Tolna Megyei Népújság, 1964. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-26 / 199. szám
TOLNA MEGVET NÉPÚJSÁG 1961. augusztus 26. Romániai útijegyzet: Mill feleli, itíg! alatt VI. Loz in Plic szabadtéri szerencsejáték. Áll úton útfélen egy asztalkából, egy ötliteres befőt- tes üvegből, -egy székből, melyen a játékvezető üldögél, és egy hatalmas színes ernyőből, mely az egész intézmény fölé borul. A játékot a nagyközönség korra és nemre való tekintet nélkül űzi, annál is inkább, mivel egyszerű, gyors, kényelmes és biztos. Egyszerű, mert nem kell szelvénykitöltéssel bíbelődni, gyorsan le kell guberálni annyiszor három leit, ahányszor valaki a szerencsét próbára szándékozik tenni. Aztán sajátkezűleg kényelmesen belenyúlni az asztalkán álló üvegbe, megkavarni annak tartalmát, majd biztos kézzel kihúzni belőle annyi darab színes tasakocskát, ahányszor három leit leszurkolt a pliccesnek. Ezután óvatosan lehámozni a bélyegzővel, plombával ellátott burkolatot, és a benne lévő névjegynyi papírsze- letkéről máris le lehet olvasni, hány leit nyert — vagy nem nyert. — Ez utóbbi a gyakoribb — mondják ismerőseim. Kipróbálni szerencsémet odasodródtam az egyik népi játék- kaszinó közelébe. Előttem egy rövidnadrágos legényke tett. Nem nyert. Én hasonló szerencsével jártam. Utánunk egy napszemüveges angol turista-hölgy következett. Húzott és tíz leiel lett gazdagabb Albion leánya. A fiúc"'i leplezetlen irigységgel bámul.a a nőt. — Vigasztalódj fióka — mondám a gyereknek, — néha még a vak tyúk is talál szemet, A napszemüveges kedvesen felénk bólintott és méltóságteljesen elkocogott a színház irányába. A színház homlokzata állványerdőbe burkolva várja' külső megifjodását. Tegnap még a szovjet vendégművészek játszottak. — ma este román darabbal "zárul az évad. A magyar társulat szabadságra ment és valószínűleg velük együtt a tatarozó vállalat valamennyi dolgozója is, mivel tíz nap alatt egyetlen lelket nem láttam dolgozni az állványokon. Állványerdőket főleg a város külső részein lehet látni. Épül a vegyiművek, az aluminiumkom- binát, mely mellé odaterelik a Kőrös vízét. Villamos energiát is fog szolgáltatni a szeszélyesen kanyargó, sebesvízű folyó, mely siklóként tekereg falak közt, hidak alatt. Reggeltől estig a folyó fürdeti a várost — estétől reggelig a város a folyót. A hidak, parti lámpák neonfényei ragyogó ezüstkékre varázsolják, szelíddé simogatják a nappal zöldesszürkén alázsörtölődő víztömeget. A padokon üldögélő, kártyázgató öregek, sétálgató fiatalok és víziélet szerelmeseinek találkozóhelye a part és a meder. Főleg munkaidő után, alkonyattájt népesül be a környék. A cikázó fecskék között mozdulatlan horgászok lepik el a vizet. Nem zavarják egymást, Víz felett, víz alatt, akad zsákmány bőven. Az ifjabbak derékig bennt állva, vagy köveken üldögélve, lankadatlan türelemmel pásztázzák háromöles botjaikkal a vizet. A derekakra erősített kosárkákból időnként földlabdába gyúrt csemegék szóródnak széles ívben az alant mit sem sejtő vízilakók elé. Ez a csalafinta módszer az ügyesebb botkezelők számára meg is hozza az eredményt. Ötpercenként takarítanak be egy-egy araszos csu- kafit, vörös szárnyú keszeget. A parton kibi célok alig győzik kap- dosni a kifelé szaltózó sütnivaló- kat. Szászy Sándor CvAiy nmáL r APRÓSácok... A tó partján békésen pihen minden- re. Nem sikerül nekik, ellenben hol ki. Napoznak, olvasnak, kártyáznak, itt, hol ott csattan egy fej, vagy hát eszegetnek az emberek, csupán né- a jól megrúgott labda nyomán. Ök gyen-öten nem férnek a bőrükben, persze odase neki — tovább rúgjákl ök futballoznak. Megkísérlik behozni Néhány perc múltán már több mint a lemaradást, hogy felemeljék a ma- 100 ember szúrkol vajon kit, mikor gyár labdarúgást az őt megillető hely- és hogyan talál „meg” a labda. így-is lehet szórakozni... Szeretem a töltött paprikát, mely persze még egyáltalán nem a nyilvánosság témája. De mert szeretem, nagyobb adagot tett párom a tányéromra. Kb. felét még a kezdet kezdetén átadtam, mire fiam megjegyezte: ,,Ugye milyen érzés, ha mindent meg kell enni...?!” Képregény, 18 folytatásban Irta: KUCZKA PÉTER Rajzolta: A gyerekek mindig bömböltetik a rádiót. Mikor hazaérek az első mozdulatom nyomán beköszönt a jótékony csend. Ezt már tudja az egész család. Vasárnap délutánomat a futballköz- vetítések fűszerezik. Elmélyülten izgulok