Tolna Megyei Népújság, 1964. június (14. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-23 / 145. szám
vw?. JSníus 23. TOLNÁ' MfiGYFf W5PÜ3S1R? 3 59 Ne vimk aláírásával hitelesítjük r Vj szakmunkásokat avattak a Bonyhádi Sokan a vállukat vonogatták, amikor a dalmandi Béke Tsz vezetősége a brigádértekezleten arról kezdett beszélni, hogy ismét fel kellene eleveníteni a szocialista brigádmozgalmat. — Minek, anélkül is dolgozunk — mondták a férfiak, s úgy látszott, vállvonogatásukkal' megnehezítik a dolgot. Ekkor megszólaltak az asszonyok, akik — mint más esetben is — a tsz- vezetőség mellé álltak. — Mi, növénytermesztésben dolgozók vállalást teszünk de csak akkor, ha az értékelés sem marad el. Nem szeretnénk úgy járni, mint az elmúlt évben. Termelőszövetkezetünk kiemelkedett a cukorrépa, napraforgó, kukorica és a köztesbab termelésében. Senki sem értékelte a vállalást. Két évvel ezelőtt, amikor az alakuló ülést tartottuk, a tv-től is itt voltak. Emlékezhetnek rá. mennyire vártuk, hogy a felvételekből majd látunk valamit a tv képernyőjén. Lehet, hogy nem sikerült a felvétel. de legalább egy nóta erejéig a rádió megemlékezhetett volna rólunk — magyarázták a versenyvállalástól való vonakodás okát. A férfiak csak akkor kezdtek felfigyelni, amikor a brigádvezető megválasztására és a verseny vállalások részletes kidolgozására került sor. Brigádvezető Koller Józsefné. tagjai: Hörnyéki Já.nosné. Földi Istvánná. Balogh Jánosné, és sorjáztak a nevek és a vállalások egymás alá. — Vállaljuk hogy június 12- én a családokra kimért 1200 öl Egy érdekes és sokak előtt ismeretlen szervezet tevékenységébe nyerhetnek betekintést azok, akik megnézik a KETI, a Kisipari Exportra Termeltető Iroda Pécsett, a KIOSZ helyiségében megrendezett és tegnap megnyílt kiállítását. A kiállítást, amelyen a KETI-nek, illetve az általa beszervezett kisiparosoknak mintegy kétszázötven termékét mutatják be, dr. Bánki Nándor, az MSZMP Pécsi Városi Bizottsága ipari-közlekedési osztályvezetője nyitotta meg. NEMCSAK a bemutatott termékek érdekesek, hanem a feliratok is. Ezek szerint az Iroda az elmúlt kilenc év alatt — 1955-ben alakult — mintegy másfél millió forint értékű különféle cikket termeltetett a kötelékébe tartozó kisiparosokkal. Tevékenysége főként azokra az egyedi gyártású, vagy csak kissorozatban készülő cikkekre terjed ki, amelyekkel az állami nagyipar, vagy a szövetkezeti ipar nem foglalkozik, továbbá olyan — import-gépekhez, berendezésekhez való — különféle alkatrészekre, amelyeknek külföldről való beszerzése vagy egyáltalán nem lehetséges, Vagy csak nagyon nehézkesen szervezhető meg. Mint a kiállításon megtudtuk, az Iroda által foglalkoztatott kisiparosok az elmúlt néhány év alatt háromszáz olyan terméket állítottak elő, amelyek találmányt képeztek, sőt nem egy közülük világszabadalom lett, mint például a találatjelző készülék, amelyből most a tokiói olimpiára szállítanak néhánvat. — KÜLÖNÖSEN jelentős a KETI kisiparosainak import-pótló munkája. Nem egy esetben egy- egy üzem termelőberendezéséhez szükségesek olyan ' — különben alacsony értékű — kellékek, alkatrészek, amelyek az országon belül nem kaphatók. Ilyenkor az illető vállalat a KETl-hez fordul és gyakran rövid idő alatt megburgonya. 1200 öl napraforgó, 3800 öl kukorica, stb. kapálását befejezzük. A tsz-vezetőség célprémiumot tűzött ki s az ösztönző hatás nem maradt el. Az asszonyokat reggel fél hatkor már hiába keresték a ház körül. Tizenegy óráig egyfolytában dolgoztak, s utána hazamentek, de délután már ismét a földeken lehetett velük találkozni. Vállalásukat teljesítették, s június 12-re befejezték a kapások gyomtalanítását. A növénytermesztők vállalása kedvre hangolta az állattenyésztésben dolgozókat is. „Mi, a dalmandi Béke Tsz állattenyésztési dolgozói kijelentjük és a jegyzőkönyvben nevünk aláírásával is hitelesítjük, hogy mozgalmat indítunk a Szocialista brigád cím elnyeréséért. Szalai István, Szili