Tolna Megyei Népújság, 1964. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-18 / 193. szám
4 TOLNA MEGYEI NEPtJSÁG 19C4, augusztus 18. Romániai útijegyzet: Icdéli| kapufában i. A nemzetközi gyors fülkéjéből kilépve azon- gondolkozom, hogy a lakásig mivel tegyem meg az utat. Villamossal, vagy konflissal. Emié kezelőmben még élénken él mind a kettő.' A zötyögő sárga masinát soha nem szerettem. A macskakövek himbálódzó kopott fekete bárkáját reménykedő görbe emberével. fáradt lovacskájával, sajnálom. Éjjel, nappal itt rostokol a téren, folyton csak várakozik. Ezért mellette döntöttem. Az állomás épületéből kilépve keresem, — nem találom, eltűnt. Eltűntek a tér túlsó felének bokrai, fái is. Nyolcemeletes paloták színes erkélysorain táncol a napfény, alattuk tarkán hullámzik az élet. Taxi kanyarodik elém. — Vigyen a Strada Sevastopol 4 alá — szólok a taxisnak. Keresztül-kasul szeljük a várost, mire az eldugott, csendes kis utcácskába érünk. A kocsiból kiszállva jegyzettömbömbe ezt írom: Húsz éve láttalak utoljára Várad Hússzal lettem idősebb én Te fiatalodtál vagy százat. Nagyvárad, a parkok, terek, fák, virágok városa. Házsorok bújnak el a vén vadgesztenyék hársak, platánok alatt. Az erdélyiek a virág- és dísznövény-kertészet művészei. A Népköztársaság útjának emeletnyi virágföld- gömbje, ak Augusztus 23 tér hatalmas virágból készült virágvázája, a sétányok, rózsaligetek dísznövényszobrai virágnyelven erről beszélnek. A román nép felszabadulásának napjáról elnevezett óriás tér egyik felét nyolcemeletes blokkok szegik be. A pasztelszínű háttérből a szabadságért harcoló román katona vas- baöntött szobra emelkedik az ég felé. Galambsereg, gyerek kacaj repül a hintával és a szökőkút medencék hosszú sora felett szivárvány felhőket ringat a szikrázó napfény. — Húsz évvel ezelőtt itt a nagypiac állt és kopott macskaköveit szemét borította. A térre rátelepedő alkonyat a székeken, padokon már nem talál helyet. Elfoglalták előle azok, akik a csendben, békességben pihenni vágynak — az ölébeejtett kézzel szunyókáló apóka. és a kocsiban alvó kicsinyét betakargató ragyogó szemű kismama. Hallgatnak a sarkantyúikat gránitba vágó ágyúk csövei, nem beszélnek arról, hogy a Győzelem téren sem honolt mindig béke és csend. A közel százezer lakosú város este és éjszaka sem zajos, a szemet nem bántják villogó fényreklámok. Az utcák, terek hullámzó emberáradatából észrevétlenül szívják tele magukat a kisvendéglők, presszók, cukrászdák, mozik. A tizenegy mozi közül kettő olasz, egy dán, egy mexikói, négy német, kettő csehszlovák és egy magyar filmet játszik. A román IBUSZ, a Carpati palotája mellett hosszú tablósor ismerteti a műsort. A „Művészet” mozi dán filmjét csábos mosolyú, szőke szépség prezentálja. Ifjú pár köt ki a plakát előtt. Fekete nadrágos szőke fiú, fehér blúzos fekete lány. Rövid szemlélődés után egymás felé fordulnak — villan a szemük. A lány felemelt ujjakkal jeleket rajzol a levegőbe, végül is a fiú szemére mutat. A fiú ugyanezt teszi, majd összenevetnek. A lány a neszt nemismerők lágyságával karol a fiúba és eggyéolvadt alakjuk tovasodródik a mozi felé. — Süketnémák — mégis tökéletesen megértik egymást és nekik ez a fontos. (Folytatjuk) Szászy Sándor Ma délután gépkocsi nyereménybetétkönyv-sorsolás Budapesten a Bartók Szabadtéri Színpadon ma délután sorsolják 13. alkalommal a gépkocsi- ryereménybetétkönyveket. Ezúttal az április 30-ig váltott és július 31-én még érvényben volt betétkönyvekre 