Tolna Megyei Népújság, 1964. október (14. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-15 / 242. szám

A TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1964. október 15. ( MA/CS// \/aa/cmka/í/, K /fmos. y AZ/STf/Ktért, ’ M0£ A GYPRAfZ/TZy/Jk ÉVA A VASÁRBA ROHANT. W y^szoiwm / £íROG/AlTA / A POGAA/Yf ' AfSG £/Y A WARP /GY£P£ZT£/f, ŐA/OG/Y ÖR Bfv/rrsjAPCS/KArAy 'yf/fP/OMSA.^' Aj DE A VALASZ NEM ÉRKÉZÉIT. S EKKOR MtNTA FELHŐN AlClKAÍO Kill AM. IC- NtV flLlAUl Zárt ajtók mögött Egy hamburgi fényképész üzelmei Nagy port vert fel Hamburg­ban egy néhány nappal ezelőtt megkezdődött bírósági tárgyalás. A vádlott Wilfried Krueger 36 éves fényképész, aki kissé furcsa módon használta fel szaktudását. A vádirat szerint kiskorú lányo­kat rontott meg. Áldozatai majd­nem kivétel nélkül csinos fiatal lányok, bár áldozatokról éppen nem lehet beszélni, mert a fény­képész szerint valamennyi kapva kapott az alkalmon, s könnyű­szerrel beleegyezett, hogy ruhát­lanul pózoljon a lencséje előtt. Krueger kiváló minőségű fény­képezőgépekkel felfegyverkezve operált, rendszerint az utcán, vo­naton, hajón vagy a kávéházak­ban. Jó megjelenésű ember, és ér­tette a módját, hogy hogyan szed­je le lábáról, akit kiszemelt. Ha megpillantott egy csinos, fiatal lányt, megszólította: — Magának remek arca van. Nagyon szívesen készítenék róla művészi felvételeket. Azt mondja, alig akadt nő, aki visszautasította volna ajánlatát. Így hát meghívta őket műtermé­be, azaz lakására, vagy esetleg egy szállodába és felvételeket ké­szített róluk mindenféle pózban, legtöbbször persze ruhátlanul. A lányok mindenbe belementek, mert fényes lehetőségeket csillog­tatott meg előttük. Azt ígérte, hogy filmszinésznőt csinál belő­lük, vagy ha az nem megy, rek­lámcélokra vagy képeslapokban használja fel a felvételeket, jó pénzért. — Ennek hallatára kezes bá­rányokká váltak, — mondotta ki­hallgatása során. Voltak aztán olyanok is, akiknek kisebb össze­get fizetett, de az is előfordult, hogy a lányok fizettek neki! A továbbiak során aztán barátainak is bemutatta őket, s összejövete­leiken valóságos orgiákat csap­tak. Milyen társadalmi rétegből ke­rültek ki áldozatai? Mindenféléből. Legtöbb volt a diák és egyete­mista. De jócskán volt titkárnő, laboránsnő, vagy éppen férjezett aszony, akinek esetleg gyereke is volt. Valamennyien megszédültek az eléjük táruló fényes lehetősé­gektől, s szentül hitték, hogy rengeteg pénzt fognak keresni. A vádirat szerint Krueger leg­alább 500 lányt, fiatal nőt veze­tett félre. Üzelmeit nyugodtan folytatja tovább, ha történetesen össze nem akad egy egyetemi tanár 17 éves lányával, aki gya­nút fogott és kételyeit apjának is elmondta. A tanár aztán figyel­meztette a rendőrséget, s a lavina megindult. A bíróság a legnagyobb tapin­tattal kezeli a kényes ügyet. Az újságíróknak megtiltotta, hogy a félrevezetettek nevét, akiket most tanúként hallgattak ki, közöljék. A fényképésznél rengeteg felvé­telt találtak, így hát könnyű volt megállapítani az áldozatok, azaz most már a tanúk kilétét. A leg­ritkább esetben jelentkeztek csak önként, s ha csak lehetett, igye­keztek kimenteni magukat. A bí­róságon arcukat eltakarva, vagy vastagkeretes szemüveggel álcáz­va jelentek