Tolna Megyei Népújság, 1964. július (14. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-17 / 166. szám

T 1964. Julias IT Eltemették Maurice Thorezt Maurice Thorezt, a Francia Kommunista Párt elnökét csütör­tökön kísérték utolsó útjára a párizsi Pére Lechaise-temetőbe. A rekkenő hőség ellenére több száz­ezres tömeg adta meg a végtisz­tességet a kommunista mozgalom és az egész francia nép nagy ha­lottjának. A gyászmenetnek három órakor A gyászkocsi előtt a pártszer­vezetek és tömegszervezetek zász­lóit vitték. A koporsó mögött ha­ladtak az elhunyt hozzátartozói, a Francia KP Politikai Bizottsá­gának, Központi Bizottságának tagjai, a kommunista képviselők és szenátorok, a francia nemzet- gyűlés küldöttsége, a szocialista országok diplomáciai képviselői kellett volna elhagynia a párt és közel 40 kommunista és mun- központi székházát, a gyászoló tö- | káspárt küldötte. A Magyar Szo- meg azonban annyira megtöltötte cialista Munkáspárt küldöttségét a Párizson keresztülvezető töhh Gáspár Sándor, a Politikai Bi­a Párizson keresztülvezető több, mint öt kilométer hosszú utat, hogy a menet eleje már a temető kapujához érkezett, amikor az oszlop vége még el sem mozdult a pártház elől. Az afrikai egyseg szervezet értekezlete Kairó (MTI): Az afrikai állam­fők csúcsértekezletét előkészítő kairói külügyminiszteri értekezlet megkönnyebbüléssel értesült ar­ról, hogy Csőmbe kongói minisz­terelnök „a kedvezőtlen kairói légkörre” hivatkozva lemondta részvételét a kairói konferencián. Az értekezlet politikai, illetve ügyrendi bizottsága csütörtökre virradóra a hajnali órákig ta­nácskozott, majd a reggeli órák­ban ismét összeült. A politikai bizottság az afrikai gyarmatosí­tás végleges felszámolásának kér­déséről tárgyalt. zottság tagja vezette. Újabb cikkekkel bővült az áruvásárlási kölcsönakció A népszerű áruhitelakció cikk- listájára újabb árukat vett fed a kereskedelem. Ezután a meglévő­kön kívül az újtípusú Calypsó magnetofon is vásárolható rész­letre. Bevonták a hitelakcióba a törpe centrifugát, valamint a Pannónia TLF típusú 250 köb­centiméteres motorkerékpárt. Ezer forinton felüli fotónagyító­gépet ugyancsak részletre vásá­rolhatnak már az amatőrök. Új­donság az is, hogy a gyapjú ve­lúr szőnyegeket, amelyeknek az ára négyzetméterenként 200 fo­rinton felül van, részletre is áru sítják. „Hűséges voltam, s maradtam halálomig...“ Emlékezés Alpári Gyulára A szovjet alkotmányelőkészítő bizottság ülése Halálos végű baleset Zombán Baleset áldozata lett Kovács Ferenc 43 éves zombai ácsmes­ter. A szerencsétlenül járt július 16-án reggel Zomba, Petőfi Sán­dor u. 8. szám alatti lakásán MTA motoros darálóján kukori­cadaráláshoz készülődött. Figyel­men kívül' hagyta a kötelező óvó­rendszabályokat nem az indító­karral, hanem a hajtószíjjal akarta a motort beindítani, a szíj elkapta a szerencsétlen em­ber kezét, s miközben szabadul­Moszkva (TASZSZ). Csütörtö­kön a Kremlben ülést tartott az új szovjet alkotmánytervezet elő­készítésével foglalkozó bizottság. Hruscsov, a Legfelső Tanács által választott bizottság elnöke beszá­molt az utóbbi időben végzett munkáról. Rámutatott azokra az elvekre, amelyeknek az új alkotmányter­vezet alapját kell képezniük. Így az új alkotmánynak maradéktala- 1 nul tükröznie kell a marxizmus —leninizmus