Tolna Megyei Népújság, 1964. október (14. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-13 / 240. szám

Ő TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1964. október 13. TOLNA MEGYEI MACrAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOtNA MFGYEI BIZOTTSÁGA Rendelkezés általános iskolai központi műhelyek szervezéséről A Művelődésügyi Minisztérium — az illetékes tárcákkal és a pedagógus szakszervezettel egyet­értésben — rendelkezést adott kj az általános iskolai központi mű­helyek szervezéséről. A ren­delkezések szerint a jövőben a központi műhelyek feladata lesz, hogy segítséget nyújtsanak az is­kolai gyakorlati foglalkozások céljait szolgáló műhelyek műkö­déséhez. A központi műhelyek gondoskodnak a körzetükbe tar­tozó iskolák számára a szükséges szerszámok és anyagok központi beszérzéséről, tárolásáról. Ezen­kívül az anyagokat és szerszámo­kat a foglalkozások céljaira elő­készítik és szétosztják. Közreműködnek a gyakor­lati foglalkozásokat vezető pe­dagógusok tapasztalatcseréjének megszervezésében és lebonyolítá­sában. A rendelkezés kimondja: központi műhelyt csak a Művelődésügyi és a Pénzügyminisztérium előzetes en­gedélyével egy-egy járásra, városra, vagy városi kerületre kiterjedő működési körrel lehet létesíteni, ha a műhely szolgáltatásaiba be­vonható általános iskolai 5—8. osztályos tanulócsoportok száma eléri az ötvenet, s ha rendelke­zésre áll a műhely céljaira a munkásvédelmi előírásoknak meg­felelő gépterem, raktár és egyéb mellékhelyiség. A rendelkezés értelmében a központi műhely szolgáltatásaiba a közös igazgatású iskolákat, to­vábbá — a helyi igények és le­hetőségek szerint — az egyes gimnáziumokat is be lehet vonni. A rendelkezéssel egyidejűleg ki­adták az általános iskolai köz>- pontai műhelyek szervezési és működési szabályzatot is. (MTI) Á kocsik összetörtek, az utasok épen maradtak A hét végén és e hét elején gondatlanság és figyelmetlenség miatt okoztak baleseteket gépjár­művezetők. Szinte a csodával határos mó­don menkült meg Horváth Gyula és felesége, budapesti, lakótok, a súlyos következményektől. Hor­váth személygépkocsijával Nagy- kónyiból Pestre akart utazni. Gépkocsija Szekszárd határában a deltától Bonyhád felé 1 kilomé­terre a vizes úton megcsúszott, felborult és egy útmenti fának vágódott. A gépkocsi utasai sze­rencséjükre épen és sértetlenül kerültek ki az összetört kocsi­ból. Az anyagi kár mintegy 25 ezer forintra tehető. Hasonló szerencséje volt Tóth Jenő budapesti játékkészítő kis­iparosnak. Figyelmetlenül vezette személygépkocsiját, a vizes úton megcsúszott, a betonkorlátot át­törte, s az árok szélén állt meg. Az anyagi kár itt is nagy, de A Tolna megyei Allatfor- galmi Vállalat azonnali be­lépéssel felvesz / fő fűtőt, 2 fő állat- kisérőt és I fő válla­lati belső ellenőrt. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a vállalat köz­pontjában, Szekszárd, Béla tér 1. sz. alatt. (82) TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15-1T. Telefon: 20-11, 23-61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér !• Telefon: 20—10. Felelős kiadó: ORBÁN IMRE Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21-21, 25-72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 13 Ft index-szám: 23 069. Tóth és felesége sértetlen maradt. Hétfőn reggel Pécsről Buda­pestre igyekezett személygépko­csijával Iván Pál budapesti lakos. Dunakömlőd határában előzni akart egy lovaskocsit, s hogy el ne gázolja a közben beforduló kocsit,' jobbra rántotta a kor­mányt és egy kerékvetőnek ütkö­zött. Iván és felesége könnyeb­ben megsérült, az anyagi kár mintegy 25 ezer forint. A bal­eset körülményeinek kivizsgálása folyamatban van. Sérülés nélkül úszta meg a bal­esetet hétfőn Spengler Antal nagybudméri lakos is. Kölesd ha­tárában egy be nem látható út- kanyarban szabálytalanul előzött egy kerékpárost és összeütközött egy vele szemben szabályosan közlekedő tehergépkocsival. Itt az anyagi kár is csekély. Magyarország— Csehszlovákia 2:2 (1:1) Vasárnap a Népstadionban ke­rült sor a 28. Magyarország— Csehszlovákia labdarúgó-mérkő­zésre. A magyar csapat a 15. percben megszerezte a vezetést, nem sokkal később azonban a csehszlovákok egyenlíteni tudtak. A második félidőben ismét veze­téshez jutott csapatunk, azonban a csehszlovákok ezúttal is egyen­lítettek. Kilenc év után a magyar válogatott ezúttal sem tudta le­győzni nagy vetélytársát. r--------------------------------­I dő­járás FELHŐS IDŐ Várható időjárás ma estig: to­vábbra is felhős idő, többfelé újabb eső. A Dunántúlon észak- nyugatira forduló szél. Enyhe éj­szaka. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 13—16 fok kö­zött. •vwwwvwwv A TELEVÍZIÓ MŰSORA: 8.05—8.25, 9.00—9.20 és 10.05: Iskola- tv. 10.35: Hírek, képek az olimpiáról. 14.00—14.20, 14.55—15.15 és 15.50—16.20: — Barcognak a dámszarvasok Gyulajon című vasárnapi szá­munkban megjelent cikkünkbe értelemzavaró hiba csúszott. Az utolsó mondat így hangzik helye­sen: „Nyitányként egy igen erős dámbikát terített le egy magyar vadász a gyulaji erdőben. A dám- bika lapátjának súlya négy kiló negyven deka.” Helyesbítés. Sajnálatos képcse­re történt a nyomda hibájából lapunk vasárnapi számának Vi­gyázat! Sugárveszély! című képes oldalában. Az 5. oldal két szélső hasábjának két felső képét el­cserélték. Helyesen az első kép a második, s a második nyitja a hasábot, amint azt a képszövegek mutatják. — Ritka természeti jelenséget figyelhettek meg a Sárköz lakói. Vasárnapról hétfőre virradó éjjel hatalmas nyári záporhoz hasonló eső vonult el a vidék felett sűrű égzengéssel, villámlással kísérve. — Totó tájékoztató. Az előzetes jelentés szerint a 41. játékhéten 6 tizenháromtalálatos szelvény volt 49 633 forint nyereménnyel. Ebből 13+1 találatos 3 darab akadt, egyenként 86 45-1 forintot fizet. 12 találatot 170-en, 11-et 1699-en és 10 találatot 9164-en ér­tek el. Sorrendben 1168, 116 és 32 forint a nyeremény rájuk. — Megkezdődött az ifjúsági Iskola-tv. 16.25: Hírek. 16.30: Hírek, filmsorozat a szekszárdi művelő­dési házban. Az „A” sorozatban legközelebb a Kés a vízben című lengyel filmet vetítik, szerdán délután 3 órai kezdettel. A fan­tasztikus filmsorozat első előadá­sára pedig 15-én, csütörtökön dél­után 3 órai kezdettel kerül sor, amikor a Viharok bolygója című filmet vetítik. — Nyolcvankét ifjúsági brigád dolgozik a szekszárdi járás ipari és mezőgazdasági üzemeiben. Kö­zülük 47 brigád több mint 300 képek az olimpiáról. 16.40: Az Iskol- tv postája. 16.55: A XVIII. nyári olimpiai játékokról jelentjük (úszás). 18.40: Mikroszkóp alatt az építőipar. 19.10: Hírek, képek az olimpiáról. 19.20: Esti mese. 19.30 Tv-hírdó. 19.45: Napi jegyzetünk. 19.50: A fák nem maguktól nőnek... 20.10: A varieté fényei. Magyarul beszélő olasz film. (16 &véh felülieknek.) 21.45: Régi muzsika — régi hangszereken. 22.05: Tv-híradó — 2. kiadás. 22.30: Hírek, képek az olimpiáról. Takarékoskodnak megyénk tanulói Hárommillió forint értékű iskolai takarékbélyeget gyűjtöttek össze megyénk tanulói az elmúlt tanév- ben. Ezzel az előző évi 54,73 fo­rintos egy tanulóra jutó megtaka­rításuk 62,13 forintra emelkedett. Kategóriánként az általános is­kolák közül a következő iskolák Őszi—téli divatbemutató Pakson Több, mint száz különféle női i fel Hajdú Júlia együttesének kí- és férfi ruhamodellt mutattak be! séretével. Pakson most kerillt sor az OKISZ Textillabor maneken­jei a vasárnap délután Pakson rendezett divatbemutatón. Nagy sikere volt az őszi és téli öltözé­keknek, különösen az alkalmi ru­hák nyerték még a közönség tet­szését. A bemutató szüneteiben Záray Márta és Vámosi János népszerű táncdalénekesek léptek nyerték el az első díjakat: 20 ta­nulóig Vörösegyháza 460,16, 150 tanulóig Szarvasd-puszta 451,61, 400 tanulóig Pusztahencse 199, és 800 tanulóig Kölesd 154,60 forintos egy tanulóra jutó átlagmegtakarílás- sal. A középiskolák versenyében első a bonyhádi gimnázium 135,28, má­sodik a tolnai gimnázium 107,46, harmadik a dunaföldvári gimná­zium 104,17, és negyedig a bony­hádi közgazdasági technikum 101,91 forintos egy tanulóra jutó állag­megtakarítással. összesen 20 iskola részesült jutalomban az elmúlt tan­év takarékossági versenye során. Külön jutalmazásban részesültek első ízben ilyen divatbemutatóra,' a kollektiv munkában élen végzett a Tolna Megyei Háziipari Sző-, iskolák: a szekszárdi közgazdasági vetkezet rendezésében, melynek a , technikum, a dunaföldvári 11. sz. községben méretes részlege mű­ködik. Este Dunaföldváron mutatták be az OKISZ Textillabor őszi-téli kollekcióját, a Szekszárdi Szabó Ktsz rendezésében. A Tolna megyei Háziipari Szövetkezet új férfi méretes- és javító- részleget indított be Pakson. Női méretes- és javító- részleget Regölyben. A legdivatosabb fazonokat olcsón, HOZOTT ANYAGBÓL ÉS MARADÉKBÖL IS, rövid határidőre készítik el. A bonyhádi és paksi részlegeknél a ZOKNIGUMIZÓ-rész- leget beindítottuk. Szeretettel várjuk kedves megrendelőinket! (75) általános iskola, a gyönki gimná zium, valamint a szakadáti, a sza- kályi és udvari általános iskola. Az új tanévben is nagy lendület­tel indult meg a tanulók takaré­kossági mozgalma és alig pár hét alatt több mint 200 ezer forint meg­takarítást értek el. ifjúmunkása a szocialista cím el­nyerésének feltételeit igyekszik teljesíteni. — Mai számunkból a Dallasi tragédia című folytatásos cikkünk anyagtorlódás miatt kimaradt. — A tervek szerint az idén is megrendezik az ország mezőgaz­dasági üzemeiben működő legjobb művészeti csoportok fesztiválját. A tavaly nagy sikert aratott ta­lálkozóra a felkészülést már megkezdték a Szekszárdi Állami Gazdaság Sárpilisi Népi Együtte­sének tagjai, akik legsikerültebb táncszámaikat vonultatják fel a vetélkedőn. 1964. október 13., kedd. A Nap kél 5.59 órakor, nyugszik 17.01 órakor. A Hold kél 13.54 órakor, nyugszik 21.56 órakor. Névnap: Kálmán és Ede. * 60 éve. 1994 október 13-án halt meg Lotz Károly, a magyar festészet ki­emelkedő egyénisége — Tumgulatos alföldi életképek; kitűnő arcképek és aktfestmények alkotása mellett — a magyar falképfestés legkiválóbb mes­tere. Tolna megye Tanácsa VB. Művelődésügyi Osztálya pályáza­tot hirdet: 1 fő tervberuházási-íelújítási. 1 fő intézményi előadói állásra. Illetmény a 116/1960. (12) Mü. M. sz. rendelettel megállapított megyei'tanácsi bérrendszer 1223/b és 1233/c kulcsszámú állások sze­rint. A meghirdetett állásokra a 107/1960. (M. K. 2,) M. M. sz. utasítás egyetemi vagy főiskolai végzettséget ír elő. A pályázók közül a közgazd. egyetemi vég­zettséggel rendelkezők elsőbbsé­get élveznek. Beruházási, illetve az intézményi előadó esetében népművelési gyakorlattal rendel­kezők előnyben, önéletrajzzal, a legmagasabb iskolai végzettséget igazoló bizonyítvány másolatá­val, szakmai képesítés másolatá­val, a megfelelő gyakorlatot iga­zoló működési bizonyítvánnyal felszerelt kérelmek 1964. évi okt. 31. napjáig nyújtandók be szemé­lyesen vagy írásban a megyei tanács vb művelődésügyi osztá­lyán. Kinevezés nov. 1-i hatállyal. Lakást biztosítani nem tudunk. (71) A Bőripari Vállalat Simon- tornyai Gyára (Simontomyai Bőrgyár) gyakorlattal ren­delkező férfi sza­kács szakmunkást keres. Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán; (66) Különleges méteráruk érkeztek a szek­szárdi 19. sz. boltba Ajánlatunk: angol öltönyszövetek, svájci ballonok, osztrák zefirek, francia bársonyok, indiai batisztok, indiai transparentek, lengyel nőikabát-szövetek Most válasszon! vásároljon! (80) T* s'* ah;

Next

/
Thumbnails
Contents