Tolna Megyei Népújság, 1964. október (14. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-29 / 254. szám

1964. október 29. TOLNA MEGYE! NÉPÚJSÁG 1 Jogi tanácsok Cz. J-né olvasónk kérdezi: mit tegyen, ha a tsz nem tesz eleget a járásbíróság ítéletében foglalt rendelkezésnek, s a vég­rehajtási letiltás ellenére sem fizeti ki az ót megillető gyer­mektartási díjat? Amint írja, férje termelőszö­vetkezeti tag, ahol mint fogatos dolgozik. A bírósági ítélet sze­rint a 12 éves, Mária nevű gyer­mekük után havi 300 forint gyer­mektartásdíjat állapítottak meg, amit 1962 év óta nem kap kéz­hez, holott a termelőszövetkezet a végrehajtási letiltást még 1962,. évben megkapta. A termelőszövet­kezet a bírósági felhívásra, férje kifogásait közölve, különféle in­dokokra hivatkozik, amelyek Ön szerint nem felelnek meg a való­ságnak. A gyermektartásdíjakat a végre­hajtási törvény 139. §-a alapján a tsz-tag jövedelem-részesedésé­ből is. annak is 50 százaléka ere­jéig, elsősorban, vagyis minden más tartozást megelőzően kell le­vonni. A levonás kiterjed a pénz­beli és természetbeni jövedelem- részesedésre, ideértve a földjára- dékot, valamint a bevitt vagyon­tárgyak fejében járó térítést is. Tehát a termelőszövetkezetnek a végrehajtást, szenvedő részére történő minden kifizetéskor ele­get kell tenni a letiltásnak az ab­ban meghatározott összeg erejéig. Mindaddig, amíg ezen tartozás ki­fizetve nincs, más letiltás, vagy tartozás kifizetésére nem kerül­het sor. Ezt a gyermek tartásának érdeke követeli így meg. A letiltás foganatosításáért a termelőszövetkezet is, csakúgy, mint más munkáltató a Vht. 152. § (1.) bek. szerint készfizető ke­zesként felel, ami annyit jelent, hogy ha a letiltás ellenére nem fizeti ki a kifizetésre kerülő ter­mészetbeni, vagy pénzbeni jöve­delem-részesedés 50 százalék ere­jéig. akkor perrel kényszeríthető annak megfizetésére. Ez esetben a termelőszövetkezetnek a bírói Ítélet alapján egy összegben kell megfizetni visszamenőleg is az elmulasztott részleteket. Sajnos, sokan nem tudják még. hogy az ilyen és ehhez hasonló más letiltási rendelkezések telje­sítéséért büntetőjogi felelősség is terheli mindazokat, akik a le­tiltás hatálya alá eső összegeket a letiltásról tudva nem teljesítik, illetve a végrehajtást szenvedő­nek, vagy másnak utalják ki a letiltott összeget. A Vht. 153. §-a szerint ugyanis azt, aki kiutalta az összeget és azt is, aki a ki­utalás szabálytalanságáról tudva kifizette, a sikkasztásra vonat­kozó szabályok szerint kell bün­tetni. A kifizető tsz nem vizsgálha ja azt a kérdést, hogy a végrehajtást szenvedő tag kifogásai helyt- állóak-e, vagy sem, hanem köte­les annak érvényt szerezni. Csak akkor szüntetheti meg a további letiltást, ha annak maradéktala­nul eleget tett, vagy a végrehajtói iroda újabb intézkedése folytán azt megváltoztatta. Az olyan termelőszövetkezeti vezető, vagy alkalmazott tehát, aki a fenti rendelkezések ellené­re a letiltási rendelkezésnek nem tesz eleget, amellett, hogy szigorú büntetőjogi felelősságrevonásnak teszi ki magát, felesleges perrel kárt okoz a termelőszövetkezet­nek is. mert olyan pénzeszközt von el a közös gazdaságtól, amit egyébként nem kellene. Egyben sérti a végrehajtást kérő jogos egyéni érdekeit is. L. J-né szekszárdi