Tolna Megyei Népújság, 1964. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-20 / 195. szám

1564. augusztus 20.

TOLNA MEGTEI NÉPÚJSÁG

3

Művelődésügyi dolgozók kitüntetése

Augusztus 20-a alkalmából a megye két művelődésügyi dolgozója miniszteri kitüntetést kapott. jó munkája elismeréséül: az egyik Márky János, a tamási járási művelődési otthon igazgatója. a másik pedig Bábel Ernő- né, a nagymányoki könyvtár vezetője. A Szocialista Kultúráért miniszteri kitüntetést Szabópál Antal, a Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke adta át Márky Jánosnak és Bábel Ernőnének. ünnepélyes kepeiek közt.

Holnap avatják a megye legnagyobb színháztermét

A Mecseki Szénbányászati Tröszt házi brigádjai, bányász társadalmi munkásai olyan új művelődési otthon alapjait rakták le. amelyik túlzás nélkül viselheti ma mér azt a címet, hogy a megye legnagyobb községi otthona.

Méretei és berendezése egyaránt megragadják a látogatót. Mindenen látszik a különös gondosság.

Amikor elkezdődét az építkezés, a tanács ötvenezer forintot adott hozzá. A bányászok. a falu lakói pedig körülbelül 83 ezer forint értékű társadalmi munkát. Az idén aztán a minisztérium is segített a mázai építőkön: félmillió forintot adott, a megyei tanács pedig berendezéssel segítette a befejezést.

Holnap felgördül a függöny az új színházteremben. A Déryné Színház a János vitézi-t mutatja be az első közönségnek. Ezzel azonban még nem fejeződik be a munka. Az avatás másnapján újabbhoz kezdenek: a régi művelődési otthont újítják fel. 300 ezer forintos költséggel, s körülbelül 30 ezer forint, értékű társadalmi segítséggel.

Szekszárdi óvodások köszöntője

A szekszárdi újvárosi óvoda növendékei minden évben felelevenítik az alkotmány évfordulója alkalmából már hagyományos újkenyér-tköszöntőjüket. A gyerekek, nevelőikkel együtt, az új lisztből sütött kiscipókkal keresték fel a város és a megye vezetőit, a megyei és a városi tanácsot. leendő iskolájuk igazgatóját. a nőtanácsot, és a Tolna megyei Népújság szerkesztőségét, s jókívánságok kíséretében átnyújtották kedves ajándékukat

végzi. A régi világban is tehetős gazdák, tízholdas emberek voltak. De:

— Nézzék csak meg, tízholdas ma sem jár kocsmába! Azok másfélék!

Vagy:

— Haszontalan emberekkel vagyunk összekeverve!

Magyarán: a lélek mélyén még él valahol a „mit hoztál” különbsége. A mit hoztál alatt a közösbe vitt javak egykori nagysága értendő. (Egykori, hiszen azt a tsz már régen megtöbbszörözte, nemcsak a jobbmódúak, hanem a régi rosszabb sornak munkája révén is!) A munka isten, méghozzá egyetlen és mindenek felett való istenség. Bármilyen furcsa, és visszásán hangzó ezt így kimondani. az elv ebben a formában: — rossz.

Nincs szükség az olyan fokú munkára, melynek eredménye már huszonnégy esztendős korban izületi gyulladás, íngyulladás, és ki tudja, még hány, túlerőlte- tésből származó betegség. Nincs szükség az olyan munkára, ami nem eredményezi azt, hogy szorgos, és minden szempontból tiszteletet érdemlő végzője szebbé, emberibbé tegye az életét. Lenyűgöző Gárdonyiék, Kovácsék szorgalma, ügyessége, életrevalósága, mégis riasztó kissé. Riasztó, hogy tiagyképességű, buzgó, értelmes

A hatos őt

Tudtam, hogy egyszer elmegyek Lencsepusztára, és leszámolok az emlékeimmel, amiket ott szerezte^

Három emlékem maradt Len- csepusztáról, mindegyik valami felfedezés. Első: A kutya jól tud úszni, és játékos állat, kihozza a Sióból a beledobált fadarabot. Akárhányszor beúszik érte. Már szinte mozogni se tud a fáradtságtól, majd megdöglik, de kihozza. A. másik felfedezés: A vadgalamb nemcsak fára fészkel, hanem bokorra is, és ha meg akarom fogni a tojáson ülő galambot, elrepül. Megvárja, míg egészen odanyúlok, akkor repül el. Aztán a hosszú fürtű lila virágok, Ut szélén nő ez a virág, meg a jobb kaszálókon, enyhe domboldalakon. Nem a szirma illatos, hanem a levele. Amikor apám lekaszálta, még illatosabb lett a levele, vagy a szára.