165 személygépkocsit sorsolnak ki. Tolna megye 31 millió forint értékű gépkocsi-nyere- ménybetétkönywel vesz részt ezen a sorsoláson. Ezúttal a 25. gépkocsi kisorsolása várható a Tolna I megyei betétkönyvtulajdonosok között. ___ (szk—) C sehszlovákiába utazott a Béri Balogh Ádám Tsz küldöttsége Ma í-eggel ötnapos csehszlovákiai útra indult a szekszárdi Bé- Képregény, 18 folytatásban iri Balogh Ádám Tsz 44 tagú kül döttsége. hogy visszaadja az alsóirta: 1 szeli szövetkezet tagjainak korábbi, itteni látogatását. Az ötnapos utat — az IBUSZ Rajzolta: 4 közreműködésével — a Hazafias CSANÁDI ANDRÁS 7 Népfront városi bizottsága szerg Vvezte. KUCZKA PÉTER »tuA‘l* • — Nyolc forint kilója, de nagyon szép barack. Bibra doktor elővette a tárcáját és négy húszast rriarkolt ki belőle. — Nesze, fiam! A többit tedd el magadnak, a kosarat pedig már holnap visszaküldetem. A gyerek alig köszönt a váratlan bőkezű borravaló feletti örömében és eliramodott. Bibra Mihály kissé sutának érezte magát fehér nyári ruhájához édeskevéssé illő karkosarával és az állomás előtt magához intett egy taxit. Lakásába hazaérve meglehetősen furcsa tevékenységbe merült. Ismerősei, főleg laboratóriumbeli kollégái alighanem megmosolyogták volna, a komoly vegyészt, amint asztaláról mindent lerámolva először is óvatosan, darabonként kiemelte a kosárból a valóban pompás őszibarackokat és egyesével felsorakoztatta valamennyit. Ezután még furcsább manőver következett. A finom műveletekhez szokott vegyészuj- jak óvatqean megfogták minden egyes növény aprócska szárrészét és igyekeztek azt gyönge nyomással kitépni a helyéből. Az érintés leheletfinom volt és a barackok rendre ellenálltak, tán csak a huszadik engedett a különös tevékenységnek. Sőt, nemcsak a szár, hanem a hamvas őszibarack teteje is a mérnök kezében maradt. Óvatosan helyreigazította a meglepően viselkedő gyümölcsrésze- ke és az egészet íróasztala fiókjába süllyesztette. Ezután kiszólt házvezetőnőjének: — Kovácsné, kérem! Legyen szíves jöjjön be! Kovácsné, egy idősebb özvegyasszony, aki már évek óta irányította az agglegény mérnök háztartását benyitott és a baracksereget látva összecsapta a kezét: /— Te jó ég! Honnan tetszett szerezni ezt a csodaszép barackot, mérnök úr? — Egy ismerősöm küldte, bár őszintén szólva nem tudom miért örvendeztet vele, hiszen egyáltalán nem szeretem az őszibarackot. Legfeljebb csak befőttnek. — Kár ezt a szép gyümölcsöt befőzésre elvesztegetni, arra megfelel a silányabb is. — Rendben van, akkor megkérem, hogy válogasson ki két-há- rom dunsztosüvegre valót, a többit pedig fogyassza egészséggel. Ezen a kosáron meg rajta van a cím, ahová vissza kell küldeni, ha alkalomadtán a posta felé jár, legyen szíves bonyolítsa már le helyettem. Kovácsné magában már régóta úgy vélekedett, hogy a mérnök úr meglehetősen rigolyás agglegény, akinek furcsa kedvtöltései és még furcsább ízlése van. Például, hogy nem lehet az ilyen pompás gyümölcsöt szeretni? A háztartás teendőin kívül azonban jószerint még sosem váltottak egymással szót, így megszokta, hogy Bibra minden kívánságát teljesítse. Visszarakta a barackot a kosárba és kivitorlázott vele együtt a konyha irányába. A mérnök még utána szólt: — Ha telefonálnak a gyárból, mondja meg, hogy csak valamivel később megyek be. Nem jól érzem magam, lefekszem egy órára. Kovácsné azon sem töprengett, hogy aki nem érzi jól magát, az miért mászkál hajnalok hajnalán a városban. Tudomásulvevően bólintott. Távozása után