meg. Amikor aztán a tárgyalás folyamán megmutat­ták nekik a róluk készült min­denfajta képet, sokan szégyenük­ben sírva fakadtak. Ezért — s hogy az ügyet minél alaposabban ki lehessen vizsgálni —, a bíróság úgy határozott, hogy a tárgyalást zárt ajtók mögött folytatja. Ssüts látván: — Dokumentumregény VIII. RÁKOT RAKKAL ? Egy francia orvos rendkívüli kísérletre szánta el magát. Ez idő szerint két olyan vírust is­merünk. amelyek, ha bekerülnek újszülött hörcsögök szervezetébe, rákos megbetegedést váltanak ki; ilyen a bunder-majom testéből vett SV—40, és az embernél is sűrűn előforduló No. 12. adeno­virus. A francia orvosnak az első in­jekció után az az ötelete támadt, hogy folytatja az injekciós-kúrát egyre erősebb adagokkal. Egyik hörcsögnél sem fejlődött ki da­ganat, holott a többi kísérleti ál­latnál kifejlődött a rákos meg­betegedés. Az orvos tovább folytatja mun­káját, hogy meghatározza az új kezelésmód értékét, tartamát, az adagokat, és a gyógykezelés többi tényezőit. — Tudja maga, milyen átko­zottul nehéz dolog ez?... Magyar- országot nem lehet hasonlítani Angliához, ahol nem létező dél­afrikai gyémántmezőkre is lehet bányavállalatokat alapítani és kis névértékű részvényeket jóhiszemű emberekre rásózni. A bauxit egyelőre csak papír. Pesten látni akarják, mit vesznek. A kőszént azért kapkodják el, mert tudják, hogy ott van Tatán. Ez a bauxit- dolog nehéz, nehéz... No. de azért ne keseredjen el. megkíséreljük, hátha sikerül valami. Idáig jutott a szavakkal Tetét­A Gyáriparosok Országos Szövet­sége. Jó kis banda! Nem hallott még róla? Müller felemelte főnöke aszta­láról a papírvágó kést és játsza­dozni kezdett vele. — De mi lesz a neve? — rán­colta homlokát Müller. — Talán: Alumínium Érc és Ipar Rész­vénytársaság? Ugye ügyvéd úr, ez jól hangzik? A „bojtár” nevetett. Fogai erősen elváltak ajkától, ínyének lebegő vöröse látszott. Balás is vele nevetett. Végre feltűnt a ki­kötő a távolból. — írja alá, hogy átadja jogo­sítványait — kelt fel ültéből Mül­EGRI CSILLAGOK • Feldolgozta: Márkuss László Rajzolta: Zórád Ernő leni ügyvéd amikor kopogtak az ajtón. Az ügyvédbojtár, Müller József doktor lépett a szobába. Tetétleni rögtön tájékoztatta a bauxit-ügyről. Balás csak elké­pedve hallgatta a számára idegen kifejezéseket: apport, ázsió, kontó, de annyit mindjárt megértett, hogy egy részvénytársaság meg­alakulásáról lesz szó. — Persze nem olyan egyszerű a dolog — fordult Baláshoz az ügyvédbojtár. — A kereskedel­mi törvény értelmében igazolni kell az alaptőke harminc százalé­kának egy bankfolyószámlán történő befizetését. Ide nagy pénz kell. Magát a jogosítványáért be­vesszük. Kap bizonyos számú részvényt. Mondjuk tíz százalé­kot. A harminc százalékos tőke­befizetést majd úgy intézzük el, hogy az egyik bank vezére befi­zeti a saját pénzéből, átadja a kivonatot, aztán kiveszi a pénzét. A folyószámla már megvan, ő pedig nem veszt az üzleten. — Az kell — vette át a gon­dolatot Tetétleni — hogy valaki ^felkapja az alumínium-részvényt. ’Mondjuk Vida Jenő. Vagy a l GYOSZ-ból valaki. Mi a GYOSZ? ler, Balás vállára téve kezét — Aláírom — válaszolta a mér­nök —, de nekem most sürgősen pénzre lenne szükségem. — Eszé­be jutott a reggeli jelenet