Másra nem emlékszem. Négy és fél, ötéves voltam akikor, huszonhárom évvel ezelőtt.

Talán ha az apám beszélt volna Lencsepusztáról, felidéződne bennem még valami. De nem beszéít soha.

Cseléd volt Lencsepusztán.

2.

A mamától tudok mindent, édesanyámtól. Elmesélte. Hat cselédje volt a gazdának, mind a hat család egy fedél alatt lakott. Apám a teheneket és a borjakat gondozta, egyedül az összes marhát. Ö fejt, ő etetett, a takarmányt is maga készítette be a jószágnak, és legeltetnie kellett. Kilenc hónapig dolgozott a pusztán, tovább nem bírta.

— Jól megmondta a magáét, és otthagyta a kulákot, kitelt az esztendő. Nemsokára jött a földosztás, úgy, hogy más is otthagyta.

.— Mit kaptunk íwi Lencse pUjSZr tán?

— Ami járt. Gabonáit, fejet, minden nap két liter tejet, aztán kukoricaföldet, sót—

— Sót?

— Igen. Sót. Sokat verejtékezett érte szegény apód... Szenvedett mindig. Nem csoda, hogy tönkrement a szíve.

Megyünk Lencsepusztára az egyik munkatársammal, és úgy érzem, felsajog bennem valami.

Az út mellett néhol hosszú fúrta, lila virágok.

emberek, hogyan elveszejtették magukat a mindennapok harcaiban, javítás helyett, hogyan rontották önnön életüket,

Csak ők rontották? Legyünk őszinték: — nem! Az a kor, melyben emberré serdültek, másmilyen volt, mint a mai. Akkor gz volt az életben maradás egyetlen eszköze a magu'kféle részére. Ma mór van más is. Mert nincs igaza a vendéget szívesen fogadó, az irigység érveit csodálatos szép magyarsággal fogalmazott mondatokban visszaverő asszonynak akkor, arrftkor a művelődési ház építése ellen tör ki:

— Minek ennek az élhetetlen fiatalságnak még kultúrház, úgyis elszokott a munkától. A 300 forint községfejlesztési járulékunkat inkább járdára fordítanánk.

Kell a járda, igaz. De kell a művelődési ház is, és kellenek az ifjú Gárdonyiékéhoz hasonló szép, becsületes otthonok. Kell, hogy szebb legyen az élet és a jár- tun k ban - keltűn k ben megismert sokakkal együtt bízunk, hiszünk benne, hogy egyre inkább az is lesz. Részben éppen azért, ahogy tolnanémedi vendéglátó asszonyunk fogalmazta, mert:

— Nem világtalan, aki ezt rendezi.

Ordas Iván—Szekulity Péter

Egy helyen kis tehéncsorda állja el az utat, s hiába várunk, nem nyílik ketté. A gépkocsi dudálására is csak nagynóhezen.

— Milyen szelíd tehenek — mondom. — Pedig- nem a gazdasághoz tartoznak. Lencsepusztán csak baromfitelep van. Hallottam a múltkor, hogy ebben a gazdaságban, Középhídvégen, Katalin- pusztán tilos a jószágot még.molesztálni is, nemhogy verni. Olyan nincs, hogy öt perccel a szokott idő előtt mégy be az istállóba etetni, i . .

■— Helyes. Nyugodt a tehén, és termői — mondja a kollégám.

Mielőtt elérjük a pusztát, az út mellett feltűnik egy „baromfi- camping”. Fehér tetejű vándorólak. az első pillantásra sátortábornak hinné az ember. Csapat lány, asszony ül gz egyik ól előtt, szedik elő a csirkéket, , s gyűrűt raknak a lábukra. Törzskönyvezés. A lányok hangja erősebb, mint a kissé megriadt állatoké: mondják, kiabálják, visítják a gyűrűszámokat, és azt, hogy ez jérce, az meg kakas.

4.

A puszta képe megdöbbent. Úristen, ismerős! Tisztán emlékszem rá. Az egészre. Az épületek fekvésére, az udvarra, az utak kanyarodására. Ez az istálló. Illetve volt, most keltetőállomás. Amaz a gazda háza. Illetve...

A konyhaajtóból előtűnik egy idős asszony. A" szakácsnő.

— Ez Lencsepuszta? — kérdezem, mintha nem tudnám."

— Ez.

—r Mióta él itt?

— öt éve,

— Azelőtt nem ismerte?

— Nem. Csak" a hírét hallottanv Medináról.

— Milyen híre volt?

— Nem roSsz. Akii ide eljött dolgozni, meg is* maradt. A legtöbb.

Érdekes, gondolom, ezek szerint az én. apám nemcsak a munkát sokallta. Talán nem is azért ment el innen. A szolgaságot nem bírta. Egészén bizonyos.