ilyenkor ölemben totószelvényeimmel. Egyszercsak behallik fiam hangja: „Figyelitek, most szabad bömbölni a rádiónak...!” Hja, nehéz szurkoló apának lenni... — szk. =* — Látszik, hogy nem ismerős erre, mérnök úr. A járőröknek menetrendjük van. Egy bizonyos időpontban mindig el kell ér- niök ugyanazt a helyet. A. mérnök nem szerette, hogy ha kioktatták: — Jobban ismerem a járőrözést, mint szeretném! Épp eleget mászkáltam járőrben a háború alatt. És különleges por- tyázó párok, úgy értem, hogy ..menetrenden kívüliek" nincsenek? Például kutyákkal felszerelve? sabban. elvtárs? — bíztatta a gépkocsivezetőt. A volánt markoló törzsőrmester állával a kilométeróra felé bökött. — Má így is fittyet hányunk minden KRESZ-nek! — Hányjon neki még többet! A kilométeróra mutatója lassan felcsúszott a száznegyvenes számra. Egybemosódott falként suhantak el a nagy, fekete személyautó mellett az útmenti fák. A vezető mellett ülő rendőrtiszt fején ott volt a rádiótelefon fülegy pillanatra visszadöbbent. Aztán a macska volt a gyorsabb. Szemmel sem követhető sebességgel a kutya felé kapott és hegyes karmai épp a legérzékenyebb pontján, az orránál érték Cézárt. A következő percben elszabadult a pokol. A hatalmas állat a fájdalomtól őrjöngve vetette magát a * kandúrra, de mire előre lendült, a macska már fennt ült az egyik árokparti oszlop tetején. Cézár orrából csörgött a vér és elva"V, " — De vannak. — És ha a maga jószága ilyenekkel találkozik? — Cézár okos kutya, mérnök úr! Azt is mondhatnám; hogy talán a legokosabb, amilyennel csak találkoztam. Az idomítás csodája! — Megnyugtató! És mit tesz ilyenkor maga szerint az idomítás négy lábon járó csodája? Ismét az órájára nézett. — Ne idegeskedjen, mérnök úr! Ha Cézár időben megpillantja a járőrt, akkor egész egyszerűen visszafordul. Másnap aztán megpróbálhatjuk újra! Bibra idegesen felnevetett: — Pompás! Szóval van még reményem, hogy ezt a várakozást két-három alkalommal is végig élvezhetem? Azonkívül mi lesz, ha Cézár történetesen nem pillantja meg időben a járőrt? Dusek nagy meggyőződéssel tiltakozott: — Kizárt dolog, hogy Cézár valamit ne vegyen észre! Nem sejthette, hogy abban a pillanatban mennyire igazat mond. * Forgács főhadnagy is sűrűn nézett az órájára: Nem lehetne egy kicsit gyorkagylója. Időnként kapcsolatot teremtett a határmenti, hatóságokkal és két-három hasonló gépjárművel, mely szintén a távoli Kőszeg felé száguldott, KUTYA—MACSKA HÁBORÚ Cézár csakugyan mindent megpillantott. Amikor gazdája a marjára veregetve útnak bocsájtot- ta az üdülő kertjének hátsó kiskapujából, előírásszerűén oldalog- va, szaglászva indult el. Tökéletesen emlékeztetett egy olyan kutyára, amelyiknek az égvilágon semmi dolga, csak kihasználja a véletlen adta szabadságot, melyet esetleg egy óvatlanul nyitva felejtett kertkapu nyújtott részére. Nyugalma nem tartott kétszáz—háromszáz méternél tovább. Teljesen érthető okból. A Jurisics-vár oldalánál húzódó gyalogúién sompolygott éppen végigj amikor az egyik szögletnél váratlanul szembe találta magát egy hatalmas kandúrral. A kandúr a maga fajtájának épp olyan impozáns példánya volt, mint Cézár a juhászkutyák nemzetségének. Ugyanolyan harcias is. A váratlanul elébe toppant kutyától a macska, a hirtelen felbukkanó ősellenségtől Cézár kult dühében minden szabálynak, nevelésnek ellenéré' ostromolni kezdte az oszlopot. Tüneményes lendülettel ugrott. Fekete teste hasította a levegőt, az oszlop azonban magas volt, nem érhette el. Rövidesen felbukkant az első járókelő, aki megtorpant és érdeklődéssel figyelni kezdte a nem mindennapi kutya—macska háborút. Nemsokára megérkezett a harmadik, a negyedik, majd lassacskán kisebbfajta tömeg gyűlt össze a várárok mellett, Egy overalos férfi jókedvűen bíztatni kezdte a kutyát: — Fogd meg! Kapd el! Ne sajnáld! Egy szőke gimnazista lány tüstént tanújelét adta macskabarát érzelmeinek: — Vigyázz cica! Úgy! Kapj oda neki! Értékes percek mentek veszendőbe, már tíz is eltelt, amikor a csoportosuláshoz csatlakozott egy határőrtiszt. Cézár csak a szeme szögletéből vette észre a khaki egyenruhát, de emlékezetében a szín rögtön társult Gray alhadnagy korbácsának pattogásával. A korbács bántóan csípős volt, és a legkisebb hibát is azonnal megtorolta, melyet Cézár a tanulás során vétett, (Folytatjuk) Közben az' erődben maga Carrington sorakoztatta a katonákat.
