Tolna Megyei Népújság, 1964. szeptember (14. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-16 / 217. szám

T3C1. szeptember 16, TOLVA MEGYÉT VflPŰJSAG Megkezdik a dombóvári kórház építését Régi, több éves terv lépett a megvalósulás stádiumába. Né­hány nap múlva megjelennek a földmunkagépek Dombóváron, az Engels utca melletti tíz­holdas területen, hogy mint­egy kilencezer köbméter föld megmozgatásával előkészítsék a terepet az ugyancsak hama­rosan munkába álló építők­nek, akik hozzáfognak a fel- szabadulás utáni évek legje­lentősebb Tolna megyei be­ruházásának megvalósításá­hoz. Megkezdik a dombóvári kórház építését. A teljes kivitelezési tervdo­kumentáció már hónapokkal ez­előtt elkészült. Biztosították a beruházás pénzügyi fedezetét is, a kivitelezési szerződést pedig a múlt hónap elején kötötték meg az ÉM Komlói állami Építőipari Vállalattal. A földmunkákat vég­ző Földgép Vállalattal a napok­ban kötötték meg az alvállalkozói szerződést, így megkezdődhet a kilencvenmilliós beruházás kivi­telezése. A beruházási összeg is mutat­ja, hogy hatalmas építkezésről van szó. Hiszen megközelíti a szekszárdi műszergyár százmilli­ós beruházását, ha pedig az épí­tési hányadot nézzük, akkor más- félszeresen meg is haladja. A kilencvenmillióból ugyanis hetvenötmilliót tesz ki az építés, további tízmillió fo­rintot a gépi berendezésre fordítanak, a berendezés, ter­vezés költségei pedig közel ötmilliót tesznek ki. Égetően szükséges már Dom- bóvárott egy új kórház létesíté­se. Jelenleg ugyanis a község és a járás lakóinak kórházi és ren­delőintézeti ellátása a túlzsúfolt kaposvári kórházban és rendelő- intézetben történik, sőt a szom­széd Észak-Baranya lakosainak is — Dombóváron keresztül — Ka­posvárra kell utazniok, ha kór­házi, vagy rendelőintézeti ellá­tásra szorulnak. Az új kórház elkészülte után gyökeres válto­zás következik be Dombóvárnak és környékének egészségügyi el­látásában. Az új kórház főépülete nyolc­emeletes lesz, nyolc osztályt helyeznek el benne. Az egy­emeletes rendelőintézetben tizenhét munkahely lesz és napi nyolcszázas betegforga­lomra tervezik. Külön, földszintes épületben kap helyet a gazdasági részleg. Az idei program kétmillió fo­rint beépítését irányozza elő. A földmunkákon és a felvonuláson kívül az alapozást is megkezdik. A jövő évben mintegy harminc millió forintot kell megvalósítani a beruházásból, az év végéig tető alá hozzák a főépületeket. A beruházás befejezési határideje 1967. második fele, ekkor már üzembe kell helyezni a létesít­ményt. Készen vannak az egyik kap­csolódó beruházásnak, a har­minchat lakásnak a kivitelezési tervei is. A lakásokban a kórház és a rendelő személyzetének egy részét helyezik el. Szívesen dolgozna a KISZ-ben Sok vita folyik arról, _________________ ki a KISZ­k orosztályú fiatal. Gyakran lehet találkozni 20—25 éves fiatallal, aki már „öregnek” érzi magát ah­hoz, hogy az ifjúsági szervezetben dolgozzék. Pedig ez nem így van. Ahhoz, hogy színes, eleven, tartal­mas KISZ-élet alakulhasson ki az üzemekben, falvakban, iskolák­ban, az kell, hogy megfelelő ve­zetők álljanak az ifjúsági szerve­zetek élén — mondotta Ferencz Antal, a bonyhádi benzinkút ke­zelője, aki valamikor, évekkel ez­előtt maga is ifjúsági vezető volt. — Csak helyeselni lehet a párt intézkedését, mely szerint fiatal párttagoknak a KISZ-szervezetek megerősítésére pártfeladatot ad­nak. — Talán Ferencz elvtársat is a KISZ-be küldték? — Nem. De amikor meghallot­tam, arra gondoltam, szívesen vállalkoznék ifjúsági munkára, ha elfogadnának. Ferencz Antalnak gazdag szer­vezési tapasztalatai vannak. 