Tolna Megyei Népújság, 1964. október (14. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-29 / 254. szám
ű TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 1S34. október 29.«■IEH33MEGYÉI VILÁG PROtÉTARJAVHpVtSCljfTl* 1 I jp" », $::M0 f'VIl bannsaa Péntek: SZOCIÁLIS FA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI fi IZ O TT SAGA E S A ME GYElTANi CS LAPJA Apadnak a megáradt folyók és patakok Megszüntették a másodfokú árvízvédelmi készültséget Az elmúlt 24 órában az Ipoly vízgyűjtő területén és a Dunántúlon úgyszólván egy csepp eső sem volt, csupán a Dráva és a Mura környékén hullott egy-két milliméter csapadék. A vízutánpótlás tehát megszűnt, és így már valamennyi megáradt folyó és patak felső szakaszán megkezdődött az apadás. A Pinka és a Gyöngyös patakon már levonult az árhullám. A Répcén is csökkent az áradás, ezért az árapasztó csatorna mentén másodfokról első fokra mérsékelték az árvízvédelmi készültséget. Ezeknek a mellékfolyóknak az apadása a Rábán is enyhítette az áradást és Körmendnél egy nap alatt 96 centiméterrel csökkent a folyó vízállása. Az első fokú készültséget viszont még biztonságból szerdán is fenntartották. A Vas megyei árvédelmi szakemberek tájékoztatása szerint a víz mintegy kétezer holdnyi szántót öntött el. A mélyebb területek lakóházadból kiköltöztetett családok már visszatértek otthonukba. Az áradás épületekben, hidakban említésre méltó kárt nem okozott, 'csupán néhány helyen szorulnak némi javításra az utak. A megáradt Mura kedden délután Letenyénél tetőzött és szerda reggelig 30 centiméterrel apadt, így nem volt szükség a letenyei Bunya-major kiürítésére, és nem kellett kiköltöztetni Murakeresz- tur mélyebb területein épült házak lakóit sem. A Mura mentén — bár kisebb mezőgazdasági területeket elöntött a víz — csak Molnári községben került sor két család elköltöztetésére. A Dráva Örtilos községnél — a Mura torkolatánál — egy nap alatt újabb 23 centiméterrel apadt, de Barcsnál és Drávaszabolcsnál még árad a folyó. Ezért a Dráva magyarországi szakaszán továbbra is első fokú árvízvédelmi készültséget tartanak. Az Ipoly Nógrád- szakálnál tetőzött, viszont a csehszlovák szakaszon már apad a víz. Az Ipolytól, a Garamtól, és a Vágtól kapott árhullámok a Duna vízállását is kissé megemelték. így Budapestnél szerdán 30 centiméterrel emelkedett a víz, de csütörtökire már csak egykét centiméteres áradás várható. Két csizma közt mezítláb A neveket tapintatból elhagyjuk. De a történetet nem. A következőképpen esett: Megkopott a csizma, ismerősünk elvitte hát a csizmák javításával hivatalból foglalkozó illetékes műhelybe. Átvették, megszámozták, megcsinálták és — elvesztették. Elcserélték egy másikkal, amelyik épp oly csizma volt, mint az első, csak egyáltalán nem hasonlított hozzá. Az illető persze keresett, az illetékes műhely pedig szabadkozott: — Még olyasmi nem fordult elő nálunk, hogy elveszett volna valakinek valamije. Ellenben lehetséges, hogy nem ismeri meg a saját csizmáját. Ez olaj volt a tűzre, mivel az illető, akiről szó van, meglepően magabiztos és ismeri a holmijait. A vita végén azért született egy megállapodás: Az illetékes műhely tovább keresi a lábtyüt, ámha mégsem találná meg, akkor a cserébe maradt csizmát kisámfázza, szárát rendbehozza. Már úgy látszott, elül az ügy, amikor bekövetkezett a fordulat: előkerült az, aki a vitatott csizmát véletlenül elvitte. A tényt egy lihegve rohanó hírnök közölte a kesergő csizmatulajdonossal a szekszárdi postánál. Közben azonban még egyéb is történt. Barátunk lábbelijét, a csere során kinevezett véletlen tulajdonos néhány napig viselte, így az illető egészségügyi okokból nem hajlandó elfogadni saját csizmáját. A véletlen és egy csere áldozataként belekeveredett másik csizmagazda is bajban van. Mert az ő lábóvóját viszont már kisámfázták, neki nem is nagy, hanem óriási. Most így állnak: kettőjüknek van két csizmája, az egyik használt, a másik nagy» s így mindketten járhatnak mezítláb. (sz. i.) Új páciens műsoros : divatbemutatóval Höyyászen A lottó 44. játékhetének nyerőszámait pénteken Hőgyészen sorsolják, délelőtt 10 órai kezdettel. Előtte a helyi földművesszövetkezet műsor keretében mutatja be legújabb divatújdonságait. A műsorban szerepel Kallus László rajzoló művész és a tolnai Harmónia együttes Fenyvesi Emma és Bercsi Ferenc énekesek közreműködésével. Elaludt a könyvelő, ellopták a pénzt Telefon — a szállítás meggyorsításáért Keszőhidegkút—Gyönk vasútállomásnak eddig nem volt közvetlen telefonösszeköttetése Gyönk községgel. így az állomásra érkező árukról táviratban értesítették az illetékes szerveket. Ez lényegesen meghosszabította az állásidőt, növekedett a fekbér. A községfejlesztési bizottság Dobó László vezetésével elhatározta, megszünteti ezt az áldatlan állapotot, és közvetlen kapcsolatot létesítenek a vasútállomással. A posta vállalta a munkát, a beszereléshez szükséges pénzt pedig tizenhárom szerv adta össze. Ezzel természetesen meggyorsították a vasúti szállítást is, mert egy-egy vagonnak »nem kell hosszú ideig az állomáson vesztegelni. Máskor is hanyag volt a pénzkezelésben — a vádirat szerint — jVonyig Mátyás, a bölcskei Petőfi : Termelőszövetkezet Könyvelője. (Hosszú ideig nem történt komo- |lyabb baj, legutóbb azonban alaposan megbosszúlta magát a hanyagság. A termelőszövetkezet Budapesten ez év júniusában zöldborsót árult a Hámán Kató téren. A piac végén a tsz-tagok elmentek ebédelni és mintegy 28 ezer forintot Vonyigra bíztak, várja meg a gépkocsit és a pénzt vigye haza. Várt is Vonyig egy darabig, de a padra. amelyen ült. nagyon sütött a Nap, ezért odébb ült és' elaludt. A pénzt azonban, egy aktatáskában az eiőbbi he yen hagyta. |dély álmából csak visz- szatérő társai ébresztették fel, de akkor már a táskának, s benne a rábízott pénznek hült helyét találták. A paksi járásbíróság Vonyig Mátyást a társadalmi tulajdon hanyag kezelése miatt vonta felelősségre és 8 hónapi felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta. Vonyig a kár teljes megtérítését a tsz közgyűlése előtt vállalta. fi— e) Szerencsés baleset Tamásiban Könnyen súlyos tömegszerencsétlenség lehetett volna meggondolatlanságból, Tamásiban kedden, ahol Honer István a helyi Vörös Szikra Termelőszövetkezet pótkocsis Zetorjával kukoricát szállított. A pótkocsin 8 tszi-tag is ült a rakomány tetején. Honer a Vörösmarty utcában a oldalon vezette a Zetort, gondolván, ott nem olyan gödrös, mint a jobboldalon. Tévedett, mert a 4-es számú ház előtt a pótkocsi első kereke egy félméteres gödörbe csúszott és oldalára dőlt. A szerencsétlenségben is szerencse volt, hogy Honer nem sebesen vezette a gépet, így csak Magyari Ferencné sérült meg könnyebben. A rendőrség az ügyben az eljárást megindította. — Szakszervezeti kulturosok értekezlete Tolnán. November 3-án a tolnai kulturális egyesülés székházában tanácskoznak a szakszervezeti bizottságok kultúrfelelősei a jövő évi feladatokról, a költség- vetés felhasználásának féléves tapasztalatairól. — Irodalmi est a vasutas művelődési otthonban. Tegnap este Gömöri József