Tolna Megyei Népújság, 1964. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-20 / 195. szám
A TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG K ULTURAL1S ME A másik nő — De! öregem, halálos jó nő! — Ne hülyülj! — Nézd meg: szexbomba! A Báró is majdnem kiesett a flegmájából, komolyan és a szokottnál hevesebben bólintott: — Tényleg az, szex. — Ilyen mellek! Micsoda váll és nyak! Egy Claudia Cardinale- arc! És a szemel A szeme!... Azt hittem, hogy rögtön... — Pufi extázisbán hadonászott. Nyitva volt az ablak, biztosan behallatszott minden szó. Colos döntött, intett a szemével: — Na. gyerünk. — Mind a négyen bementünk, Pufi és a Báró immár másodszor. Két nő ült a pult és az üvegszegély mögött, egymással szemben, íróasztaluk összetolva. Az egyik az „Értékcikkek”, a másik a „Pénzfelvétel” feliratú ablaknál. Éz utóbbi volt ö. Különben üresen állt a helyiség; odakint élájult a falu, szikrázott a kora délután. Pufi nyomult elsőkén^, mindegyikőnket megelőzve a „Pénzfelvétel”-hez. — Kérek egy... egy pénzesutalványt — mondta. — A másik ablaknál tessék. Csodálatos hangon szólt a csodálatos tünemény, megbűvölve hallgattuk, s csak pillanatok múlva ocsúdtunk a szavak értelmére. hogy igen. akkor hát előbb a másik ablakhoz kell mennünk. Odébb tuszkoltuk tehát egymást két lépéssel, de a'tekintetünk, ott maradt, 3 tüneményre tapadva. A pulpitusnál is Igyekeztünk úgy elhelyezkedni, hogy címzés közben is falhassuk. A másik nő, az „Értékcikkek” sem lett volna éppen csúnya, sőt; de ennyi ragyogás árnyékában szürke, fakó kis semmiséggé halványult. Habozás nélkül kitöltöttük az utalványokat: ki a szüleinek, ki egy ismerősnek, tíz. tizenöt, vagy húszforintos összeggel, ki, hogy volt eleresztve. (Na, lesz tűnődés, ha megkapják!) Aztán újra egymás sarkát tapostuk a kis tolóablak előtt. Pufi odáterpeszke- dett, elfogta az egész nyílást, nekem, az utolsónak csak üvegen át szűrve jutott a ragyogásból. Az én utalványomat visszaadta, elnéző mosollyal: — Lemaradt, kérem, a címzett lakhelye... — Köszönöm... — rebegtem el- csukló hangon, s majd elsüllyedtem zavaromban, de a többiek irigy pillantásából azonnal megértettem, hogy feledékenységemet elmés ötletnek tulajdonítják: így még egyszer odajárulhatok. öt percet azzal töltöttünk, hogy odaadóan tanulmányoztuk a kirakott dísztávirat- és címzésmintákat, ■ s a tavalyi, megsárgult plakátokat. De tovább húzni már nem lehetett: az „Értékcikkek” megvető pillantásokkal kezdett méregetni bennünket. Ellenállhatatlanul gyűlöltem máris ezt az ,,Értékcikkek”-et. Miért nem ez ül a másik ablaknál, — ö, ö pedig itt?! Becsszó: földobnék egy ötvenest. csupa húszfilléres bélyeget vennék rajta, darabonként, külön. külön, kétperces időközökben! De hát persze: a pénzesutalvány-módszerrel ezt nem lehet b/mi! Ekkor a Báró vette kezébe a hadművelet további irányítását. Hűvös eleganciával lépett a mi ablakunkhoz, mintha rövidnadrág és ingkabát helyett frakkot hordana: — Szabadna felvilágosítást kérnem? — Tessék — mondta ő. — Hogy lehet külföldre pénzt küldeni? — (Okosabb kérdés is eszébe juthatott volna,) — Csak a Nemzeti Bank útján. — De levelet, azt lehet? — Azt lehet. — Azt hittem, ilyen kis helyről azt sem lehet. — De lehet. Most már Puli és Colos is belekapcsolódott a beszélgetésbe. Én csak a nyakam nyújtogattam hátulról. — Tudja, pestiek vagyunk: Pestről tudjuk, hogy lehet küldeni. — Innen is. — Elég kicsi hely ez. — Kicsi. — De azért klassz. A part ott lenn, az nagyon klassz. És a víz, a víz az isteni! Tudja, tegnap este érkeztünk a gyorssal, mindjárt belerohantunk a vízbe. Isteni: képzelje, a camning, közvetlenül a parton van... De hisz maga biztosan úgyis tudja? — Tudom. — Itt lakik? — Itt. — Az ember akár a sátorból belelógathatja a lábát a vízbe. Maga melyik strandra jár fürödni? Ez merész húzás volt. Irigyeltem is érte Colost. Hja, a fellépés. Sohasem leszek vele versenyképes a nőknél. A szexbomba nem sértődött meg: — Hát... mikor, hogy... — mondta, és most először nevetett is hozzá egy picit. — Tudja, mit? Jöjjön a cam- ping-stnandra fürödni! — Sajnálom: csak egyedül szoktam! — Kár. — Maga..; maga olyan, mint egy sellő — tüzelt Pufi, és ha meg nem rúgom a bokáját, talán elmeséli azt a buta, erős szójátékot. De így elkanyarodott: — Olyan... olyan titokzatos! Mint egy sellő. Tudja, Felül nő. alul... hal. Valami árnyék suhant át a nő — mit nő! Istennő! — arcán. Tetszett neki az. ostrom, leplezetlenül kínálta volna magát, de a nevetésében, egész lényében volt valami sírós menekülhetnék. Tekintete belénk kapaszkodott, és bújt ^előlünk egyszerre: — Mondja, hol lehet itt táncolni? — Minden este zene van az Ibolyában. Lenn a parton. Az állomástól jobbra, ötven méterre. — Nem jönne el velünk ma este?... Nézze, mi vadidegenek vagyunk. senki ismerősünk, nem ismerjük a helyi viszonyokat... Maga meg bennszülött— A fejét rázta: — Nem táncolok.-1 Miért? Megharagszik a vőlegénye? — puhatolózott a Báró diplomatikusan. — Nincs vőlegényem — kacagott — független vagyok. Pufi izgalmában dadogni kezdett: — Se-senkije sincs? Le-lehetet- len!... Azazhogy akkor ez ki-kitűnő!... Colos leintette: — Na. hát akkor igazán eljöhetne. — Nem vagyunk huligánok! — mondtam. Pufi: — Ne féljen, nem esszük meg! A Báró: — Nem vagyunk emberevők! Colos: — Pedig ennivaló, nekem elhiheti! Csak rázta a fejét, és nevetett, egyre nevetett. — Tudia. mit? Elhozhatja a... Hcba’iátnő.iét is! — mondta a Báró, A -„kisbarátnő” a másik ablaknál szigorúan felnézett a papírjaiból. Valami számolással bajlódott elmélyült buzgalommal; nevetséges volt a megnyúlt, sértődött arca, s ahogy a szája némán mozgott. „Az elefántot majd rám osztják ki — gondoltam keserűen — ők meg... Pedig ez az angyal, igen, ez az enyém! Ezek meg sem érdemlik! De én, én... Ó, ha beszélhetnék vele, vagy in- kább, ha belémlátna! Meglátná, hogy én más vagyok, én igazán, őszintén...” A „kisbarátnőt” méregettem. Jelentéktelen, egészen ' jelentéktelen. Még ha a száj sarkából nem futna az csúnya, közönséges, gyűlölködő vonal... Köz- 1 ben a hullámverés már túlftabzott rajtam, azok hárman egészen hátraszorítottak. , 1 — Mondja, hol lehet magával komolyan beszélni? — kérdezte a Báró. « 1 — Itt. : — Ne vicceljen: tényleg, mi- ' kor? — Most. , — Na, de komolyan, meddig dolgozik? 