Tolna Megyei Népújság, 1964. július (14. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-03 / 154. szám

2 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG IÖ64. július 3. A szovjet parlamenti indonéziai Djakarta, (TASZSZ): A Szovjet- I un 'ó Legfelső Tanácsának küldött­sége az Indonéz Köztársaság népi tanácskozó gyűlésének és kölcsö­nös együttműködési parlament­jének meghívására tíznapos láto­gatást tett Indonéziában. A szov-l jet parlamenti küldöttség csü-' törtökön Djakartából Rangunba utazott. Mikojan, a küldöttség vezetője a látogatás során megbeszéléseket folytatott az Indonéz Köztársaság vezetőivel. A megbeszélésekről csütörtökön szovjet— ndonéz közös nyilatkozatot adtak ki. A közös nyilatkozat szerint a tárgyalások, amelyek baráti lég­körben folytak, eredményesek voltak. Sikerült nézetazonosságra jutni általában a politikai és küldöttség befejezte látogatását gazdasági kérdésekben, valamint az Indonéz Köztársaságnak szánt fegyverszállításra vonatkozólag. A nyilatkozat leszögezi: Miko­jan a találkozón hangoztatta, hogy a Szovjetunió népei támo­gatják az indonéz nép harcát a neokolonialista Malaysia ellen. Gazdasági területen megvitat­ták az aszahani létesítmény épí­tésének távlatait, egy újabb bosszú lejáratú kereskede m' meg­állapodás tervezetének előkészí­tését és más kérdéseket. Mikojan közvetlenül elutazása előtt, újságíróknak kijelentette, hogy a szovjet parlamenti kül­döttséget rendkívül baráti, meleg fogadtatásban részesítették Indo­néziában. A portugál gyarmatok kérdése az ENSZ előtt New York (TASZSZ): Az ENSZ gyarmati kérdésekkel foglalkozó különleges bizottságának szerdai ülésén Cambando, a száműzetés­ben lévő angolai ideiglenes kor­mány képviselője beszámolt a portugál gyarmatosítók kegyet­lenkedéséről. Elmondotta, hogy a büntetőosztagok a hadügymi­niszter parancsára békés lakosok tízezreit pusztítják el, napalm­bombákat szórnak a falvakra és vetésekre, nőket és gyermekeket gyilkolnak. Sierra Leone képviselője 12 ország nevében határozati javas­latot terjesztett elő, amely fel­hívja a Biztonsági Tanács fi­gyelmét a portugál gyarmatok helyzetére és intézkedéseket kér az idevágó ENSZ határozatok végrehajtásának biztosítására. Az indítvány követeli; minden or­szág szüntesse meg a segítség- nyújtást Salazar kormányának és javasolja, hogy ENSZ-bizottság tanulmányozza a portugál fenn­hatóság alatt lévő területek füg­getlenné válását akadályozó kül­földi érdekeltségek tevékenysé­gét. Népszavazás Kongóban ESEMÉNYEK — sorokban Az FLN közleménye szerint az algériai nemzeti néphadsereg szerdán összetűzés nélkül bevo­nult Dél-Algéria főbb központ­jaiba, így Biszkra Oázisba is. A 4. (biszkrai) katonai körzet tiszt­jeinek és katonáinak nagy része csatlakozoti a néphadsereghez. En nek a katonai körzetnek a pa­rancsnoka volt az FLN politikai bizottságából kedden kizárt Saa- bani ezredes, aki a vidéket saját fellegvárává tette. * A kenyai kormány döntést ho­zott az európaiak által elhagyott vagy elhanyagolt birtokok elkob­zására. Eddig 50 nagyobb gaz­daságot vettek állami kezelésbe, minden kártérítés nélkül. Szerda óta „Kenya hangja” néven állami rádióállomásként működik a Broadcasting Corporation kenyai magán-rádiptársaság leadója. A rádióállomás államosítása alkal­mával Kenyatta miniszterelnök kijelentette, hogy a „Kenya hang­ja” a jövőben a kormány, politi­káját népszerűsíti. * A CTK Hírszolgálati Iroda je­lentése szerint Csehszlovákiában 1964. július 1-től kezdődően le­szállították a benzin árát. A közönséges motorbenzin li­terje az eddigi 4 korona helyett 2 koronába, a szuper-benzin az eddigi 4.30 korona helyett 2,40 koronába kerül. Ezzel egyidejűleg gépjármű­adót vezettek be, amely évi 150 koronától (a 150 köbcentis motor- kerékpárokra) 1600 koronáig (a kétezer köbcentin felüli gépko­csikra) terjed. * A Hadfan hegység térségében az arab felkelők lelőttek egy angol helikoptert, felrobbantot­tak egy katonai tehergépkocsit, valamint nagymennyiségű fegy­vert, hadianyagot és rádióadókat zsákmányoltak. Az angol csapa­tok • a felkelők:'nyomására' több ponton visszavonulásra kénysze­rültek. A Minisztertanács ülése A kormány Tájékoztatási Hi­vatala közli: A Miniszterlanács Csütörtököa ülést tartott. Határozatot hozott arra. hogy az országgyűlés leg­utóbbi ülésszakán elhangzott ja­vaslatokat az érintett állami szervek vezetői megvizsgálják, a szükséges intézkedéseket meg­tegyék. illetve a saját hatás­körükben nem rendezhető kér­désekben a kormányhoz előter­jesztést tegyenek. A kormány megvitatta és 'el­fogadta a pénzügyminiszternek az 1963. évi állami költségvetés végrehajtásáról szóló jelentését, s úgy határozott, hogy az Elnöki Tanács elé terjeszti A Minisztertanács meghall­gatta és tudomásul vette a föld­művelésügyi miniszternek az őszi Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár előkészületeiről szóló tájékoztatóját. A kormány jóváhagyta a Köz­ponti Népi Ellenőrzési Bizottság második félévi munkatervét, majd napi ügyeket tárgyalt. (MTI) Ma érkezik Bonnba De Gaulle Nyugat-Németországban élénk érdeklődéssel várják a francia államfő látogatását Bonn (MTI): Pénteken délelőtt kétnapos látogatásra Bonnba ér­kezik De Gaulle elnök, Pompidou miniszterelnök és hét minisztere kíséretében. A látogatás során De Gaulle háromszor tanácsko­zik négyszemközt Erhard kancel­lárral. A francia miniszterek előbb külön-külön tárgyalnak nyugatnémet kollégáikkal, majd pedig két közös tanácskozást ren­deznek, amelyeket Bonnban máris elneveztek „francia—nyugatnémet minisztertanácsnak”. Bonnban is feltűnően élénk te­vékenység tapasztalható a kor­mánypárt úgynevezett degaulleis- ta szárnyán. Az elmúlt napokban Adenauer és Strauss több be­szédben és újságcikkben követelte a francia—nyugatnémet együtt­működés szorosabbra fűzését, va­lamint azt, hogy De Gaulle mos­tani látogatását használják fel a régó.ta tervezett politikai unió megvalósításának erőteljes elő­mozdítására, mégpedig tekintet l Makariosz nem vesz részt a brit nemzetközösség miniszterelnökeinek értekezletén Leopoldville: Megkezdődött a két hétig tartó országos népszavazás az új alkotmányról. Az új alkotmány a belgáktól örökölt „alap­törvények” helyébe lép. A képen: egy szavazó átveszi az „igen” és „nem” cédulát. (Rádiótelefoto — MTI Külföldi Képszolgálat) Nicosia (MTI) A brit nemzetkö­zösség miniszterelnökeinek július 6-án kezdődő londoni értekezle­tén a Ciprusi Köztársaságot Kip- rianu külügyminiszter, Szuliotu asszony igazságügyminiszter, és Szoteriadesz. Ciprus londoni fő­biztosa képviseli majd. Makariosz elnök a kormány szerda' esti ülése után bejelentette, hogy a je­lenlegi helyzetben nem hagyhatja el a szigetet. Megfigyelők ebben a döntésben a tiltakozás egy for­máját látják Anglia álláspontja ellen, amely — mint Inönü és Douglas Home megbeszéléseiről