eszméit, valamint az SZKP-programnak a kommunista társadalomról, a néptömeg,ek, to­vábbá a kommunista pártok és a társadalmi szervezetek szerepéről kifejtett eszméit. Subandrio elutazott Moszkvából Moszkva (TASZSZ). Subandrio, az indonéz miniszterelnök első helyettese, külügyminiszter csü­törtökön Moszkvából Párizsba utazott. Subandriót, aki mint ismeretes, a szovjet kormány meghívására látogatott Moszkvába, Koszigin, Gromiko és más személyiségek búcsúztatták. Levélváltás az SZKP és a KKP között A Kommunyiszt, az SZKP el­méleti és politikai folyóirata nyil­vánosságra hozta a Szovjetunió a szíj. és olyan szerencsétlenül esett el. hogy koponvaalapi tö­rést szenvedett. Kovács Ferenc Bizottságának június 15-i válaszát a Kínai Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának május 7-i le­velére. sérülésébe a baleset után rövid­del belehalt. A levélváltást a Népszabadság mai száma ismerteti. Az új alkotmányt a szovjet ál­lam és társadalom fejlődésének jelen szakasza határozza meg. Mi­vel ezt az alkotmányt a szocializ­mus teljes győzelmének körülmé­nyei között fogadják majd el, az okmánynak a kommunizmust épí­tő szocialista egyetemes népi ál­lam alkotmányának kell lennie. B szövetségi végrehajtó tanács ülése Belgrád (MTI). A Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács szerdán Petar Sztambolics el­nökletével ülést tartott. Az ülés résztvevői megvitatták 1965—66. évi gazdaságfejlesztési tervet, majd elfogadták az 1964—1970-es időszakra vonatkozó társadalmi terv irányelveiről szóló határozat- tervezetet. A tervezetet tanulmá­nyozás végett hamarosan a szö­vetségi nemzetgyűlés elé terjesz­tik. A húsz éve mártírhalált halt Alpári Gyula elvtársra emléke­zünk. Alpári Gyula újságíró-forradal­már volt a szó legigazabb értel­mében. Olyan ember, aki kora ifjúságától kezdve, életének négy és fél évtizedét az elnyomotta­kért vívott harcra áldozta. Rendkívüli tehetsége már az iskolapadban megmutatkozott. Alig volt tizennyolcéves, amikor a századfordulón Budapestre jött, s a Népszava közölni kezdte a Pozsonyból érkezett ismeretlen fiatalember merész cikkeit. A szociáldemokrata pártvezetőség 1907-ben őt bízta meg az Ifjú­munkás című lap szerkesztésének előkészítésével. Tagja lett annak a pártkül­döttségnek is, amely részt vett a II. Internacionálé VIII. kong­resszusán. írásban és szóban egyre erőteljesebben követelte, hogy a magyar szociáldemokraták következetesebb harcot folytassa­nak a proletariátus érdekeiért. Ezért a jobboldali vezetőség 1910- ben az SZDP XVIII. kongresz- szusán — a munkásküldöttek viharos tiltakozása ellenére —ki­zárta őt a pártból. Amikor a döntést megfellebbez­te, ügyével a II. Internacionálé koppenhágai kongresszusának döntőbizottsága foglalkozott. A balodaliak védelmükbe ' vették, hatálytalanítani akarták a kizá­rást, de a jobboldali többség ezt megakadályozta. E küzdelmek so­rán Lenin is megismerte Alpárit, s ez az ismeretség döntően befo­lyásolta a magyar forradalmár további életútját. 