Tolna Megyei Népújság, 1964. július (14. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-28 / 175. szám

TOLNA MTGYFT NEPtfJ§Tff € 1964. jűlins 28, •• Öreg harangok PINTÉR ISTVÁN: Színes képeslap. LA TIN-AMERIKÁBÓL Huszonnégy matuzsálem, az or­szág legöregebb harangjai. Aligha akad históriás könyv, amely töb­bet tudna mondani múltról, törté­nelemről, mint ezek. S ha messze- hangzó szavuk el is némult már, beszélnek azért, ha megvallatjuk őket* * Huszonnégy hideg bronz-test áll némán a Nemzeti Múzeum ud-’ varán. Történelmi harangok kiál­lítása. Mit mondanak e harangok? Sok rosszról beszélnek. Árvíz­ről, tűzről, törökökről. Szavukra riadt a faivak, városok népe, ha veszély közeledett. Sokszor kel­lett félreverni őket. A vörös ka­kas gyakori vendég volt a zsupp- tetők. zsindelyek felett. A por- tyázó, rabló török is a védtelen falvakban. A földek, a házak, a jószágok, ha megmenekültek, a riasztó ha­rangok érdeme is. De hogyan maradtak meg ők, maguk? Hisz’ rájuk legalább annyi veszély leselkedett, bármi másra. A háborúk ritl __ t ák soraikat. A harangot bronzból öntötték. És bronzból az ágyukat is. Mentek hát a csatába a ha­rangok — nem a veszélyre figyel­meztettek már, hanem veszélyt' hoztak, pusztítást okoztak maguk is. Ezek itt, huszonnégyen meg­maradtak, átvészelték a zivataros időket. De ennek ára volt bizo­nyosan: hallgatniok kellett, míg. tartott a háború, a veszély; bújni, rejtőzködni, mint a szökött kato­nának; Hogy aztgn felkerültek újra a<i tornyokba, szolgáltak megint. Verték a riadót, ha kellett, kísér--' te hangjuk az utolsó útra indulót, vagy hirdették a békességet. Ezek erősebbek voltak, mint az ágyúk. Huszonnégy harang, évszázadosa emlékek őrzői. A legidősebbet, a bulcsi harangot 1483-ban öntöt­ték.., A. K. (MTI-foto) (Tudósítónktól.) Felvételt nyer­hetnek azok a 22—45 év közötti férfiak, akik az általános iskola Hathónapos mezőgazdasági gépszerelő-tanfolyam indul szeptember elejével a Jánoshalmi Mezőgazdasági Gépészképző Szakiskolán nyolc, vagy az elemi iskola hat osztályát elvégezték, mezőgazda- sági gépész-szakmunkásbizonyít- vánnyal, vagy traktoros brigádve­zetői bizonyítvánnyal és kétéves j szakmai gyakorlattal, vagy trak­toros technikai, minimum III. fo­kozatú bizonyítvánnyal és három­éves szakmai gyakorlattal, vagy traktoros technikai, minimum II. fokozatú bizonyítvánnyal és öt év szakmai gyakorlattal rendelkez­nek, és a szakmára alkalmasak. Az oktatás ingyenes, a résztvevők teljes ellátásban részesülnek és a 18/1954. FM. számú utasítás alap­ján keresettérítést kapnak. Je­lentkezni lehet 1964. augusztus 15-ig, közvetlenül az iskolánál. Jelentkezési lapokat a megyei és a járási tanácsok mezőgazdasági osztályain lehet igényelni. Az is­kola külön felvételi vizsgára hív­ja a hallgatókat. IL — Volt olyan napunk, amikor 2000 pezó is összegyűlt! — mond­ja büszkén. (Ez körülbelül húsz forinttal egyenértékű.) — Az utolsó pezóig hazahozzuk a kere­setet. Más gyerekek csokoládéra, vei már tankötelesek lennének. Ez azonban csak papíron marad Chilében, bár a népiskola ingye­nes. Hiába nincs tandíj. — nincs pénz a könyvekre és a füzetekre. Nem is beszélve arról, hogy az is­kolás gyermeknek ruha kell, s amíg iskolában van, nem mehet sv. Jellegzetes vagy fagylaltra költik a pénzt, de ,mi • ügyesebben gazdálkodunk. ,A testvéreim minden nap egyszer jóllaknak. JUAN ÉS TESTVÉREI „MUNKAMEGOSZTÁSA’’ Juan két öccse és egy húga — a legkisebb a kislány, mindösz­penz után, pedig arra lenne a legnagyobb szüksége a családnak. *— Született tolvajok ezek a gyerekek — sopánkodott néhány nap múlva egy társaságban, ahová véletlenül én is belecsöppentem, egy uriasszony. — Hiába akar raj­tuk az ember segíteni, nem le­het. A hála az, hogy ellopják, sze négy esztendős — rendszerint a mi a kezük ügyébe kerül... S elkísérik bátyjukat a belvárosba, egy zavaros történettel állt "elő. lényege az, volt, hogy az álta­luk örökbefogadott kis kolduslány Juan pontosan megszabja, hogy ki, hol, és hogyan kéregét. Ö maga cipőronggyal a kezében dől- ...... . gozik, a nagyobbik öccs néhány ve^u 1S me§tópta okét, es visz- doboz gyufát visz magával. s szaszökött a szüleihez, a Cinta úgy kéregét, mintha azt árulná. Normál putrijába. A két kicsi pedig csak áll, szipog és az éhségre hivatkozik. így A VILÁG nyílik meg a legkönnyebben a LEGHOSSZABB ŰTJA módosabb járókelők pénztárcája... Roberto Róna harmadéves or- Juan írástudatlan, bár nagy vostanhallgató (a szülei magya- erőfeszíléssel, nagyon rosszul rok, de ő már Chilében született) ugyan a betűket kisilabizálja. An- egyike volt annak ai ezer egye- nak idején másfél osztályt járt, temislának. aki a nyári szünetben amikor az apja még keresett. A — februárban Chiloé szigetén kistestvérei be sem iratkoztak az járt, hogy segítséget nyújtson az iskolába, bár a kislány kivételé-ottani lakosságnak. — Százhúszezer ember él ezen a szigeten — ismertette élmé­nyeit. — Az átlagos életkor hu­szonöt év. Az egész szigeten mindösze hét orvos van. Chilében 1000 gyermek közül 112 hal meg két éves kora előtt, Chiloé szige­tén 350. Chonchi faluban, ahol sátrainkat felütöttük, ezer közül 36S kisgyerek nem éri meg a má­sodik születésnapját. A leggya­koribb haláluk a kanyaró. A pri­mitív körülmények között gyorsan terjed a járvány, s a legyengült* rosszul táplált gyermekek szer­vezete a legkisebb komplikáció esetén sem tud ellenállni. Egy hó­napig ott voltunk, beoltottuk a gyermekeket, megmagyaráztuk a felnőtteknek a legfontosabb egész­ségügyi szabályokat. De nem orvos kell oda. A népbetegsége­ket csak akkor lehet gyógyítani* ha a társadalmi bajokat orvosol­jak.^ Az Alameda O’Higginsre na­gyon büszkék a santiagóiak, azt mondják róla, hogy a világ leg­hosszabb útja. S valóban: 22 ki­lométer hosszan lehet rajta kol­duló, rongyos gyermekekkel talál­kozni. Éjszakánkéit pedig min­den kapumélyedésben beléjük botlunk, ott alusznak azok, akik­nek még a Cinta Normálban* vagy más nyomornegyedben sem jut valami fedél a fejük fölé. Néhány pezónyi alamizsnával nem lehet segíteni rajtuk. Chilén kell segíteni, amelynek természeti kin­cseit 75 százalékban az észak­amerikai monopóliumok bitorol­lak, hogy Ciliié segíthessen éhező gyermekeim Montevideóban csaknem min­dig és mindenütt szól a zene. Ahogy a repülőgép leszáll velünk Uruguay fóvárosáaiak repülőteré­re. máris zene fogad; a reptéri hivatalban, ahol útleveleinket meglehetősen lassan kezelik, halk és andalító dal árad a hangszó­rókból* A RIO DEL PLATA VIDÉKÉNEK TWIST-SZTÁRJA Egymást követik a számok, g éppen új kezdődik, amikor meg­áll az amúgyis lassan mozgó toll a hivatalnok kezében. Egy ide­ges és sietős nyugatnémet utas nem is állja meg szó nélkül: — Mi az? — Palito Ortegái — hangzik a felelet. A hivatalnok telefonál valahová, hogy állítsák hango­sabbra a hangszórót. Megtörté­nik, s most már gyorsabban szántja a golyóstoll az űrlapokat. Persze, a hangszóróbói nem tan­gó, lianení twist-ütem árad. Ha­tározottan nem kellemetlen, gyor­sabban múlik az idő: lám, már sorra is kerültem.­(Folytatjuk) A VILÁGÍTÓ toronyban monoton kattogás fo GAODA AZ EXPEDÍCIÓT t nr LAKON A KÖZELBEN, DE ADÓIG SE GYA LOGOUUNK. SZÁ ÚJUNK BE A KOCSIBA. A A PELS HM El MŰKÖDŐ AUTO­MATA SUGÁROZZA A DELEKET»

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents