Tolna Megyei Népújság, 1964. november (14. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-26 / 277. szám
4 TOLNA MEGYEI VEPÜJSAG 1964. november 26. Ulan Bator, a Mongol Népköztársaság 200 ezer lakosú, gyorsan fejlődő fővárosa. „Ha egyesíteni tudjuk erőnket, számunkra semmi sem lehetetlen és valamennyien elérhetjük a boldogság csúcsát.” Szuhe Bator lovasszobrának talapzatán olvasható e mondat a főváros, Ulan Bator főterén. S negyven évvel ezelőtt, 1924 november 26-án megalakult a Mongol Népköztársaság, amelynek népe a Mongol Népi Forradalmi Párt vezetésével egyesítette erejét, hogy elinduljon a boldogság felé. Egyre több magyar szakember jut el napjainkban Mongóliába. Á magyar kutatók évek óta járják a Góbi-sivatag vidékét, a végtelen sztyeppékét. Űj kutak fúrásával segítik a testvéri mongol népet, hogy' minél több vizet juttathassanak a szomjas legelőknek, a több mint 24 milliós állatállománynak. Mongólia nagykiterjedésű, ritka népességű ország. Területe tizenhétszer akkora, mint Magyarország, lakóinak száma azonban alig több egymilliónál. Földjein ma már gabona is megterem, sőt az utóbbi években kivitelre is jut belőle. Eredményeit a mongol nép, tehetségének, szorgalmának, vala- minf'>a Szovjetunió és a többi szocialista ország támogatásának köszönheti. 1962 óta tagja a KGST- nek. Éppen az elmúlt napokban jelent meg tudósítás arról, hogy a Kisalföldi Gépgyárból útnak indították a mongol fővárosba, Ulan Bátorba az NDK és a magyar ipar által közösen felállítandó húsfeldolgozó kombinát vágóhídi berendezését. Szovjet—mongol közös expedíciók tárták fel a föld méhének gazdag kincseit, elsősorban a szenet. Hatalmas hőerőmű, építő- és faipari üzem épül Mongóliában szovjet segítséggel. Csehszlovákia cementgyárat, Lengyel- ország évi 27 millió darab teljesítményre alkalmas szilikáttéglagyá- rat szállít. Épül, fejlődik az ipar minden ága, de elsősorban a mezőgazdasági termékeket feldolgozó ipar, a konzerv-, bőr-, tej-, fa- és a textilipar. Semmi sem példázza jobban egy ország előrehaladását, mint az a fejlődés, amit a kultúra terén elért. A forradalom előtt, az ími- olvasni tudók száma a lakosság egy százalékát sem érte el, az országban egyetlen iskola működött, kórház, orvos egy sem. Ma minden hatodik ember iskolába jár, sokan közülük közép- és főiskolába. Az átlagos életkor elérte a 64 évet. A mongol puszták egykori elmaradt, nomád pásztor népe forradalmi pártja vezetésével, a baráti országok segítségével szilárdan halad előre a szocializmus felépítésének útján. Nagy nemzeti ünnepük alkalmával minden magyar dolgozó forró üdvözletét küldi a testvéri mongol népnek és kívánja, hogy mielőbb érje el a boldogság csúcsát, hazája felvirágzását, a szocializmus felépítését. (G. I.) Juhok, szarvasmarhák, lovak és kecskék milliói legelnek a beláthatatlan pusztaságokon. Haiti, a nyomor és a tudatlanság szigete Haiti diktátora, Francois Du- valier a katasztrófa szélére sodorta a kis karib-tengeri országot. A New York Wordl Telegram and Sun című lap tudósítójának jelentése szerint az egy lakosra jutó jövedelem Haitiban a legalacsonyabb a világon. Az ország lakosságának körülbelül 85 százaléka írástudatlan. A szigetországban minden tízezer lakosra jut egy orvos. Az átlagéletkor körülbelül 35 év. (MTI) — Nagyszerű — örült meg a hímek az őrnagy. — De állandóan figyelemmel kell kísérni, hogy ezt az utasítást végre is hajtsák. .Tudom, hogyan kezelik az ilyesmit a határállomásokon. A vámosok megkapták a figyelmeztetést és vele együtt a nagy jutalom reményét, ha elfogják ezt az értékes csempészést. Az első né, hány napon rávetik magukat minden, még a legkisebb német nyelven írt papírdarabkára is. I Aztán újabb figyelmeztetések jönnek, és más ügyekkel kezdenek ‘ foglalkozni. Megjegyzem, kétlem, hogy úgy körül lehet venni a határt, hogy elkapjanak egy kis darab papírt. Csak még azt mondd meg, hogyan érzi magát Kalinkowski. — Amikor hozzád jöttem, benéztem a mentőkhöz. Az igaz, a beteghez nem engedtek, de az orvos tájékoztatott, hogy Zyg- mumt lassan visszanyeri eszméle- i tét. Ha nem történik valami komplikáció, akkor holnap már lehet vele beszélni. Korán reggel akarok hozzá menni. [ — Csináljuk másképpen — javasolta az őrnagy — reg- ! géltől a Ksawerówán leszek és igyekszem, hogy ezt az ügyet, ha lehet, nekem adják. Ha sikerül, telefonálok, és együtt megyünk a Hozára. Hivatalosan ki- , hallgatjuk Kalinkowskit, és leg- j alább megtudjuk, hogy mihez i tartsuk magunkat. Meg vannak i a baleset tanúi? | — Nincs, Kalinkowskit egyi szerű járókelők találták meg az utcán. Telefonáltak a mentőkhöz és gondoskodtak a betegről addig, amíg nem jött a mentő. Mindenki sietett, az orvos meg, aki odaérkezett, gyorsan átszál- i lította a beteget a mentőautó- . val a Hozára. Nem is gondolt I arra, hogy valakit igazoltasson. I — Kár, mondta Krzyzewski — | ezt is fel kell derítenünk. A mentőknél biztosan tudni fogják, honnan telefonáltak. — Ezt már kiderítettem. Az Oktatásügyi Minisztérium épületéből. A portás telefonált. Ami; kor kikérdeztem, közölte; egv férfi kérésére telefonált, aki el- 1 mondta, hogy az utcán egv epilepsziás beteg fekszik. Sajnos, a ; portás nem tudja, hogyan is né- | zett ki az a férfi. Éppen munkakezdés előtt volt. és olyankor a haliban nagy ji forgalom. | — Látom, az ügyészség a mi segítségünk nélkül is energikusan vezeti a nyomozást — mosolygott az őrnagy. 4. | A megállapodás érteimében Krzyzewski őrnagy telefonált Jerzy Kur ügyészhez. Tizenegy ' őrára beszélték meg a találkozót, I a mentőkórház épületének földszinti várótermében. Mivel az orvosok beleegyeztek, hogy Kalinkowskit meglátogassák, az ápolónő felvezette őket a negyedik emeletre, ahol a kis kórház egyik kórtermében feküdt a beteg; — Kérem, legfeliebb 10—15 percig beszélgessenek a beteggel és ne idegesítsék, az egészségi • állapota még nem a legjobb. — : figyelmeztette őket az orvos. 1 Kalinkowski a hasán feküdt és alig tudta fejét, mozdítani. Örömmel fogadta az ügvész látogatását ás csröáitrozva tektn+ett a mellette áUó ismeretlen férfira. Az ügyész röviden elmondta, hogy ki az ismeretlen és milyen minőségben jött hozzá. — Tulajdonképpen a baleset körülményeit szeretnénk megtudni. — Kevésre emlékszem — válaszolt Kalinkowski, — egyszerűen kiléptem otthonról, és a százas buszhoz siettem. Mivel hozzánk a Szucha utcai megálló közelebb van, mint a Piek- na utcai, tehát az Agrykolán mentem. Ezen az utcán két ösvényt tapostak ki. Emlékszem nem jutottam el az Alejáig. Hirtelen elvesztettem az eszméletemet, és itt ébredtem fel a mentőkórházban. — Reggel rosszul érezte magát? — adta fel a következő kérdést az őrnagy. — Nem! Teljesen jól éreztem magam. Emlékszem éjszaka sokáig dolgoztam. Tudtam, hogy a vádirat lapszámozását be kell fejeznem. Még a nagvnéném haragudott is, hogy olyan sokáig fennt vagyok. Éjfél felé lefeküdtem, de reggel hat óra előtt felébredtem, és azonnal munkához kezdtem. Több, mint egy órát dolgoztam, de mindent befejeztem. Remélem, hogy az ügyész úr ellenőrizte, és mindent jól megcsináltam. Aztán reggeliztem, és mentem az autóbusz- megállóhoz. Nem tudom, hogyan történt ez. Soha életemben eddig nem áiultam el. — Észrevett valamit, amikor az Alejához ment? Kalinkowski próbált visszaemlékezni. — Ó, a fejem — panaszkodott — nem, semmit nem vettem észre. Semmire sem emlékszem. Siettem; az utcán nem volt senki. Az utca ilyen időtájt mindig néptelen. De mégis ... mögöttem két férfi jött. — Kik voltak? Hogy néztek ki? — Nem emlékszem rájuk. Biztosan valamelyik szomszédos házból jöttek ki. Akkor vettem