Tolna Megyei Népújság, 1964. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-23 / 197. szám
1964. ausflfszíus 23t TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG " 3 ítélkezni - DE lloc 1< v:> EGY HOSSZÜ, több órás utazás alkalmával egyik funkcionárius, aki különben egyetemet végzett tanár, a témával kapcsolatban megjegyezte: tessék megfigyelni, számtalanszor előfordul, hogy haladó felfogású ember, aki esetleg még párttag is, az élet által produkált konfliktusban a valláserkölcs normái szerint ítélkezik, bár kiválóan megtanulta, hogy ez az erkölcs bigott, képmutató és idejétmúlt. Elgondolkoztató volt, a summás megállapítás annál is inkább, mert embereket magatartásuk, viselkedésük, életmódjuk szerint nagyon gyakran akaratlanul is nem az új szocialista, hanem a régi erkölcs ■ alapján marasztalnak el, vagy mentenek fel, Itt most persze nem az örök emberi normákról, a mindig érvényes dolgokról van szó: a kötelező szülői szeretetről, hazaszeretetről, jellemességről, felelősségről, hanem másról. Arról, hogy a régi, magunkkal hozott, belénk sulykolt normákat nehezen szorítja ki az új. És az alapvető dolgok nehezen telítődnek meg új tartalommal, pedig az új, tisztább, emberibb és iga- zabb. De talán mindennél többet mondanak a hétköznapi életből vett általános példák. Valljuk, hirdetjük, hogy létünk és társadalmi rendünk alapja a munka. Ennek megfelelően ezer jele van a munkában élen járók megbecsülésének. A Balaton évek óta nem dologtalan henyélőké, hanem a dolgozóké. A magas állami kitüntetéseket azok kapják, akik a szellemi és az anyagi javak termelésében élen járnak. E téren a szocialista erkölcs írott és Íratlan törvényei maradéktalanul érvényesülnek. Ám nézzük az érem másik oldalát. Főbenjáró bűnnek számít-e a napot lopni, rosszul, vagy semmit nem dolgozni? A kommánista erkölcs szerint annak számít. Mégis az a legritkább, hogy egy embernek azért mondjanak fel, mert nem dolgozott. Valamiféle keresztényi humánumból előbb elnézzük, később megszokjuk a naplopást Bezzeg rendszerint következetesek, és a szent erkölcs nevében kérlelhetetlenek vagyunk sok olyan helyzetben, amikor még nem is tényekről, kizárólag gyanúról van szó. Érdemes lenne az ilyen természetű dolgokat gyak- , rabban „átértékelni.’' A szemforgató bigottság felháborító és elkeserítő ténykedéséről nemrég a Tükör című képes magazin is beszámolt. Értelmiségi emberről, lelkes középiskolai tanárról írnak, akit a város hivatalos közvéleménye is úgy kezel, mint valami leprást, mert arra vetemedett, hogy akt-képet festett. S egy helybeli leány állt neki modellt. A tanárt kikiáltották erkölcsrombolónak, fertőben élőnek. Középkor? Ebben az esetben a nevetséges kisvárosi, kispolgári értékítélet gonoszul és kíméletlenül erkölcsi hullává tett egy jobb sorsra érdemes férfit és ami a legfájóbb, azok sem álltak melléje, akiknek hivatalból is képviselniük kell az erkölcsben is az újat; TÖRTÉNETEK SOKASÁGÁT lehetne elmondani a szemforgató képmutatás burjánzásáról, ott ahol nők és férfiak dolgoznak együtt. A szabad és tiszta emberi kapcsolatok, viszonylatok az őszin te, nyílt baráti vonzalmak, az alkotó kollektíva sejtek kialakulását szabályosan megöli a bigott valláserkölcs érvényesülése. Ha- zudozásra, alakoskodásra kényszerülnek emberek, mert jaj akkor ha szájukra veszi őket az észbontó butaság. Ilyen közegen fordulhatott elő az az első hallásra hihetetlen eset hogy egy intézmény vezetője felmondott gépírón'őjé- nek, mert a gépírónőt hírbe hozták vele. Vagy nézzük a női egyenjogúságot. Mondjuk, mondogatjuk „harcosan kiállunk mellette”, ám ha az a nő valóban érvényesíti minden tekintetben az egyenjogúságot, akkor legyen akármilyen tisztességes, nyomban célzások, gyanús találgatások veszik körül. Mindig és mindenütt akad valaki, aki mint valami arkangyal az erkölcs megvédéséről, fertőről, a munkahely jóhíréről kiáltozik; Pedig esetleg nincs semmi másról szó, csupán arról, hogy okos, hasznos kapcsolatok alakultak ki emberi lények között. A gyanu- sítgatásokat egyszerű persze elintézni azzal, hogy ki mint él, úgy ítél, és még az is hagyján, ha a szenvedő delikvensek megússzák annyival, hogy beszélnek róluk, de sajnos arra is van példa, hogy a munkahely jóhírének megvédése érdekében a munkahelyről menniök, vagy szökniük kelh A KOMMUNISTA ERKÖLCS alapállásából ítélkezni, az emberi cselekedeteket megítélni persze nem könnyű. Nehezíti az ilyen természetű bátor állásfoglalást a közvélemény; amelyet viszont csak úgy lehet formálni, ha nem félühk kimondani! lehetséges, hogy éppen az az erkölcsös, amit sokan ma még szükségtelen kép- mutatásból erkölcstelennek hisznek és nagyon gyakran éppen az az erkölcstelen, ami erkölcsösnek látszik. S ez vonatkozik divatra, nők és férfiak kapcsolatára, szerelemre, házasságra, jellemességre, szülői szeretetre, egyszóval mindenre, ami ehhez a fogalomkörhöz tartozik. Végső soron tudomásul kell venniök, az álszenteknek, hogy nagyon helyesen, az emberi kapcsolatok ma már sokkal őszintébbek, nyíltabbak, mint bármikor voltak. Még akkor is, ha a régi szemmel nézők gondolkodás nélkül megbot- ránkoznak rajtuk. A ma társadalma a képmutatás korából ki akar és ki is fog törni. S hogy mennyi romlottságot takart a régi, sokak által nagyon erkölcsösnek mondott világban az álszent felszín, arra szolgáljon néhány hiteles példa. Az Újság című lap 1915. július 16-i számából az apróhirdetések levelezés rovatából másoltunk ki néhány „csemegét”. „Holnap fél tízkor a kapucinusoknál leszek misén. Várj rám. esetleg jöjj be. Mise után elmegyünk a már megbeszélt helyre. Addig is ösókollak: P.” „Ügyvédi viáága előtt álló 30 éves, nemes származású ügyvéd- jelölt nagyvagyonú leány, vagy özvegy ismeretségét keresi, aki őt vizsgájához anyagilag segíti, és akit nőül venne. Kor, vallás, gyermekek mellékesek. Fényképes, teljes című ajánlatokat kér „Doktorné” jeligére az olvasóterembe. Diszkréció biztosítva.7 Egy-egy lapszámban 25—30 ehhez hasonló apróhirdetést olvashatunk. Köszönjük szépen, ezekből az erkölcsökből nem kérünk — de ennek az erkölcsnek a talajáról ne is ítélkezzünk. Szekulity Péter Irány: az Országos Mezőgazdasági Kiállítás Korszerű pálinkafőző berendezést készítettek a Hőgyészi Vegyesipari Ktsz rézművesei. A finomító egybe van építve a cefrefőzővei, ezáltal nagymennyiségű tüzelőanyagot lehet megtakarítani és a minőség is jobb lesz. Véglegesen Dunaszentgyörgyön kerül beépítésre a berendezés, de előbb még „bemutatkozik” Budapesten, az Országos Mezőgazdasági Kiállítás látogatóinak. Képünkön a hőgyészi rézművesek az utolsó simításokat végzik a szeszfőzdén. Átadták Máza új művelődési otthonát Amint azt már augusztus 20-i számunkban jelentettük tetemes társadalmi munkával és jelentős összegű állami támogatással elkészült Mázán a községi művelődési otthon új színházterme. A mintegy 400 személy befogadására és egész estét betöltő színházi előadások rendezésére is alkalmas új létesítmény elkészítésén igen sokat fáradoztak a szocialista bányászbrigádok és Máza legszorgalmasabb lakói. Munkájukat meleg szavakkal méltatta a pénteki avató ünnepségen Gyorsok István a szászvári bányaüzem igazgatója. Az avatóünnepségen a községben először léptek közönség elé az Állami Déryné Színház művészei. A délután megrendezett ifjúsági s az esti felnőttelőadáson egyaránt komoly sikert arattak Kacsóh Pongrác János vitéz című daljá- tékával. Párttitkár a Churchill-Aven Néhány nappal ezelőtt a Német Demokratikus Köztársaság egyik termelőszövetkezetének elnöke megtekintette a bátai November 7. Tsz4 A képen középen a vendég, mellette a vendéglátók. A z „igazi” magyarokat a németek álta- /g Iában bajuszos, fekete szemű daliákjT-M nak képzelik, tele temperamentum- mai, fejlett labdarúgást képességekkel, és mégjobban fejlett tánctudománnyal. Utóbbit