olvasónk kérdezi: miután férjétől jogerő­sen elvált, megilleti-e őt a férje által tsz használatába adott földjének használati joga, vagy legalább 1 katasztrális hold háztáji föld? A mezőgazdasági termelőszö­vetkezetek használatában levő, s így a közös vagyonhoz tartozó földek kiadásával kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság 860. számú Polgári Kollégiumi állásfoglalá­sában a közelmúltban több vita­tott kérdést rendezett, amelyek tekintetében a jogalkalmazás kö­rében bizonyos bizonytalanság Tolna megyei Tanácsi Építő­ipari Vállalat azonnali belé­péssel felvesz kőműveseket, festőket, ácsokat, műköveseket, kubikosokat, segédmunkásokat, vízvezeték-szerelőket. Jelentkezni lehet Szekszárd, Keselyüsi u. 6. sz. munka­ügyi osztály és vidéki épí­tésvezetőségein. (93) Már októberben károkat okozhatnak a talajmenti fagyok! A termelőszövetkezetek érd eke, hogy a szántóföldön termelt növények fagybiztosítását mielőbb megkössék! Felvilágosítást az Állami Biztosító fiókjai adnak. (145) mutatkozott. Eszerint a kérdés elbírálásánál alapvető szempont­ként abból kell kiindulni, hogy a földbeviteli kötelezettség vo­natkozásában a tagsági viszony keletkezésekor mi volt a tényle­ges helyzet. Az a körülmény, hogy ez a helyzet utóbb változik, ki­fejezett jogszabályi rendelkezés hiányában nem ad jogot a terme­lőszövetkezet használatába került föld visszakövetelésére. A föld- használat tekintetében ugyanis a beviteli kötelezettséget előíró jog­szabály a termelőszövetkezet és a családtag között is termelőszö­vetkezeti jogi megítélés alá eső jogviszonyt létesít. A hozzátarto­zók részére a termelőszövetkezeti jogszabályok nem állapítanak meg olyan jogot, hogy a földet a családi kapcsolat megváltozása folytán visszakövetelhessék. A jcgszabálv annak visszakövetelé­sére egyébként bírói utat sem en­gedélyez. Mindezen rendelkezéseknek az a célja, hogy a termelőszövetke­zetek használatába került földek állandó jelleggel maradjanak a tsz használatában, s a nagyüzemi gazdálkodást szolgálják. Mindezek alapján a termelőszö­vetkezet helyesen járt el akkor, amikor a férje által bevitt, de az ön tulajdonát képező földet nem adta ki, hanem úgy döntött, hogy a föld után a családi kapcsolatá­nak megszűnése folytán önnek haszonbérletet fizet, s helyesen ajánlotta fel, hogy 1 katasztrális hold háztáji föld biztosítására csak akkor van lehetősége, ha tagként belép a termelőszövetke­zetbe. Az önálló háztartást vezető termelőszövetkezeti tagnak ugyan­is a közgyűlés által megállapított mértékben háztáji gazdaságra, a tsz-be vitt saját földje után pedig földjáradékra van igénye. Budapesti Kőolajipari Gép­gyár, Bp., XVIII., Gyömrői út 79—83. azonnali belépés­re felvesz: hegesztő, szigetelő, bádogos, szakmuflkásoha! és segédmunkásokat. Százhalombatta, Szőny külső szerelési munkahelyekre. Bér kollektív szerint. Mun­kásszállás biztosítva. (138) Változtatás szükséges az építőipari tanulóképzésben Az építők szakszervezetének me­gyei bizottsága tegnap tanácsko­zott az uTari tani! ló-képzésről. Vitaindítót Főglein János, a me­gyei bizottság, ifjúsági felelőse terjesztett elő. Megállapították a beszámoló és az egyéni tapaszta­latok alapján, hogy az iparita- nuló-képzés változtatásra szorul. A mostani képzési forma ugyan­is nem sokoldalú, és nem a szakmához hű fiatalokat ad az iparnak. A kiképzett szakmun­kások hatvan-hetven százaléka I Az ÉM. Betonelemgyártó t Vállalat Dombóvári Telepe : I 8—10 éves gyakorlattal ren­delkező villanyszerelőket és lakatosokat keres felvételre. (171) A Tolna megyei Talajerő­gazdálkodási Vállalat, Szek­szárd könyvjóváírással átvenne 100 db 3v, köbméteres csil­lét, 9—12 kilogrammos kis­vasúti síneket 10 kilométer vágányhosszban, valamint 1 darab 15—20 kilowattos utánfutó agregátort. Telefon: 23—34. (193) Pécsi munkahelyeinkre felvennénk: útkarbantartó kövező szak­munkásokat, útkarbantartó segédmunkásokat, úttisztító segédmunkásokat ÉJSZAKAI MUNKÁRA. Szükség esetén pécsi mun­kásszállást is biztosítunk. Pécsi Köztisztasági és Útkar­bantartó Vállalat Pécs, Ró­zsa Ferenc u. 17. (187) nem az építőiparban helyezke­dik el. A fiatal szakmunkások­kal való foglalkozás sem kielé­gítő. Nem ritka, amikor a friss szakmunkásoklevéllel rendelke­ző fiatalok a negyven-ötven szá­zalékos termelést érik csak el. Az építőipari tanulóké" \'s s -in­te kizárólag hagyományos építési módszerek elsajátítására szorít­kozik. A ' fiatal szakmunkások például nem tudnak géppel va­kolni, egyáltalán nem ismerik a nagy- és középblokkos építési módokat. Az építők szakszervezetének megyei bizottsága tegnapi ülésén úgy határozott, hogy az ipari- tanuló-képzés tapasztalatait ösz- szegezve. felkeresik a gazdasági vezetőket, tájékoztatás és intéz­kedés érdekében. Javaslatot tesz­nek majd oktatási szerveknek az iparitanuló-képzés magasabb színvonalra való emelésére is. A Talajerőgazdálkodási Vállalat értesíti az állami gazdaságok és tsz- gazdaságok vezetőit, hogy a szekszárdi valamint ax alsámajsai telepen 74 svg. szerves műtrá­gyát (orgafosz­fátot) tárol eladásra. Az orgafoszfát trágya ára: telepi átadással 42 Ft/mq. Az eladás az AGROKER I | Vállalat közbejöttével törté- I nik. A megrendeléseket kér­jük szekszárdi telepünk cí­mére feladni. Telepi átvétel­nél szállítási kedvezményt adunk. I (19D ... Apróhirdetések... Az apróhirdetés dija; szavanként hétköznap 1.— Ft, vasárnapi és ünnepnap 2.— Ft. Az első és minden további vastagon sze­dett szó két szónak számít. Felhívási Felkérjük meg­rendelőinket, hogy az 1964. szeptember 20-ig beadott ruháikat váltsák ki. mert raktárhiány miatt azokat tárolni nem tud­juk. Az elkészüléstől szá­mított 60 napon túl ki nem váltott ruhákért a 9138/1962 sz. Kip, Min, rendelet ér­telmében havi 4 Ft. tá­rolási díjat számítunk fel tételenként. Ez a rendel­kezés a vidéki fióküzle­teinkre is vonatkozik. (192) Moszkvics, felújított mo­torral, já gumikkal, rá­dióval eladó. Szekszárd, Táncsics 28. (195) I Képesített raktárost 1 Paks és Dunaföldvár munkahellyel, építőipari technikust dunaföldvári mun­kahellyel, bádogos szakmunkást paksi munkahellyel felvesz a ( Paksi Járási Építőipari Ktsz. Jelentkezni lehet: Paks, Marx tér 10. | U78, Férfi fizikai dolgozót, 1 főt azonnali felvételre ke­res a Magyar Likőripari Vállalat, Szekszárd, Marx Károly u. 17. (186) Zongora, bécsi eladó, megtekinthető Pincehely, kórház igazgatói lakásban. (168) Hirdessen ’ a Tolna megyei Népújságban! 0000008090 sí iHxScAß Sjvm 1$önAj\$e£ cl SZÖVETKEZETI BOLTBAN és a faßuSi eSiMyfad (175)

Next

/
Thumbnails
Contents