Tolna Megyei Népújság, 1964. szeptember (14. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-18 / 219. szám
1S64. szeptember Í8. TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 3 A GAZDAG FALU Kinek hiányzik a föld Két férfi a szövetkezetben. Tóth Lajos nagygazda volt régen, egy időben kulák, de a 24 hold földből leadott hatot, és így 18 holdat vitt a közösbe. Beosztása: takar- mányos, daraelosztó. A másik, Balogh Ferenc, nincstelen zsellérként élt csaknem 40 évig, aztán kapott tíz hold földet, és most vezető ember. Állattenyésztési brigádvezető. Külsőre az arcvonások eltérésein kívül csak any- nyi az eltérés kettejük között, hogy Tóth Lajos fekete kalapot hord, Balogh Ferenc meg barna kordbársony sapkát. Még a bajuszuk is egyforma, jellegzetes, rövid parasztbajusz. A szövetkezetben már nem emlegetik, hogy ki mi volt azelőtt, s mennyit vitt a tsz-be. Nem is szabad emlegetni, nem helyes; kizárólag az lehet értékmérő, ki milyen szorgalmas, rátermett, becsületes ember. De én most két életet, két sorsot akarok felmérni, s velük azt, hogyan tűnik el a múlt, ég és föld különbsége a jelenben. Eltűnik-e minden, ami távol tartotta őket egymástól? Belül is, oft belül, ahova nem látni? Odaállnak-e egymás mellé egyforma tisztességgel, egyenlő ranggal? Rangot most már a munka ad és az érzések Ítélkeznek. Dél van, ebédhez készülődik Tóth Lajos. Krumplit főz a szalonna, sonka mellé, szép villany- tűzhelyen. Egyedül él, a felesége két éve meghalt. Mentegetőzik, hogy rendetlen a lakás, nincs aki takarítson. A padlón csizma, fél zsák cukor, az asztalon két ünneplő kalap, a szék karján előhagyva egy öltöny fekete ruha. De ez a belső szoba rendetlensége, ahol bársony kárpitú, modern bútor a berendezés, rekamié és egyebek. A külső szobában régi, de még jó bútorok, zöld dívány. A sarokban „Duna” televízió. Tóth Lajos helyet kínál a díványon, ő székre ül, szembe velem. Kalapját a fején hagyja, daraporos a kalap és szürkés- fehér az egész ember, mert a raktárban, ahol dolgozik, száll a táptakarmány pora. Tóth Lajos alacsony, szerény megjelenésű, barátságos, idős ember. Hatvanhárom éves. — Örökölte-e a 24 hold nagyrészét, vagy munkával szerezte? — Kisebb részét örököltem, a többit úgy vettem. Kupeckedés- sel szereztem, jószágokkal. Sokat mentem, sokszor nem aludtam. Majdnem az egész országot jártam. Volt olyan esztendő, hogy kétszázötven csikót eladtam, de egyszer háromszáznál is többet. Nem alföldi? Ismerem az alföldieket. Megmondom, hol homokos a föld, vagy szikes, mindent. Úgy ismerem, mint a magunkét. Én mindig utaztam. Először csak hajtottuk a csikókat, vagy kocsi után kötöttük, aztán már vagonba ment. De nem igen aludtam. A háború után ez abbamaradt, gazdálkodtam és kulák lettem. Elmesél egy esetet, amikor teherautón vitték őket a rendőrök, és valaki megkérdezte a kocsivezetőtől, mit visz. Kulákokat — mondta. Részletesen mesél, jóízűen, .ahogy általában az öreg parasztok. Szomorúság, sértődöttség nincs a hangjában, csak mesél. — Mennyi lehetett az évi tiszta jövedelme abban az időben, amikor jószágokkal kereskedett? — Körülbelül három hoí3 föld ára. Három-négy. — összegyűjtött egy vagyont, ráment a fiatalsága. A vagyonát bevitte a szövetkezetbe, a közösbe. Hogyan érzi magát? — Ilyen kényelmünk sose volt. Csak az asszony hiányzik. Az nagyon. Egyedül nézem a televíziót, látia, ott a televízió. Nem vár senki. A fiamékhoz járok ebédre, vagy vacsorára. Igen kedves a menyem, nincs s“mmi baj, de asszony kellene, Nem fiatal, kinek kell az, ki is nevetnének. Csak olyan hatvanéves. Próbáltam már, kerestem, de nem sikerült. Lett volna egy re- gölyi asszony, de azt mondta, adjak neki tízezer forintos betétkönyvet, akkor jön. Hátha csak azért jönne, ne jöjjön. Itt megvan minden. Bekötöttem á villanytűzhelyet. A legutóbbi zárszámadás után 17 ezer forintot ráköltöttem a lakásra: villanytűzhely, televízió, egy daráló. Kell a daráló is, mert sok a jószág. Most is eladtam egy bikát 8 ezerért. A munkámmal elégedett vagyok. Reggel héttől, délután Ötig, olyan mint a hivatal. Csak egy kis asszonyka kellene. Biztos van, csak már röstellek is utána járni. — Pedig utána kellene járni. — Utána. Csak nézem a televíziót, ez jó, mert mindent idehoz. Szeretem a külföldi eseményeket, hogy milyen faekével szántanak még mindig, látja őket az ember, hogy győzkölődnek. Meg a tenger. Az előadásokat szeretem legjobban. A meccseket is. Mi van benne, te úristen! Aztán olvasgatom a Magyar Mező- gazdaságot, mindig elhozom a fiaméktól... A föld, hát azt én úgy gondoltam, azért gyűjtöttem, hogy majd öregségemre lesz miből élni. De van pénz a bankban, csak infláció ne legyen Megmondom magának, az lett volna jó, ha úgy marad, ahogy volt 19-ben. Akkor nem kellett volna nekem mászkálni a lovakkal, álmatlankodni. Megkaptuk volna a földet, vagy kitanulok egy jó szakmát. Mielőtt elbúcsúzom Tóth La jóstól, megmutatja a darálóját a nyári konyhában, és felírja a nevem egy darab papírra. Balogh Ferenc állattenyésztési brigádvezetővel kiülünk a sertéstelep pihenőházikója mögé. Az épületben rengeteg a légy. Egyébként van ott egy táskarádió is az asztalon, a szövetkezet vette a major dolgozóinak. Balogh Ferenc ugyancsak elmúlt 60 éves. — Milyen élete volt a felszabadulás előtt? — 1916-tól 39-ig uradalomban dolgoztam, arattam. De az aratásért, azért, hogy 10. részért arathattunk, igen sokat megköveteltek. így szólt a parancs: Köteles az arató 1600 öl cukorrépát megmunkálni, ami után 80 kiló búzát kaptunk. Köteles az arató 800 öl lent kinyűni, azért 50 kiló búzát adtak összesen. Az tán köteles az arató 4000 öl rétet levágni, csak ingyen. Szóval csak ezek fejében lehetett aratni tizedikért. Igaz, kaptunk 800 öl kukoricaföldet, de nem a legjobb részen. Még a vízhordásért is megdolgoztunk. Háromszáz öl cukorrépát kellett kiszedni azért, hogy egy urasági fogat hordta a vizet az aratóknak. Szóval így volt. Tizenegyéves koromban már béresgyerek lettem, hogy megéljünk. Aztán 1939-től feles földet munkáltam, de voltam cseléd is Nagykondán. Ott éjjel három órakor már kürtőit az első béres. Azért két mázsa búzával többet kapott, mint én. — Aztán maga is kapott tíz hold földet a felszabaduláskor? — Kaptam. Bár az lenne meg most is! Hirtelen nem tudok mit mondani. Mindent vártam, csak ezt nem. — Itt van magának ez a nagy major. Az egész határ. A magáé. — Ez a szövetkezeté. A torkom elszorul. — Maga egész fiatalságában gürcölt. Neve se volt! Most az elsők között említik a faluban. Vezető. — Szívesebben dolgoznék, mint itt ülök sokszor. Néha a lábamat se bírom. — Látja, mit kezdene így betegen a tíz holddal? Nem tud válaszolni. Arra hivatkozik, hogy kevesebb a munkaegysége, mint a többi brigádvezetőnek. (Később az elnöktől megtudtam: A növénytermesztési brigádvezetőknek több kijut a munkából is, azért a különbség.) Tehát van benne sértődöttség, tulajdonképpen azért beszél így. De biztos, hogy nemcsak azért. Talán szerette volna megmutatni 45. után, igazán megmutatni, hogy ő is tud úgy gazdálkodni, mint a régi gazdák, ö, a 40 évig szolga, a 40 évig senki. De mire beletanult volna, jött a beadásos időszak, a nagy adó, ami ugyanúgy sújtotta a földhöz juttatott embereket, mint a középparasztokat. Ha nem jobban. Persze, ez már mind múlt, történelem. Sérelme nem lehet miatta a döbröközi tsz-tagnak 1964. őszén, öt évvel ezelőtt talán lehetett, most már nem. Szabó József Tanácskozik a világifjúsági fórum Moszkva, (TASZSZ). Jacob Stevens ghanai küldött csütörtökön reggel a Szovjet Szakszervezetek központi székházának oszlopcsarnokában megnyitotta a moszkvai világifjúsági fórum első plenáris ülését. Ebben a kétezer személy befogadására alkalmas teremben üléseznek nyolc napon át az utóbbi évek legjelentősebb ifjúsági találkozójának részvevői. Az elnökség asztalán a részt vevő országok zászlói sorakoznak, az emelvény felett elhelyezett óriási fehér drapériát pedig a világifjúsági fórum jelvénye díszíti. Az ülésteremben a több mint 120 ország küldöttén kívül számos vendég, újságíró, televízió- és rádióriporter van jelen. A nagy mezőgazdasági munkák idején gyakran 300 dolgozót részesít napi háromszori étkezésben a Fornádi Állami Gazdaság jól felszerelt üzemi konyhája. Képünkön Kovács Rózsa főszakács ellenőrzi az ebéd minőségét amelyről végleges bírálatot majd a kosztosok mondanak. Radioaktív izotópos vizsgálatok Iregszemcsén Az Iregszemcsei Mezőgazdasági Kísérleti Intézet izotóp-laboratóriumában érdekes vizsgálatokat végez dr. Szepes Júlia kandidátus, az Eötvös Lóránd Tudomány- egyetem Növényélettani Intézetének tudományos munkatársa a Magyar Tudományos' Akadémia felkérésére, dr. Kurnik Ernőnek; az iregszemcsei intézet igazgatójának engedélyével. Az ország első női mezőgazda- sági kandidátusa a Szarvasi öntözési és Rizstermesztési Kutató- intézetben folytatott rizs műtrágyázás! kísérletek eredményeit vizsgálja radioaktív izotópokkal az iregszemcsei laboratóriumban, már a harmadik éve a nyári hónapokban. A vizsgálatnak az a célja, hogy megállapítsák a különböző adagú műtrágyák hatását a rizsfajták foszfor és kén anyagcseréjére. A tudományos körök érdeklődésére számot tartó az a kísérlet is, amelyet dr. Szepes Júlia, dr. Frenyó Vilmossal, az ELTE Növényélettani Intézetének profesz- szorával közösen végez. Az auto- | radiográfiás módszerű vizsgála- j tokkal azt kutatják, hogy a ku- : korica különféle elhelyezkedésű , leveleinek milyen a foszfor- és a kénfelvétele a fény hatására. (— bs. —) MEGÁLLT AZ ÓRA 4 z óra ketyegett. Mind hangosabban. őrjítően járta a maga új át, mint az őr: tik-tak. Nagyné már a fejében érezte az ütéseket, mintha az inga a jobb halán tékától a balig járna, és mind két halántékra hatalmasat ütne Mintha kiszakadna a csont Fejére tette a párnát de a ütések ezen is keresztül lőttek tik-tak. ötven éve hallja már a ka kukkos óra ketyegését, ponto sabban ötven és fél. Az arany lakodalmat még megünnepel ték. de utána hamarosan meg halt a férje. Májzsugorodása volt. Megeredt a könnye. Megrohanták az emlékek. Arra az ötven év előtti napra gondolt, amikor talpig fehérben. mirtuszkoszorúval a fején, ott állt az oltár előtt. Zokogott. Gyönyörű nap volt. Este menyasszonytánc... Forogni kezdett vele az ágy. Mintha egy megállíthatatlan körhintán feküdne, amely időn- ként alábukik a semmibe. Akkor kapta ajándékba a ka- kukkos órát is. Svájcból hozatták. sixíjci mesterek kezemun- kája. A mókust is ők faragták, és alul a ravasz rókát is amint lesi a házából kiugró, lármázó kakukkot. Er volt a legszebb nászajándékuk, ötven éve pontosan jelzi az idő múlását és talán tíz lánynak sem volt annyi kérője, mint ahányon ezt az órát kérték, kunysrálták Az órában most minlha hirtelen megszakadt volna valami és utána szabályos időközökben nyolcszor kakukkolt a madár. — Szegény uram. már nem hallhatja! — sóhajtott Nagyné, akinek neve elé három héttel oly hirtelen került az özvegy jelző. Az óra tovább ketyegett. Egyre őrjítőbben, egyre türelmetlenebbül. — Miért hagytál itt? Miért nem tudtunk egyszerre meghalni? — Tik-tak, tik-tak! — válaszolt az óra. Ütemesen, erősen tik-takkolt, aztán mintha halkult volna. Nagyné belefáradt a sírásba, egyre kisebb ütéseket érzett a homlokán. Elaludt. Álmodott. Istvánnal ott ültek a gangon A szőlőlevelek megszűrték a napfényt Csak apró kévékben hullt rájuk a fény. amely vidáman ficánkolt a ruhájukon Aprókat libbent a levegő, félrehajtotta a szőlőleveleket és éltől volt a fény játéka. István arca gyűrött volt. kiült rá a betegség. — Nem tudnak rajtam segíteni! Ugye nem tudnak?! — nézett István asszonyára, aki előtt soha nem volt titka, de aki ő előle sem titkolt semmit, — Ugye. azért küldtek haza a kórházból is, mert itt már nincs segítség?! István szeme könnyes volt Hetvenkilenc évét siratta Hetvenkilenc boldog évet. Másnap meghalt. Nagyon szép temetése volt. Eljöttek a gyerekek is. Koszorút hoztak és felajánlották anyjuknak: menjen hozzájuk. Nem ment. Azt mondta: „Idős fát már nem lehel átültetni. Minden emlék ide- köt". Nagyné felriadt. Mintht kopogtak volna az ablakon. Es mintha István szólt volna, ő volt! Megismerte mély baritonját. Azt mondta: — Megállt az óra! Az óra tik-takkolt. A hang nem tágított. — Megállt az óra! Menj húzd fel! Az óra tiem állhat megl Nagyné kiszállt az ágyból. Felkattintotta a villanyt és kiment a másik szobába. Amint a villanykapcsolóhoz ért. hirtelen kakukkolni kezdett a famadár. Tizenkettőt szólt. Fény öntötte el a szobát és Nagyné ámulva látta: az órán még csak tizenkettő lesz öt perc múlva, ötven eve jár az óra, és soha nem késett. Nem tudja miért de úgy érezte: most annak örülne a legjobban, ha sietne. Sz. J. \