felesé­gével. Háromszázzal tartoznak a fűszeresnek. A hentesnél és a péknél is kifizetetlen számláik vannak. — Tessék, kap ötezer koronát — szólt vissza Tetétleni a pán­célszekrénytől, és Müllerre ka­csintott. Balás boldogan vette át a pénzt, amiből befizette az el­maradt zártkutatmányi díjat, ren­dezte kisebb adósságait és meg­hosszabbította zálogcóduláit. Ilonka, Dodó és Berti új ruhát, cipőt kaptak. Késő délután Balás taxit rendelt, s egy előkelő Duna- parti szálloda éttermébe vitte a családot, vacsorázni. A pincér kristálypoharakkal, herendi por­celánnal terített asztalhoz vezette őket. Csupa ragyogás volt min­den. — Részvényes vagyok, gazdag ember! — simított végig a térdén szalvétáján Balás és bátorítóan nézett a megszeppent gyerekek­re. — Egyetek, amennyi csak be­létek fér, csak egyetek! — Na­gyobbik fia elé tolta a desszertes tálat. Ilonkával ők pezsgőt ittak, a cigány érzelmes nótát játszott. Balás behúnyta szemét. Öriási ipartelepek, hatalmas gépek je­lentek meg előtte. Száz és száz épületet látott a völgyekben és a dombokon. Előtte ízzott, forrt és lüktetett egy óriási ipartelep. Milyen kár, hogy Ilonka sokáig képtelen volt megérteni az ő munkáját, álmait. Sok áldozatot hozott a bauxitért, de lám, most jön az aranykorszak. BELÉP A LAUKE WERKE A hó elolvadt, a gabonaföldek feketék voltak, és lucskosak. Mintha egy óriási ajtón keresztül levegőt eresztettek volna a völgy­be, a pocsolyák jege is meg,véko­nyodott. Az út, amelyen ballag­tak, sáros volt. Balás bottal szur­kába a talajt, mellette rövidka- bátos-gumicsizmás öregember lé­pegetett, Virágh József. — Százat hoztam egyelőre mér­nök úr, de felelek értük. Leg­többje tizenöt-húsz évet a föld alatt töltött. Igazi bányászok. Ezeknek kenyér kell, nem válo­gatósak. Itt van, teszem fel. Tóth, Seregélyes, Zámbéki. Három hó­napja egy krajcárt sem keres­tek. Sapkában elhordják a he­gyet, ha akarja. Csak a szállást intézzük el. Lassan a bányához értek. A völgyben már állt egy épület, előtte sorakoztak fel az újoncok. A kátránypapírral borított barakk földes szobácskájábán, pöttömnyi vaskályha mellett dr. Müller va­cogott, barna irhabundáját térde közé szorítva. — Sikerült Tatabányáról száz embert szereznem — újságolta örömmel Balás. — Először fel­építjük a szerszámraktárt, aztán a meddőkitermelést kezdjük meg. Az utat is meg kell csinálni. Csepelről megjöttek a gépek?... — Meg, minden. A bányaüzem terveit Franciaországból rendel­tem meg. Sajnos, azonban a részvényt nem veszik. Valószínű külföldön kell megpróbálnom, mert ha valaki ott akadna... ak­kor az itthoniak is jönnek. Teltek, múltak a hónapok. A bauxit külszíni kitermelése meg­kezdődött. Május vége felé Mül­ler már Münchenben, Grechter úrnak, a német Lauke Werke vezérigazgatójának dolgozószobá­jában hallgatta a hírneves üz­letember okfejtéseit. Müller a bauxitot kívánta eladni a gyár­nak, de a Lauke Werke teljha­talmú úra nehezen állt rá az üz­letre. (Folytatjuk) WÁ-M EZ AZ EMBER, F5 HIT. r' * Iakarta gyűrűvel?-tűnődőit i ÍJ ÉM, MAJD A SZEKRÉNYHEZ \ Msietett.s egy fakó mellényben.. A GYURI/f A TÖRÖK taz/za/aW.'... ES A VESZEDELEM ÉRZÉSÉ EGYRE ERŐSÖDÖTT BENNE.. /mmoöAK.'f

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents