Tolna Megyei Népújság, 1964. október (14. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-11 / 239. szám
t 8 TOLVA WEG YET VEPCJSAß ’ trn . őSOSber A Húsz év az Amazonas dzsungeljében Elevenen eltemetve a z&lű pokolban Irta: JÓSÉ MELÓ Szüts Istvánt • • • • Dokumentumregény — GERGELY UJ TERMET FORGATOTT A FEJTBEN LEGYEN A HAJO A KÖZEIBEN , DE 7E VÁRJ A PARTON. Ki ZAGY TE? 7ÖR0K '• KATONÁNAK ÖLTÖZVE NEGYEK A v VÁRNAGYHOZ. AZ EN NEVEM EÁZEZER ARANY. CG ER ÁBE , GY RABOT KEREK. TÖRŐK BÁLINTOT. . W GERGELY^ % MEGTENNED?, EZ AZ UTOLSÓ 7.ENETŐSÁS. JO. AKKOR HOL 1 ELEMENTE tEL. TARGA TURBÁNÉ, MEGISMERSZ. Vadállatok és kígyók keresztezték utunkat. Volt amikor egész majomcsorda üldözött bennünket napokon át. A hőség minden oldalról áthatolhatatlan falként vett körül bennünket. A láz annyira legyengített, hogy az arcunkra és kezeinkre telepedő moszkítókat sem tudtuk már elkergetni. Végül úgy elcsigázott, hogy esténként annyi erőnk sem volt, hogy lomb- kunyhót készítsünk; közvetlenül a tűz mellett aludtunk el. Egy reggel Paolo nem tudott felkelni. Néhány nap múlva meghalt. Én is nagyon beteg voltam és az utána következő idők eseményeiből sok minden kiesett az emlékezetemből. Az egyetlen amire emlékszem, hogy egy ideig tömöri törzshöz tartozó indiánok között éltem. Először láttak fehér embert, barátságosan fogadtak, megmutatták, hogy kell vadászni, halat fogni. Én azonban mindenáron tovább akartam menni. A törzs egészen a település széléig kísért. Azt mondják, hogy az Amazonas. dzsungel egytizede állandóan ég. Egyszer egy ilyen terület kellős közepébe jutottam. Elviselhetetlen volt a hőség, az égő fák recsegtek, ropogtak, az állatok üvöltöttek. Sikerült egy folyót elérnem. Egy különös tutaj haladt rajta lefelé,‘utasai vadállatok voltak. Odaúsztam. Amikor szemügyre vettem „szomszédomat”, a hideg futkározott a hátamon. Egy óriási anakonda volt. Rám sem hederített. Mellettem egy reszkető jaguár feküdt. A különös Noé bárkája több napon át úszott lefelé az égő dzsungel közepette folyosót képező vízen. Kínzó füst terjengett. Nem akartam a sorsot tovább kihívni magam ellen és otthagytam félelmetes sorstársaimat. Az égő erdőben megsebesült a lábam, s olyan elviselhetetlenül fájt, hogy indiánokat kellett keresnem, és fájdalomcsillapítót kérni tőlük. Adtak, de ellenszolgáltatást kértek. Odaadtam nekik az egyetlen értéket, ami nálam volt: az iránytűt. Iránytű nélkül azonban nem tudtam továbbmenni. Ezért dolgozni kezdtem az indiánoknak. Több hónapig vigyáztam gyerekeikre, elkészítettem a legegyszerűbb gyógyszereket és segítettem a betegeket ápolni. Lassanként megnyertem bizalmukat, visszaadták az iránytűt, amiről ők azt hitték, hogy játékszer és elbocsátottak. Hálából a végzett munkáért, csónakot készítettek, elláttak élelmiszerrel, s kísérőt adtak mellém. Hónapokon át haladtam lefelé a folyón és csak azért álltam meg, hogy vadásszak és aludjak. Végül elérkeztem egy kis helységhez, San Felichéhez. Ott hallottam először, hogy a háború már 17 esztendővel ezelőtt befejeződött. 1962-őt írtunk. Húsz évig voltam elevenen eltemetve az Amazonas dzsungeljében. San Feliekében találkoztam az első fehérrel — Paolo kivételével — amióta a 122. számú táborból megszöktem. A területi'orVös volt.