Tolna Megyei Népújság, 1964. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-07 / 184. szám
1961. augusztus 1 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Most dől el, hogy mi lesz télen nos és mindenként fontos stúdiumot, Az ok: a környékbeli falvakban toborzott hallgatók nem jártak el rendszeresen az órákra. Külön-külöh mindegyikük meg tudná indokolni, miért hagyta abba az iskolát, mielőtt még elkezdte volna. Az egészet nézve azonban azt kell megállapítani, sikeres lehetett volna a technikumi osztály beindítása és a rendszeres oktatás, ha minden tényezővel számolnak a művelődési terv készítői. Fontos tehát, hogy a tavalyi tapasztalatot felhasználjuk, tanuljunk belőle, s a tervezés terjedjen ki még a gyakran mellékesnek látszó körülményekre is. IRÁNYADÓ A SZÜKSÉGLET Gyakran hallani olyan véleményt, hogy sokkal jobban mennének a doigok tervezésnél és végrehajtásnál egyaránt, ha világosan meghatározná valaki, vagy valamilyen szerv azt, mit is kell cselekedniök a népművelőknek falun. Időnként hasznos lenne ez. de a munka egészét tekintve inkább káros, mert kényszerű uniformizáláshoz vezetne. A szempontosdi, s a szempontok mechanikus végrehajtása kárára válna a népművelési tevékenységnek. Valamilyen irányelvnek azonban mégis egységbe kell fogni a terveket és a végrehajtást. Van ilyen. A művelődési programot alá kell rendelni az országos elvi határozatoknak, s a több évre szóló megyei tervezetnek. Mindkettő előrebocsájtja, hogy a községekben folyó művelődésnek igazodnia kell a szükségletekhez és az igényekhez. Komoly gond például a korszerű agrotechnikai eljárások alkalmazása. A sikert bizonyos értelemben feltételezi, hogy a művelődési szervek, az illetékes mezőgazdasági osztályokkal együttműködve miként látnak hozzá a szakmunkásképzés, a mezőgazdasági ismeretterjesztés megszervezéséhez és a különböző akadémiák működését hogyan biztosítják. Néhány községünkben látTYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYTYYYYYYYYYYYY Ha sajnáljuk, ha nem, hamarosan véget ér a nyár, átadja helyét az ősznek, az évszakok változásának rendes törvénye szerint. A változást követi a népművelők naptára is: szeptembertől, a néhány hónapos csendesebb nyári időszak után ismét fokozottabb munkához látnak. A helyes gyakorlat nyomán az évad kezdetére mindenütt együtt- állnak az elképzelések arról, mit tesznek a művelődésügyre vonatkozó határozatok végrehajtásáért, a falusi kulturális élet javításáért, a népművelés hatékonyságának növeléséért. Az évadnyitást megelőző időszak a tervezés stádiuma, tehát igen fontos állomás. Ekkor mérik fel a rendelkezésre/ álló erőket és lehetőségeket, vagj'is nagyjából ekkor dől el: mi lesz a télen, s egy kicsit a jövőbeli évadzárást is előrevetíti a mostani tervezés. TANULJUNK A TANULSÁGBÓL Aki figyelemmel kísérte a mögöttünk maradt népművelési évadot, több érdekes tanulságot szűrhetett le. Mint leglényegesebbet talán azt, hogy a szépen elkészített tervek az idény végére mintha elszürkültek volna. Több tanfolyam, előadás, rendezvény maradt el, s a szórakoztatva tanító programot sem sikerült minden esetben teljesíteni. Senkit sem akarunk mentegetni, de bizonyára közrejátszott az elmaradásoknál objektív körülmény is, ám a tapasztalat szerint inkább az olyan jelenségek voltak túlsúlyban, amikor azért maradt el valami, mert nem készítették elő megfelelően, s már a tervezés időszakában hiányzott az alapos körültekintés. Még a különben kielégítően működő kurdi művelődési otthon esetében is láttunk néhány olyan momentumot, amelyek a mutika értékét a valóságos alá szállították. A szervezésnél például még ötvenketten jelentkeztek a mezőgazdasági technikum kihelyezett első osztályába. Végül azonban alig akadt hallgató, aki el is végezte ezt a nagyon hasz tunk és bizonyára még láthatunk is jó tapasztalatokat. Helyes lenne tehát, ha a következő évadban a Bátaszéken, vagy a bonyhádi járás néhány községében kialakult gyakorlatot átvennék más falvak népművelői is. A TERVEZÉS ÖSSZEFOGOTT MUNKA Nem találkoztunk még olyan népművelővel, aki egy-egy évad elején ne bízott volna a sikerben, a művelődési munka színvonalának