Tolna Megyei Népújság, 1964. június (14. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-26 / 148. szám

4

TÖEfrí MEGVET VTPrjS «5

1964, június 26.'

r

Az Észak—16 segít

Az északi sarkvidéken tevékenykedik ezekben a napokban az Észak—16 expedíció, amely az Északi Jeges-tenger egy roppant háromszögét kutatja, Nova- ja Zemljától, a Ferenc József földtől és az Északi-sarktól a Behring-szoros partjaiig. Az expedícióban több száz tudós, pilóta, rádiós vesz részt.

Az expedíció egyik feladata az Északi-sark—10 úszóállomás felszámolása. Ennek a Wrangel- szigettől 450 kilométernyire északnyugatra létesített ''állomásnak a személyzetét a „Lenin” atomjégtörő szállította a helyszínre.

Északi-sark—12. Ez az expedíció egy év alatt északnyugati irányban több mint 500 kilométert tett meg az úszó jégtáblán. A március közben rendkívül mozgalmas hónapnak bizonyult. A kutatóállomás „talaja”, az úszó jégtábla 10-én töredezni kezdett, s alaposan megrongálódott a jégtáblára telepített repülőtér. A helyreállítást haladéktalanul meg kellett kezdeni, miután március végén időszerűvé vált a személyzet elszállítása.

A kutatóállomás új gárdája Nyikolaj Kudrjavcev kandidátus vezetésével már megkezdte munkáját.

Az Északi-sark—12 állomás személyzetének minden tagja részt vesz az ivóvíznyeréshez gyűjtött hótömbök elszállításában.

Fennállásának harminc hónapja alatt a jégtáblán úszó állomás északnyugati irányban, ember nem járta térségeken, több mint kétezer kilométert tett meg. A tudósok új adatokat gyűjtöttek a tenger mélységéről, a fenék domborzatáról, s a víz áramlatairól. Az Északi-sark—10 állomás jelenleg a sarktól 140 kilométernyire van és gyorsan halad a Grönlandi-tenger irányába. Az Észak—16 expedíció repülőgépei a legrövidebb, időn belül elköltöztetik a személyzetet és elszállítják a felszerelést a jégtábláról.

Az Északi-sark—10 állomás helyett a Schmidt-foktól 740 kilométernyire északkeletre az Északi-sark—13 expedíció folytatja a munkát.

Tavaly tavasszal a Wrangel- szigettől 1200 kilométernyire északkeletre ugyancsak új úszó kutatóállomós jelent meg: az

Az Észak—16 expedíció résztvevői az óceán roppant térségein, repülőgépek segítségével automata rádió-meteorológiai állomásokat állítanak fel az Északi- sarktól a Behring-szoros partvidé•' ••

Í! ' '

v;

■

'im8

REJTŐ JENO:

KÉPREGÉNYVÁLTOZAT«

KOVÁCS SÁNDOR

Rádiószondával vizsgálják az atmoszféra felső rétegeit az úszó V állomás kutatói.

' kéig, illetve a másik oldalon, No- vaja Zemljáig. összesen húsz ilyen támaszpont lesz ebben a körzetben, továbbá harmincöt mélytengeri hidrológiai állomás. A sarkvidéki meteorológiai inté- ! zetek máris adatokat kapnak a szél irányáról, a hőmérsékletről, a légnyomásról és az úszó jégtáblák vándorlási irányáról. Az Észak—16 expedíció által nyert értékes adatok révén távprognózisokat készíthetnek a meteorológusok az északi hajózóutat igénybe vevő hajók számára.

APN

6.

Miklós öcsémmel elég különösen alakult a helyzet. Amikor bejött hozzám — volt úgy, hogy hetenként kétszer — csak hallgattunk. Ö pedig sűrűn az ágy alá .nyúlt a demizsonért. Inkább egyedül itta meg, amit hozott, mert nekem azt mondta a tanár úr, hogy az alkohol akadályozza a csontképződést.

Néha az volt az érzésem, hogy haragszik rám. Hegyszer meg is kérdeztem:

— Mondd, Miklós, mi bajod?