József. Takács János. Kádár N. Balázs. Bojtos Ferenc...” és a többiek is aláírták a jegyzőkönyvet. Vállalásukat szakágazatonként tették meg. „A termelési tervben meghatározott tehenenkénti 2800 literes termelési/ átlagot a takarmányozás szakszerűbbé tételével 3000 literre emeljük”. A vállalásban szó van a tenyésztési feladatokról, a nevelési költségek csökkentéséről. a süldőnevelésről és -hizlalásról, a juhállomány fejlesztéséről. Az általános állategészségügyről a tisztasági rendszabályokról, amelyeknek betartását minden brigádtag számára kötelezővé tették A termelési feladatok mellett a Szocialista brigád cím elhyerékaphatja a szükséges cikket. A Zobák-aknánál különleges méretű tömítőgyűrűk hiánya okozott egy alkalommal fennakadást. Reggel telefonáltak a KETI pécsi kirendeltségének, délután, soron kívül, megkapták a száz darab tömítőgyűrűt. Nehéz lenne felsorolni azt a több ezer terméket, amivel a KETI foglalkozik, még azt is, amit csak a kiállításon láttunk. Csak néhány, ízelítőül: Alkatrészek a B—175-ös csónakmotorhoz. Ezt a motort néhány évvel ezelőtt a nagyipar gyártotta és exportálták is. Ma már nem gyártják, azonban a külföldi vevők alkatrészeket igényelnek. Megkapják, a KETI-n korcs7 tül LÁTTUNK felújított, külföldi eredetű Diesel-motor hengerfejeket, amely munkába most már egy Tolna megyei kisiparos is bekapcsolódik. A réz csőmembránt egy hajmáskéri kisiparos készíti. Egy miskolci kisiparos gyártmánya a 3000 fokos hőnek is ellenálló olvasztótégely, arany, ezüst olvasztására. Közép-Európában ő készíti ezt egyedül. Kiss Gyula dombóvári elektrotechnikus kisiparos tej-, bor-, vér- és olajszeparátorok javítását, felújítását, alkatrész-pótlását végzi a KETI-n keresztül. Ugyancsak az Iroda szervezte meg a konzervipar részére készülő fotocellás számlálók előállítását. Uj kisipari termék a kiállításon bemutatott Magnodin szemfelszedő készülék is. Ott látható László Gyula pincehelyi kisiparos találmánya, a jégkiolvasztó készülék és a Pákozdi Jenő hőgyészi asztalos által készített cukor- és rizsadagoló, amelynek önkiszolgáló boltok vehetik nagy hasznát az előrecsomagolásnál. A kiállítás — mint megtudtuk — június 27-ig lesz nyitva. Főként vállalati dolgozók, műszakiak anyagbeszerzők vehetik használ az ott látottaknak. sében részt vevő tsz-tagok vállalják a tanulást, az általános műveltség emelését, a szakmai továbbképzést. Elhatározták, hogy azok az ötven évet be nem töltött állattenyésztők, akik eddig még nem végezték el az általános iskola nyolc osztályát, az idei évben megkezdik a tanulást. „Kérjük a tsz vezetőségét, hogy a szakmai továbbképzés előmozdítására szervezzen házi- tanfolyamot A tanfolyam tematikája térjen ki a gázdaságoz állattenyésztési és -hizlalási módszerek. továbbá a takarmánygazdálkodást, önköltségcsökkentési és hozamnövelési módszerek ismertetésére”. Az egymás megbecsülése, a segítő szándék, a közösségben élő ember gondolkodásmódjánál; változását tükrözi. A szavak egyszerű megfogalmazása mögött sokat mond a tartalom. — Mindenkor bátran, őszintén és segítő szándékkal tárjuk fel a fogyatékosságot. Segítjük egymást, házépítési. költözködési, vagy más személyes gond megoldásában. Vállaljuk, a brigádon kívül álló dolgozók bevonását, a szocialista brigádmozgalomba, hogy kollektívánk. egységesen vegyen részt a vállalások teljesítésében — hangzik a Béke Tsz tagjainak fogadalma. Újból elindult a szocialista brigádmozgalom a dalmandi Béke Tsz-ben. — Igazuk van az asszonyoknak. A versenyt nem értékeltük és főleg nem javadalmaztuk. Az idén már másként csináljuk. Amit Ígérünk, azt betartjuk. Tavaly nőtagjaink kisebb háztáji területei kaptak, mint a férfiak. Az asz- szonyok ezt sérelmezték, s igazuk volt. Mi akkor abból indultunk ki, hogy a növényápolás időszakos munka, tehát asszonyaink időszakos munkások. A munkában való helytállásukkal több munkaegységet szereztek, mint egyik másik férfi tagunk. Ennél meggyőzőbb érv nem kellett, s