Jóleső melegséget érzek, ' és mintha ez a felismerés elégtétel lenne a halott ember számára.

5.

Okolicsányi György agráregyetemi végzettségű fiatal brigád-vezető megmutatja a baromfitelepet. A keltetőállomásnál kezdjük. Istálló'volt valamikor, de szépen átalakították, nagy ablakokat vágtak rá. A legmodernebb keltetőgépek sorakoznak á teremben. Nézem a gépeket, és egy pillanatra teheneket látok a helyükön, sok tehenet, és mind az apám fejd. Azt mondják, nagyon nehéz munka a kézifejés. sok ember nem is bírja. És ebben az istállóban a fejes csak egy töredéke volt a munkának huszonhárom évvel ezelőtt.., A keltetőgépek sora most pihen. Kőművesek javítgatják a csarnokot, a fal mellett szerszámok hevernek.

— Hány ember dolgozik Lencsepusztán, és mennyi a keresetük? — kérdezem Okolicsányi Györgytől.

— A nevelőkben hét, a tojóházakban nyolc, a vándorólaknál három. és van három éjszakás váltó, meg egy éjszakai felügyelő. Tulajdonképpen éjjeliőr, de ez a hivatalos elnevezés, hogy éjszakai felügyelő. Aztán dolgozik itt két kocsis, e«y magtáros és egy telepi gyalogmunkás, ő mindenes.

Na, és természetesen a telepvezető. Ö itt laikik, aikárcsak én. A munkások, lányok, asszonyok Medináról és Kölesdről járnak be. Havi átlagkeresetük 1200—1400 forint. Az enyém 1850.

Hogy érzi magát Lencsepusztán?

— Őszintén szólva... én nagy lóimádó voltam mindig, de beláttam, hogy a lónak nincs jövője, a baromfinak viszont annál inkább. Az a baj, hogy túlságosan egyszerű a munkám. Nincs benne nagy-] vonalúság. tenyésztés, meg ilyes-i mi. Ellenőrizni, hogyan adagolják az ennivalót, szóval — legyint Egyébként nem rossz hely ez, van villany, televízió, és áramszünet nem fordulhat elő, mert agregá- tor tartozik a keltetőhöz. Ahol villany van, minden megoldható Szervezés kérdése az egész. Aztán olvas az ember. Járatom a Népsportot és a Tükröt.

— A Tükör jó lap — vetem közbe.

— Jó. Olyan dolgokkal foglalkozik, ami érdekli az ifjúságot. Persze, időnként kimozdulok innen. Bejárak edzésre Kölesdre,

— Futball?

— Az. Még nem játszom, nem Igazoltak, de edzésre eljárok. Néha Szekszárdra is megy az ember. Mondom, nem rossz ez a hely, csak kár. hogy nincs kövesútja. Különben itt van az országban a legjobb New Hampshi-re-állo mány.

Végigjárjuk a tulajdonképpeni telepet. Uj része Lencsepusztának Modern ólak. gyümölcsfával teie-| ültetett nagy kifutókkal. Azt kel-! lene mondanom, hogy a baromfi-1 állomány Is szép, nemcsak a te-! lep, de a tyúkok, a szó valódi értelmében, egyáltalán nem szépek. Kopasz a hátuk. A sok kakas le-i szedi, letjporja róluk a tollat.

6.

«

Lencsepuszta országos hírű baromfitelep, az Alsótengelici Kísérleti Gazdasághoz tartozik. Kiállításra készül. Elkülönítettek egy! falka jércét, meg néhány kakast s közülük huszonkettőt felvisznek az Országos Mezőgazdasági Kiállításra. A tollúkat majd szépen „megfésülgetik”, a lábukat bekenik finom olajjal.

7.

Két cselédház volt Lencsepusztán. Az újabb és minden tekintetben jobb, a háború valamelyik utolsó évében épült, egy idős férfi szerint 1942-ben. De lehet, hogy 1943-ban. Mindegy.. Tulaj donképpen az sem érdekes, hogy valami rendelet kötelezte Lencsepuszta akkori tulajdonosát ennek a jobb cselédháznak a megépítésére.

Egyébként' most ebben is csak egy család lakik. Az épületet kö- rüllengi az elhagyatottság.

Számomra az az érdekes, hogy ahol én laktam huszonhárom évvel ezelőtt, annak a fala néhol a tetőig vizes, mert a környék legmélyebb pontján épült. Az istái-! lót dombra építették, ezt nem.

Látom, kidobták belőle a közfa lakat, és aládúcolták. Most úgy hívják Lncsepusztán a mi régi cselédházunkat, hogy a hatos ól Utónevelő. A nagyra nőtt csirkék szabadon futkároznak itt, és ki mehetnek az udvarra.