Vállat vont és töltött. .Én is

vele ittam.

— Na, ne butáskodj, mi van?

Mi jól voltunk egymással. Ö

egy évvel fiatalabb. Sohasem teketóriáztunk, mindig megmondtuk egymásnak, amit kellett.

— A múlt 'héten otthagytam a bányát — mondta dühösen és az ajtót nézte.

— Micsoda?

— Igen ... igen, a mama addig sírt, míg otthagytam.

— Miért?

— Nehogy én is úgy járjak.

— És nekem miért nem szóltak?

— Tudták, hogy mellém állsz.

— Hová mentél?

Ingerülten húzta fel a vállát.

— A Kohászati Művekve. Darabológépen nyavalygok.

Kezdtem érteni az egészet.

— Szóval én vagyok az oka?

— Ne marháskodj ...

A napnál világosabb volt, hogy nem én tehettem kóla. Mégse tudtunk egymással mit kezdeni.

— Miért hagytad magad?

Igaz is, ő is már huszonhárom

éves. Csák azért, mert otthon lakik?

— Ugyan ... tudod jóí ... a mama, ha valamit akar ... sír. Most is azt mondta: — meghal ... mert biztos én is odaleszek ...

— Te is odaleszel...

Melegem lett. Szóval engem

eltemettek.

Nehéz napok következtek. Keveset aludtam. Úgy zakatolt az agyam, mint egy túlfűtött mozdony. Jött a borbély a kórterembe. Nem is kérdezte, hogy borot- váljon-e, mert már megszokta. De én azt mondtam:

— Köszönöm, nem kell, hadd nőjön .. . csak nőjön a szakállam.

Másnap bejött Vera és addig erősködött. hogy végül kitűztük az esküvő napját. Este újból kértem a borbélyt, hogy borotváljon meg.

Két hét volt még hátra az esküvőig. Visszavágyom azt az időt. Tervezgettem és csak jó dolgok jutottak eszembe. Minden egyszerűnek és könnyűnek látszott. Sokat olvastam, jó étvággyal ettem, őt vártam. Jött is. és akkor a jövendő életünkről beszéltünk.

Közben a fiúk nagyban szervezkedtek. Először is kikunyerál- ták a tanár úrtól, hogy elengedjen. Azután a mentők főnökétől

mentőkocsit szereztek. Ami pedig a legfontosabb, az alorvossal megbeszélték, hogy az esküvő előtti napon kitisztítják a sebemet — mert megint gennyeseden —, átkötöznek és egy új, könnyű, „elegáns” gipszet kapok.

Komolyan mondom, néha mái* zavarba jöttem, annyira törték magukat, hogy minden rendben legyen. Különben az én esküvői előkészületeim nem ártottak a többi betegnek sem. Nálam látogatási időn túl is mindig volt valaki. Annyi ennivalót hoztak, hogy egy kisebb Közértnek elég lett volna, és az üvegről se feledkezett meg senki. Vicceket meséltek és étellel-itallal kínálták a szomszédaimat.

Ha jól emlékszem, az esküvő előtt három nappal meglátogatott Koltai elvtárs, az igazgató és Fekete elvt ’. ’s, a párttitkár. Amikor az ajtón belépve körbenézték a termet, nem ismertek meg. Különbén nem is csodálom. Magas, sötét bőrű, fekete emberre emlékeztek, aki voltam, de ahelyett egy nyúzott — mészbe mártott fejet láthattak a párnán. Mondom, nem is vettek észre. Nekem kellett!szólnom:

— Fekete elvtárs, hát meg se ismernek?

A párttitkár meglökte Koltait. Előbb mindketten felém, azután gyorsan egymásra néztek. A tekintetük ezt mondta: „Úristen, mi lett ebből!’’ Megijedhettek, hogy észreveszek valamit az ámulatukból, mert gyorsan és nagyon hangosan kezdtek beszélni.

— Szép kis vőlegény — mondta Koltai elvtárs, és a vállamra ütött —, itt heverészik.

