Tolna Megyei Népújság, 1964. szeptember (14. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-10 / 212. szám

6 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1954. szeptember 10. Ölcölvívócsapatáink NB ii-es szereplése - mérlegen Az Ökölvívó NB II beinek ismertetése során a Bonyhádi Spartacus teljesítményét már méltattuk. Az előbbinél már lényegesen nehezebb feladat előtt állunk, amikor a Szekszárdi Dó­zsa tavaszi teljesítményét igyek­szünk bonckés alá venni. Ha gon­dolatban visszapergetjük az NB II. tavaszi eseményeit, láthatjuk, hogy a csapat a három hazai mér­kőzését megnyerte, a vidéki mér­kőzésein pedig egyetlen pontot sem tudott szerezni. Nem kétséges tehát, hogy gyengébb mezőnyben gyengébb szereplés határozottan visszaesést jelent. Ha a vissza­esés okait vizsgáljuk, akkor első­sorban az alábbi körülményeket kell figyelembe vennünk. Kétségkívül nem volt jó hatás­sal a csapat teljesítményére, hogy Leposa Dezső ősszel kezdődött be­tegsége után végül is kénytelen volt megválni a csapat edzéseinek irányításától. Leposa Ferenc sze­mélyében jó kezekbe került ugyan a szakosztály vezetése, de az új edző elgondolásainak a megvaló­sítása nem ment zökkenőmente­sen, mint ahogyan minden sze­mélycsere zökkenővel szokott jár­ni. Az is tény, hogy Árpás hiányát nagyon megérzi a sportkör, aki a középső súlycsoportok egyikében mindig biztos pont szokott lenni. De nyomasztólag hatott a szak­osztály munkájára Kálmán Já­nosnak, a moszkvai Európa-baj- nokság harmadik helyezettjének az ügye is, amely végül is odáig vezetett, hogy a kiváló versenyző egészen hibás szemléletből kifo­lyóan, a győri mérkőzést lemond­ta és nem állt csapata rendelke­zésére Tapolca ellen, de nem hoz­ta az ígért súlyát a Fradi ellen sem. így biztos pontok helyett pontvesztések következtek be két mérkőzésen, végül az ökölvívó Szövetség eltiltása után követke­zett a Dózsa fegyelmi bizottságá­nak határozata is, amely Kálmánt eltiltotta. Kétségkívül az sem jelentett előnyt a Dózsa számára, hogy Halász, aki korábban mérkőzé­seit rendre kiütéssel nyerte, maga került kiütésre bírói tévedés miatt (lábán sérült meg) és egy hónapig nem állhatott csapata rendelkezésére. A Markos fivérek visszavonulása, Almacht elked- vetlenedése is olyan tényezők vol­tak, amelyet egy szakosztály nem egykönnyen hever ki. A so'( negat vum bíztató momentumok is a csapat tavaszi szereplésében. A csapat összekovácsolódott. Ilyen volt például Horváth és Tóth „be­futása” is. Horváthról az volt a vélemény korábban, hogy szorgal­mas, törekvő versenyző, de az NB II-ben aligha képes majd a he­lyét megállni. És Horváth szor­galmával, lelkesedésével megdön­tötte ezeket a véleményeket. Ami­kor megyei bajnokságot nyert, a véletlennek tulajdonították sike­rét, csak akkor figyeltek fel rá, amikor a területi bajnokságot is megnyerte és onnan kezdve biztos pontja volt a csapatnak. Ugyancsak befutott a tavaszi idény alapján a fiatal Tóth is, aki kétségkívül egyik legtehetsé­gesebb tagja a csapatnak. De talán még a fiatalok előtt kell említenünk Varga tavaszi szereplését. Varga nem tartozik a fiatal versenyzők közé, mégis sok esetben neki kellett példát mutat­ni a fiataloknak abban, hogyan kell a sportkör színeiért sokszor a nagyobb erő ellen is harcol­ni és győzelmet szerezni. A csapat