Tolna Megyei Népújság, 1964. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-02 / 180. szám
1 o tOtW RHS5¥BI NPIPT1JSACÍ 1964. augusztus 2. TOLNA MEGYEI AÖYARSIOCIAIISTA MUNKÁSPÁRT TOtNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYÉI TANÁCS LAPJA Jelentés az Elektron 3 és az Elektron 4 működéséről Moszkva (TASZSZ) Az Elektron—3 és az Elektron—4 tudományos űrállomások eredményesen folytatják a légkör felső rétegeinek vizsgálatát. Az Elektron—3 szombaton, magyar idő szerint délelőtt 11 óráig több, mint 184 fordulatot tett a Föld körül és ez alatt sokszor áthaladt a belső sugárzási övezeten. Az erősen elnyújtott elliptikus pályán haladó Elektron —4 ugyaneddig az időpontig több mint huszonnégyszer kerülte meg Földünket és negyvennyolcszor szelte át a külső radioaktív övezetet. A kísérletek az előre megsaa- bott program szerint folynak to vább. Rendelkezés a részegek kijózanító szobába szállításáról Az Elnöki Tanács 1962. évi 18-as vettek igénybe, a mentőszállításra számú törvényerejű rendelete alapT irányadó szabályok szerinti díját ján a belügyminiszter és az egészség számítják fel, más járművel — taxi, ügyi miniszter közös rendelkezést stb. — történt szállítás esetében a adott ki részeg személyek kijózaní- felmerült költséget köteles a betű szobába szállításáról. A rende- szállított személy megfizetni, let egyebek között leszögezi, hogy Ha a beszállított szémély a jár- a nyilvános helyen botrányt okozó, művet beszennyezi, a fertőtlenítés, vagy magával tehetetlen részeg sze- illetőleg a takarítás költsége fejé- mélyt a rendőrség szervei kijózaní- ben további 100 fpriptot kell fl- tó szobába szállítják. A szállításról zetnie.- A kezelésért, ellátásért - a rendőrség gondoskodik, ha azon- tekintet' nélkül arra, hogy a be- ban a részeg közelében nincs rend- szállított személy mermyi ideig tar- őr, vagy a rendőrt .rövid időn., belül tőzkodott a kijózanító •; szobában —, nem , tudják értesíteni, önkéntes 150 forint a térítési díj. Az emli- rendőr is végezheti a beszállítást, tett díjakat a beszállított személy- amelyre rendőrségi gépkocsit, vagy nek akkor is meg kell fizetnie, ha ha ilyen nincs, egyéb, erre alkal- egyébként jogosult a társadalorn- mas járművet kell igénybevenni. biztosítás szolgáltatásaira. A téríA kijózanító szoba vezető orvosa tési díjat az elbocsátást követő 15 a beszállított személlyel kapcsolat- napon belül kell befizetni, ban intézkedhet többek között, ar- A továbbiakban a miniszteri ról, hogy a felvett személytől vér- rendelet kimonja, hogy a kijóza- alkohol, illetőleg laboratóriumi vizs- nító szobák a működési- hely sze- gálat céljára vért vegyenek, illetve rijít ületéke3 tanács végrehajtó bi- vizeletet gyűjtsenek. A felvett sze- zottsága egészségügyi osztályának mély ruházatát, használati és egyéb (csoportjának) intézményei, tárgyait, értékeit két tanú jelenlé- A rendelet hatályba lépett. (MTI) tében jegyzékbe veszik és az el-------------,--------------------------------------b ocsátásig megőrzik. Ha a részeg Nemcsak az úttestet, hanem — a város központjában — a széles járdát Is locsolja a szekszár- di öntözőautó. Bár a KRESZ tiltja, hogy gépjárművek a járdán közlekedjenek, de ebben a forró kánikulában el lehet nézni, hogy ez a gépkocsi felhajtson a járdára. Természetesen a gyalogjárók közlekedésének veszélyeztetése nélkül. Presszó a presszóban: (— SIÓACÁKDOIV Érdekes és újszerű ötleten alapuló zenés bemutatót rendeznek ma este a sióagárdi művelődési házban. A helyi színjátszók és a tolnai „Harmónia” dánczenckar a „Balatoni zenés presszó” című játékot viszi színre. A színhely egy eszpresszó belseje, mögötte a Balatonnal. Ugyanakkor azonban a terem is eszpresszóvá alakul. a padsorokat kis asztalokkal cserélik fel és az előadás teljes ideje alatt folyik majd a kiszolgálás. FELHÖÁTV ONULÄSOK Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, átfutó esővel, helyenként zivatarral. A szél északnyugatira fordul és megélénkül, a nappali felmelegedés egy-két fokkal kevesebb lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 24—28 fok között. Notórius tolvajt ítélt el a paksi járásbíróság Nem először állt bíróság előtt ból. Később a fiatal Till Márton- Horváth János. ideiglenesen tói lopott 30 forintot, akivel egy paksi lakos. Egyszer elítélték lo- szobában aludt, pásért. 6 hónapi javító-nevelő A háziak ezt észrevették, de munkára. Másodszor társadalmi megbocsátottak neki. csak a sza- tulajdonlopás volt a rovásán. bad bejárástól tiltották eL Jú- Ez év március 23-án Horváth nius 8-án Horváth a munka- Nagydorogon megnősült, de csak helyére csak a fizetéséért ment április 15-ig élt együtt feleségé- be. majd hazament és behatolt akár a beszállítás alatt, akár felvételkor, vagy később a környezetében lévő személyek egészségét, vagy testi épségét magatartásával veszélyezteti, megfelelő kényszerintézkedéseket foganatosíthatnak. A továbbiakban a miniszteri rendelkezés kimondja, hogy a beszállított személyt kijózanodásig, de legfeljebb 24 órai időtartamra lehet a kijózanító szobában visszatartani. Az elbocsátásról a kijózanító szoba vezető orvosa ’ határoz. A, beszállítással és a kezeléssel, _ _ ellátással kapcsolatban felmerülő vei. Ekkor Paksra a Kosár utca a bezárt lakásba, szalámit, zsab- költségok fejében a beszállított 18 szám alá költözött albérletbe, órát. karórát pakolt össze és személy térítési díjat fizet, s ha Till Jánosékhoz. Itt szabad ba- Nagydorogra ment. e kötelezettségének nem tesz el - járása volt a lakásba. Május 25- A következő állomás Dunaűjget. bírósági’ végrehajtás útján kell én azonban mikor a hazaiak város, majd Budapest volt. Itt behajtani. Ha szállításkor rendőr- nem voltak’ otthon. 200 forintot eladta a karórát, a vonattal elségi gépkocsit, vagy mentőautót ellopott Till János pénztárcájá- indult a határ felé. hogy disszi-dál. Mosonmagyaróvárról gyalog. Zetorralr személykocsival jutott el Bősárkány községig, ahol őrizetbe vették, méghozzá a templomban. Horváth ugyanis észrevette. hogy gyanússá vált. s félrevezetésül a templomban próbált elbújni. A paksi járásbíróság bűnösnek találta Horváth Jánost és jogerősen 2 évi szabadságvesztésre ítélte, valamint 3 évre eltiltotta a közügyek viselésétől. (i—e) * Hírek, a spartahiád területi döntőről Szombaton folytatódott Kecskeméten a Falusi Dolgozók Spartakiádjá- nak területi döntője röplabdában és TOtNA MEGYP NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd. Mártírok tere 15-17. Telefon: 20-11, 23-61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér L. Telefon: 20-10. Felelős kiadó: ORBÁN IMRE Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21-21, 25-72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi posianlvatnloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónanra 12 Ft index-szám: 25 069. kézilabdában.' Mint ismeretes, megyénket kézilabdában a simontornyai férfi és a nagydorogi női csapat képviseli. Röplabdában a cikól női és a fornádl íérficsapat küzd az országos döntőbe jutásért. Eredmények: Nők: Kézilabda: Szolnok-Tolna 9:4 (5:1), Bács-Tolna 6:2 (4:2), A nagydo- rogi csapatnak eddig egy győzelme és két veresége van. Férfiak: Tolna-Somogy 19:8 (10:3), Tolna-Csongrád 23:5 (8:3). A simon- tornyai csapat mind a négy mérkőzését megnyerte. Röplabda: Nők: Tolna-Békés 3:0, Tolna-Baranya 3:1, Tolna-Csongrád 3:2. Somogy—Tolna 3:0. Cilcó a négy mérkőzésen három győzelmet szerzett, egy vesztett mérkőzése van. Férfiak: Tolna-Szolnok 3:2, Somogy -Tolna 3:0, Tolna-Bács 3:0. A fornádi csapatnak eddig két győzelme és két veresége van. 1964. augusztus 2. vasáru..^. A Nap kél: 4.22, nyugszik 19.17 órakor. A Hold kél: 23.43 nyugszik 14.06 órakor. Névnap: Lehel. — oOo — — Ügyeletes orvos vasárnap: dr. Ferenczy József Szekszárd, Rákóczi u. 19. sz. Vasárnap rendelés 9—11-ig. Utána az orvos lakásán található meg. — A Délkeletdunántúli Mező- gazdasági Kísérleti Intézetben Iregszemcsén augusztus 4-én reggel 9 órai kezdettel országos öntözési, takarmánytermesztési bemutatót tartanak. — A pincehelyi földművesszövetkezeti étterem új, ideiglenes, helyiségbe költözött. A régi éttermet átépítik, helyén valóságos vendéglátóipari „kombinát”, étterem, cukrászda, falatozó nyílik. — Autóbuszgarázs lesz a bikaistállóból. A miszlai bikaistállót, melyre a mesterséges megtermékenyítés elterjedtével egyre kevésbé van szükség, átépítik. A községbe este érkező és idáig a szabad ég alatt éjszakázott autóbusznak alakítanak belőle garázst. — Égetési cekordteljesítményt értek el júliusban a Szekszárd- palánki Téglagyárban. 1 150 000 téglát égettek egy hónap alatt. Az eddigi havi csúcsteljesítmény 1 080 000 volt:' — A napokban küldték el a második készáruszállítmányt az új bátaszéki zsírzógomb-üzemből, amelyben július 7-én indult a termelés és már „felfutottak” a százszázalékos teljesítményre. Közel százezer zsírzógombot gyártottak júliusban. — Megkezdték a szedresi művelődési ház építését. Az építkezést az év végéig — terven felül — fejezi be a Tanácsi Építőipari Vállalat. — Közel 2 és félmillió forintot költ az idén Dunaföldvár tanácsa a község fejlesztésére. Ebből a legnagyobb összeget a strandfürdő befejezése teszi ki, több mint egymillió forintos összeggel. — Készül a tokiói frizura. Tokióban óriási előkészületek folynak az olimpiai játékokra. Ebből kiveszik részüket a fodrászok is. Különleges olimpiai frizurákat terveznek: a fiatal leányok hajviseletébe beleszövik az olimpiai öt karikát. — Jegyzőkönyvileg dicsérték meg a műszaki átadásnál az építőket. a Tanácsi Építőipai Vállalat dolgozóit a jóminőségű munkáért illetve a határidő előtti befejezésért három, nemrég befejezett építkezésnél. A dombóvári cementáruüzem I, számú csarnokának felújításánál, a simontornyai Óvoda utca 4. szám alatti lakóház felújítási munkáinál és a nagykónyi Haladás Tsz borjúnevelőjének burkolási munkáinál: A TELEVÍZIÓ MŰSORA: 9.00: Látogatás a Tretyakov-képtár-i ban. 9.30: Simon Lajos költeménye. 9.35: Uttörőhiradó. 9.55: Közvetítés az Allatkertből. 10.25: A Ten kés kapitá- r.ya. (Ifjúsági tv-filmsorozat, VII. VIII. IX. ism.) 17.45: A Magyar Hirdető műsora. 17.55: Egri Dózsa-FTC vízi- labdamérkőzés. 18.50: Mit tehetünk a cséplés meggyorsításáért? 19.00: Lebe-t gő léggömb. (Nyugatnémet kisfilm.) 19.20: Esti mese. 19.30:'Tv-híradó. 19.50: Születésnapi beszélgetés Szabolcsi Bence Kossuth-díjas zenetudóssal. 20.05: Világos feladja. (Tv-film.) 20.45: Szereti ön a látványosságot? (Nyugatnémet revüfilm.) 21.40: Te.esport, 22.05: Tv-híradó. - 2. kiadás. A Bátaszéki Épületkarbantartó Ktsz kőműves szakmunkásokat és segédmunkásokat azonnali belépéssel felvesz. Felvesz még kőműves- és ácsipari tanulókat. Jelentkezés: augusztus 5-ig. (80) Dombóváron a volt Dőry-kastély környékének társasházas beépítése a telek átadásával megkezdődött. Bővebb felvilágosítást ad az OTP helyi és szekszárdi fiókja. (9) A Tolna megyei KISZÖV Szekszárd, Széchenyi u. 53. felvesz mérlegképes revizort. (27) JL A Szekszárdi Vasipari Vállalat felvételre keres 1 fö több éves gyakorlattal rendelkező technológust, valamint dunaföldvári üzeméhez lakatos művezetőt. Jelentkezés: munkaügy, Szekszárd, Rákóczi u. 13. (193) <