a csárdás területén. Amint, hogy ez az elképzelés is meglehetősen távol van a valóságtól, hasonlóan a franciák sem kizárólag szerelmi háromszögek és plasztikbombák létrehozásával vannak elfóglalva, és az angolokat sem csak a hidegvér és a birodalmi gondolat jellemzi. Való azonban, hogy G. Bradbury, az Angol Kommunista Párt kenti területi szervezetének titkára, eleinte mindenben megfelelni látszott az angolokról táplált vulgáris elképzeléseknek. Nyugodt volt, szertartásos modorú, és hideg szemeit tartózkodó udvariassággal függesztette a szembenállóra. Bonyhádon találkoztunk, ahol filmes barátaival járt. Otthoni címének feljegyzésekor azonban feloldódott a tartózkodás, már csak azért is, mert ennek olvastán kirobbant belőlem a jókedví — Gil Bradbury — olvastam 202. Churchill Avenue, Kent. Csak nem az exminiszterelnök Churchill utcája? — De igen — mosolyodon el. — Én vagyok a párttitkár, a Churchill utcából. A függetlenített párttitkár meglehetősen ritka szerzet Angliában. A párt kicsi, és funkcionáriusai általában társadalmi munkában látják el teendőjüket. A kenti grófság azonban országrésznyi terület, Gil Bradbury régi kommunista, aki magasfokú képzettségével is kiérdemelte beosztását. — 1935-ben végeztem a Komintern főiskoláján — mondta. — Hol? — Moszkvában. A közel három évtizedes mozgalmi múlttal rendelkező kommunistának sok érdekes tapasztalattal szolgált a magyarországi tartózkodás. — A magyarországi viszonyoknak közvetlen hatása volt a mi pártunk életére is. Főleg 1956- ban. — A tőlünk odaszakadt disszidensekre gondol? — Nemcsak. 1956-ban a magunk bőrén tapasztaltuk elsősorban a saját hibáinkat. A párt taglétszáma, amely azóta már ismét gyarapodik, akkor visszaesett. — Az ok? — Mi igazán messze vagyunk attól, hogy kormányzatunkat akár a szocializthust építőnek is lehetne nevezni. Éppen ezért hibát követtünk el akkor, amikor Magyarország felszabadulása, de elsősorban a fordulat éve után azt hittük, hogy itt már eleve jóra változott minden, egyáltalán nincsenek hibák. Az átlagos angol sajnos édeskeveset tud a magyarországi viszonyokról, mi pedig rossz szolgálatot tettünk ügyünknek, amikor olyannak ismertettük az itteni gazdasági és társadalmi körülményeket, általában az életet, mint amilyen már semmilyen meglepetéssel nem szolgálhat. Az ellenforradalom ezek után még nem egy jól képzett elvtársunkat is úgy érte, a kár derült égből a villám. Megzavarodtak, amihez persze jócskán hozzájárult a hatalmas apparátussal dolgozó ellenséges propaganda is. — Mit tapasztalt most személyesen? — Fokozódó jómódot, és megelégedettséget. Főleg az utóbbit szeretném hangsúlyozni, hiszen azt még túlzás lenne állítani, hogy az átlagos magyar munkás életszínvonala felülmúlná az angolét. Fejlődésüket azonban olyan bámulatosan rövid idő alatt érték el, hogy szerintem teljesen megalapozott az elégedettségük. Bár mielőttünk állnának ilyen perspektívák! — Mi ragadta meg leginkább a magyar életben? — A színesség és a változatosság. Ne lepődjön meg, de a közhittel ellentétben én a magyarok jókedvét, humorérzékét a miénkkel határozottan rokontulajdonságnak érzem. Az angol jó- kedélyű nép, szívesen reagál a humorra — gondoljon csak az irodalmunkra — és hálás az őszinte barátságért. — Mivel lehetne a legjobban szolgálni kölcsönös megismerésünket, az angol és magyar nép közötti barátságot? — Lehetőleg sok személyes tapasztalattal, látogatásokkal. Ez persze a nagy távolság, az utazási nehézségek, költségek miatt nem éppen könnyű. Beszélgetésünk utolsó részénél a tolmács mát elment, és az újságíró igyekezett elővenni fogyatékos angol tudása törmelékeit. Poharat emelve, imigyen: — Good save the Queen7 — azaz isten óvja meg a királynőt, amit az angol regények tanúsága szerint a britek meglehetős sűrűn mondanak. Gil Bradbury mosolygott és a fejét rázta: — Good save England! Isten óvja meg Angliát! Neki volt igaza. O. 1.
