Tolna Megyei Népújság, 1964. október (14. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-16 / 243. szám

4 TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 1964. október 16. É4 NÉHÁNY PERC M.ULVA NÉGY LOVAS DOBÓ ISTVÁN, EGER VÁRÁNAK KAPI BOCSKAIKKAL EGY IDŐBEN EGY PARASZT­VAGTÁZOTT BEA VARKAPUN Z' v/té/lókar/tánT^s, nra/y, /rr a röfíóW/ __ /DALG UAJS/OZTAK É&JgSvjb ő£wüy*fr.//r<st//&&B Jf&Xf eea el/sfgs, az \ fája'/ nek/. EMBER LEVELET HOZOTTÁ TŐRÖKTŐL. DOBÓ NYOMBAN ÖSSZETROMBITALTATTA 1 A VÁR NÉPÉÉ __ I ÉN AZ Él|l f f/LfNSEGGf/ ( NEM LE KE/EZEK. l-sSB&ŐLL , ' csak ezz az fijor l \V O/KÓf TATOM ff/. fi* y—ch! Alanya, felkészültén grJ VÁRTA A TŐRÖK SEREGET. W^MAKLARIG AZÓRÖK HOSZ- SZÚ LÁNCflLATA ÁLLOTT MAR NAPOK ÓTA. ELEVEN TELESZ- i KÓP, AMELY ÉJJEL - ajkw NAPPAL A TÖRÖK, MEGÉRKEZÉSÉT VIGYÁZTA. SZEPTEMBER 9-en TÖRTÉNT... W' JÖNNEK/ ^ f JOZ KAN, BOCS ff// MÁZÓ/ FOG KA r/Zfű£S KAGK/ _ '''BOCSKAI EZUTÁN FEL? 'KERESTE A BORBÉLYOKA T, , AKIK EZ IDŐ TÁJT JÁRTASAK „ VOLTAK AZ ORVOSI TU DOM A- ■ NYOKBAN IS. , , AMIKOR HOSSZÚ, FEJSEBET VARRNI KEZDTEK.. ,NEMKAGKOK ENMORÁG, AZ /STENEÁJÁTT KÜLD/ A NMED PASA KAIBÓL ...A MATAL MAS ES JEGKŐZNETET/fM , CSÁSZÁR AKARATABOL /NTE/EK, T/7EKET, NOGK ŐFELSÉGÉNEK ELLENE SZEGŐIN/ H SE MERJETEK. NA EGER KÁRÁT NEJT/ MEGADJATOK, M/NOEN JÓT NYERTEK. DE NA NEM, VALAMENNK/EN halállal LAKOZTOK. Rádiópirula a kémek elleni harcban Parányi tranzisztoros leadó van benne, a kém gyomrából küld jelzéseket Az orvosok már néhány éve használják az úgynevezett rádió­pirulát bizonyos gyomobetegsé- gek megállapítására. Újabban a kémek elleni küzdelemben is fel­használják őket. A pirulában egy parányi tran­zisztor és oszcillátor van, amely a test melegétől működik, s jele­ket ad le, amiből az orvosok a beteg gyomrának állapotára kö­vetkeztetnek. Olyan kicsi, hogy észrevétlenül a gyanúsítottnak, ez esetben a kémnek, ételébe lehet csempészni. Amikor aztán a gyo­morba jut, legalább 48 órán ót jelzéseket ad le, amelyeket meg­felelő vevőkészülékkel 100 méte­res körzetben fel lehet fogni. A kémelháritó emberei tehát egy gomblyukban elhelyezhető felvevőkészülékkel fölfegyverkez­ve könnyűszerrel nyomába sze­gődhetnek a leadott jelek útján, minden lépését szemmel tarthat­ják. A jezésekből azt is megálla­píthatják, ha a kém egyik szo­bából átmegy a másikba. Újabban Amerikában a magán­detektívek is igénybe veszik, ha például azt a feladatot kapják, hogy a bíróság előtt bebizonyítsák a házasságtörő férj vagy feleség bűnösségét. A feladat egyszerű. Elegendő a ródiópirulát a gyanú­sítottak ételébe csempészni, aztán türelmesen várni, valahol a kö­zelben, amíg mind a két pirula, azaz tranzisztor egy helyről nem ad le jelentéseket, mondjuk, az asszony szobájából... A rádiópirulák előállításút öt évvel ezelőtt kezdték meg Angliá­ban, ma már azonban az Egyesült Államokban, Németországban és Japánban is kaphatók. Az angliai gyár szóvivője a közelmúltban el­mondta, hogy ma még egy-egy pirula 15 font sterlingbe kerül. Hozzátette azonban, hogy hama­rosan öt fontért is elő tudják majd állítani. A kémelhárítók te­hát sokkal gazdaságosabban vé­gezhetik majd megfigyeléseiket. Minden két napban csak egy pi­rulát kell ugyanis beadni, s a gyanúsítottat egyetlen ügynök szemmel tarthatja, holott eddig egész különítményt