1948- ban kezdte az ifjúsági munkát. Beszélgetés közben neveket emle­get, akikkel annak idején együtt dolgozott. — Ha összetalálkozom Jerivel, vagy Lajossal (János Jeromosra és Tatár Lajosra gondolt) sokat beszélgetünk. Van is miről, mert annak idején velük együtt kezd­tem az ifjúsági munkát. Ferencz Antalt a bonyhádi já­rás több községében ismerik azok­ból az időkből, amikor DISZ, majd később KISZ-aktivistaként szervezte a fiatalokat. Kismányo­kon évekig volt KISZ-titkár. Itt Közben felvettek párttagnak is, ismerik legjobban. Titkársága és szívesebben vállaltam a párt- alatt a kicsiny bányászfalu ifjúsá- munkát — válaszolta, gi szervezete a környező közsé- — És mi hozta újra közelebb az geknek is tudott segítséget adni. ifjúsági szervezethez? Szívesen látták Győrében, íz- — Bonyhádra kerülve, a keres­ményben vagy másutt az ügyesen fedelemben dolgoztam egy jó da­A Magyar Népköztársaság kormánya és a Vatikán megállapodása szereplő kismányokiakat. Akár színdarabbal, akár kabaréműsor­ral jelentkeztek, mindig telt há­zuk volt. — Egyszer, ha jól emlékszem, 1958-ban a Tolna megyei Népúj­ságban cikket írtak rólunk. Eltet­tem emlékbe. Még ma is őrzöm. Jólesik visszagondolni a régi dol­gokra. A Magyar Népköztársaság és a Vatikán megbízottai átfogó eszme­cserét folytattak az állam és a katolikus egyház viszonyára vo- natkóió jogi és ténybeli kérdé­sekről. A Magyar Népköztársaság kormánya és a Szentszék elhatá­rozták, hogy mindkét fél számára kölcsönösen kötelező okmányban rögzítik az eddig folytatott tár­gyalások eredményét. Ebből a célból Budapesten 1964 szeptember 15-én a Külügymin sz- tériumban okmányt és ahhoz csatolt jegyzőkönyvet írtak alá. Ez tartalmaz néhány gyakorlati megállapodást, vagy kötelezettsé­get. a vita tárgyát képező kérdé­sek egy részéről és egyben lerög­zíti az álláspontokat, igényeket, fenntartásokat, amelyeket a két fél az egyes kérdésekre vonatko­zólag kifejezett. A két fél kifejezte azt a kész­séget. hogy a jövőben is foly­tasson véleménycseréket azzal a szándékkal, hogy lehetőség sze­rint más kérdésekben is megegye­zésre jussanak. Az okmányokat a Magyar Nép­köztársaság kormányának telj­hatalmú megbízottjaként Prant- ner József miniszter, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, a Szentszék teljhatalmú megbízottja­ként Mons. Agostino Casaroli, a rendkívüli egyházi ügyek szent kongregációja helyettes titkára írta alá. Az aláírásnál jelen voltak: Szi­lágyi Béla külügyminiszter- helyettes. Miklós Imre. az Állami rabig. Innét kerültem a benzin-1 Egyházügyi Hivatal elnökhelyet­A cikkben elismeréssel emlékeztek meg a kismányoki kiszesek munkájáról. Jól dolgoztak, és jó volt az együttműködésük a párt­tal. a társadalmi szervekkel. A cikkíró külön kiemelte a pedagó­gusok munkáját, akik a kultúr- munka irányítását, a színdarabok rendezését, betanítását vállalták. kúthoz, ahol naponta sok fiatallal találkozom. Bonyhádon és kör­nyékén rengeteg fiatalnak van motorkerékpárja. Ahogy mondani szokták: „Evés közben jön meg az étvágy”, valahogy én is így vol­tam. A fiatalokkal való gyakori beszélgetés hozta meg a kedve­met ahhoz, hogy ismét az ifjúsági mozgalomban dolgozzam. Mint mondotta: a pártszervezet — ahova tartozók — szívesen fo­gadta vállalkozását, amikor arra kérte a pártvezetőséget, párt meg­bízatásként küldjék a KISZ-be. Kívánsága teljesült. Újra az ifjú­sági mozgalomban dolgozhat. tese. Széli József, a Magyar Nép- köztársaság római rendkívüli és meghatalmazott nagyköve'e és Mons. Luigi Bongianino apostoli nunciaturaí tanácsos. Az MTI tudósítója által feltett kérdésre válaszolva Prantner Jó­zsef, az Állami Egyházügyi Hiva­tal elnöke a megállapodásról a következőket mondta: Ez a megállapodás, amely vo­natkozik a püspöki kinevezések­re. a papok állampolgári esküjére és a Rómában lévő pápai magyar intézet helyzetére, elősegíti az állam és a római katolikus egy­ház közötti viszony további javu­lását. Köztudott, hogy államunk az alkotmányban lefektetett jogok és az állam és az egyházak közötti megegyezés szerint biztosítja a vallás szabad gyakorlását és az egyházak szabad működését. Megelégedéssel fogadjuk, hogy egyes kérdések tekintetében a Vatikánban is tért hódított a Ma­gyar Népköztársaság fejlődésének reálisabb értékelése és a szocia­lista országok megnövekedett te­kintélye következtében megnyil­vánult a készség a kapcsolatok rendezésére E reális politikát folytatva, le­hetővé válik, hogy az állam és az egyház viszonyában még meg­oldásra váró más kérdések is rendeződjenek. Érseki és püspöki kinevezések VI. Pál pápa dr. Hamvas End­rét kalocsai érsekké, dr. Breza- nóczy Pál egri apostoli kormány­zót c. püspökké, dr. Cserháti Jó­zsefet c. püspökké és pécsi apos­toli kormányzóvá, dr. Ijjas Jó­zsefet c. püspökké és Csanádi apostoli kormányzóvá, dr. Bánk Józsefet győri. dr. Winkler Jó­zsefet szombathelyi segédpüspök­ké nevezte ki. A kinevezésekhez a Népköz- társaság Elnöki Tanácsa az 1957. évi 22. tvr. 1. paragrafus 1. be­kezdése szerint szükséges hozzá­járulást megadta. Az ifjúság fóruma Manapság sok minden­ről vitatkoz­Szeptember 46-án kezdődik Moszkvában a földkerekség ifjú küldötteinek második fóruma. A csaknem ezer küldött a legkülön­bözőbb felfogású fiatalokat kép­viseli; ott vannak a szovjet fővá­rosban a chilei radikálisok, az Abban az időben kezdett kiala- , , „ , -... . - ------- ---------------, — k ulni Kismányokon a sportélet is. fak,^ a népesedésről., ^az ifjúság angol liberálisok és labouristák, ” a japán szocialisták, az olasz félbeszakad. A benzinkútnál a ............. ‘ ...................... d élutáni órákban nagy a forga­Beszélgetésünk fonala gyakran szabad idejéről, s többek között ííkfwrna vw*«.rir%iriifr*Qi arról is élénk vita folyik. hány kornmunisták és keresztényde­évesek legyenek a KISZ-koruak. mokraták if1ú kéDviselői s min- Gyakori, hogy 20—25 éves fiata- mokratak ifjú képviselői, s min lók úgy beszélnek „mit keressünk : fnekelott Azfia’ Afn,ka es ^atin' az ifjúsági szervezetben, kiöre- Am,e7ka flatal n?mz?dakefek sz0‘ gedtünk a KISZ-ből”. Ferencz szól°‘-. A nagysikerű 1961-es Vx- Antal példája rácáfolt a „kiöre-! lagifjusagi Forum harcos széllé- gedésre” A mozgalomból nem le- igyekeznek tovább éleszteni hét kiöregedni, és jó, ha gazdag Milyen kérdésekről tanácskoz lom, és feltűnően sok a fiatal mo­toros. Ferencz Antal elbeszélge­tett a fiatalokkal, s ebből is lát­szott. ért a nyelvükön. — Hogyan is történt az a „ki­öregedés”, amelyről beszélgeté­sünk elején szó volt — kérdez­tem. — Velem is az történt, ami sok __ h ozzám hasonló fiatallal. Megnő- Kjov-be sültem, s úgy éreztem, most már nincs keresnivalóm a KISZ-ben. tapasztalatokkal rendelkező ifjú­sági vezetőket ismét bevonnak a POZSONYI 1GNÁCNÉ nak majd az ifjúsági világparla­ment delegátusai? Mindenekelőtt arról, hogyan segíthetné a haladó ifjúság jobban a gyarmati rend­szer és maradványai, az imperia­lizmus elleni harcot. Arról tár­gyalnak majd, hogyan hat a lesze­relés a nemzeti függetlenségért folyó küzdelemre, milyen kedve­ző körülményeket teremt a békés egymás mellett élés a kolonializ- mus és a neokolonializmus elleni harc számára. Hiszen a leszere­lésért folyó harc nem azt jelenti, hogy a függetlenségükért harcoló népeknek le kell tenniök a fegy­vert — bármennyire is hangoztat­ják ezt a békés egymás mellett élés politikájának ellenzői. Kuba és Algéria népének forradalma, győzelme is a békés egymás mel­lett élés körülményei között folyó imperialistaellenes harc sikerét bizonyította. A nagy kérdések mellett „kis” problémák, gyakorlati feladatok is szóba kerülnek: az írástudatlan­ság elleni mozgalom kibontakoz­tatása a független afrikai orszá­gokban, tanítók képzése, iskolák építése, a betegségek elleni küz­delemben való részvétel, nemzet­közi ifjúsági építőtáborok felállí­tása, a gyarmati sorból felszaba­dult országok fiataljainak egyete­mi képzése. A fórum legfőbb cél­ja: a szolidaritás, az összefogás és egység elmélyítése. Ezek a feladatok emelik magas rangra a világ ifjúságának máso­dik fórumát — egy esztendővel a kilencedik Világifjúsági Találkozó előtt. Sebes Tibor Áranyjelvénnyel tüntettek ki szekszárdi népfrontaktívákat TlZPEBCBEN... Túri M- felvétele. A Hazafias Népfront szekszárdi városi bizottsága ülést tartott Ka­posi István elnökletével. Az első napirendben: Feladataink az egy­séges őszi—téli népművelési program segítésében címmel Eszenyi Antalné, a városi nép- rontbizottság titkára mondott tá­jékoztatót. A tanácskozáson részt ett és felszólalt Lengyel József­fé, a járási pártbizottság osztály- ezetője, és Módos István, a vá- osi tanács művelődési osztályá- , nak vezetője is. A tartalmas vi­tában felszólalók értékes észrevé­teleikkel és javaslataikkal egészí­tették ki az új oktatási és népmű­velési terveket. Az ülésen a városi népfrontbi­zottság huszonhat tagjának adta át Eszenyi Antalné az Országos Béketanács aranyfokozatú jelvé- 1 nyét. jó munkájának elismerése­ként. A tanácskozás második na­pirendjén Hegyi Ferenc, a városi , tanács főmérnöke, Szekszárd la­kásépítési programjáról tájékoz­tatta a résztvevőket, s válaszolt az I ezzel kapcsolatos kérdésekre. /

Next

/
Thumbnails
Contents