4 — Mindig. — Legalább a nevét mondjc ' meg! Úgyis, megtudjuk! — Találják ki! Egyszerre, egymás szaváb^vágva. összevissza kezdtük sorolni az összes eszünkbe jutó nőneveket: — Mária! Margit! Kató! Judit! Zsuzsa! Eszter! Erzsi! Edit!.., —de ő csak rázta a fejét, és kacagott, kacagott: — Úgy sem mondom meg!... , . Kicsit ijedeztem: azért mégis, így lerohanni!... De már nem bánta: hagyta magát, élvezte, hogy szóhoz sem jut a pergőtűzben. Az „Értékcikkek” még mélyebbre hajolt, és hangosra fogta a számolást: — ...meg nyolc az harmincöt, meg... — de már senki sem hederített rá, tudomásul ‘ sem vettük, hogy ő is itt van, j megszűnt a világ, a hivatal, min- j den, csak ö, Ö létezett, a szex- : bomba. — Magának filmszínésznőnek i kellene lennie! — Maga bűnt követ ef*az emberiség ellen!... — Hogy bír itt élni?! — Elásva?! — Postáskisasszonyként?! Könnye csörgött a nevetéstől. Volt a nevetésében valami eszelős, valami hisztérikus. Kapkodta a fejét, és párás tekintettel simogatta meg Pufit a banális, vad bókért: — Maga arra született, hogy lába előtt heverjen a világ!... Ekkor felállt a másik nő. Az „Értékcikkek”. A terem sarkába ment. a páncélszekrényhez. Megfogta a kilincsét. Zárva volt, — Éva — szólt vissza — légy szíves, nyisd ki. Tehát Éva! > Éva kissé összerezzent: — Minek? — Csak. Bélyeget kell kivennem. — Várj egy kicsit... kérlek szépen. — Ne hülyéskedj. Kifogyott a\ mappából. — Nincs senki.' — De jöhet. — Jó. Akkor... — odadobta at kulcscsomót — ...tessék. — A másik lány elkapta, de csak tartotta a kezében: — Mitakarsz? Tudod jól, hogy én nem bírom ki- nyifani. A múltkor is mennyit vacakoltam vele. Na, légy szíves! — Igazán megDróbálhatnád... — Jaj, ne őrjíts meg! Na, gyere már, drágám.,. Éva felénk fordult egy pillaRégi korok tanúi A nyugal-gallilcai Kaimban nemrégiben egy több ezer éves sírt tártak fel. A régészek még nem fejtették meg az ásatás során felmerülő rejtélyt. A temetkezési helyen ugyanis egymástól több ezer éves időközben készült tárgyakat találtak. A képünkön bemutatott termékenységszobor, mely erősen tükrözi az egyiptomi művészet hatását, a sír viszonylag fiatal tárgyai közé tartozik. Mindössze kétezerötszáz esztendős... A beyruti egyetem tanárai és hallgatói felhívással fordultak Libanon népéhez, hogy óvják a cédrusfákat, mert ha a kitermelés mértékét nem csökkentik, rövidesen már csak az állam címerében marad eédrusfa. Libanonban ma már csupán egyetlen összefüggő cédruserdő található, Hasroun városka közelében. Az erdő négy« száz fája közül tizenhárom kétezer évnél is idősebb. A többi fia« tál, mindössze ötszáz esztendős... Képünkön néhány erdőszéli „fiatal” cédrus látható. natra. Mosolygott, de már nem úgy. Könyörgő állatok kimondhatatlan szomorúsága úszott a, szemében. Akkor lassan felállt, nyomorék lábon, csípőficamos ágyékkal odabicegett a páncélszekrényhez. Nem nézett vissza, kikereste a kulcsot a csomóból, s megadóa»' lehajolt a zárhoz. A másik nő ránkmosolygott a válla fölött. Összehúzott szemű* villanó farkas-mosollyal. Csend volt a postán. KQNCZ ISTVÁN_