Bibra kulcsra zárta a szobaajtót és ismét elővette a merőben sajátszerű gyümölcsöt. Az előbbi jelenet megismétlődött. A barack felső része levált és amikor két ujjúval belenyúlt egyáltalán nem a magházat érintette. Ügyes kezek kiemelték a magot és helyéből egy különös alakú gyűrű került elő. Szépmívű. antiknak tűnő darab, szakasztott mása annak, ami a mérnök ujjún csillogott. Zsebkendőjével óvatosan megtörülgette. aztán gondosán, aprólékosan megvizsgálta. — A technikához, azt meg kell hagyni értenek! — mormolta maga elé, amikor ujjúra húzta a gyűrűt. A vöröses fényben csillogó kő láthatólag nem érdekelte, annál inkább a mögötte lévő tartalom. Ezzel azonban nem kellett megismerkednie, tisztában volt yele alaposan. A vörös kő mögött sokszáz felvétel elkészítéséhez elegendő hajszálvékony mikrofilm rejlett. ÜJABB ÁLDOZAT Förgács főhadnagy íróasztalán megcsendült a telefon: — Tessék! — jelentkezett. A vonal másik végén izgatottságát csak üggyel-bajjal palástoló féríihang jelentkezett. — Itt dr. Kelemen, főorvos! Megkérhetném főhadnagy elvtársat, hogy sürgősen jöjjön ki hozzánk? — Miért? Talán Tóth Noémival van baj? — Nem, vele nincs, hanem az ápolónőjével. Meghalt. — Micsoda?! — Meghalt. Megmérgezték! A főhadnagy néhány perc múlva már a szirénázva száguldó gépkocsiban ült. A kórház előcsarnokában a sápadt Kelemen doktor fogadta — Kérem, jöjjön! — fogta karon a rendőrtisztet. — Itt a baloldali szárnyon van az ápolónők szobája. Mindent úgy hagyattam, ahogy volt. A kórházi tisztasággal bútorozott négyágyas szobában középkorú asszony feküdt az ágyon: Feje hátrabicsaklott, üveges szeme a mennyezetre dermedt. Szája széle csokoládés volt, a földöp pedig ott hevert, egy félig kettéharapott csokoládés sütemény. További öt érintetlenül pihent az éjjeliszekrény kis tálcáján. — özvegy Tímár Gézánénak hívták, — mondta csöndesen a főorvos. A legjobb ápolónőm volt, mindig a legnehezebb esetek mellé rendeltem. Hallgattak egy percig, aztán Kelemen doktor folytatta: — A méreg, ennyit minden vizsgálat nélkül mondhatok, alighanem sztrichnin. És még csak nem is neki szánták! A főhadnagy rámeredt: — Hanem? — Természetesen Tóth Noéminek. Én nem akarok beleavatkozni, sőt, őszintén örülök, ha minél kevesebbet tudok a dologról, de kezdem azt érezni, hogy rémregénybe való, ami ezzel a lánnyal történik. Jöjjön, menjünk ki innen, a szobámban majd elmondom a dolgot. A főorvosi szobában dr. Kelemen elkezdte: — Tudnia kell. hogy tegnapelőtt a porta jelentette, hogy in- terurbán keresik Tóth Noémit. Budapestről Természetesen képtelenség lett volna telefonhoz vinni — bár a lány már megnyugtatóan jobban van — így hozzám kapcsoltattam a vonalat. Bizonyos Tóth Sándor jelentkezett, a leány nagybátyja és érdeklődött hogyléte felől. Felvilágosítottam, _ és egyben megmondtam azt is, hogy látogatásról egyelőre szó sem lehet. Ugyanis mindenáron le akart jönni Pestről, aminek szerintem az égvilágon semmi értelme. Megmagyarázta, hogy nagyon aggódik, hiszen a lány apjának halála óta ő az egyetlen férfirokon a családban. A főhadnagy elmosolyodott: — Dupla melléfogás! — Hogy-hogy? — Egyrészt Tóth Noémi családja még mit sem tud az esetről. A nyomozás érdekében jobbnak láttuk egyelőre nem értesíteni őket. Másrészt a lány apja él és ügyvéd Pesten, továbbá van két bátyja is... (Folytatjuk) Egy csapat fiatal az erőd fe- ., •lé lovagolt, a többiek Vörös ' Felhő parancsára elrejtőztek a montanai út két oldalán, a, sziklagerinc mögött. . . I \