SZABÓ JÓZSEF

A Bonyhádi Gépállomás

villanyszerelőket és segédmunkásokat

változó munkahelyre azonnali belépéssel felvesz. Fi- ; zetés megegyezés szerint. _____ _________ (142) I

A Tolna megyei Festő Ktsz.

a lakosság részére

munkát vállai

a megye területén. Szobafestés, mázolás, címfestés. A lakosság megrendeléseinél nincs várakozás. Telephelyek: Bonyhád, Per- czel Mór n. 36., Dombóvár, Baross u. 1., Szekszárd, Marx K. u. 22. (146)

1

S. § (3). A dolgozók muft kájukkal, a munkamódszerek tökéletesítésével a szocialista építés ügyét szol- - gáiják.

— Nem nagy ügy ma már újítani. Kedv kell hozzá, meg egy kis hozzáértés a szakmához, azután megy minden magától Tóth József a Szekszárdi Vasipari Vállalat TMK-részlegének vezetője nyilatkozik így. Mert ő arról ismert a vállalatnál, hogy réti? geteget újít.

Próbáltuk összeszámolni újításainak számát, az érte kapótt pénzösszeget, nem értünk a végére, mert nem egy, vagy két éve, hanem évtizedénél is régebben nyújtotta be az első javaslatát.

— A munkamódszer tökéletesítése a célunk. Mi javítjuk a termelő gépeket, mi készítjük á szerszámokat is. S ez a munka ezernyi ötletet juttat az ember eszébe. S a sok-sok apró újítás mind hozzájárul, hogy könnyebb, gyorsabb legyen a munka.

Minden újítása kedves számára. Nem tud kivételt tenni. Mert sokat foglalkozott például a félautomata köszörűgéppel — már működik, és teljesen balesetmentes, nem úgy mint a korábbi munkamódszer, amellett termelékenyebb vele a munka. A fejelő és a csípőgép újítása is mind könv- nyíti a dolgozók munkáját. Az SZ—5-ös metszők tökéletesítése is kicsi újítás, nem olyan nagyjelentőségű. hogy országos ’ lapok írnának róla. Néhány ezer forintos megtakarítást jelent mindegyik.

— Az ember munka közben jön rá arra, hogy a gépen, hä másképpen állítja be a szerszámot, többet tud termelni, és természetesen keresni is. Mindenki szereti a pénzt, és mindenki szeret könnyen, fáradság nélkül jól dolgozni... A mi feladatunk, hogy kihasználjuk az újítómozgalom adta lehetőségeket és ésszerűbbé tegyük, a munkagépeket, könnyeb.- bé, gyorsabbá a . munkát. .$£ mindannyiónk érdeke.

* *

46. § (1). A Magyar Nép- köztársaság biztosítja a dolgozóknak a pihenéshez» és üdüléshez való jogát.

Százezrek üdülnek egy-egy évben a szakszervezetek, és más társadalmi szervek segítségével. Megyénkből is több mint háromezer beutalóval utaztak jól megérdemelt pihenésre az üzemek, vállalatok dolgozói. Nem a sok felnőtt, hanem a sok-sok gyerek közül a kis Komjáthi Tamás esete jutott eszembe amikor alkotmányunk 46. paragrafusát olvastam...

Elindult Szekszárdról közel száz zajongó, csivitelő gyerek kéthetes üdülésre Parádsasvárra. Köztük volt komjáthi Tamás is. Játszott, ugrándozott mint a többi gyerek. Amikor megérkeztek ő is olyan szorongva rendezte kis holmiját a hófehér szobában, ő is olyan farkaséhesen ült az asztalhoz, az első üdülői ebéd elfogyasztásához mint a többi gyerek...

S amikor az üdülő orvosa doktor Erényi Júlia megvizsgálta az .új csoport valamennyi tagját, külön figyelt a kis Komjáthira.

— Sovány vagy fiacskám, de majd itt meghízol, megerősödsz..-.

És úgy lett, ahogy a doktor néni mondotta. Amikor az utolsóelőtti napon a szokásos mérlegelésen a gyerekek nagy lelkendezve túl voltak, magához hívatta doktor Erényi Júlia a kis Tamást.

— Itt maradnál még két hétig, Tomika?

Persze, hogy boldogan vállalkozott a gyerek a két hétre... S közben a szakszervezetnél, Szekszár- don és a gyerek szüleinek munkahelyén a gépjavító vállalatnál sürgős tel efon beszélgetéseket bonyolítottak le. Szereztek még egy beutalót, mert annyira használt a- levegőváltozás a gyereknek, hogy vétek lett volna nem ott fogni még két hétre... Letelt a négy hét üdülés, Tamás már itthon hancú- rozik, vidáman, egészséges-erősen tölti a vakáció boldog napj’áit. j