kellett erre mozgósítani. HADIS VÁDI MEEGERED! ­A ZSENIÁLIS KÉPHAMISÍTÓ Londonban életrajz jelent meg Hans Van Meegerenről, a holland képhamisítóról, aki a modern idők egyik legnagyobb szabású csalását hajtotta végre. Ö maga gyártotta a páratlanul értékes „Vermeer”-képeket, és annyira meg tudta téveszteni a szakértő­ket, hogy amikor utóbb kiderült a csalás, néhány szakértő szeme láttára kellett egy „Vermeer”-t festenie, mert nem akarták el­hinni, hogy a nagy flamand mes­ter művei modern hamisítvá­nyok. Meegeren eljárásának érdekes­sége az volt, hogy nem másola­tokat készített Vermeer művei­ről, hanem „eredeti” alkotásokat Vermeer modorában, stílusában és ecsetkezelésének teljes elsajá­tításával. Azt a trükköt válasz­totta. hogy a XVII. századi fes­tőnek „olyan korszakából” dátu­mozta hamisítványait, amikor Vermeer csak igen kevés képet alkotott. Úgyszólván „áthidalta” a nagy festő terméketlen idősza­kát. Ennek az eljárásnak óriási előnye volt, hogy nem kellett szolgai módon utánoznia, mégsem tudták sokáig rábizonyítani a hamisítványt. Hamisítványaihoz régi vászna­kat használt, és addig kísérlete­zett a festékekkel, ameddig ta­lált egy anyagot, amelytől fest­ményei pontosan olyanoknak tűn­tek, mintha háromszáz évvel ez­előtt készültek volna. Meegeren óriási Összegekért árusította „mű­kincseit”, és világhírű művészet- történeti szakértők is vita nélkül valódinak minősítették őket. Van Meegeren üzlete ragyogó­an virágzott mindaddig, míg fel nem fedezték, hogy a Gőringnek eladott „Vermeer” hamisítvány. Ssiits latrán: Dokumentumregény IX. Müller ugyanis a timföld­nek, majd alumíniumnak feldol­gozott magyar bauxitot vissza akarta kapni a gyárostól. Grech- ter úr egyelőre csak jó vacsorák­kal kínálta vendégét, vadászni és csónakázni vitte. Mellébeszélt. Most is ezt magyarázta vendégé­nek. — Sem Wilson, sem Clemen- ceau, de senki a Versailles-j pak­tum kotyvasztói közül nem érti meg a németeket. Mi tehetsége­sebbek vagyunk, mint ők. Ben­nünket nem lehet legyőzni. A mi iparunk... hókról álmodott... Legfeljebb nem lesznek kohók... Ha Grechter fi­zet. akikor a hárommilliós alaptő­két tízre lehetne emelni. Az jár jól, akinél sok részvény van. Fel kellene tehát vásárolni a rész­vényeket. Micsoda üzlet... De Grechternek most nem szabad mutatnia, hogy belemegy a já­tékba... Akkor többet ad... Két nap múlva Tetétleninek táviratot hozott a postás Mün­chenből. „Százezer tonnát elad­tam” — ennyi volt a szalagon, semmi más. De ez milliókat je­lentett. Balás, aki nem tudott az üzlet­kötésről, korábbi nagyobb adós­prjpi CSILLAGOK • Feldolgozta: Márkusai László Rajzolta: Zórád Ernő — Uram, én megértem önöket — válaszolt idegesen Müller dr. —, az\az idő azonban, amit uta­zásomra szántam, lassan végére jár. Kérem... — Nos, ön nyilvánvalóan nem azért jött, hogy tőlem politikumot I hallgasson. Térjünk a tárgyra. Az erdélyi bauxitot. mint gyen­ge vasércet, én vettem át ezelőtt, de az csapnivaló volt. A gánti — elismerem — már más. Amíg az én vendégszeretetemet élvezte, addig elvégeztem a vizsgálatokat, az Önök bauxitjáról. Átvesszük. — A félkészgyártmányt pedig visszavesszük Önöktől. Mondjuk 65 százalékban. — Felesleges megterhelés len­gne Magyarország számára — húz- r ta mosolyra szóját a vezér. — Llparuk fejletlen. Minek Önöknek