Ö ápolt; állított talpra és adott nekem 125 c,uzeiro1, útiköltségként. Ez vo}t az első pénz, amit a kezemben tartottam, amióta „besoroztak” a ka- ucsuk-hadseregbe... VÉGE. (Ford.: Tihanyi Vera) FfíDT CSILLAGOK m Feldolgozta : Márkus* László Rajzolta: Zórád Ernő v. — Hölgyeim és Uraim! Abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy a termelési népbiztosság felkért: ismertessem eddigi kutatásaim lényegét, hogy azt a Tanács- köztársaságnak felajánlhassam. A nép szolgálatába akarom állítani eddigi kutatásaim eredményét... — Jól van, kedves uram, — emelkedett fel az első padsorok közül egy bőrkabátos férfi, megszakítva a szónokot, — de előbb tudni szeretnénk, kicsoda, micsoda maga? Mit akar tulajdonképpen?... Balás az elnökség tagjai felé fordult, azok mosolyogtak. — Ugye, erre nem volt felkészülve az egyetemi előadások után? — súgta feléje a kopaszodó férfi. — Válaszoljon csak nekik! — Én, barátaim, bányamérnök vagyok. Erdélyben, Gyergyóre- mete községben születtem. Sok éven át kutattam Magyarországon különböző ércek után. Például még régebben megvizsgáltam szülőföldem határát, és ott. a Kereszthegy környékén ércet találtam. Azaz feltételeztem, hogy érc van jelen. A Kecskekő nyugati oldalán, a patak szintje felett, egy hasadékban, telér kaolin kibúvása könnyen megtalálható. Az elkavicsosodott andszit- lapok... — Tarján felé nem kutatott? Jó szénre lenne ott szükségünk! — szólt közbe egy mély hang. Balás bosszúsan fordult feléje. — Nem! De a Szárhegy galenit- je cerrusitja tény. A Szárhegy mészköve a legjobb szállásadója az ércnek... — Drága elvtárs! Azt mondja meg, hogy mit talált máris, mert nekünk sietnünk kell a bányászkodással — szólt a többiek helyeslő zúgásától kísérve a tatabányaiak küldötte. Az emberek harsány, vidám közvetlensége feloldotta feszültségét. Félretolta jegyzeteit. — Nem is arany, vagy ezüst jtt a fontos — folytatta emelt hangon —, hanem a bauxit. Tudják mi az? Abból lesz az alumínium. Vasban szegények vagyunk, de sok millió tonna bauxi- tunk van. Persze, fel kell tárni, nekem ehhez nem volt pénzem. De megtaláltam Gánton. A feldolgozása viszont sok áramot igényel. — Lesz áramunk, építünk erőművet — ugrott fel az elnökség egyik tagja — kiaknázhatjuk a kincset. — Több éven át jártam az észak-dunántúli hegyeket — erősítette hangját Bálás. — Olyan mennyiségű fémanyag van ott, amiből az ország meggazdagodhat. Most már végképp elült a zaj, az emberek nem szóltak közbe, figyelmesen hallgatták az előadót. Amikor befejezte, nagy tapsot kapott. Az asztaltól valaki felkelt, javasolta, szavazzanak meg berendezéseket, és adjanak pénzt Balásnak. Az elnökség bizottságot jelölt ki a gyakorlati teendők kivitelezésére. A munkát egy héten belül el kell kezdeni — mondták. A tanácskozás végeztével Balást egy kékszemű, magas homlokú, fiatal férfi szólította meg. — Nagyon érdekes dolgokat említett a falubattyányi hévízről is — fogta meg kabátja gombját. — Dr. Pávai Vájná Ferenc vagyok. Én földgáz után kutatok és remélem, nem hiába. Itt nagy lehetőségek lesznek, a kormány támogat bennünket. „A HARMADKORI TERRA ROSSA” Végre csengettek. Balás kitépte magát a karosszék szorításából, és az ajtóhoz rohant. Keménykalapban. kínos pontossággal megkötött csokornyakkendővel, kezében fekete bottal, arcán egy sértett főúr leereszkedő mosolyával állt a látogató. — Simon — nyújtotta gyűrűs, párnás kezét. — Balás úrhoz van szerencsém?... — Igen. Fáradjon beljebb. Foglaljon helyet. Dohányzik?... Balás idegesen rakta egyik lábát a másikra. Sietnie kellett az üzlettel. Amíg felesége és a gyerekek vidéken vannak, nyélbe kell ütnie. Ha apósa látná, hogy az ő féltve őrzött hagyatéka... — Ezer korona, semmivel sem több — mondta Simon, miután végignézte a holmikat. — Tudom, ön most kevesli ezt az összeget, mert magának kedvesek a családi ékszerek. De drága uram!... Infláció van, az emberek ilyenkor nem vásárolnak. Csak tört aranyként tudom ezeket a tárgyakat átvenni. Az ötvösmunka? Ugyan kérem!,.. Az ezüst pedig?... Uram, az étkészlet kora később jön majd el. Persze, a vörösök alatt még el is kellett volna dugnia... He, he... Még szerencse, hogy vége van annak a szörnyű világnak. Szóval?... Abzinger havat lapátolt a Keletinél. Balás odasietett elújságolni, hogy ezer koronát már szerzett. — Kevés!... — mondta a resti gőzében barátja. —• Legalább ötöt kell még felhajtanod, hogy a zártkutatmány díját kifizet- hesd. Miért van zártkutatmány? Egy osztrák bányatörvény alapján... Akié a föld, azé a kutatás joga. És akié a föld, azé a benne lévő kincs is. övé, egészen a Plútó fűzéig. Mit gondolsz? A MÁK, vagy a Salgó vezérei hogyan csinálják?... Ahol szenet lehet gyanítani, ott megjelennek, és lefoglalják a területet. Ott már más nem kutathat. Szerencséd van, ha a föld kincstári tulajdon. Ha nem, meg kell egyezned a gazdájával is. A MÁK például óriási pénzeket fizet herceg Eszterházynak a tatai szén kiaknázásáért. Tudod, mit mon-j dott Montecuccoli: a háborúhoz három dolog kell..., nos, ehhez is. Pénz, pénz, pénz. Balás odaintette a pincért, két pohár forralt bort kért. Egy évvel ezelőtt még milyen köny- nyűnek látszott az egész, gondolta. — Hogyan is hívták azt áz égőszemű férfit?... Pávai... Vajda?... Nem!... Vájná... Milyen izgalomba jött. amikor a Maukama hévízfeltörést mondta neki. „Itt mélyfúrással nemcsak forró gyógyvíz, hanem gőz is feltárható lenne.” Egészen okos dolog. De hol vannak már az okos dolgok? Meg a patrónusok?..t A Markóban, a toloncházban, meg a különböző laktanyák udvarain lógnak, és hintázza lábukat a szél. Hevesi Bécsben. Nos, Pávaival is lejárhatja térdig a lábát, mire a vízgőzbányászatból lesz valami. Fél kéne talán keresni, hátha tud pénzt is szerezni. De ki ad itt egyáltalán pénzt? — Le kellene tudományosan írnod a dolgot — simítgatla el- merülten borostás arcát Abzinger. —> Akkor jobban felfigyelnek rá. Ha lehet, kérjél többet, és juttass valamit nekem is. Nem bírom már ezt a munkát. Lejön a bőr a tenyeremről. Este Balás leült íróasztalához, és nekifogott á „Harmadkori terra rcssa”-nak, a tudományos dolgozatnak. — Biztos, hogy van Gánton bauxit? — kérdezte dr. Lázár Andor ügyvéd, akihez Balást beajánlották. (Folytatjuk)