emelkedésében. Bizakodásában azonban csak az lehet alapos, aki arról sem feledkezik meg, hogy egyedül nem képes olyan programot kidolgozni, amelyik az egész falu rokon- szenvével találkozik. Ezért fontos itt beszélni arról, hogy a tervezés összefogott munka, olyan, amelyben részt kell vennie közvetett módon mindenkinek, mert a terv igényeket, véleményeket, tennivalókat tartalmaz. Helyes tehát az a gyakorlat, amit Zombán és Bogyiszlón láttunk tavaly. Mindkét községben kollektív munka eredménye volt a terv s nem adódott olyan alkalom, amikor a jobbkéz nem tudta mit csinál a bal. Az „egy- nyelven való beszélés” ebben az esetben is igaz. Ezért célravezető a tervezésbe bevonni a tan testületet, a tanácsot, a községben működő pártszervezetet, társadalmi szerveket. Ha nem így történik indokolatlan kívánság tőlük segítséget várni a gyakorlati végrehajtás során. Szolnoki István Újfajta műbőr iskolatáskákkal „lepte meg” tavaly a Bonyhádi Ruházati és Szolgáltató Ktsz a diákokat. A táskák eljutottak az ország minden részébe, és hogy sikerük volt, mutatja, hogy erre a negyedévre Is hétezer darabot rendelt belőlük a kereskedelem. A tanév kezdetéig kell leszállítani a hétezer darabot, naponta kétszáz-kétszázhúsz táska készül el az üzemben. Képünkön Sze- man Antalné cs Kovács Istvánná a táskák kifordítását végzik. egész. Hovatovább már a könyökén jön ki az embernek a szekszárdi új B/3-as jelű ház lakóinak panasza. Felmerül a megfigyelőben az a gyanú, hogy az építők talán úgy vélekednek, mit nyavalyog ez a 24 család? örüljön, hogy szép és kényelmes otthonhoz jutott. Igaz. A B/3 kényelem és komfort szempontjából kimondottan megfelel az igényeknek. Az átadás napjaiban mondogatták is a lakók „Ilyen jól dolgoznak ezek a komlóiak?”. Igaz, öröm is egy ilyen lakásba beköltözni, de miért nem lehet ez az öröm teljes? A tervezést, a szép munkát mindenki dicséri, de sajnos a létesítményt a végén az építők bosszúsággal koronázták meg, mert a lényegtelen apróságok elvégzésére, tehát a tökéletes befejezésre képtelenek. S így ott, ahol a dicséret és az elismerés jogos lenne, ott is a bosszúság és a szitkozódás dominál. Senkinek sem lehet megmagyarázni, hogy fogja be a száját, örüljön, 1 hogy szép lakást kapott, senki nem tudja a lakók előtt bizonygatni, azon egyszerű oknál fogva, hogy hol van, hol nincs, de legtöbbször nincs — villany. Ugyanott feltehetően a városi vezetés gondosságából két soron betonlapokból járdát csináltak az Ady Endre utca sarkáig. Bizonyára az az elgondolás vezette a város vezetőit, hogy szükségmegoldásról van ugyan szó, de a la kók a végleges rendezésig se tapossák a sarat. Csakhogy az építők úgy rakták le a betonlapokat hogy inkább ne csináltak volna semmit. S íme a következmény: a jó szándék, a segíteni akarás visszájára fordult, dühös szitko- zódásba torkollik. Ezernyi jelét figyelheti meg az ember annak, hogy sok lelkes ember fáradozik, hogy a megye- székhely „küllemben” is magán viselje a városokra jellemző jegyeket és jeleket. A port, a sűrűn járó locsolóautó „rendezi”. Pihentető és kellemes látvány a rengeteg virág. Este sokasodik a neonfény. Az üzletek kirakatai többségben a kirakatrendezők választékos, jó ízléséről vallanak. Aztán egyszercsak elbődül a lottózó előtt a fára felszerelt, ütött, kopott hangszóró és az ember egyik pillanatról a másikra hangulatilag valahol egy vidám-parkban érzi magát. ízlés és kulturáltság kérdése, hogy a város központjában ne bőgessék ezt a hangszórót, ami ellen még a környéken dolgozók dobhártyája is tiltakozik. Minden városnak kell legyen karaktere, egyénisége, s a iószándék láthatjuk, azon fáradozik, mindez, rangos, pozitív előjellel alakuljon ki, ötvöződjék a régi, hagyományokkal, patinával. S éppen ezért illő jobban ügyelni a részletekre, elsősorban magunk miatt, akik Szekszárd lakói vagyunk, s mások miatt akik ide jönnek, s legtöbbször kizárólag a felszínen szerzett hatások és benyomások alapján alkotnak rólunk véleményt. Ha egvszer szép az a lány, tüntessük el róla a szeplőket is. Szekulity Péter 'TCédiU a Kopott, öreg 125-ös Csepel áll a gyönki faluvégen. Idősebb, őszülő hajú gazdája egy csavarkulcs és egy csavarhúzó segítségével „bütyköli” az első kereket. Hasztalan. A külső sehogy sem akar lejönni az abroncsról, és a feszítéstől a csavarhúzó csak erre-arra görbül. — Hogy az ördög vinné el — méltatlankodik az öreg. — Otthon hagytam a szerelővasakat, így meg sehogysem akar lejönni. Itt van-e, egy éles kő kivágta a gumit. Még jó, hogy lassan ereszkedtem lefelé, mert könnyen feltörölhettem volna az utat. — Várjon csak, majd segítek. Ezzel a kulcscsal a köpeny alá nyúlok, maga meg a másik kulccsal és a csavarhúzóval próbálja lefeszíteni... Az első kísérlet nem sikerül, a második se. — Megpróbálom, kiveszem a kereket. A csavaranya le is jön, sőt, túlságosan köny- nyen, mert a menet itt-ott megszakadt benne. A tengely azonban nem hajlandó engedni a kalapálásnak. — Próbáljuk meg még egyszer a külsőt levenni. Ezúttal sikerül. Mintegy harminc centi hosz- szan leugrik az abroncs pereméről a köpeny, most már könnyen hozzá lehet férni a belsőhöz. — Na, most már hamar megleszünk. — A bőrtáskából először egy plroskockás szalvétába kötött bátyút — az elemózsia — emel ki, majd egy görgős csapágyat, olajos ruhába csáván villáskulcsokat, végül egy sallerosdobozt. A szerszámok, az olajfoltos kék munkaruha, és a motor mellett heverő ékszíj-köteg azt sejteti, hogy a motoros szerelői minőségben igyekszik valahova. Ajníg a sálién a belsőre csavarozza a szőri- tóval, meggyújtja, és amíg cigarettázva várja, hogy lehűljön, beszélgetni kezdünk. Kiderül, hogy csakugyan szerelő, a gépállomás körzeti szerelője. ^ — Az ördögbe, hogy éppen akkor jön valami közbe, amikor a legjobban igyekezne az ember. Az egyik cséplőgépnél — o gyönki Petőfiben dolgozik — csapágyat kell cserélnem. Gondoltam, kicserélem, mialatt a munkások ebédelnek, ne kelljen külön ezért leállni. Most itt van. ez a nyavalyás defekt elveszi az időt. MiSzla-Bikádon meg az ékszíjakat várják a silózáshoz. Még ki sem fújtuk magunkat az aratás után, már itt a másik munka, a silózás. Hatszáz hold fővetésű siló... És állandóan, állandóan menni kell. Jó lenne már valami nyugodtabb munka... — Hány év óta csinálja? — Elmúlt tíz éve. Még. ha fiatalabb lennék, ekkor hagyján... Egy csavarkulccsal kalapálni kezdi a motor aljára tapadt, száradt sarat. — Ez is megszolgálta már az árát... — mondom. — Csakugyan meg — hagyja helybe. — Tizenegy év óta hajszolom. Igaz, hengert már cseréltem, az már nem az eredeti. De a gumihoz a tavasz óta nem nyúltam. Tegnap szóltam éppen a műhely főnöknek, hogy ki kell cserélni a köpenyeket, mert nagyon kopottak. Hát most itt van, defekt... Az ilyen rossz utakon gyorsan kopik a gumi. A múlt hónapban elfogyasztott nyolcvan kiló benzint... — Nyolcvan kilót? Mennyi utat tett meg akkor? — Hatezer kilométert... Hetet... Volt, amikor egy nap öt—hatszáz kilométert motoroztam, alkatrészért. Csillogó Pannónián bukósisakos fiatalember közeledik, megáll, tréfálkozva kérdezi; — Baj van, Gyula? Ne küldjem a műhelykocsit? — Nem muszáj. Csak egy defekt. Igaz, a gyújtással is van egy kis baj. Rángat, nem húz úgy, mint kellene. De azért boldogulok vele. A Pannóniás elrobog. — A műhelyfőnök... — int utána. Időközben visszaszerelte a belsőt, a köpenyt együttes erővel a helyére ugrasztottuk. — Akkor hát mehetünk... Egyik oldalra nyakába akasztja az ékszíj-kö- teget, a másikra a bőrtarisznyát, berúgja a motort. Az indulna is, de aztán köhögni, prüszkölni kezd, a karburátor levegőszűröjén sűrű füstöt köpve, nagy durranással leáll. A szerelő méltatlankodva füttyent. — Ejha... Még ez is... Mondtam, baj van a gyújtással. Ismét lerakodik, előszedi a gondosan elcsomagolt szerszámokat. — De minden összejött... Most látom, a teleszkóp is kiugrott... Holnap muszáj lesz szegényt alaposabb javítás alá venni. Ez sem ember, hogy mindent kibírjon... A teleszkóp egy erősebb rántásra visszaugrik. némi babrálás után a gyújtás is tökéletesebb, a kopott, öreg Csepel elporzik a rettentően rossz úton. A szerelő nem tehet arról, hogy kedden délben a megszokottnál többet kellett rá Várni. De talán a Csepel sem, mert nem csoda egy ilyen öreg motortól, hogy az aratás hajszájában kifáradt. Elvégre nem etnber... (bodnár)