ralumínium?... Zsebkést készíte­tni?... A timföld elektrolizálására Fnincs kilátásuk. Hol van önök­ének olcsó szenük az áramterme­léshez?... Mi megvesszük a bauxi- itot ab Gánt, és rögtön fizetünk. | Nincs gond vele. — Ez rablás — gondolta Mül- fler. — Közönséges rablás. Viszont Lgyorsan ömlik a pénz. Balás ko­ságaitól szabadulandó Müller ajánlatára átadta apportjait, azaz a tíz százalékát, s lemondott a gánti jogosítványokról. Müller megígérte neki, hogy további pénzt kap, ha kutat, és még fel­tár a hegyekben bauxitot. Balás újabb jogosítványokat váltott ki Iszkaszentgyörgy, Mórágy és Hármashatárhegy környékén. Müller ígéretében nem is kétel­kedett, a bánya és a gyár már nem „úszhatott el”. Ami pedig a pénzügyi manőverezéseket ille­ti, azokról halvány fogalma sem volt. Gondolva, ha pénz kell, majd szól és Müller fizet. Az apportokért kapott összeg­ből újabb felszereléseket vásá­rolt. mert nem akart megint egy kalapáccsal és hátizsákkal útnak indulni. Hónapokig tanulmányoz­ta a térképeket, leírásokat sze­dett össze és boldog, tervezgeté- sekkel teltek napjai, úgy becsül­te, körülbelül tízezer embert le­het majd foglalkoztatni, Gánton lesz munkájuk a bányászoknak. Egyik este éppen teáját itta, amikor csengettek. Legnagyobb meglepetésére Virágh József, a bányász-szerző öregember állt a küszöbön. — Nem megyek be. mérnök úr, mert esik az eső, és csurom egy víz vagyok... csak azt akartam mondani... Balás a konyhába vezette az öreg bányászt, aki a tömeges el­bocsátások hírével érkezett. — Nincs már ott kérem munka és a bányán kívül semmi sem lesz — vetett éles pillantást a mérnökre. — Becsapott engem az úr! A gyárat csak ígérték, de mit dolgoznak fel a gyárban, ha az anyagot elviszik? — Visszakapjuk mi azt, Virágh bácsi, ne búsuljon. Csak nincs még elektromos áramunk. Egyéb­ként a timföldgyár felépül. Saját szememmel láttam a terveit. Dr. Müller pedig Németországban ... — Az az irhabundás úr?.;. Nos, éppen ő mondta, hogy nem kellünk. Nem lesz gyár. Csak fel­szedik az anyagot és viszik ki vagonokban. Nem látjuk mi már azt viszont. Biztosan tudja azt maga is, csak komédiázik. Hol van hát a kenyér, amit ígért? .. i A TŐZSDE Chorin Ferenc, a Salgótarjáni Kőszén RT vezérigazgatója ezen a reggelen különösen ideges volt. A kőszenet a szokásos árfolyamon jegyezték a tőzsdén, de újabban felkapták a nagyközönség előtt eddig ismeretlennek számító bau- xit nevét. Szén persze mindig kell, de... mi van ezzel a bauxit- tal? ... Az igazi üzletben nem té­továzhat, ha jó lehetőségekre van kilátás!..: — Kegyelmes uram, a tőzsdén „hosszt” jelentenek a bauxitra — jelentette a titkár. Chorin egy percre a levegőbe bámult, majd beszólította a keres­kedelmi osztály főnökét. — Holnap a következő szemé­lyek megjelenésére számítok: Vi­da Jenő, a MÁK vezérigazgatója; Krausz Simon, az Angol-Magyar Bank elnöke, dr. Müller József; az Alumínium RT. igazgatója,.. > Másnap délelőtt a barna posz­tóval borított tárgyalóasztal mel­lett sok hamutartó megtelt szivar- és cigarettavéggel. Krausz Simon elhozta teljes vezérkarát, és ott volt — a kormány megbízásából — Hunyady János gróf is. — Uraim — kezdte Chorin —; arról van szó, hogy fel kell vásá­rolnunk a Bauxit részvényeit. (Folytatjuk) \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents