Tolna Megyei Népújság, 1964. június (14. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-25 / 147. szám
± TOLVA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1964. június ?5. : GYENES ISTVÁN:: Az anyag regenye Az állatoknál kialakultak a sajátos ingerfelfogó és ingervezető szervek, ezekből alakult ki, évmilliók alatt, az idegrendszer és az agyvelő. Ma mintegy kétmillió élőcsönhatásra is: a bonyolult mozdulatok növelik az agybeli kapcsolások számát, a fejlett agy pedig még bonyolultabb mozgásokra ad parancsot. Egyszerűsítve a folyamatot, a következő nagy állomás a társas munka révén kialakult beszéd, ami még lényt ismerünk. Az ember az magasabb rendű cselekvéseket tett egyetlen, aki gondolkodni képes lehetővé — egészen a természet és tudatosan alakítja környező- ..nagyüzemi’ átalakításáig és az tét. Az élő anyag mozgásának, űrrepülésig. emelkedő útjának csúcspontja: a legnagyobb teljesítményű a mi koponyánk másfél kilo- elektronikus gépekben néhány grammos tartalma. tízezer vagy százezer a kapcso___ - lásban szereplő elemek száma. S . .BEGYEPESEDETT AGYA ha lenne valaha 10—20 milliárd F. M. Nyeszturh szovjet pro- egységgel működő kibernetikai fesszor nevezi így az embsr- gép, az sem végezne az emberi szabású majmok — gorilla, csimpánz. orangután, gibbon — fejlődési fokát. Életkörülményeik nem késztették őket arra, mint az ember agyhoz hasonló alkotó munkát. Mert a gép lényegében nem tudhat többet, mint amennyire az ember megtanítja. Sokan azt gondolják, hogy az őseit, hogy idegrendszerük min- emberi agyvelő hosszú évezredek den tartalékereje sorompóba áll- múlva a mostaninak két-három- jon. s ezáltal a végsőkig fino- szorosára növekszik. Ez nem va- modjon, gyarapodjon agyvele- iószinű, állítják más tudósok, s jük. Előttük régen lezárult az hozzáteszik: nincs is szükség er- cmberré válás útja. bár nagy- re. Nem csekély ,,rejtett tartalék’’ agykéregükben a többi emlőshöz van még agyunkban, és mind felviszonyítva hallatlan mennyi- színre is kerül, ha teljesen éssze- ségű. 4—5 milliárd sejt halmo- rü lesz az emberek életmódja, ha zódo'tt fel és szerveződött. Ezért kevesebb lesz az izgalom, a fe- olyan ..értelmesek”. szültség és kevesebb méreggel Az ember 17 milliárdnyi ké- (alkohollal, nikotinnál, koffeinnal) regsejtje azonban átlépte a „be- él az ember. gyepesedés” szintjét. MOZDULATOK KAPCSOLÁSOK A csimpánz az állatvilágban bámulatos teljesítményre képes: összeilleszt két botot, hogy elérje vele a ketrecébe magasra helyezett banánt. Ez a művelet 5 munkamozzanatból áll. A kő- korszak embere már szarvnyéllel eUátptt. kovakő kést. készített. 205 munkamozzanattal. íme. egyetlen példa arra, hogyan fejlődött az agyvelő a munka révén. Mert világos, hogy kétszáz mozzanat előre átgondolásához, megtervezéséhez fejlett intelligencia szükséges. Példa a kölA mai agyvelő kihasználásának, „csiszolásának” távlata is szinte végtelen. Vége miTÖltHÖ: ) KÉPBISÉNYVÁLTOIA* KOVÁCS SÁNDOR A kurdi sorompónál Hangos kolompolással zárul a sorompó a kurdi vasúti átjárónál. Jobbról is, balról is lezárja néhány járókelő, jármű előtt az utat. Egy idősebb, egy fiatalabb asz- szony, és két tizenkét-tizennégy év körüli fiú érkezik a falu felől az átjáróhoz. — Nem jön még? — kérdezi az idősebb asszony. A fiatalabb áthajol a sorompón, felfelé, az állomás épülete felé kémlel. I — Nem. Átmehetünk... Gyertek 'gyorsan — szól a gyerekekre, * majd félrehúzza a sorompó rá- csát, és átbújnak mind a négyen ‘ A másik sorompó alatt szintén. Alig. hogy átjutottak, nyolcvanszáz kilométeres sebességgel elrobog a gyorsvonat Dombóvár felé. Nemrég múlt egy éve, hogy a szabályok megsértése miatt tucatnál több szarvasmarhát gázolt el ugyanitt a vonat. Ha továbbra is így megsértik a szabályokat, előbb-utóbb emberre is sor kerül... Az előbb még én is húzódtam. Az ember buta, és kész. Ki, és hol fizeti meg nekem negyven év múlva, ha kimaradok minden jóból? Kicsoda? Annak a rozoga csontváznak nem mindegy, hogy én most jól magamhoz szorítom-e ezt a lányt, vagy nem? A vendéglő udvarán hátrahajtotta a fejét. Magamhoz rántottam és megcsókoltam. Rágtam, és dühömben már haraptam a száját, mert nem volt jó. Fel- szisszent és ellökött. — Megőrültél? Mit csináljak? Verát szerettem. És csak azért, mert odatartotta a száját, nem kellett a csókja. Tudom, hogy nem mindenkinek ilyen átkozottul pocsék a természete. Mit tehetek, nem bújhatok ki a bőrömből. Vera gyorsan javult, és még két hónap se telt el, amikor hazaengedték. Elhatároztuk, hogy gyorsan összeházasodunk. Azon a héten második műszakban dolgoztam. Megbeszéltük a tanácstitkárral, hogy a következő > hét szombatján lesz az esküvőnk. * Másnapra a brigád olyan előzetes legénybúcsút szervezett. Úgy beszéltük meg, hogy műszak után az Arany-libába megyünk, az ha akarjuk, reggelig is nyitva tart. A délelőtti műszak végén a frontkaparófejnél kétméteres tölcséralakú szakadás történt. Egész délután a szakadás átépítésén dolgoztam. Fél tízre lettem készen. Háromnegyed órám volt a műszak végéig. Ilyenkor már nem szól a brigádvezető, aki akar, lóghat. De nálunk - ez nem szokás. Tudja ilyen kór az ember magától is, merre menjen, hogy még egy kis szenet termeljen. Elindultam a 70 méter hosszú front előtt. Az a hely, ahol először megálltam, veszélyesnek látszott. Tovább mentem. Jól ismerem én a szén moccanását. Odébb biztosnak látszott a fal. Megálltam. Amit a lövés hátradobott, azt akartam kézzel a szalagra dobálni. Persze a Nagyobb darabokat. Jobblábamat kinyújtva, a balt behajlítva háttal a szénfalnak — dolgoztam. Egyszerre tompa robajt és agyvelőbe- tépő fájdalmat éreztem. Ledőlt a szénfal. Elestem. A jobblábam az omladék alatt maradt. Elordítottam magamat. — Megpróbáltam felemelkedni és kihúzni a lábamat a szén alól. A nadrágfoszlányok között vértől ragadós húsdarabokhoz értem. Sokszor hallottam elbeszéléseket arról, hogy a végveszélybe került emberek előtt másodpercek alatt lepereg az életük. Velem is körülbelül ez történt. Láttam magamat nyomorékon, bevarrt nadrágszárral. Azután Verát, amint egy idegen férfi mellett áll a tanácstitkár szobájában és igent mond... Én nem a múltamat, hanem a jövőmet gondoltam végig. A megyei kórház sebészetén tértem magamhoz. Olyan fájdalmat éreztem, amilyenről azelőtt még csak nem is hallottam. Nem mertem a lábamra nézni. Két nővér állt mellettem. Szánakozva csóválták a fejüket. Később bejött az éjszakai ügyeletes orvos. Jól emlékszem minden szavára. — Na fiatalember, jól elintézte magát. Nem értettem, miért mond ilyesmit és azt se. miért nevez fiatalembernek, amikor ő se lehetett több harmincnál. — Tudja, hogy azonnal le kell vágni a jobblábát? Mindjárt visz- szük a műtőbe. Máig sem tudom hog3'an. de felültem. A jobblábam helyén valami hatalmas fehér bunkót láttam. Mintha nem is az enyém lenne. Onnan tudtam, hogy mégis hozzám tartozik, mert elmondhatatlanul fájt. — Micsoda? — kérdeztem. Még sohasem hallottam ilyen távolról a hangomat. — Sajnos, azonnal műteni kell, meri üszkösödik. — Mi lett veled... mi lett veled... — ismételte számtalanszor. Azután észbekapott és megemberelte magát. Nagy keservesen mosolyra húzta a száját, de azon- nyomban elkomolyodott. — Géza... én szeretlek... — Menj innen Vera — kértem. És valóban szerettem volna, ha azonnal elmegy, mert úgy éreztem megszakad a szívem. Olyan szépnek még sohasem láttam. — Menj... , Azt hiszem nem is hallotta, mit mondok neki. Megint rámborult, a melléhez szorította a fejemet. — Ha mindkét lábadat veszik..; akkor is a te asszonyod leszek. Másnap a főorvos azt mondta: nagyon jól tettem, hogy nem engedtem levágni a lábamat. Majdnem biztosan sikerül megmenteni. És attól a naptól kezdve elindultam a kálváriámon, amelyet már második éve járok. Először kitisztították a lábamat, amely térdtől lefelé tizenhat darabra tort. Akkor begipszelve hazaengedtek. Két nap múlva már hoztak is vissza, mert a még nyitott sebek gennyesedni kezdtek. Újabb Azt mondta, „sajnos”, de jól emlékszem, feltűnt, hogy egyáltalán nincs megilletődve. — Nem... — mondtam — és visszaestem a párnára — nem engedem levágni... — Megőrült? Meg akar halni? — kérdezte dühösen. — Nem engedem levágni... az én lábam. Az orvos az ápolónőkre nézett. A tekintetével azt mondta: nézzék ezt az őrültet. — Észnél van maga? Mondom, életveszélyes... — Észnél... nem... nem..; inkább... Vera volt előttem, amint valaki mással megy az utcán és én alul megfűzött, üres nadrágszárral ugrálok el mellette. Amikor felébredtem, ott állt az ágyamnál Vera. Fölém hajolt és az arcomat, a számat, a szememet csókolta. Szipogva, csúnyán sírt: csontszilánkokat és széndarabkákat találtak. Vera műszak után szaladt be hozzám a kórházba és este hétig az ágyamon ült, Beszélgettünk a jövőről. Arra pontosan emlékszem, hogy mindig úgy tervezgettünk, mintha nekem kutyabajom se lenne... Vera egyre jobban sürgette az esküvőt. Szeretett engem, annyi biztos, de volt ebben egy kis jó asszonyi taktika is: „Hadd lássa ez a szegény Géza, hogy mennyire kell nekem.” Ha néha megkérdeztem: nem bánta-e meg, hogy továbbra is a menyasszonyom maradt — szó- nélkül faképnél hagyott és csak sokára jött vissza. Láttam, hogy őszintén megsértem az ilyen kérdésekkel. (Folytatjuk)