kiadott közös közlemény bizonyít­ja — teljes mértékben a törökö­ket támogatja a ciprusi vitában. Makariosz elhatározásának egy másik hivatalos magyarázata az, hogy Tuomioja finn diplomata, az ENSZ közvetítője, Nicosiába fog érkezni és Makariosz fontos­nak tartja, hogy találkozzék vele. Inönü török miniszterelnök szerdán De Gaulle elnökkel foly­tatott megbeszélése után sajtó- értekezletet tartott. Elmondotta, hogy felkérte De Gaulle-t, kísérje figyelemmel a ciprusi problémát és adandó esetben vesse latba tekintélyét a megoldás érdekében. Hozzáfűzte azonban, hogy ez nem volt határozott felkérés a közve­títésre. Eralp, Törökország ENSZ-kép- viselője szerdán egy New York-i rádió-interjúban kijelentette, a török hadsereg nem avatkozik be Cipruson addig, amíg Törökország úgy látja,, hogy „az ENSZ fegy­veres erői akadálytalanul kifejt­hetik békéltető tevékenységüket a szigeten”. Kücsük ciprusi török alelnök ismét tiltakozó táviratot intézett U Thant ENSZ-főtitkárhoz. Ez­úttal kifogást emelt Ciprus anka­rai nagykövetének felfüggesztése, Grivasz tábornok Ciprusra érke­zése és a ciprusi fegyvervásárlá­sok ellen. Ankarai AFP-jelentés szerint Törökországból újabb 200 görög személyt utasítottak ki. Volük együtt 600-ra emelkedett azoknak a görögöknek a száma, akiknek a ciprusi válság óta el kellett hagyniuk Törökországot. nélkül arra, hogy a Közös Piac többi tagállama, különöseh az olaszok és a hollandok — a fran­cia—nyugatnémet hegemóniától tartva — az angolok nélkül egy tapodtat sem hajlandók előre menni ezen az úton. A politikai unió terve már régóta kedvenc témája a bonni szélsőjobboldalnak, különösen az­óta, hogy időnként feszültség mu­tatkozik Bonn és Washington kap­csolatában. E jobboldali körök­ben arra számítanak, hogy a politikai unió keretei között rá tudják majd erőszakolni tervei­ket nyugateurópai partnereikre és a Közös Piac gazdasági po­tenciáljára támaszkodó politikai unió az Egyesült Államokkal egyenrangú világhatalmi tényező­vé válik. Strauss egyik legutóbbi beszé­dében hangsúlyozta, hogy „az európai integrációhoz” meg kell tenni a következő lépést, még­pedig ügy, hogy alakítsanak kon- iöderációt a Közös Piacnak azok az országai, amelyek erre haj­landók. így létrejönne egy „euró­pai mag” amely a későbbiek so­rán majd kiterjedne. A Rheinischer Merkur csütör­tökön közölte Adenauer cikkét. A volt kancellár ebben azt han­goztatja, hogy a politikai unió megvalósítását nem szabad to­vább halogatni, hanem azonnal meg kell tenni az első lépése­ket és most De Gaulle látogatá­sakor már konkrét megbeszélé­seket kell folytatni erről. Jellem­ző, hogy Adepauer ismét hideg- háborús rémképeket fest a falra és azt hangoztatja, hogy a poli­tikai unió sürgős megvalósítása elsősorban a „kommunista ve­szély” • elhárítása miatt szüksé­ges. A Frankfurter Rundschau ér­tesülése szerint azonban Erhard elutasítja Adenauernak azt a ter­vét, hogy Franciaország és Nyu- gat-Németország ne várjon a többi közös piaci országra, ha­nem fogjon hozzá a politikai unió megvalósításához. A lap szerint a bonni francia— nyugatnémet tanácskozás „opti­mális eredménye” legfeljebb az lesz, hogy a két kormányfő fel­hívja partnereit: egy Közös Piac csúcsértekezleten vizsgálják rpeg ismét a politikai unió megvalósí­tásának lehetőségét. Vegyen részt a , , . , /I sir ItpuTslt othetes nyári rejtvenypalyazatan ÉRTÉKES DÍJAKAT

Next

/
Thumbnails
Contents