Tolna Megyei Népújság, 1964. november (14. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-03 / 258. szám
e TOT,NA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1064. november Simontornya megyénk első NB Il-es kézilabdacsapata A megye sportközvéleménye nagy érdeklődéssel kísérte kézi- labdacsapataink osztályozó mérkőzését az NB II-be jutásért. A simontomyai férficsapat szombaton Budapesten a Kohó- és Gépipari Minisztérium csapatával mérkőzött. A sorsdöntő találkozóra 150 szurkoló kísérte el csapatát, amit a simontornyai kázi- labdások lelkes játékkal és győzelemmel háláltak meg. A szombati mérkőzést a simontornyai csapat megnyerte és ezzel mér az NB II-ben érezhette magát. Vasárnap Simontornyán döntetlent ért el a bőröscsapat, és így csoportelsőként, veretlenül jutott az NB II-be. SIMONTORNYAI BTC—KOHÖ- ÉS GÉPIPARI MINISZTÉRIUM 11:14 (6:9) Budapesten, mintegy 300 néző előtt játszott a két csapat. A nagy tapasztalattal rendelkező budapesti csapat nagyszerűen kezdett és már 8:4 arányú vezetésre tett szert. Az első félidő második felében azonban nem bírták a saját maguk által diktált iramot, és mind jobban a fiatal si- montornyaiak kezébe került az irányítás. A szurkolók bíztatása mellett egymás után érte el góljait az SBTC és a második félidőben nemcsak az egyenlítés sikerült, hanem a győzelmet is kiharcolták. A mérkőzés után a szurkolók nagy ünneplésben részesítették csapatukat, hiszen ez a győzelem az NB II-be jutást jelentette. A simontomyai csapatban különösen Vincellér és Temesvári nyújtott átlagon fellili teljesítményt, de a csapat többi tagja is határtalan lelkesedéssel játszott és dicséretet érdemel, lelkes játékáért. SIMONTORNYAI BTC—KOHÖ- ÉS GÉPIPARI MINISZTÉRIUM 11:11 (8:6) Simontornya, 300 néző. Vezette: Csető. A hazai együttes a következő 11 játékost szerepeltette: ( Nagy, Vincellér II., Sándor, Vincellér I., Szabó, Temesvári, Vida, í Cserháti, Kerekes, Tóth, Máhler. Edző: Tauker István. A szombati mérkőzés után biztos csoportelsőnek tudta magát a simontornyai csapat, mert ahhoz, hogy a budapestiek kerüljenek feljebb, 20 gól különbségű vereséget kellett volna szenvedni. Ezért inkább szép játékra törekedett, mintsem a mindenáron való győzelemre. A budapesti csapat is jobban osztotta be erejét és így a második találkozón igazság* is döntetlen született. A simontornyai szurkolók kicsit csalódottan távoztak a mérkőzésről, mert otthonukban is győzelmet szerettek volna látni, de végeredményben a csapat elérte célját, bejutott az NB II-be. * A tolnai női kézálabdacsapat szintén az NB II-be jutásért játszott, azonban a VII. kerületi Közért csapatától szombaton Budapesten 15:4. majd vasárnap Tolnán 5:3 arányú vereséget szenvedett és így nem jutott az NB II-be. Mind a két rivális győzött, a vasárnapi Tolna—Dombóvár találkozón dől el a bajnokság sorsa A vesető csapatok sorra vereséget szenvedtek az NB III-han Máza-Szászvár győzött, döntetlen a Dombóvár —Nagymányok találkozó Az NB III. is a hajrához érkezett el. Már csak három forduló és az elmaradt Nagymányok— Máza-Szászvár találkozó van hátra. A 27. bajnoki fordulóban alaposan rájárt a rúd a vezető csapatokra. A Kaposvári Kinizsi Nagykanizsán a Bányásztól, a Pécsi EAC otthonában a Nagy- kanizsai VTE-től, a Baja a Nagy- kanizsai Dózsától szenvedett vereséget ugyancsak otthonában, Dombóvár is kénytelen volt megelégedni hazai pályán a döntetlennel a bajnokság hajrájára feljavult Nagymányoki Brikett ellen. Nagyszerűen szerepeltek tehát ebben a fordulóban — amelyben a nyolc mérkőzésen mindössze 13 gól esett, — a nagykanizsai csapatok. A bányászok a listavezetőt győzték le, a vasutasok és a Dózsa idegenben is nyerni tudott. A Tolna megyei csapatok mérsékelten szerepeltek. A két szekszárdi csapat kikapott, csak Máza- Szászvár győzött és a Dombóvár —Nagymányok találkozó végződött döntetlenül. Részletes eredmények: Baja— Nagykanizsai Dózsa 0:1 (0:1), Máza-Szászvár—Taszár 1:0 (0:0), Pécsi EAC—Nagykanizsai VTE 1:2 (1:1), Dombóvár—Nagymányok 1:1, Szekszárdi Petőfi—Kalocsai Honvéd 0:1 (0:1), Nagykanizsai Bányász—Kaposvári Kinizsi 2:0 (1:0), Kalocsai Kinizsi—Szekszárdi Dózsa 2:1 (2:1), Pécsszabolcs— Mohács 0:0. A bajnokságban Dombóvár negyedik, a Dózsa nyolcadik. Nagymányok a 12-ik, Máza-Szászvár a 14-ik, Petőfi pedig az utolsó. DOMBÓVÁRI VSE— NAGYMANYOKI BRIKETT 1:1 (0:1). Dombóvár 500 néző. Vezette: Balezer. Dombóvár: Kovács — László, Egyed, Potó — Kalmár, Varga — Sonkoly, Kőműves, Ta- paszti, Horváth, G. Kiss. Nagymányok: Bancsi — Hucker, Komáromi, Tóbiás — Nagy, Farkas — Kozma, Becze, Molnár, Wéber. Demeter. A vendégcsapat lép fel támadólag és már a második percben Kovács csak a kapufa segítségével tud tisztázni. Határtalan lelkesedéssel játszik Nagymányok. Változatos, jó iramú a küzdelem. A 22. percben egy jobboldali támadás után Demeter csavart lövésével szemben Kovács tehetetlen. 0:1. A félidő hátralévő részében felváltva támadnak a csatársorok, de a védelmek biztosan hárítanak. A második félidőben a vasutascsapat volt többet támadásban. Formás támadás után a hetedik percben sikerült a vasutascsapatnak az egyenlítés Kőműves révén. 1:1. A hazaiak maradtak továbbra, is enyhe mezőnyfölényben, közben Horváth, G. Kiss és Sonkoly hagyott ki helyzetet, de ugyanígy a nagymányoki csatársor előtt is kínálkozott gólszerzési lehetőség. Nagy erőbe dobással küzdött mindkét csapat, ahol a lelkesedés a testi erő teljes kihasználásával párosult. A mérkőzésvezető mindkét részről sorozatosan tévedett, mindkét csapat elégedetlen volt működésével. A vasutascsapatból Kőműves, Egyed, László, Sonkoly és Varga, míg a vendégcsapatból különösen Bancsi, Komáromi, Tóbiás és Demeter játéka dicsérhető. KALOCSAI HONVÉD- SZEKSZÁRDI PETŐFI 1:0 (1:0). Szekszárd, 100 néző. Vezette: Mozsgai. Kalocsai Honvéd: Ben- csik — Okner, Matos, Kiss — Balogh, Kohut — Eszényi, Csala, Prokl, Kamrás, Bende. Szekszárdi linger — Hómann, Huth, Bos- nyák. Csizmadia, Bárány. A Petőfi kezdett jobban, de a rossz taktikával játszó és a helytelen összeállításban szerepeltetett támadósor nem tudott megbirkózni a védelemmel. Pedig voltak gólhelyzetei. így a 11. percben Hómann, a 12. percben Huth lőtt mellé, majd az előretörő Vass küldte a 16-osról fölé a labdát. Az előretörő Garamvölgyi lövését pedig védte Bencsik. A vendégcsapat ritka próbálkozásait a védelem szabálytalanságok árán szerelte. A 32. percben is Cser szabálytalankodott Kamrással szemben, akinek erős lövése a bal felső sarok mellett ment el. Feljött a Honvéd és a 35. percben is kavarodás támadt a hazai kapu előtt. A 43. percben született meg a mérkőzés egyetlen gólja. Cser és Garamvölgyi ollóba fogták Kamrást. A szabadrúgást Bende legurította Kamrásnak, aki laposan a jobb sarokba lőtte a labdát mintegy 16 méterről. 1:0. Szünet után is fél órán keresztül a Petőfi támadott. A 28. percben Málinger jó helyzetben hibázott. Az utolsó negyedóra kiegyensúlyozottabb volt. Bende nagy lövése a bal kapufát találta el, majd Kamrás szabadrúgását védte Greifenstein. A Petőfi gyámoltalan csatárjátéka miatt vesztett. Ezúttal a hátsó alakzatok viszonylag jó! működtek. Jók: Kamrás (a meA megyei bajnokságban kelle mes időben játszották az utolsó előtti bajnoki fordulót. A legnagyobb érdaltlődés a gerjeni találkozó felé fordult, ahol a bonyhádi együttes jó játékkal, sima győzelmet aratott, és minthogy a szombati mérkőzésen Dombóvár is győzött, így az utolsó fordulóban Tolnán dől majd el a bajnokság sorsa. Érdekessége is akadt a fordulónak. FEddon nem volt rendben két simontornyai játékos sportorvosi igazolása és ezért kitenc emberrel játszót a végig a bőröscsapat a mérkőzést, mert a játékvezető az érvényes sportorvosi igazolással nem rendelkező játékosokat nem engedte pályára. Hogy milyen mulasztást követtek el a simontornyai vezetők és játékosok, azt a második félidő mutatta meg. amikor a simontomyai csapat kilenc emberrel is szépíteni tudott, a hazaiaknak az első félidőben szerzett három gólos előnyén. ) Pakson a Szekszárdi Honvéd szerezte meg a vezetést, és hiába támadott szinte állandóan a paksi együttes, két mérkőzésre való gólhelyzetet kihagyva, csak az egyik bajnoki pontot tudta otthon tartani. Tamásiban végre olyan játékkal rukkolt ki a hazai csapat, amelyet a szurkolók már régen vártak. A szerdai mérkőzéstől fáradt dunaszentgyörgyi csapat nem sok ellenállást tudott kifejteni. Cikón Kisdorog vendégszerepeit és nem várt arányú vereséget szenvedett. A mutatott játék alapján Cikónak az ilyen nagyarányú győzelme is megérdemelt. A hőgyésziek Bátaszéken játszottak vasárnap, és áz első félidőben még jól tartották magukat. de a másodikban a hazai csapat jobb erőállapota és na- pvobb technikai felkészültsége mór kidomborodott. A dunaföldvári mérkőzésen csak egyetlen gól született és ez az egy gól a hazai csapat javára döntötte el a mérkőzés sorsát, a tolnaiakkal szemben. A Dombóvár—Gépjavító találkozóról már vasárnap beszámoltunk. Tény az. hogy a dombóvári csapatra mázsás súlyként nehezedik a felelősség és így korántsem tudja nyújtani a csapat azt, amire képes. Főleg a helyzetek kihasználásánál mutatkozó t meg ez a szekszárdiak elleni ta-^ lálkozón is, amelyen a Gépjavító nyugodtan és meg epőe.n jó! játszott. Ha gólképesebb cs tár:i lettek volna, a szekszárdi csapat még meglepetést is okozhatott volna, hiszen neki is voltak nely- zetei. Részletes eredmények a következők: P ■ ks—Szekszárdi Honvéd 1:1 (0:1). Fadi—S monto.nya 3 1(3:0), Tamási—Dunaszenlgt’ö gy 4:0 (3:0). Garjen—Bonyhád 0:4 (0:1), Cikó— Kisdorog 7:1 (3:0), Bátaszék— Hőgyész 5:1 (1:0, Dombóvár— Szekszárdi Gépjavító 2:1 (2:0), Dunaföldvár—Tolna 1:0 (0:0). A bajnokság állása: 1. Bonyhád 29 22 3 4 92:24 47 2. Dombóvár 28 23 2 3 81:25 46x 3. Simontornyo 29 17 3 9 72:45 37 4. Bátaszék 2? 13 8 8 64:50 34 5. Tolna 29 14 5 10 79:41 33 6. Fadd 29 14 5 10 56 í57 33 7. Sz. Honvéd 29 14 4 11 88:60 32 8. Paks 29 11 9 9 55:35 31 9. Dunaföldvár 29 12 5 12 59:68 29 10. Sz. Gépjavító 29 11 3 15 35:52 25 11. Kisdorog 29 10 4 15 44:66 24 12. Tamási 28 9 3 16 41:57 20* 13. Cikó 29 8 4 17 48:77 20 14. Gerjen 28 7 3 18 33:64 17 15. Hőgyész 29 6 4 19 40:90 16 16. Dunaszentgyörgy 28 5 3 20 25:101 13 X “ büntetőpont-levonás Hét közben le kell játszani a Dombóvár—Dunaszentgyörgy találkozót. A bajnokság utolsó fordulójának párosítása a következő: Tolna—Dombóvár. Szekszárdi Gépjovító—Bátaszék. Hőgyész— Cikó. Kisdorog—Gerjen, Bonyhád —Tamási, Dunaszentgyörgy— Fadd, Simontornya—Paks, Szekszárdi Honvéd—Dunaföldvár. Hz fllisca Kupa az 5. szakasz fordulói után Két újabb villámverseny Petőfi: Greifenstein — Nagy, zőny legjobbja), Kiss, illetve a Cser, Garamvölgyi — Vass, Máközvetlen