1918-ban az elsők között lépett a Kommunis­ták Magyarországi Pártjába, a Tanácsköztársaság idején mint I külügyi népbiztos-helyettes Kun munka társaként Béla közvetlen dolgozott. A Tanácsköztársaság bukása után Alpári külföldre ment, részt vett a Csehszlovák Kommunista Párt megszervezésében, majd 1925-ben Bécsben a KMP újjá­alakuló kongresszusán a Közpon­ti Vezetőség tagjává választották. Amikor a második világhá­ború kitört és a hitleri hordák eiözönlötték Franciaországot, Al­pári Párizsban rekedt: töretlenül folytatta forradalmi küzdelmét az illegalitásba szorított Francia Kommunista Párt soraiban, míg­nem 1940-ben a Gestapo kezébe került. Hosszú és többször meg­ismétlődő kínvallatások után a sachsenhauseni koncentrációs tá­borba hurcolták, a tábor legke­gyetlenebb, senyvesztő börtöné­be. Hans Appel német kommu­nista — egyetlen életben maradt fogolytársa — adott hírt az utó­kornak Alpári hősies helytállásá­ról. halált megvető bátorságáról. Amikor Himler náci belügymi­niszter az életet ígérte neki, ha megírja emlékiratait és a kom­munista világmozgalom általa is­mert titkait a Gestapo rendelke­zésére bocsátja, Alpári látszólag vállalta ezt a megbízást, de a valóságban, életének hátralévő rövid időszakában leleplező vád­iratot írt a nácik rémuralmáról. Megjövendölte bukásukat. A ki­végzése előtti utolsó találkozás­kor azt mondta Hans Appelnek: „Üdvözöld nevemben a pártot, és mondd el, hogy hűséges voltam, és halálomig az is maradtam”. Mártírhalálának 20. évforduló­ján tisztelettel és megbecsüléssel gondolunk Alpári Gyulára, a ma­gyar kommunistára, akit életmű­ve, tántoríthatatlan hűsége a nemzetközi munkásmozgalom leg­nagyobb hősei közé sorolt. Közlemény a szovjet—csehszlovák kormányközi bizottság üléséről Moszkva, (MTI). A Szovjet— Csehszlovák Gazdasági és Tudo­mányos-Műszaki Együttműködési Kormányközi Bizottság második üléséről kiadott hivatalos közle­ményben áll, hogy a kormányközi bizottság megvizsgálta a két or­szág 1966—1970 évekre szóló nép- gazdasági terve koordinálásának előkészítő munkálatait. Eszme­csere folyt továbbá a vegyipar fejlesztéséről és a gépgyártó ipar szakmásításáról. A kormányközi bizottság különös figyelmet szen­telt a Szovjetunió és Csehszlová­kia külkereskedelmi árucserefor­galmának fejlesztésére. Tájékoztatót terjesztettek a kormányközi bizottság elé a Szov­jetunió és Csehszlovákia közötti gázvezeték építésének előkészítő munkálatairól. A bizottság átta­nulmányozta a szovjet—csehszlo­vák határtól Kassáig vezető szé­lesnyomtávú vasútvonal építésé­nek kérdését is. A kormányközi bizottság ülése baráti és szívélyes légkörben zaj­lott le. Az SZKP és a Japán Szocialista Párt küldöttségének közös nyilatkozata Moszkva (TASZSZ). a Pravda Japán számára égetően sürgős merték, hogy az ideológiai kü- csütörtöki számában megjelent feladat a Kínai Népköztársaság- lönbségek ellenére a kommunis- az SZKP és a Japán Szocialista gal való államközi kapcsolatai- ták és a szocialisták között van Párt küldöttségeinek közös nyi- r.ak rendezése. lehetőség az együttműködésre és latkozata. A japán pártküldötíség A nyilatkozat hangsúlyozza, szükséges is az együttműködés a Tomomi Narita főtitkár vezeté- hogy a Japán Szocialista Párt és békéért, a demokráciáért és a sével az SZKP Központi Bízott- az egész japán nép támogatja az társadalmi haladásért vívott harc ságának meghívására június 29- atomfegyverkíséri etek részleges területén. Megegyeztek, hogy a tői július 15-ig látogatást telt a eltiltásáról szóló moszkvai szer- két párt fenntartja egymással az Szovjetunióban. A küldöttség tag- ződést. érintkezést és képviselőik időn­A