Jólesett, hogy nem siránkoznak.

— Eljöttünk megnézni már, hogy mi van veled — szólt Fekete és leült az ágyam végébe. Közben véletlenül jól meglökte a rossz lábamat. Azt hittem, elszédülök. Mondták: nagyon örülnek, hogy megházasodom. Kérdezték, mire van szükségem azon a kétezer forintos szakszervezeti segélyen kívül, amit kiutaltak.

— Segély ,.. Segély . ..

— Ne bolondozz, nem is segély ez. hanem jutalom.

Afc aknáról beszéltek. Kivel mi van és főképpen a Verát dicsérték, hogy micsoda szerencsém van ilyen szép, értelmes és hűséges lányt kifogni...

Megígérték, hogy máskor is eljönnek. Fekete elvtárs az ajtóból jött 'vissza:

— Nézd, még elfelejtettem — mondta és az üzemi újság e|}T példányát húzta ki a kabátzsebe- ből.

— Olvasd el, hátha érdekes lesz... — mondta titokzatosan.

Mit tagadjam, nagyon örültem a látogatásuknak. Mégse csekélység, hogy annyi dolguk

között találtak időt, hogy eljöjjenek hozzám.

És érdekes, utólag eszméltem rá; a balesetemről, a rossz lábamról nem is esett szó. Úgy látszik, nem is olyan nagyon szomorú az én helyzetem. Ugv be-' szélgettünk, mintha semmi különösebb bajom nem lenne, mintha a jövő héten mehetnék visz- sza.

Csakugyan, mikor is megyek én vissza a bányába? Várjunk csak, hogy is van ez? Ekkor jutott ilyen határozottan először eszembe. Egyáltalán mi lesz? Visszamehetek-e valaha is?

Megérdemelnéd, hogy kétszer jó alaposan nadrágon billentselek — szidtam magamat. Nemhogy örülnél: húrom nap múlva feleségül veszel egy világszép lányt (nekem a Vera az), megvan mindened. Nem feledkeztek meg rólad. Még mi kell? Mit szóljon a Zoli bácsi? Itt fekszik melletted, mindkét lába térdből hiányzik. Az asszony havonta egyszer jön be hozzá. Negyvenöt éves. A legrosszabb. Már nem remélhet semmit, de még húsz évet is elkínlódhat. Ö panaszkodhat . .. nem én, akinek mindkét lába megvan, ha darabokban is, de megvan, él... és meggyógyul.

Úgy felvidultam, hogy mér nem is értettem az előbbi rossz kedvemet.

Az esküvőig hátralévő, idő az én ugratásommal és az össze- stoppolásommal telt. Ezt a kifejezést az alorvos úr használta. Bejött, megállt az ajtóban és nevetve kérdezte:

— Na. hol kezdjük összestoppolni ezt a férjjelÖltet?>

Jószagú, vidám áprilisi napon jött értem a mentőautó. Szerettem volna nekiiramodni a szédítő tavaszi világnak. Futni, futni, azután megállni és nagyokat fújtatva belehunyorogni a napba.

Nagy vigyázatosan támogattak lefelé a néhány lépcsőn. A felénél az öcskös és a barátja — akit magával hozott — megunták a kínlódásomat és egyszerűen a hónaljamnál fogva felemeltek.

Már mindent előkészítettek. Vera a tanácsháza előtt várt. Bementünk a titkár szobájába, aki elmondta a szöveget. Feltette Verának a kérdést, akar-e a feleségem lenni. Vera hangosan, határozottan _ kimondta az igent.

A nagymamánál tartottuk a vacsorát. Az én szüleim is oda jöttek. Azért rendeztük így, hogy meglegyen annak a jószívű öregasszonynak az akarata

(Folytatjuk)

KIVtiGÓOlM tii 43TÓ S EGY BENNSZÜLÖTT KtiTONti JELENTI,tilOGY ti FEGYVER SLtiLLITMtiNV MEGINDULT ti NtiGÓN RE RESZTÜL.