védelem és Vass. A bajnokság állása: 1. Kaposvár 27 21 2 4 75:2444 2. Pécsi EAC 27 15 2 10 43:29 32 3. Nagykanizsai Bányász 27 13 5 9 44:31 31 4. Dombóvár 27 14 3 10 52:43 31 5. Kalocsai Kinizsi 27 14 3 10 44:48 31 6. Nagykanizsai VTE 27 13 4 10 41:34 30 7. Baja 27 12 6 9 30:32 30 8. Szekszárdi Dózsa 27 11 6 10 44:37 28 9. Nagykanizsai Dózsa 27 10 6 11 27:35 26 10. Kalocsai Honvéd 27 10 5 12 46:50 25 11. Mohács '• 27 9 6 12 29:34 24 12. Nagymányok 26 7 9 10 31:34 23 13. Pécsszabolcs 27 7 7 13 35:52 21 14. Máza-Szászvár 26 8 4 14 29:45 20 15. Taszár 27 5 7 15 36:53 17 16. Szekszárdi Petőfi 27 5 7 15 28:53 17 A Nagymányok—Máza-Szászvár mérkőzést hét közben játsszák le. A 28. forduló párosítása a következő: Mohács—Máza-Szászvár, Taszár—Baja, Nagykanizsai Dózsa—Kalocsai Kinizsi, Szekszárdi Dózsa—Nagykanizsai Bányász, Kaposvár—Szekszárdi Petőfi, Kalocsai Honvéd—Dombóvár. Nagymányok—Pécsi EAC, Nagykanizsai VTE—Pécsszabolcs. l Az ötödik szakaszban az utolsó fordulók során éles harc folyt a helyezésekért. Az élmezőny tömörségére jellemző, hogy a negyedik helyezett is csak egy ponttal maradt el a 6,5 pontos elsőtől, — ez egyben mutatja az erők kiegyenlítődését is. Ilyen kevés pont még egy szakaszban sem volt elegendő a kupa megszerzéséhez. Az első heiyen pontazonosság, alakult ki, s a kiírás szerint négy fordulós párosmérkőzéssel kellett eldönteni a kupa sorsát. A szakasz végeredménye: 1—2 Pékár Kornél 6,5 pont. 1—2. Schmieder Ferenc 6,5, 3. Ifjú Mechtl Béla 6, 4. Dr. Németh József 5,5. 5. Fehérvári Örs 5, 6. Tamási Mihály 5, 7. Ifjú Prant- ner János 3,5. 8. Majnay Antal 3, 9—10. Geresdi Lajos és Kereki József 2—2 ponttal. A párosmérkőzésben Pékár indult előnnyel Schmiederrel szemben, mivel részére a döntetlen is elegendő lett volna a kupa elnyeréséhez. (Jobb „Bergerrel”) Schmieder ezt az első találkozón elért győzelmével egyensúlyozta ki. A továbbiakban a második és harmadik találkozót is Schmieder nyerte (3:0). A negyedik mérkőzés lebonyolítására tehát már nem is volt szükség. Schmieder személyével négyre nőtt azon versenyzők száma, akik a kupa birtokosai lettek. (Prantner, Pékár, Mechtl (kétszer), és Schmieder.) A következő, egyben utolsó szakaszban eldől, hogy lesz-e ötödik „kupás”. illetve sikerül-e ifj. Mechtl mellett másnak is megszerezni másodízben a kupát. Lényegileg mái' csaknem biztos, hogy Mechtl és Pékár lesz a kupa végleges tulajdonosa. Az ötödik szakasz lényeges változást nem hozott, az összesített eredmények táblázati sorrendjében, Tamási cserélt helyet ! Schmiederrel: 1. Pékár Kornél . 33,5 pont, 2. Ifj. Mechtl Béla 30,5. 3. Fehérvári Örs 28, 4. Ifj. Prantner János 27, 5. Majnay Antal 21. 6. Dr. Németh József 20,5, 7. Schmieder Ferenc 20,5, 8. Tamási Mihály 20. 9. Kerek; József 12,5, 10. Geresdi Lajos 11,5 ponttal. Az október 16-i ünnepélyes eredményhirdetés alkalmával a Szekszárdi Petőfi SE kétcsoportos villámversenyt is rendezett. Eredmények az első csoportban: (8 induló.) 1. Ifj. Prantner János 5.5, 2—3. Schmieder Ferenc és Pékár Kornél 5, 4. Kunos Ferenc 4.5. A második csoportban: (10 induló.) 1. Pékár Kornél 7, 2. Majnay Antal 6,5, 3. Uzsoki Rezső 5,5, 4—5. Dr. Németh József és ifj. Mechtl Béla 4,5 ponttal. A kupaverseny hatodik szakasza november 3-án kezdődik, ! melynek témája az elfogadott ve- 1 zércsel lesz. Másnap, november ' 4-én ugyancsak a közalkalmazottak szakszervezetének klubjában kezdődik egy második Alisca Kupa verseny is, s januártól kezdődően összesen három csoportban, 34 versenyző vesz részt a kupa küzdelmeiben.- N.J.