megbeszélések során OHS' ként találkoznak. Esztergályos szakmunkásokat azonnali belépésre felvesz a Szekszárdi Vasipari Vállalat. Szekszárd, Rákóczi u. 13. Je­lentkezés: — Munkaügy. (119) A Bátaszéki Épületkarbantar­tó Ktsz kőműves szakmunkásokat és segédmunkásokat azonnali belépéssel felvesz. Felvesz mi" kőműves- és ács ipari tanulókat. Jelentkezés: augusztus 5-ig. (80)­----------- , w . ---- L V.vJ'-í-, j ait Hruscsov szovjet kormányfő is fogadta. A japán küldöttség megbeszéléseket folytatott az SZKP küldöttségével, amelyet Anasztasz Mikojan vezetett. A nyilatkozat megállapítja, hogy bár az SZKP és a Japán Szocialista Párt között nézetelté­rések forognak fenn, ideológiai téren és egyes politikai problé­mákat illetően, a két párt állás­pontja alapjában véve megegye­zik egész sor kérdésben, köztük a békéért, a demokráciáért és a nemzeti függetlenségért folytatott harc feladatait illetően. Az őszinte baráti légkörben le­folyt tárgyalásokon mind a kél küldöttség elismerte, hogy a nem­zetközi helyzetet egyre jobban meghatározó erők: a szocialista világrendszer, a tőkés országok­ban a munkásosztály vezette de­mokratikus erők és a nemzeti felszabadító mozgalom. Mind a két párt úgv vélekedik, hogy a Kínai Nép'-ö:társaság tör­vényes ENSZ-jogainak elismerése és a Kínai Népköztársaság rész­vétele a nemzetközi problémák megoldásában elengedhetetlenül szükséges a nemze közi kapcsola­tok további rendezéséhez és Kí­nát csak a Kínai Népköztársaság képviselheti Az SZKP küldöttsé­ge osztotta a japán nárt^üldött- segnek azt a véleményét, hogy Goldwater a köztársasági párt jelöltje San Francisco, (MTI). Az ame­rikai köztársasági párt elnökje­lölő kongresszusának szerda dél­utáni ülésén került sor a párt hivatalos elnökjelöltjének megvá­lasztására. Az ülés kezdetén Dirksen sze­nátor hivatalosan a kongresszus elé terjesztette Goldwater jelölt­ségét, majd félórás beszédében buzdította a delegátusokat, hogy az „arizonait” válasszák meg. Scrantont hivatalosan Milton Eisenhower „nevezte be”. Elő­terjesztették még Rockefeller New York-i kormányzó és Mar­garet Chase Smith asszony ne­vét is. bejelentették, hogy Goldwater a köztársasági párt elnökjelöltje, ő veszi fel majd a harcot a demok­ratapárti Johnson ellenében a novemberi elnökválasztásokon. Az eredményhirdetést a terem­ben összesereglett goldwateristák a boldogságtól hörögve, visítva fogadták. Amikor lecsillapodott a tö­meg. Scranton kormányzó lépett a szónoki emelvényre, ö is „lefe­küdt” Goldwaternek, kijelentette, hogy a jövőben minden tehetsé­gét a szenátor érdekében hasz­nálja majd fel. Ezután még egy cirkuszi jele­, ------—......... tunusii jeie­” . , , , ., net következett, Scranton lemon­A jelolo beszedek megtartása a ne^j jutott szavazatokról. után került sor a szavazásra. Az Goldwaternek ajándékozta, hogy 1308 küldött közül 883 küldött ílymódon az „arizonai” diadalát foglalt állást Goldwater mellett, teljessé tegye. Scranton csak 214 szavazatot ka- 1 pott. Rockefellernek 114 voks ju­tott, Smith asszonynak 27 és Rom­ney michigani kormányzónak 41 A kongresszus záróülését csü­törtökön délután magyar idő sze­rint éjfélkor tartják meg. Ezen az ülésen/kerül majd sor a hi- .vatalos alelnökjelölt személyének A szavazás után hivatalosan kiválasztására.

Next

/
Thumbnails
Contents