észre őket, amikor a „Gwardia” sportcsarnok mellett mentem el, ott, ahol a szódavízgyár van, és ahol régen síleugró volt. Kabátban voltak, mert az eső éppen cseperegni kezdett. De miért faggat ön engem? — Zygmunt úr, magánál volt az aktatáska? — kérdezte az ügyész. — Természetesen! Az, amelyik mindig, a sárga színű bőr aktatáska. Benne volt a vádirat, és magammal vittem a nyomozás utolsó kötetét is, mert szükségem volt rá a lapszámozásnál... Kalinkowski hirtelen elhallgatott. Arcán átfutott a nyugtalanság felhője. Meg akart fordulni, majd fel akart ülni az ágyban, de fájdalmában felnyögött 'és ismét a párnára hanyatlott. — Elveszett a táska? — nyugtalankodott —. Nekem azt mondták, hogy semmi sem veszett el, hogy a2 óra, a tárcám állítólag a megőrzőben van, a táskáról viszont nem szóltak semmit. Ön vitte el. ügyész úr? A vádiratra szüksége volt tizenkét órakor, mert a főnöknél konferenciát tartottak. — Ne nyugtalankodjék Zygmunt úr — az ügyész igyekezett a lehető leghiggadtabb hangon beszélni. — Éppen ezzel a táskával nem stimmel valami. Az emberek, akik segítségére sietlek, nem találták meg maga mellett. Az őrnagy úr a rendőrfőkapitányság részéről folytat vizsgálatot ebben az ügyben. Kalinkowski felsóhajtott. — Úristen, mit tettem! Akkor a vádirat, meg a kihallgatási jegyzőkönyvek is elvesztek, mindent elölről kell megcsinálni. Ez rettenetes!... — Kérem, mondja meg nekünk — fordult hozzá az őrnagy — emlékszik-e arra, hogy a táskában volt a „Donau-bank” csekkje is? — Benne volt. Hát persze, hogy emlékszem rá, VII. kötet, 184. oldal. Még javasolni is akartam az ügyész úrnak, hogy ezt a csekket tegyük át a dokumentumok dossziéjába, az aktákban pedig csak a lengyel fordítás szerepeljen. Hát az is elveszett? Az ügyész bólintott. Zygmunt teljesen összetört. — Vannak önnek személyes ellenségei? — kérdezte Krzyzewski. — Olyanok, akik megszervezhették ezt a merényletet? — Ellenségeim? — csodálkozott a joggyakornok. — Nincsenek. — Talán munkája közben, az ügyészségen, vagy a bíróságon, valaki úgy gondolta, hogy ön bajt okozott neki? Megfenyegette önt valaki’ Próbáljon visszaemlékezni, ez nagyon fontos. Zygmun.t hallgatott egy ideig; — Nem emlékszem semmire. — Talán mégis valamelyik ellensége? Nem csapott le valakinek a kezéről egy kislányt? A .joggyakornok fájdalmas fintorral elmosolyodott. — Vőlegénye vagyok egv iskolatársnőmnek. Ez már nagyon régi ügy. A szülei nem egyeztek bele a házasságba, amíg nem végzem el a jogot, és nem teszem le a bírói vizsgát, de úgv általában jóindulattal vannak irántam. — Hogy töltötte a baleset előtti napot? — Krzyzewski őrnagy egy vastag, zöld fedelű füzetbe minden választ feljegyzett. — Mint rendesen, reggel bementem a bíróságra. Mivel Ja- sinski joggyakornok, a barátom, — egészítette ki Zygmunt — ezen a napon nem volt munkában. tehát az ügyész úr beleegyezésével a nyolcas számú terembe mentem, ahol Szmagier bírónál vezettem a jegyzőkönyvet. Körülbelül tizenhárom órakor ért véget a tárgyalás. Ekkor még lementem a büfébe, megebédeltem és egy rövid ideig néhány ügyvéddel beszélgettem. Aztán elbúcsúztam tőlük, és egyenesen az ügyész úr szobájába mentem. Kivettem a szekrényből a ..fehér gengszterek” ügyének aktái közül a IV., V., VT. és VII. kötetet. Az ügyész úrtól átvettem a vádirat kéziratát. Emlékszem, az ügyész úr még néhány utasítást és útmutatást is adott. Aztán a szomszéd szobába mentem és már nem mozdultam el az íróasztaltól, amíg Ignasiowa hét óra előtt né- hánv perccel ki nem dobott Még korábban bejött Halinka kisasz- szonv. és el akarta vinni az aktákat. mert az ügvész úrnak szüksége volt rájuk. Kértem, hogy a VII. kötetet hagyta nálam, mert éppen azon dolgoztam. (Folytatjuk) Negyvenéves a Mongol Népköztársaság JORZY EDIGEY Fordította; BÁBA MIHÁLY