tanár vezetésével irodalmi estet tartott a dombóvári vasutas riiűvelődési otthon irodalmi szakköre. Ezúttal Móricz Zsig- mond Rokonok című regényéből tartottak felolvasást, illetve elemezték a nagy író kitűnő művét. — Előkészítő tanfolyam a jövendő állatorvoshallgatók számára. Az Állatorvostudományi Egyetem előkészítő tanfolyamot szervez azon vidéken lakó érettségizők részére, akik felvételüket kérik az 1965/1966-os tanévre. A tanfolyamra november 5-ig lehet jelentkezni; Az ehhez szükséges nyomtatványokat az egyetem tanulmányi osztálya (Budapest, VII. kerület, Landler Jenő utca 2.) adja ki. — 10 ezer forinttal járul hozzá földúton szabálytalanul a bal- a középiskolai sportpálya felújí— Csurár Péter grábéci lakost 10, társát 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte a szekszárdi járásbíróság hivatalos személy elleni erőszak miatt? — Nagymamák napjára készül a dombóvári földművesszövetkezet műkedvelő csoportja; November 22-én ugyanis nagymamák napját rendeznek az 1. számú étteremben. Az előkészületekbe bekapcsolódott a helyi nőtanáca is, — Több takarékbetétkönyv van a bonyhádi járásban, mint ahány család. A családok 105,1 százaléka takarékoskodik betétkönyvben; — Jól foglalkoznak az ifjú szakmunkások képzésével a bonyhádi Petőfi, valamint a nagy- mányoki, az aparhanti és az iz- ményi termelőszövetkezetben. Bérezésük megoldása is hozzájárul ahhoz, hogy a szövetkezetekben tanuló mezőgazdasági ifjúmunkások arányszáma jóval nagyobb a bonyhádi járás többi közös gazdaságához viszonyítva. tásához jövőre a bonyhádi tanács a községfejlesztési alapból. — Nyolc termelőszövetkezetben alakítottak a bonyhádi járás fiataljai brigádot a szocialista munkaverseny célkitűzéseinek megvalósítására. Ezenkívül egyénileg az állattenyésztésben és a növénytermesztés gépesítésében is versenyeznek az ifjúmunkások. *rVTTTTTTTT»V7VTVT7VV7WVV77TTTTV — Doktor úr, tessék felírni egy kis sósavpepszint, mert mióta kora ősszel bekötözik a gyümölcsfákat, savhiányom van! (Endrődi István rajza.) VÁLTOZÓ FELHŐZET Várható időjárás csütörtök estig: változó mennyiségű felhőzet, legfeljebb egy-két helyen kisebb eső. Többfelé reggeli köd. Mérsékelt délkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 14—19 fok között. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 20—11, 23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 20—10. A kiadásért felel: KECSKÉS JÁNOS 17.10: Iskola-tv. Kémia. 17.40: volt, (3—6 éveseknek!) 18.15: Házunk tája. 18.20: A jövő hét műsora. 18.35’: Közvetítés a Palma gumigyárból. 18.55: Telesport. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 1964. október 29., csütörtök. A Nap kél 6.23 órakor, nyugszik 16.33 órakor. A Hold kél =.~r órakor, nyugszik 14.32 órakor. Névnap: Nárcisz. 75 éve, 1889. október 29-én halt meg Hírek. 17.45: Hol Nyikoláj Gavrilovics Csernyisevszkij hol nem volt... materialista filozófus, forradalmi demokrata, irodalomkritikus, művészetj teoretikus és író, a XIX. századbeli haladó orosz értelmiség egyik legjelentékenyebb alakja. Húsz éve, 1944. október 29-én indult meg a ,,budapesti hadművelet”. — 19.45: Napi jegyzetünk. Felszabadult Nyírparasznya, Paposa 19.50: Filmnovellák. ' Ör, Jármi, Kántorjánosi, NyírderZSj 20.40: Zenélő órák. Távoli népek mu- Nyirgyulaj, Máriapócs, Pócspetri, Kál- zsikája. 21.50: Tv-híradó. II. kiadás, j lósemjén. Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 4G. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 13 Ft Index-szám: 25 069. MM Őfelsége" a gyerek fr^ (Szegő Gizi rajza.)