legeredményesebb tag­jának ismét Dorogi bizonyult, aki 100 százalékos eredménnyel vere- kedte végig a CSB. küzdelmeit. Az ő győzelme mindig kedvező alap­hangot biztosított a mérkőzések számára. Nem rajta múlott, hogy sok esetben a folytatás elmaradt. Lampert is megtette a magáét, különösen, ha arra gondolunk, hogy sérült jobbkarral verekedte végig a tavaszi idényt. Ha a csa­pat jelenlegi erőviszonyait látni , akarjuk, akkor nézzük meg azt a kimutatást, amelyet arról ké­szítettünk, hogy kik milyen súly­csoportban szereztek pontot a Dó­zsának. Ebből az összeállításból is látható, hogy a csapat felállí­tása sokszor változott, a légsúlyon kívül nem volt olyan súlycsoport, ahol 100 százalékos sikerrel sze­repeltek és a kisváltósúly volt a csapat leggyengébb pontja, ahol a 7 mérkőzés során csak 2 pont jutott a Dózsának. Légsúly: Dorogi 12 pont, Almacht 2 pont. összesen: 14 Pehelysúly: Horváth 8 pont 8 Harmatsúly: Tóth 9 pont. Sörös 2 pont 11 Könnyűsúly: Sörös 6 pont 6 Kisváltósúly: Markos II. 2 pont 2 Váltósúly: Kálmán 3 pont, Miklósi 4 pont 7 Nagyváltósúly: Kálmán 4 pont 4 Középsúly: Lampert 2 pont, Kálmán 2 pont, Halász 2 pont 6 Félnehézsúly: Lampert 8 pont 8 Nehézsúly: Varga 8 pont 8 összesen: 74 Ha a versenyzők egyéni teljesít­ményét vizsgáljuk, megállapíthat­juk, hogy minden mérkőzésen csak Lampert, Varga és Horváth szerepelt, 6 találkozón pedig, Do­rogi és Tóth lépett ringbe. Dorogi és Almacht (csak egyszer szere­pelt) pontot sem vesztett, de az ő teljesítményüket ostromolja a fia­tal Tóth js, aki 6 mérkőzésen ke- , resztül megőrizte veretlenségét. ' Az egyéni teljesítmények alapján i az alábbi 10 versenyző bizonyult a Dózsában a legeredményesebb­nek. (Almacht teljesítményét nem | értékeltük, mivel csak egyetlen ! mérkőzésen szereptelt.) 1. Dorogi 6 6 — — 12 100 százalék 2. Kálmán 5 4 1 — 9 90 százalék 3. Tóth 6 3 3 — 9 75 százalék 4. Lampert 7 5 — 2 10 71 százalék 5. Sörös 5 3 — 2 6 60 százalék-7. Varga és Horváth 7 4 — 3 8 57 százalék-9. Markos II . és Miklósi 4 2 — 2 4 50 százalék 10. Halász 3 1 — 2 2 33 százalék Ezek szerint Dorogi, Horváth, ' A csapatnak az őszi bajnokság­Tóth, Sörös. Markos II., Miklósi. Kálmán, Halász. Lampert, Varga lenne az a csapat, amelytől a leg­eredményesebb szereplés várható. A 'nnnn lelkiismeretes edzé- ű|IUo, sekkel készül fel a szakosztály az őszi bajnokságra. A felkészülök között szeretnénk látni többek között Kálmánt is, aki előtt nyitva áll az út a csa­patba való visszakerüléshez, ha korábbi álláspontját revideálja. ban lényegesen jobb a sorsolása, mint a tavasziban volt. Négy mér­kőzésre kerül sor Szekszárdon. és csak Nagykanizsára, Budapestre és Pécsre kell utazni. Szó van még arról is, hogy a Ferencváros elle­ni mérkőzést is Szekszárdon ren- , dezik, mivel az elmúlt bajnokság­ban a Ferencváros nem állt ki Szekszárdon a Dózsa ellen. Ebben az ügyben a MÖSZ a közeljövő­ben dönt. Holnap kezdődik a Mecsek Kupa kerékpárverseny Mint arról már több ízben be­számoltunk. szsptember 11-én, pénteken kezdődik a Mecsek Kupa nemzetközi kerékpár- verseny. melyen tíz nemzet leg­jobb versenyzői vesznek részt. Az ünnepélyes megnyitóra hol­nap délelőtt tíz órakor kerül sor Pécsett, a Széchenyi téren. Az ünnepélyes megnyitó után 12 órakor indulnak a versenyzők a Pécs—Mohács—Szekszá d—Bony- hád—Pécs útvonalon. A verseny­zők Bátaszékre 1340—13 50 kö­zött érkeznek. A további áthala­dási idő: Várdomb: 13 50—14,20, Szekszárd: 14 10—14 40. Kakasd: 14 50—15 00. Bonyhád: 14.55— 115.20. Szászvár: 15 10—15 40. A szekszárdi járási labdarúgó-bajnokság sorsolása Szeptember 13: Öcsény II.—Sió- agárd. Szedres—Szekszárd-Szőlő- hegy. Tolna II.—Alsónána, Kaj- rr.ád—Kölesd. Szeptember 20: Alsónána—öcsény II.. Sióagárd II.—Szedres II.. Kajmád—Tolna II.. Sz. Szőlőhegy —Kölesd. Szeptember 27: Sz. S:ő!őh~gy— Öcsény II.. Kölesd—Szedres II., Sióagárd II.—Alsónána. Október 4: öcsény II.—Kölesd Szedres II—Kajmád. Sióagárd II —Sz. Szőlőhegy. ■ Október 11: Kajmád—Öcsény [ II.. Tolna II—Szedres II., Kölesd —Sióagárd TI., Sz. Szőlőhegy— Alsónána. Október 18: Öcsény II.—Tolna. Sióagárd II.—Kajmád. Alsónána— Szedres II. Október 25: Kajmád—Sz. Szőlő­hegy, Tolna II-—Sióagárd II., Kölesd—Alsónána. Szedres II.— öcsény II. November 1: Sz. Szőlőhegy— Tolna. Alsónána—Kajmád. November 8: Tolna II.—Kölesd Megkezdődött \ labdarúgó­A városi labdarúgó-szövetség megrendezésében kedden a Mű­szergyár—Népbolt mérkőzéssel megkezdődött a városi üzemi labdarúgó-bajnokság. A mérkő­zések a városi salakos pályán ke­rülnek lejátszásra, kivételt ké­peznek a BM csapatának mérkő­zései. amelyek a Dózsa edző­pályáján lesznek. A városi labda­rúgó-bajnokság sorsolása: Első forduló: Vasipari—Fa pari szeptember 10. 1500 óra. BM— Honvéd szeptember 10 15.00 Ker- tészet—Bőrdíszmű szeptember 11, 14.30 óra. Második forduló: Bőrdíszmű— Vasipari szeptember 14. 15 00 óra. Népbolt—BM szép ember 17,15 00 Műszergyár—Honvéd szeptember 17. 15.00, Kertészet—Faipari szeptember 18, 15.00 óra. Harmadik forduló: Vasipari— Kertész:t szeptember 21. 15 00 óra. F?lpari—Bőrdíszmű szeptem­ber 24 15.00. BM—Műszergyár i városi, üzemi bajnokság szeptember 24 15.00. Honvéd—■ Népbolt szeptember 25, 15.00 óra. Negyedik forduló: Népbolt— Bőrdíszmű október 1. 14,30 óra, Honvéd—Faipari szeptember 28, 14.30, BM—Vasipari október 1. 14.30, Műszergyár—Kertészet ok­tóber 2, 14 30 óra. Ötödik forduló: Vasipari— Honvéd október 5, 14.30 óra. Bőrdíszmű—Műszergyár október 8, 14,30, Kertészet—BM október 9, 14.30. Faipari—Népbolt októ» bér 9. 14,30 óra. Hatodik forduló: Kertészet— Honvéd október 12, 14.30 óra. Bőrdíszmű—BM október 15 14.30. Vasipari—Népbolt október 15, 14.30 Faipari—Műszergyár októ­ber 16. 14,30 óra. Hetedik forduló: Honvéd—Bőr­díszmű október 19, 14,30 óra. Népbolt—Kertészet október 23. 14.30, Műszergyár—Vasipari ok­tóber 22. 14 30, BM—Faipari ok- tóber 22. 14.30 óra. Sportszerűtlenség A Szekszárdi Petőfi tartalék ko­sárlabda-csapata vasárnap a Ba­jai Bácska tartalékcsapata ellen játszott Baján. Mindkét csapat a Tolna megyei bajnokságban szere­pel, de feljutás szempontjából az eredmény teljesen közömbös, mi­vel a tartalékcsapat részére nincs feljutás és kiesés. Hogy mégis mindkét egyesület szerepelteti tartalékcsapatát, csak azért van, mert az utánpótlást is foglalkoz­tatni akarják. Bár a mérkőzés végeredménye teljesen közömbös volt, ennek el­lenére a bajai játékosok mindkét [ félidőn át sportszerűtlen, kritikán ' aluli magatartást tanúsítottak a 1 játékvezetővel szemben, a talál­kozót a bajai csapat nyerte, egy pontkülönbséggel. A játékvezetői sípszó amikor véget vetett a ta­lálkozónak, a szekszárdi csapat háromszoros éljennel köszöntötte az ellenfelét és a közönséget. De nem így a bajai csapat játé­kosai. ők háromszor ezt kiállot- I ták: ! Pfuj, pfuj, bírók! SPORTHÍREK A Szekszárdi Városi Röplabda­szövetség Kilián röplabda-bajnok­ságot rendez női és férficsapatok részére. Nevezési határidő szep­tember 11-én déli 12 óráig. A sorsolás ugyancsak 11-én lesz 14 órakor a városi sportszövetség hivatalos helyiségében. * A Tolna megyei Tekeszövetség kimutatása szerint a megyei te­kebajnokság tavaszi fordulójában a legjobb 10 versenyző átlaga 398.7 fa. Egyenként a 10 verseny­ző a következő átlagot érte el: Gulyás I. (Szekszárdi Gépjavító) 406.8. 2. Ágai (Dombóvári Spar­tacus) 404.5, 3. Balaton (Szek­szárdi Gépjavító) 404.4, 4. Kőbli (Dombóvári Spartaci\~.) 399.5, 5. Kálozdi (Dombóvári Spartacus) 397.1, 6. Gvőrfi I. (Szekszárdi Gépjavító) 397.0. 7. Kovács (Dom­bóvári VSE) 396.0, 8. Földesi (Szekszárdi Gépjavító) 395.5, 9. Soós (Dombóvári VSE) 393.5, 10. ifj. Eívházi (Dombóvári Sparta­cus) 392 fa. A szeptember 13-ra kisorsolt mérkőzésekre a játékvezető-bi­zottság ismét nehéz feladat előtt áll: több mérkőzés lesz vasár­nap, mint ahány működő játék­vezető van. A labdarúgó-szövet­séggel történt megállapodás alap­ján a vasárnapra kisorsolt járá­si mérkőzések közül többet dél­előtt kell lejátszani. így például a Kajdacs—Kanacs, a Dunaköm- lőd—Pálfa, Diósberény—Varsád. Öcsény II—Sióagárd II, Tolna II —Alsónána és a Kajmád—Kölesd mérkőzések délelőtt 10 órakor kezdődnek. Az elkövetkező he­tekben is hasonló megoldásokkal próbál iák a játéké vzető-hlányt át­hidalni. Általában azokat a járá­si mérkőzéseket teszik délelőtti időpontra, ahol a mérkőzések lá­togatottsága amúgy is gyenge. * A Bonyhádi Zománcgyár tö­megsport-bizottsága tíz csapat részvételével üzemrészek között kispályás labdarúgó-bajnokságot szervezett. A kapukat társadalmi munkában házilag készítették el a sportolók. A második forduló után a TMK csapata áll az élen, második helyen a zománcozó In- ce-műszak, míg a harmadik he­lyen a zománcozó Németh-mű- szak áll. * A Szekszárdi Dózsa ifjúsági ökölvívócsapata vasárnap Mohá­cson lépett szorítóba a területi CSB első fordulójában. A szek­szárdi csapat 13:9 arányú győ­zelmet aratott Mohács ifjúsági csapata ellen. * Kálozdi József, a Dombóvári Spartacus tekézője a közelmúlt­ban megrendezett megyék közötti versenyen 200 dobásával új me­gyei csúcsot állított fel. Az új csúcs: 899 fa. Dombóvárott sokan méltatlan- kodnak — nem is jogtalanul — mert a Dombóvári VSE NB III- as és a Dombóvári Spartacus me­gyebajnoki mérkőzései egy napon vannak, ugyanakkor minden má­sodik vasárnap nincs Dombóvá­rott bajnoki labdarúgó-mérkőzés. Mint a megyei labdarúgó-szövet­ségtől megtudtuk, a Baranya megyei Labdarúgó Szövetség nem vette figyelembe a már megkez­dődött Tolna megyei labdarúgó­bajnokság sorsolását, és a későb­ben kezdődő NB III-as Dombó­vári Vasút csapatának mérkőzé­seit is ugyanarra a vasárnapra tette. így tehát sajnos a jövőben is egyik vasárnap két bajnoki mérkőzés, míg a következő vasár­nap egy mérkőzés sem lesz Dom­bóvárott. * Szabó Zoltánt, a Bonyhádi Spar­tacus ökölvívó versenyzőjét a Ma­gyar Ökölvívó Szövetség meghív­ta a válogatott keret edzéseire. Szabó szeptember 7-től már Ta­tán van az edzőtáborban,

Next

/
Thumbnails
Contents