Tolna Megyei Népújság, 1964. november (14. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-24 / 275. szám

I

TOLVA MEGYEI NEPCJSAG

1964. november 24;

JORZY EDIGEY

^ ' ■ : ,t., /..vV ■•fi

. .v, M m -:Fordította: BÁBA MIHÁLY

— Ki kell húznod engem a csávából — folytatta. — Nem én vagyok az oka mindannak, ami történt, de ugye megérted, ez nemcsak az említett ügyön csattanhat, hanem az én pozíciómon, sőt magán az ügyészségen is. Különösen azért, mert én magam kértem, hogy bízzák rám a „fehér gengszterek” ügyének kivizsgálását, és Kalinkowski az én pártfogoltam volt Szerettem ezt a fiút, és azért akartam, hogy őt osszák be mellém segítőtársnak.

Az őrnagy elmosolyodott, miközben barátját hallgatta, aki láthatóan csak a saját gondjával, bajával volt elfoglalva.

— Lehet, hogy a táskát egyszerűen csak a benne levő érték miatt lopták el, és a dokumentumokat a tolvaj valahol eldobta, mert számára az iratok nem jelentenek semmit, — közölte feltevését az őrnagy. — A letartóztatottaknak nincs ebből semmi hasznuk, de legfeljebb annyi, hogy a vizsgálat néhány hónappal tovább tart.

— Ez mind igaz — helyeselt az ügyész — de félek, hogy az egész másképpen van. Az, aki elvitte a táskát, jól tudta, miért viszi el, Hiszen abban volt a „Donau- öank” írása. Ennek a dokumentumnak‘a „fehér gengszterek” számára nyolcvanezer dollár értéke van, amit külföldön, Bécs- ben bármikor kifizetnek. Attól tartok, hogy a tolvajnak éppen ez a levél volt a legfontosabb.

— Nos, mit tegyünk? — tűnődött az őrnagy. — Mától kezdve „beosztás nélkül” vagyok, és ha nekem adják ezt az ügyet, szívesen segítek neked. Csak arra kérlek, mielőtt erről Wloehowicz ezredessel beszélek, mondj nekem valamit a te „fehér gengsztereidről”. Állandóan használod ezt az álnevet és nekem fogalmam sincs róla, hogy mi az. Néhány hónappal ezelőtt olvastam erről valamit a lapokban, de később egyetlen sort sem. Miről is van szó tulajdonképpen?

— A lapok semmit sem írnak, mert a vádirat elkészítése előtt semmiféle információt nem adtunk ki. Röviden: a Varsói Vajdaság egyik cementgyárában speciális cementet, úgynevezett „404- es” gyorsan kötő cementet gyártanak. Ezt a fajta cementet a víziépítkezéseknél, a folyógátak emelésénél és a sziklák megerősítésénél, a hegyi vízierőművek építkezésénél használják. Természetesen sokkal drágább a rendes cementnél, és nagyon keresett a hazai és külföldi piacokon is. Ezért ez a cementgyár főleg exportra termel, elsősorban Ausztriába, Svédországba és Norvégiába szállít, azokba az államokba, amelyek hegyi duzzasztóművek és vízierőművek építésére specializálták magukat. A ,,404-es” gyorsan kötő cement kissé más jellegű, mint amelyet a rendes építkezéseknél használnak. Csaknem olyan fehér mint a liszt Innen a „fehér gengszterek” elnevezése is.

Az építőanyagokat a Külkeres- delemi Központ, a „Budex” közvetítésével exportáljuk. Körülbelül két esztendővel ezelőtt a cementünk minőségével kapcsolatban a „Budex” reklamációt ka; pott. Tehát néhány szakembert külföldre küldtek, többek között Lisewski mérnököt, a cementgyár egyik igazgatóját is.

De Lisewski igazgató felhasználta bécsi tartózkodását, hogy más cégekkel is felvegye a kapcsolatot, amelyek vízierőművet építettek az osztrák Alpokban, valahol Linz mellett. Ennek a konzorciumnak is sürgősen szüksége volt „404-es” gyorsan kötő cementre, tehát Lisewski a cementgyár nevében lépett fel, s megkerülve a „Budexet”, több tízezer tonna cementet adott el nekik. Tulajdonképpen nem eladta, hanem mivel nála volt a cégjelzéses blanketta és a gyár pecsétje, szerződést kötött a cementszállításra, megegyezett a leszállítás határidejében és a fizetési feltételekben, és egy nagy összeget előlegül is felvett. Természetesen nehéz valami biztatót mondani, de az az érzésem, a konzorcium képviselői, nem ismerve a mi külkereskedelmi struktúránkat, _ jóhiszeműen jártak el és valóban azt gondolták, hogy a cementgyár meghatalmazott képviselőjével írják alá a szerződést.

Lisewski nem kockáztatta az előleg beinkasszálását és az egyszerű szökést. Félt, hogy az Ausztriában elkövetett bűncselekményért az „Interpol” az egész 'ólágon keresni fogja. A csekkel együtt visszatért Lengyelországba és itt igazi gengszterbandát szervezett. Hamis adatok segítségével lenyomták — természetesen csak papíron — a cementgyár terme; lését. Meghamisították az Ausztriába küldött cement súlyát, és hamis fuvarleveleket használtak. A bandának a határon is voltak emberei, akik ügyesen megváltoztatták és átcímezték a Lengyelországból kimenő cementtel megrakott vagonokat. Tízegynéhány embernek, akiket Lisewski jól megfizetett, így óriási mennyiségű cementet sikerült kiküldeni külföldre. Minden vonatszerelvényben, amely cementtel indult. Ausztriába, a „Budex” rendelkezésére kiküldött vagonok mellett ott volt a linzi korzorcium számára szánt szállítmány is. Ez valóban nagyszerű munka volt, a legapróbb részletig átgondolva. Valószínűleg a fő ravasz fickónak sikerült volna realizálni a privát szerződésben vállalt szállítást, és később, az első alkalommal külföldön felvenni a pénzt és a „szabadságot választani”:

Tulajdonképpen véletlenül buktak le. A kis város helyi rendőrőrse, — ahol a cementgyár van — felfigyelt arra, hogy a gyár egyik-másik munkása és az egyes vasutasok hirtelen „felemelték a maguk életszínvonalát”. Mint ahogy ilyenkor szokás — rádiót, televíziót vásároltak, másutt pedig új Jawa motorkerékpárt, és nagy ivászatot rendeztek a komákkal a helyi vendéglőben. A rendőrőrs parancsnoka azt gondolta, ez biztosan a cementgyárban vagy az állomáson elkövetett lopásból ered, abból a néhány zsák cementből, amely a helyi illegális építkezéshez szükséges. Ezért nem sokat tétovázott, hanem néhány fickót lecsukatott Nem talált bizonyítékot, így negyvennyolc órán belül ki kellett őket engedni. Jelentést küldött a járáshoz, ahol jól megmosták a fejét, ám mégis foglalkozni kezdtek az üggyel. Most már sokkal diszkrétebben nyomoztak és a gyárból egymás után behívták

beszélgetésre a különböző beosztású embereket. A nyomozásból annyi anyagot gyűjtöttek össze, hogy rájöttek, — nem fért hozzá kétség — a cementgyárban valamilyen csoda történik. De még akkor sem hitték el, amikor már a járási rendőrparancsnokság bi zonyos eredményre jutott, hogy ez egy nemzetközi méretű botrány, és hogy ebbe még az igazgatók is bele vannak keverve.

Közben Lisewski sem tétlenkedett. Lázasan szervezte az utolsó transzport Tciküldését, s ugyanakkor ő és társai, ahogy tudták, úgy tüntették el a nyomokat. A gyár igazgatási épületében a maguk okozta tűzzel. — különben gyorsan eloltották — „véletlenül” a cementgyárnak csaknem a teljes könyvelése elégett. Az állomáson is elvesztek a szállítólevelek másolatai, és a cementgyár vakvágányára állított vagonok számainak kimutatása. Olyan átgondoltan működtek, hogy a gyárban megrongáltak minden mérleget, sőt az állomás vaffonmér'epét is. Nem csoda tehát, ha ezzel az üggyel annyi hónapja gyötrődünk. Tehát csaknem mindent, még a cementgyár erre az időszakra eső napi termelését is a tanuk vallomásainak és a bevont szakértők véleménye alapján kellett meghatározni, mert a bizonyítékokat eltüntették vagy úg/ elrejtették, hogy eddig nem sikerült megtalálnunk.

(Folytatjuk)

A kézdivásárhelyi varázsló

1814. november 24-én született az 1848—48-es forradalom és szabadságharc ágyúöntője, fegyverkovácsa, Gábor Áron.

Alakja egy századon át a mesék ködében bújt meg. nevét népdal őrizte: sokáig még azt sem tudtuk pontosan, mikor született. asztalos, vagy lakatos volt-e Gábor Áron.

A forradalom és szabadság- harc fegyverkovácsa, ágyúömtője az ismeretlenségből, a harcos milliók sorából lépett elő, s amikor Kossuth Hírlapja 1849. január 16- án azt írta róla: „Jegyezzétek föl e nevet, ti történészek, ti írói a szabadságharcz csillagainak, jegyezzétek föl emlékül, követendő például az utókor ivadékainak...”

— már szinte egész Magyar- ország ismerte sorsfordító vállalkozását.

1848. november végén Sepsi- szentgyörgyön gyűlés volt, választ kellett adni Puchner tábornok, a Habsburgok erdélyi főparancsnoka proklamációjára; a császári tiszt meghódolást követelt a forradalmi néptől. Lehangolt, reménytelen hangulat uralkodott a gyűlésen; az ingadozók már magyarázgatták: képtelenség harcra gondolni lőszer, ágyú nélkül.

Ekkor harsant fel a terem egyik messzi szögletéből a legendás közbeszólás: „Lesz ágyú. amer.y- nyi kéül”. Lett is ágyú: a kézdivásárhelyi ezermester műhelyében már régóta kifaragott néhány öntőmintát, s hozzálátott a szabadságharc tüzérségének megerősítéséhez. Nem is oly rég kerültek elő a kortársak és a szemtanúk levelei, emlékezései, s az egykori, zárt bécsi levéltárból a

— Habsburgok kémeinek és tisztjeinek jelentései — most már nemcsak legenda, teljes történelmi kép áll előttünk Gábor Áronról.

„Ágyúöntő műhelyt állított a maga hazafiúi ösz'önéből, részint mások rábeszéléséből Magyar- hermányban, Sepsiszentgyörgyön és Kezdi vásárhelyen^ nagy-golyó öntésére műhelyt Fülen és Csik- szentdomokoson. egybegyűjtötte a

szüséges mesteremebereket, a pléhest megtanította, hogy készítse a kartács-kannát, a lakatost, miként csinálja az ágyúemelő- srófot. a kerekesnek megmagyarázta a lafettankerekek tengelynagyságát. ..” — írja róla kortársa. Jakab Elek.

A kézdivásárhelyi mesterember valódi hadiüzemet szervezett' egyszerű munkásokból és parasztokból: ként adott Kovászna, salétromot Torja, szenet Kézdi- vásárhely, Gábriányi József gyógy- szerény „újra feltalálta a gyutacsot”, diákgyerekek és lányok segítettek kanócot, tűz-röppgn- tyűt gyártani...

Megmaradt egy levél amelyet Gábor Áron 1849 májusában Debrecenből írt Kézdivásárhelyre, a műhelybe, annak a nagyszerű órának a lázában, amelyben Kossuthnak számolt be tevékenységéről. Kossuth kinevezte az egész háromszéki „hadiüzem” vezetőjévé, a székely tüzérség parancsnokává és főfelügyelőjévé és elismerte Bemtől kapott őrnagyi rangját. „Kossuth Lajos uram megparancsolta szép csengetyű hangjával, hogy mihelyt hazamegyek. azonnaliét ágyút, mindennel felkészítve ide, Debrecenbe indítsak... Mindenkinek megmondja. hogy az- ágyúk alakítását és tökéletesítését megkezdjék. . . Most kell a tenyér!. . — írja

Debrecenből. Ahogy hazatér még nagyobb lendülettel indul a munka, öntik az ágyúkat, készítik. a lövedékeket a háromszéki hegyek között. Még két hónap a harc. Harminckilenc esztendős korában a kökösi híd és Uzon közötti harcban esett el az ágyúk mellett. 1849. júliusában.

A népdal csak az ágyúöntőről szól. De a másfél évszázada született Gábor Áron teljés példája többet mond: az egyszerű munkásember tudásának, erejének értékét bizonyítja, azt hogy a hősök áldozata, a szabadságharcra kelt százezrek tettei mellé mindig kell a lakatosok, asztalosok, ágyúöntők, mesteremberek csöndes, szorgos munkája is.

G. M.

Thiery Árpád:

Jegyzetek Jugoszláviából

in.

Crna Gora (Montenegro)

A dubrivniki Piacán, a Sponza palota előtt egy budapesti honfitársam előzékenyen felvilágosított, ugyanis a régi tapasztalat szerint a legeldugottabb helyeken is lehet magyarokkal találkozni, miért lenne ez alól kivétel az Adria?

— Ha el akar jutni Montenegróba. csak menjen be az Atlas utazási irodába, néhányezer dinárért mindent elintéznek...

Mint kiderült, hasznos intézmény ez az Atlas-iroda, rendszeresen szervezi az egy-, illetve többnapos autóbusz-kirándulásokat, elfogadható áron a Crna Gorába, Mostarba, a Drinához, és más, nevezetesebb vidékekre. Az iroda korszerű kocsijai a vidék turisztikai jellegzetességei közé tartoznak. Elegendő létszám esetén külön angol és német nyelvű járatokat indítanak, udvarias és szakképzett idegenvezetőkkel. Az Atlas tulajdonképpen azok számára szervezi ezeket a kirándulásokat, akik a világjárás legkorszerűtlenebb eszközét választották, a vonatot. A Crna Gorában rendkívül mostohák a vasúti viszonyok, lényegében csak egyetlen keskeny nyomtávú vasútvonal van Mostar, Niksics és Titograd között, de gyakran igénybe veszik az Atlast az autósok is, akik a kocsijukat nem akarják próbára tenni az ottani utakon:

A teljes igazsághoz tartozik, hogy szinte egész Jugoszláviában autó- utakat építenek, a Fruska Gorában, Budva és a St. Stefan félsziget között, Dubrovniknél a hegyoldalban új autóút épül, korszerű viaduktokkal Budva és Kotor, valamint a dubrovniki repülőtér és Hercegnovi között, továbbá az adriai autóút cma gorai szakaszán. Ha mindehhez hozzászámítjuk, hogy a montenegrói utak keskenyek, kiváló idegzetet, és hosszú vezetői gyakorlatot igényelnek, hogy ezek az utak egy síkvidéki embernek többé-kevés- bé nyaktörő jellegűek, akkor teljesen érthető, hogy az Atlasnak rendkívül nagy forgalma van.

A dubrovniki repülőtér és Hercegnovi közötti távolság negyven kilométer, de ezen a szakaszon jelenleg csak terepjárók, és legfeljebb autóbuszok közlekedhetnek, természetesen lépésben. Az ember kinéz a kocsi ablakán: útépítők. gépészek, akik napi 16— 18 órát dolgoznak, egyetemisták, meg hangulatos kis kőhidak, kiszáradt csatornák, fehér sziklák, meg ragadós, vörös por, ha esik az eső, a kanyonokba nagy robajjal zúdul le a piszkos, mindent elsöprő hegyi víz. Utak, emberek, izzadtság, munka, megint utak. aztán az ember kezdi megérteni, hogy Jugoszláviában az útépítés országos és személyes ügy. de különösen az adriai út, és itt mindennapos jelenség, hogy az építkezésben közvetlenül nem érdekelt vállalatok is — gépeket, cementet és munkásokat küldenek az útépítés különböző szakaszaira.

Az autóbusz átbilleg egy keskeny folyómedren, kétoldalt kompresszorok, betonkeverők, meg finiserek dolgoznak, azután valaki azt mondja mögöttem: nézd csak. egy állomás Jugoszláviában! Én is kinézek. A keskeny nyomtávú sínpár mellett egy viharvert tábla áll, semmi több. épület nincs, kövek vannak, ronda, vigasztalan egy hely, tulajdonképpen csak egy kiadós eső hiányzik, hogy az összes remény elhagyja az embert, azután eszembe jut, hogy újvidéki ismerőseim rámbízták: döntsem el, melyik az ország legkorszerűbb vasútállomása, az újvidéki, vagy a sarajevói? Nem tudtam eldönteni, a „színvonal” ott is. itt is: európai. Mint később kiderül, egy hannoveri házaspár ül mögöttem. Arra gondolok, hogy azonnal hátra kellene fordulni és mindent elmondani, amit erről az országról pillanatnyilag tudok — például a korszerű vasútállomásokat, meg a nem korszerűeket is, azután a történeteket a népről, meg a 30 kilométer hosszú Boka Kotorskát, amit a legszűkebb helyen, egy komppal fogunk átszelni, a kompról látni lehet majd a két kis roriíántikus szigetet, az egyiken egy dzsámi áll, a másikon egy görögkeleti templom, de a Boka Kotorska, illetve a Cattarói-öböl számunkra nem a két miniatűr