Tolna Megyei Népújság, 1964. október (14. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-02 / 231. szám
4 TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 1964. október 2. c/l minta maró — Jó napot. Mivel szolgálhatunk? — Ez jó nap? Még alig léptem át a küszöböt, maga már igyekszik megszabadulni tőlem. — Csak ki akartam szolgálni, — Van szuperelasztikus harisnya? — Van. — Hát elasztikus? — Nem értem. —- Ahá! Nem érti? Én világosan megkérdeztem, miért tartanak csupán szupert? Hát választék ez? — Elvtárs, szintetikus rostból csupán egyféle harisnyát gyártanak; a szuperelasztikust. — Hm, hm!... Szóval nem akar tovább fáradozni... — Kérem, ezek igen csinosak, mutatósak, tetszik önnek? — Csak ne erőszakolja rám a saját ízlését. Hány órakor zárnak? — Kilenckor. — Akkor még van három óránk. Mire való tehát ez a sietség? A jó kiszolgálás rovására? — Választott az elvtárs? — Nézze kedves elárusító elvtársnő, figyelmeztetem, hogy a maga viselkedése nem válik az állami kereskedelem dicsőségére. Micsoda ellenséges magatartás ez a vevővel szemben? Ha unja ezt a. munkát, miért nem írta ki az ajtóra: Leltár! — De mikor nincs most nálunk leltár! — Nono, ismerem én magukat. Ha maguk unatkoznak, tesznek egy cédulát, kiraknak néhány árut a pultra és kész, és megkezdődik az emlékezések leltározása. — ön is láthatja, az üzlet nem mutat most olyan képet, mintha leltároznánk. — Micsoda, még gyanúsít?! — De amint látja, minden harisnya, ami csak a raktárunkban található, itt fekszik ön elölt. — És nekem nincs jogom választani? Ismerem magukat... Gyorsan végezni akarnak a vevővel, elszédítik, és rásóznak azt, amit akarnak. De velem nem fognak kibabrálni, érti? — Engedje meg, hogy addig, amíg ön válogat, kiszolgáljam azt a vevőt, aki ön után jött. — Ahá, a kegyencek! ö fiatal, én öreg vagyok. Neki nincs jegygyűrű az ujján, nekem van. Talán van egy Trabantja is? — Lehet, de innen nem látom. Beszéljünk kérem a harisnyáról. — Egyik sem tetszik nekem,- de azért ezt megveszem. — Ha nem tetszik, minek veszi meg? — Nem látja, elvtársnő, hogv már háromnegyed kilenc. És nekem mozijegyem van.- Siessen! Vigye el az ördög, megállt az órám! Elkéstem a filmet. Kérem a panaszkönyvet. C—A „Ismerkedjünk a zenével“ A Tolna megyei Népművelési Tanácsadó zenei szakbizottsága érdekes tervet dolgozott ki .arzénéi ismeretterjesztés népszerűsítése érdekében. A szakbizottság tizenkét tagja közül csaknem valamennyien hamarosan részt vesznek a különböző helyeken megrendezésre kerülő zenei előadás-sorozatokon. A különböző fokú előadások között megtaláljuk az alapfokú ismeretterjesztést — mint például Cikón, ahol nyolc előadásban ismerkednek a zenei alapfogalmakkal az általános iskolások —, de az igényesebb műsorösszeállítást is. Két sorozat indul, az egyik Szép bécsi muzsika, a másik Zenés séta Pe.stbudán címmel. A megye több községében elhangzó négy-négy előadásOs műsorban a szakelőadók segítségével Haydn, Mozart, Beethoven, Schubert, illetve Erkel, Liszt, Kodály, Bartók muzsikájával ismerkedhetnek meg az érdeklődők. FfiDT CSILLAGOK • Feldolgozta : Márhusz László Rajzolta: Zórád Ernő &fatí&4fafrás[t msm. TANULSÁG: NE ISMERKEDJ VILLAMOSON! Majdnem üresen csörömpölt a kilences villamos a Duna-parton, a Lánchíd felé. A délutáni csúcs- forgalom már lebonyolódott, az esti még nem kezdődött el. Ezek nélkül a félórás tumultus-pauzák nélkül a kalauzok mind idegbetegek lennének. Talán öt-hat utas lézengett az egész kocsiban. Egyikük kedvtelve nézegette a villamosablakok felett végighúzódó hirdetménysort. Különösen a Nemzetközi Kutyakiállítás színes plakátja nyerte meg tetszését. Daxlit ábrázolt, babérkoszorúval a nyakában. — Szép vagy — állapította meg fennhangon. — Csak görbék a lábacskáid. Biztosan angolkóros voltál kicsi korodban. A mellette ülő öregúr feltekintett az újságjából, aztán megsemmisítő pillantással mérte végig a meggondolatlan nyilatkozót. — A tacskók ilyenek, ezt minden iskolás gyermek tudja, kérem. — Jé, hát ez tacskó? — mosolygott derűsen, a sértődés legparányibb jele nélkül a pufók arcú, köpcös utitárs. — Mondhatom, gyönyörű kis állat. Nekem legalábbis nagyon tetszik. És még sincs benne az Uj Magyarban! — Hogyan, kérem? Miben nincs benne? — Az Uj Magyar Lexikonban. Tetszik tudni, én nagyon szeretem a keresztrejtvényeket. A múltkör megfejtettem egyet. Arra a kérdésre: „Rókavadászatra kitenyésztett kutyafajta” — kijött a tacskó. Kíváncsi természet vagyok, valami közelebbit is szerettem volna olvasni róla. A tacskó címszó azonban hiányzik az Uj Magyar Lexikonból. — Kész skandalum — kiáltott fel a partnere. — Megnézte a daxlinál is? — Hogyne. Sőt, Gyuri barátom tanácsára, aki nagy kutyaszak- [értő, még a dáklit és a borzebet is kutattam. Hiába. Végre a ko- torékborzebnél találtam rá. De 'ott is éppenhogycsak megemlítik. Annyi van róla, hogy, a foxter- rierrel együtt, odúkban lakó1- du- vadak irtására használják. Slussz! — Ennyi?!... — kapkodott levegő után Hókai Felicián. — Ennyit írnának mindössze a tacskóról? Felháborító! Egyszerűen megáll az ember esze!... Hát én elmondom magának, tisztelt uram, hogy Imílyen állat ez. Többet ér sok embernél. Nemcsak külsőre szép, de bátor, hűséges, értelmes, önfeláldozó. Ugyanakkor bölcs és megfontolt. Valóságos filozófusaikat. Oldalakat érdemelne a lexikonban. Képekkel gazdagon illusztrálva! És tessék! Arról kell értesülnöm, hogy még külön címszót, egy külön sort sem szenteltek neki a szerkesztők. Ez, kérem, a legna- gyobbfokú felelőtlenség! — Nagyon szeretnék ilyen kutyát — ábrándozott zavartalanul a köpcös. — Amikor meglesz a pirostetős, verandás kis házam Rákospalotán, okvetlenül veszek egyet. — Helyeslem az elhatározását bólintott növekvő szimpátiával az öreg. — Az én Mukim is tacskó. Hozzá foghatót nem talál az egész kerületben. Szívesen megmutatom... Itt lakom a Kokilla utcában. Ha kedve tartja, kísérjen el. Egy ugrás az egész... Egyébként, há megengedi, Hókai Felicián vagyok. — örvendek, Ditró Géza — szorította meg a feléje nyújtott kezet a nyomozó. — Most éppen ráérek, köszönettel elfogadom a meghívást. Irtó kiváncsi vagyok rá. És ha majd segítene alkalom- adtán az enyém kiválasztásában is. Szinte végszóra ért a villamos a Láchíhoz. Leszálltak, átmentek a hídfő alatti kis alagúton, és élénk beszélgetés közben gyorsan eljutottak az öreg nyugdíjas otthonához. Mór a folyosóra kihallatszott Muki vidám csaholása, mert felismerte gazdája lépteit. Az kinyitotta az előszobaajtót, előre sietett, és felgyújtotta a villanyt, a konyhában is. — Hát ez volna az a bizonyos tacskó — mutatott leplezetlen büszkeséggel a szoba küszöbén szapora farkcsóválással jelentkező kutyára. Ditró lehajolt, és szerető-gyengéden simogatta végig Muki bársonyos nyakát. — És ez? — intett a nyitott ajtón át jól kivehető, vaslábazaton álló, furcsa készülék felé. — Ez pedig ugyebár az a bizonyos Mukátor? VERÉB MUNKÁBAN Félelmetes volt. amint koszos puf aj kában, lopott szerszámosládával ormótlan bakancsai között ott ült veréb, az alkony sűrűsödő sötétjében, a játszótér egyik padján, és szűk homlokát ráncolva, ismételgette magában leckéjét: — Felmegyek. Becsengetek. Várok. Ö kérdi: Ki az? Mondom: Házkezelőségtöl a vízvezetékszerelő. Ö kérdi: Minek? Mondom: Alsó lakó mennyezete átázott, Ő beenged, és akkor már szabad kezem lesz... Na, még egyszer... Felmegyek. Becsengetek. Várok. Kérdi: Ki az? Én erre azt mondom, hogy a vízvezetékszerelő. A házkezelőségtöl... Rohadt meló, ahol ennyit kell az embernek pofázni... Ó megkérdezi: Miért? Én mondom... Hirtelen abbahagyta a memorizálást, mert élénk beszélgetésbe merülten két férfi vágott át a parkon. Hopp, az öregebbre pontosan ráillik az ügyvéd úrtól kapott személyleírás. Alacsony, sovány, kopott felöltője van, bottal jár, nem hord kalapot. Ha a Kokilla utcába fordulnak be, akkor biztosan ez lesz a páciens. Nehézkesen felkászálódott, átvetette a fején a Szerszámosláda gurtniját és utánuk lódult. Akkor ért a sarol .ioz, amikor azok ketten éppen beléptek az egyik épület kapuján; Veréb megtorpant, tanácstalanul meredt maga elé... Ketten vannak... Az ügyvéd úr azt mondta, a vén pacák egyedül lakik... Most mit tegyen? Lerakta a földre a ládáját. Ráült. Innen szemmel tartja a ház bejáratát. Megvárja, amíg az a másik elmegy. Akkor majd ő következik... Lássuk csak mégegyszer: Felmegyek. Csengetek. Várok.;. Ilyenkor estefelé a Kokilla utca kiválóan alkalmas elmélyült lecketanulásra. Átmenő közúti forgalma napközben sincsen. Pedig ez nem’zsákutca. Csak budai specialitás. Enyhe emelkedésű utcának indul, aztán éles szögben balra kanyarodva — lépcsősorrá alakul át. A lépcső a Lánchíd utcába vezet le. Alig száz méternyire a. fényesen kivilágított Lánc hídtól, a nyüzsgő forgalmú Clark Ádám tér szomszédságában ez a furcsa utcácska most teljesen elhagyatott, néptelen. Csak Veréb ül a ládáján, és türelmesen var. Szeme á kapun. Talán egy órája leselkedik, amikor köpcös fiatalember gurul ki a házból, és sietősen a buszmegálló irányába tart. Veréb kivárja, amíg eltűnik a sarok mögött, aztán kényelmesen felcihe- lődik. — Hókai, Hókai — böngészi a lakók névjegyzékét. — lVTegvan. Első emelet, kettő, (Folytatjuk)
