé, eredményesebbé tette. jutástól. Érintette azokat a problémákat is, amelyek akadályozták a még jobb eredmények elérését. Részletesen foglalkozott a labdarúgó-szakosztály szereplésével. Elmondotta, hogy a játékosok egy Kázmér Zsigmond, ,a labdarúgócsapat sikertelen szerepléséről volt kénytelen beszélni a tagságnak. Annak a reménynek adott kifejezést, hogy az 1965-ös év több örömet hoz a Dózsa szurkolótáborának. rét. Végül kérte a szakosztályok edzőit, vezetőit és tagjait, hogy a jövőben is példaadóan küzdjenek a Dózsa színeiért, és szerezzenek sok örömet Szekszárd város sportkedvelőinek. Végül bejelentette: 1965. január 1-től megkezdi működését az atlétika, labdarúgó és ökölvívó sportágakban a Dózsa Sportiskola. A sportkör elnökének felszólalása után még Mozolai János, az atlétikai szakosztály. Leposa Ferenc, az ökölvívó-szakosztály, Kázmér Zsigmond, az NB III-as labdarúgócsapat, Dósai István, a kölyök- és ifjúsági csapat edzője szólalt fel többek között. A sportköri taggyűlésen részt vett és felszólalt Kékesi Károly, a Petőfi sportkör elnöke is, aki további sikereket kívánt a Dózsa sportolóinak, és vezetőségének. Úttörők sakkversenye Szekszárdon A szekszárdi Babits Mihály általános iskolában újszerű, érdekes sakkversenyre került sor. Felnőtteknél, de a legifjabbak- nál különösen gyakrabban probléma a sakkjátszmában szerzett előny végjátékbeli érvényesítése. Ennek versenyszerű lebonyolítása volt a 8—9 fős csoportok tagjainak feladata. Ezen első alkalommal csoporton belül minden- denki mindenkivel szemben az egyszerűnek látszó bástya-mattot (király ellen király és bástya) kellett produkálni. Győztes, aki a legkevesebb lépésszámban hajtja azt végre egy megadott hadállásból. Nagyon érdekes és eltérő eredmények jöttek ki. A másik feladat az alapállásbeli gyalog bevitele az átváltozási mezőig. Itt is rövid út keresése (és felismerése határozta meg az > eredményt A két „téma” össz- | eredménye alapján a következő sorrend alakult ki: 1. sz. Általános Iskola — 1. Meskó Béla 289 lépésszám 3 ellenféllel, 2. Vanicsek János 315 i lépésszám, 3. Saegesdi Sándor ' 452 lépésszám. II. sz. Általános (iskola — 1. Homoki Endre 245 lépésszám 7 ellenféllel szemben, ‘2. Steib László 313 lépésszám. 3. I Homoki Tibor 372 lépésszám. | IIL sz. Általános Iskola — L Rácz József 242 lépésszám 7 ellenféllel szemben, 2. Szegesdi Judit 322 lépésszám 3. Kernen- |cei Ferenc 354 lépésszámmal. N. J. Dósai István, a kölyök és ifjúsági labdarúgócsapat edzője; A Dózsa rövid időn belül megfelelő utánpótlást kap felnőtt csapatának. míg az ökölvívók 25 százalékig teljesítették. A bevételi tervet viszont az ökölvívók 114, míg a labdarúgók 49 százalékra teljesítették. Ezt követően részletesen ismertette a sportkör 1965. évi költségvetés-tervezetét. A tömegsport helyzetéről elismerőleg szólt a titkár. Mint mondotta; több mint százra tehető azoknak a belügyi dolgozóknak a száma, akik a szövetségi bajnokságokon kívül különböző tömegjellegű versenyeken vesznek részt. Végül ismertette a sportkör további célkitűzéseit, terveit, amelyet a tömegsport terén kívánnak 1965- ben végrehajtani. A beszámoló után dr. Solymosi Mihály, a sportkör elnöke szólalt fel. Megállapította, hogy az i A Bonyhádi Járási TS elnöksége elkészítette a Falusi Dolgozók Spartakiádjának őszi-téli- nyári járási versenytervezetét. A versenykiírás szerint asztali- tenisz, sakk, atlétika, kézilabda, kerékpár, röplabda és teke sportágakban vetélkednek a községek fiataljai egymással. * A Szekszárd városi Röplabda Szövetség december első hetében röplabda-játékvezetői tanfolyamot rendez. Jelentkezni december 1-ig a városi röplabda-szö- Ez a felvételünk már a fehér asztal melletti beszélgetésén készült, vétségnél írásban vagy szeme- Jobbról dr. Solymosi Mihály, -a Szekszárdi Dózsa Sportkör elnöke, lyesen Jen<n- mellette Tolnai Ferenc, a megyei tanács vb. elnökhelyettese, * t Füzessy Zoltán, a Kaposvári Dózsa ifjúsági ökölvívó-csapatának A szekszárdi járási sakkbaj- edzője. A kép baloldalán Kovács Mihály, a Dózsa elnökségének nokság eredményei: Tolna II— tagja. Palánk (férfi) 3:6, Tolnai Fémipari—Palánk (férfi) 0:9, Alsó- nána—Sióagárd (férfi) 5:4, Alsó- nána—Sióagárd (női) 0:5. * Tolna megye serdülő kosárlabda-válogatottja december 13- án Pécsett, Baranya és Budapest serdülő válogatottjával mérkőzik. A megyei kosárlabda szövetség a csapat felkészítését megkezdte. _________ N ormál gépészt keres a Moziüzemi Vállalat. Jelentkezés a Garay mozinál, Szekszárd. (122)