Tolna Megyei Népújság, 1964. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-25 / 198. szám

% fOLW/S megyei Népújság 1364, augusztus S3. Közzétették az Amerikai Demokrata Párt külpolitikai programtervezetét Atlantic City, (MTI). Hétfőn „hűségnyilatkozatot” megtagadta külpolitikai célként jelöli meg, este (magyar idő szerint kedden és bejelentette, hogy az ügyet a hogy az amerikai kormány a jö- 1.30 órakor) nyílik meg, az Ameri- kongresszus elé viszi. Ha a kong- vőben is őrizze meg „berlini po- kai Demokrata Párt elnökjelölő resszusi küldöttek az alabamai zicióját”, változatlanul tegyen kongresszusa. A küldöttek kétség- delegáció ellen foglalnak állást, eleget „dél-vietnami kötelezett- kívül állást foglalnak majd John- akkor a fajgyűlölő Wallace kor- ségeinek” törekedjék a nyugati son elnök mellett és megerősítik mányzó hívei elvesztik részvételi félteke országainak összefogására az eddigi kormánypolitikát. jogukat. és a „castroizmus elszigetelésére”, Az elnökjelölés tehát valószí- A demokrata párt vezetősége sőt a kubai kormány megdönté- nűleg már eleve eldöntött ügy, nehéz helyzetben van, mert John- sére. Az, Egyesült Államoknak a viszont annál kérdésesebb, ki lesz sonnak egyrészt igen nagy szűk- programalkotók szerint a jövőben az alelnökjelölt. Ismeretes, hogy az sége van a déli államok néger is mereven elleneznie kell a Kí- alelnökjelölt személyét mindig az választóinak szavazatára, más- nai Népköztársaság bebocsátását elnökjelölt választja ki. Johnson részt viszont fél attól, hogy a fe- az Egyesült Nemzetek Szerveze- elnök mindmáig nem közölte, ki- hérekből álló küldöttség kizárása tébe. vei akar „együtt futni”. Politikai nyomán a déli küldöttek bojkot- ^ programtervezet pozitív pont­körökben legalább egy tucat de- tálni fogják a kongresszust. jaj közé tartozik, hogy a demok­mokratapárti vezetőt is esélyes- Vasárnap este nyilvánosságra rata hitet tesz a moszkvai nek tartanak az olelnökjelöltseg— hozták a demokrata párt prog— részleges atomcsend-egyezmény re, de valamennyi közül a leg- ramjának külpolitikai részét. mellett és üdvözli azt is hogy több esélye Huprey szenátornak A program szerkesztői a Ken- csökkent a hasadó anyagok ká­ván. nedy—Johnson kormányzat érdé- tonai célú előállítása. Ami a kongresszus előkészüle- mének igyekeznek feltüntetni azt, a programtervezet helyesli a teit illeti, a jelek szerint' nem hogy ma a világ közelebb került nemzetközi vitás kérdések tárgya- lesz teljesen rózsás Johnson elnök a békéhez, nincs akkora háborús lásokon történő rendezését is helyzete, hiszen van egy marok- veszély, mint 1960-ban. A köz------------------------------------------------------­nyi, de annál elszántabb csoport, társasági párt bírálatát vissza- amely a polgárjogi kérdésben el- utasítva, a demokrata párt azzal lenfele Johnsonnak és fel is akar- kérkedik, hogy az Egyesült Álla- ja venni vele a harcot. mok válságos időszakokban nem Johnson ellenzéke a déli álla- „gyengének” hanem „erősnek” mokból kerül ki. A demokrata mutatkozott. Ennek alátámasztá- pártgépezet most megkísérelte, sára magasztalja a kubai válság hogy még a kongresszus megnyí- idején követett amerikai politi- lása előtt kirekessze a küldöttek kát, valamint a legutóbbi időben soraiból a legszélsőségesebb faj- a vietnami öbölben Meghalt Bőd6 István elvtárs Augusztus 24-én, hajnalban, életének 42. évében, hosszas be­tegség után elhunyt Bodó István elvtárs, a belvárosi pártvezetőség és a munkásőrség tagja, a Tolna megyei Kéményseprő Vállalat igazgatója. Halálával nagy veszteség érte a pártot. Az MSZMP Tolna megyei Bizottsága és a munkásőrség saját halottjának te­kinti. Temetése szerdán délután 4 órakor lesz az újvárosi teme­tőben. Családja, elvtársai, barátai, munkatársai gyászolják. ISÜDIÍIKiCk SOROKBAN A Laoszi Hazafias Front Párt­jának küldöttsége, amely a há­rom laoszi politikai irányzat ve­zetőinek tanácskozására utazik, útban Párizs felé. Moszkvába ér­kezett. A seremetyevói repülőtéren a Szufanuvong herceg vezette küldöttséget Jurij Andropov, az SZKP Központi Bizottságának tit­kára, Andrej Gromiko külügy­miniszter, valamint Laosz moszk­vai nagykövete fogadta. * Szkopjében és egész Jugoszlá­viában nagy elismeréssel szólnak •• Ünnepi díszszemle és felvonulás Bukarestben Bukarest (MTI). Bukarestben elkövetett I vasárnap délelőtt nagyszabású ka­tonai díszszemle és felvonulás zajlott le Román a felszabadulá­sának huszadik évfordulóján. A fellobogózott repülősök terének közepén emelt dísztribünön- pon­tosan nyolc órakor jelentek meg a párt és a kormány vezetői. gyűlölők képviselőit. A kongresz- amerikai agressziós cselekménye szus mandátumvizsgáló bizottsá- két. programalkotók azzal kér­ga felszólította az alabamai kül- kednek, hogy az Egyesült Álla- döttség tagjait, hogy írásban vál- mok „útját állja a kommunista laljanak kötelezettséget: végre terjeszkedésnek”, fogják hajtani az elnökjelölő A programtervezet számokban kongresszus döntését. A mandá- is fitogtatja az Egyesült Államok tumvizsgáló bizottság ugyanis arra erejét, közli, hogy négy esztendő | Gheorghiu-Dejnek, a Román hivatkozik, hogy az alabamai alatt az Egyesült Államok inter-1 Munkáspárt Központi Bizottsága elektorok más államoktól eltérően kontinentális ballisztikus rakétái- első titkárának, az államtanács a novemberi elnökválasztások nak és Polaris rakétáinak száma elnökének vezetésével. Gheorghiu­eredmépyétől függetlenül nem kö- megtízszereződött (100-ról 100Ó-re) telesek a győztes párt elnökje- a bevetésre kész hadosztályok szá­löltjét megválasztani. ma pedig 11-ről 16-ra növekedett. Az alabamai küldöttség ezt a A programtervezet követendő íljabb sikereket értek el a kongói felkelők A Kongóból érkezett legújabb | helyszínre. Lisala városba egyéb­hírügynökségi jelentések a felke- j ként a felkelő hadsereg alakula- lök újabb katonai sikereiről szá-1 tai is benyomultak. A harcokról mólnak be. Észak-Katangában j még nincsenek részletes jelenté- Manono bányavárosból elűzték a sek. Csombe-kormány katonáit és rendőreit, akik — az AP jelenté­se szerint — a várostól mintegy 200 kilométernyire délre levő Mitwabába vonultak vissza. Súlyos tüzérségi tűz alá vették a felkelő alakulatok Kabalo vá­ros repülőterét. Magát a várost Csőmbe hadserege mintegy tíz nappal ezelőtt visszafoglalta a fel­kelőktől. Most a kaminai támasz­pontról Kabolóba érkező katonai repülőgépeket figyelmeztették, hogy ne szánjanak le a tüzérségi támadás célpontjává vált repülő­térre. Az AFP jelenti, hogy vasárnap Lisala és Búmba városokban a Kongó-folyó mentén ■— Stanley­ville-tői nyugatra — a helyi la­kosság fellázadt Csőmbe fegyve­res alakulatai ellen. Leopoldville- ből csapaterősítéseket küldtek a Csőmbe szorult helyzetében folytatja a fehér zsoldosok tobor­zását. Az AFP jelenti, hogy meg Dej jobbján Apasztasz Mikojan, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke fogalt he­lyet. Ugyancsak innen nézlek végig a díszszemlét és a fék vonulást a szocialista országok küldöttségeinek vezetői, köztük Kállai Gyula is. Leontin Salajan. a fegyveres erők minisztere meghallgatta a díszszemle parancsnokának je­lentését, majd köszöntötte a fel­sorakozott egységeket. Ezer tagú katonazenekar játszotta el a ro­mán Himnuszt, miközben 24 lö- veg 21 össztüze dördült. Az egyórás katonai díszszemle után következett a bukaresti dolgozók, valamint az ország ■jLCXI öl, illeg- |-------------------------’ ^ „ ,,-----, , b izottai most Dél-Rhodesiában minden részéből a fővárosba ér­tesznek körutat. Eddig mintegy kezeit küldöttségek színpompá száz dél-rhodesiai fehér zsoldos jelentkezett Csőmbe hadseregébe. Rövidesen különrepülőgépen szál­lítják őket a kaminai támaszpont­ra, ahol gyorstalpaló kiképzésben részesülnek. Dél-Afrikában, ahol a toborzás már korábban megkezdődött — ugyancsak az AFP jelentése sze­rint — már Johannesburgban megkezdik a jelentkezők kikép­zését. A könnyű fegyverek keze­lését az újoncok a Hillbrow ne­gyed egyik lakásában sajátítják felvonulása. A hagyomány sze­rint az úttörők nyitották mag a menetet, majd ifjúmunkások kö­vetkeztek. utána négy órán ke­resztül hömpölyögtek a téren a felvonulók oszlopai: valóságos zászlóerdő és virágtenger borított mindent. A felvonulók a Román Munkáspárt Politikai Bizottsága tagjainak képeit vitték, transz­parensek hirdették, a szocialista építőmunkában eler.t sikereket. Sok tábla éltette • a testvéri szo­cialista országok népeit. Félmillió dolgozó vonult fel a tribünök-előtt. Déli egy órakor, a sportolók látványos felvonulása után az Internacionálé hangjai­val . ért véget a román nemzeti ünnep legnagyobb szabású meg­mozdulása. A Román Népköztársaság ál­lamtanácsa és 1 nv'nisztsrtanácsa vasárnap e4te a Bukarest kör­nyéki Snágöv üdülőhelyen nagy­szabású fogadást adott az ország felszabadulásának 20.' évfordulója alkalmából. Mikojan vidéki útra indult Romániában Bukarest (TÁSZSZ). A Miko­jan vezette szovjet párt- és kor­mányküldöttség. ' amely részt vett Románia, felszabadulási ünnep­ségein. hétfőn Bukarest és Pio- esti tartomáhyokba utazott. A küldöttséget elkísérte útjára Ghe- orghe Apostol, a Román Munkás­párt Politikai Bizottságának tagja, a Román NáD köztársaság mi­tt isztertanácsár.pk első elnök- helyettese és a tartományok ve­zetője. a szovjet segítségről, a földrengés által sújtott macedón fővárosnak adományozott házgyárról. A jú­liusban üzembe helyezett szovjet gyár másfél hónap alatt Szkopjé­ban 100 darab egyszobás, kétszo­bás, és háromszobás lakást állított elő. A gyár által készített épüle­tek még a tízes erősségű földren­gésnek is képesek ellenállni. * Párizs felszabadulásának 20. év­fordulója alkalmából több ünnep­ségre került sor a francia főváros­ban. A volt ellenállási harcosok országos szövetsége vasárnap a párizsi diadalívnél emlékezett meg a fasizmus elleni harcban, a főváros felszabadításánál elesett hazafiakról. Hasonló emlékünnep­ség volt a boulognei erdőben, an­nak a 33 fiatal ellenállónak az emlékművénél, akiket a felszaba­dulás előestéjén végeztek ki a fasiszták. A Concorde-téren a felszaba­dulás évfordulóján, több mint százezer főnyi közönség részvéte­lével nagy népünnepély volt. * A Canad an Tribune jelentése szerint a Kanadai kommunista Párt országos végrehajtó bizott­sága teljes mértékben helyesli az SZKP javaslatát, amely indítvá­nyozza a kommunista és mun­káspártok értekezletének okmá­nyait kidolgozó 26 tagú bizottság december 15-ére Moszkvába tör­ténő összehívását. * A saigoni egyetemi hallgatók­nak vasárnap délután a délviet­nami rádió előtt tartott tünteté­sét hétfőn délelőtt újabb tünte­tés követte, amely ezúttal a Khan-diktatúra cenzúra-intézke­dései ellen tiltakozott. Az egyelem mintegy ötszáz diákja hétfőn reggel értekezleten határozta el, hogy a tájékozta­tásügyi minisztérium elé vonul és követeli a cenzúra megszünteté­sét. A dél-vietnami főváros utcáin sokan csatlakoztak hozzájuk és 2000 főnyi tömeg érkezett a mi­nisztérium épülete elé. A tünte­tők kövekkel bezúzták a cenzori hivatal ablakait. Heves tüntetések voltak hétfőn Da Nangban is, Dél-Vietnam Saigon után legnépesebb városá­ban. Miért nem kész egy évvel Talán egy jó hete van annak, körülmények között dolgozott, sította, mondván: garanciális hi­el A Dél-Afrikában toborozott hogy a bonyhádi 1*es számú álta- hogy azt megfelelőnek semmiként búkról van szó. A vállalat a hi­pilóták fogják vezetni a Csőmbe lános iskola konyhája, amelyik sem lehetett nevezni. Egy tante- bókát kijavította. A megszokás megsegítésére küldött amerikai különben az egész község napkö- rémben, előkészítő, mosogató, és szerint tehát a felújítás ezzel vé­bombázórenülőeének eev részét is as gyermekeit latja el, elfoglalta talalo nélkül, az egészségügy! get ért volna. p 8 p 8y új helyét. A helyfoglalás egy év- szabályok kényszerű megszegésé- Nem lehetne szólni egy szót vei a felújítás végét jelző határ- vei főzték az ebédet naponta, sem, ha a hibák kijavítása után idő után következett be, ennek el- Hogy megbetegedés nem fordult a helyzet csakugyan az lenne, lenére azonban inkább örülnek, elő, az elsősorban a gondnokság hogy a munkát befejezték. Erről mint beszélnek. Úgy vannak ve- és a konyhaszemélyzet nagyfokú azonban egyelőre beszélni is alig le: mindegy, mikorra, de nagy- elővigyázatosságának és a vélet- lehet. Amikor néhány napja a jóból elkészült, s ez a lényeges, lennek köszönhető. bonyhádi iskolában jártunk, még nem pedig a régi dolgok hánytor- A határidő tavaly július 20-án nem tapasztaltuk a munka befe- gatása. lejárt, a létesítményt azonban jezését. Az udvaron törmelékdom­Valami igazság van az előbb még ma sem lehet befejezettnek bök hevertek, a pincebeli kazán- . , , . , . ... . , ,, . körvonalazott felfogásban, ámen- nyilvánítani. Annak ellenére házban pedig szorgalmasan csöpö­sag titkárának nyílt levelet. Belli úgy véli, hogy a dallasi ne^ ellenére is megmarad a kér- sem. hogy ügye közben a döntő- gött a víz. Nem a vezetékből ha­A levél szerint Mark Lane-nek, I rendőrség választása azért esett ^és: miként lehetséges, milyen bizottságot is megjárta. Mert azok nem valahonnan a mennyezetből. Rubyra. mert „tudtak, hogy gyen- idézhetik elő a felújítási ha- a szinte minden felújítási mun- Ez a kazánház mesrkülönbözte­geelmeju . táridők olyan mérvű eltolódását, kánál és építkezésnél krónikusan tett figyelmet érdemel. Arra pél­Mark Lane táviratban ertesitet- mint ahogy az történt a bonyhá- előforduló hibák itt is jelentkez- da, hogyan lehet egy dologból ket­te Warren főbírót Belli nyilatko- di iskolában? A kérdés súlyát nö- tek. Nem zártak rendesen az aj- tőt csinálni. Mi történt itt? Egy­zatának tartalmáról és felkérte a véli a következő: 1962. nyarától a tők, ablakok — csakhogy a leg- szer megérkezett a kazán. Ennek Warren-bizottságöt, hogy idézze körülbelül 450—500 gyermek el- gyakoribbat említsük. A döntő- úgy a gondnoknő, mint az iskola maga elé Bellit, mint tanút! látására hivatott konyha olyan bizottság a kötbérkeresetet eluta- igazgatója, egyformán örültek. A dallasi rendőrség bérelte fel Rubyt? London (MTI). A Tribune című | ja. hogy Rubyt azon az éjszakán, angol munkáspárti hetilap leg- mielőtt lelőtte volna Oswaldot, a újabb számának levelezési róva- dallasi rendőrség egy tisztje, és tában vezető helyen közli P. M. 1 egy nő kereste fel, azzal a céllal, Woodnak, az Angliában működő. hogy meggyőzze Rubyt Oswald „Ki ölte meg Kennedyt?”-bizott- meggyilkolásának helyességéről. a Kennedy-gyilkossággal kapcso­latos bizonyítékok és tények fel­tárásán munkálkodó világhírű amerikai ügyvédnek a birtokába került Jack Ruby volt védőügy­védje, Melvin Belli nyilatkozatá­nak fotókópiája. Belli e nyilatkozatában elmond-

Next

/
Thumbnails
Contents