az idénre megszüntettük a régebbi hibát. Nőtagjaink is megkapják azt a háztáji területet, amit a férfiak — mondja, Ruppel János tsz-elnök. A dalmandi Béke Tsz-ben újból felelevenítették a szocialista brigádverseny-mozgalmat. Reméljük, az idén a versenyértékelés sem marad el és a jutalom mellé a nótát is megkapják a tsz-tagok. Huszonnégy fiatal, akik három évvel ezelőtt, 1961. őszén kezdtek megismerkedni a szakmával, szombaton este búcsúzott az iskolától, a tanműhelytől, hogy az ezután következő egyhavi szabadság leteltével — amikor majd a kéthetes leállás után a gyár is újra indul — szakmunkásként álljon a gépekhez a szabászatban, csákozóban, az aljaüzemben. A gyárban néhány év óta szokássá vált, hogy júniusban megrendezik a végzős ipari tanulók ballagását. Ilyenkor az új szakmunkások végigjárják az üzemet, a tanműhelyt, elbúcsúznak oktaCipőgyárban tóiktól, első- és másodéves tanulótársaiktól, átveszik a szakmunkás-oklevelet. A most ballagó csoport — mind ezt Gyurkovics Lajos, a gyár párttitkára elmondta — különösen szép eredményeket ért el. A huszonnégy fiatalból tizenhármán vizsgáztak kitűnőre — közülük hárman vörös oklevelet kaptak —, nyolcán jóra (négyesre), hárman pedig közepesre. A vizsgaeredmények is azt mutatják, hogy kiváló szakmunkásokkal gyarapodik az üzem munkás-gárdája. A ballagok a tanműhelyben. P. M. Kitűnő a bizonyítvány Megnyílt a faddi KlSZ-tábor Vasárnap reggel mozgalmas nap virradt a Fadd-Domboriban lévő „Mátai Antal KISZ-ve- zetőképző tábor”-ra. Kora reggeltől érkeztek a fiatalok, akiket a holt Duna-ág melletti réten a tavalyinál is több sátor várt. A nyár folyamán több mint ezerhatszá- zan lesznek majd itt, az első csoport tervezett létszáma százötvenhat személy. A fiatalok ellátását nagyméretű konyha biztosítja és az igények jobb kielégítésének érdekében kivonult ide a faddi földművesszövetkezet büféje is. A tábor parancsnoka, Palotás József, kora reggeltől irányította sátraikba a fiatalokat. Előbb a szekszárdi járásból’?k érkeztek, majd a Bonyhádi Zománcműveik teherautóján egy újabb csoport. A fiatalok üdítő fürdés után rövidesen bekapcsolódtak a tábor munkájába. Az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet csapatok két rendelkezésükre bocsátott teherautójával a fiúk földet hordtak, és eltüntették a terep egyenetlenségeit, raktársátrat vertek, és a lányokkal együtt lemosták a faasztalokat, padokat és elrendezték a klubsátor székeit. Az első csoport tagjai üzemi KISZ-vezetők, akik egy hétig lesznek Fadd-Domboriban. Programjukban változatos előadások szerepelnek: Ilyenek: szakmai-politikai nevelés, a fiatalok feladatai a szocialista munkaverseny kibontakoztatásában, üzemi balesetvédelem, megyénk ipara és exportfeladatai, ki tud többet megyénkről (szellemi totó). A tervek szerint a megyei pártbizottság vezetői két alkalommal is felkeresik az első kiszes csoportot. Virág István elvtárs az MSZMP MB titkára a nemzetközi helyzetről tart tájékoztatót, míg Dudás Antal elvtárs, a megyei pártbizottság ipari osztályának vezetője. iparfejlesztési problémákat ismertet a fiatalokkal. A komoly előadásokhoz természetesen sok szórakozás, sport is csatlakozik. A szinte balatoni színvonalú fürdési lehetőségek mellett a kiszesek barátságos labdarúgó-mérkőzést vívnak a dombori helyi csapat ellen, ottlétük utolsó délelőttjét pedig a faddi Lenin Te melőszövetkezetben, tá sadalmi munkával ti tik. Az első tanfolyam b fejezése után az úttör őrsvezetők, a kisdob őrsvezetők, az alapsze vezeti sportvezető majd a KISZ ifi vezető az alapszervezeti prop gandisták. a kultúrfele sök, végül a középisk lás KISZ-vezetők köve kéznél; egy-egy heti t. borozásra. Ünnepélyes zászlóié vonás és fnegnyitó hé főn reggel volt, ami ki Tóth József, a KISZ m gyei bizottságának ti kára mondott megnyi beszédet. Ugyancsak tartotta a vezetőkép; tábor első előadásé mely a KTCZ közeli kongressz”: * L1 váló fe készüléssel foglalkozol KETI-kiállítás Pécsett