Tolna Megyei Népújság, 1964. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-10 / 108. szám

4 TOI.FTA MEGYEI NEPtTJSAO löűl. májas 10. Lajos bácsi) a% oktató (Több mint száz. idős, nagy tapasztalattal ren­delkező szakmunkás oktatja Tolna megyében az ipari tanulókat). öreg tímár Lajos bácsi. Évei számát tekintve még jó negy­venesnek mondhatjuk, de a szakmában töltött gyakorlat, a tudás, mely benhe felhalmozó­dott évtizedek során, a szakma öregévé teszi. Ö a simontornyai bőrgyári tanulók szakmai okta­tója: apjuk helyett apja, . barát­ja Öt évvel ezelőtt kezdődött szervezett formában a bőrgyár­ban az iparitanuló-képzés. Az­szokásos munkadarab, a meg szokott fogásaival. valahogy összeszorult a szívem, és fel­ötlött bennem: Te, Lajos, bírod majd? Ennyi gyerek! Mind csin­talan. és embert kell belőlük nevelni. Vállatod? — Vállaltam. Azóta már az első generáció bebizonyította, hogy munkánk nem volt hiába­való. Nem egy gyerekem most már brigádvezető. Tizennyolcán végeztek* előszói elölt a fiúkat felküldték a i a gyári ipari iskolában. Régi bŐ­budapes'i gyárakba íanulni. Nem azért, mert ott jobb szak­munkásoktól ’ tanulhatják a szak­mát. azért sem. mert, ott em­berségből. munkásélet-ismeret­ből több jut nekik, hanem m?rt az ország bőripari tanulóinak oktatását csak így tudták egy ségessé lenni... A követelmé­nyek azonban megváltoztatták a sok éves szokást. Simontor- nyára kerül' az iparitanuló­képzés. Valóságos kis ipari- iskola működik már a volt me­szes -öltöző helyén, A fiúk — a máiod'k generáció ezekben a napokban már a vizsgákra ké­szül —. maguk tették lakhatóvá az öltözőt. S velük volt mindig Pnlásty Lajos bácsi, a szak­oktató. — Milyen volt a kezdet? — kérdezzük. — Ügy érzem, tímárnak szü­lettem. A szakmát annyira szeretem, hogy mir szenvedély számomra a munka. Mindig szereltem dolgozni. Lehet, hogy ezért is jelöltek szakoktatónak. A kezdet nehéz volt. Nagyon ne­héz. Am'kor a gyerekekkel elő­ször álltam szemközt, s nem u munka volt előttem, az addigi rösök gyerekeiből és a szom­szédos községekből jött fiúkból lett szakmunkás, gyári munkás. Mert most már nem lehet őket megkülönböztetni az öregektől. Talán a különösig csak annyi, hogy ezek a mai fiatalok, az ipari iskolából került szakmun­kások. Lajos bácsi tanítványai, jobban érdeklődnek az új iránt. — És a mostani generáció, amely néhány hónap múlva kap szakmunkás-ok'evelet? — Olyan, mint az első. A fiúk szorgalmasak, az első ge­neráció talán fizikumban volt erősebb, ez a mostani találé­konyabb. Persze. ebben a „találéko­nyabb’’’ jelzőben benne van már a szakoktató. Lajos bácsi mun­kájának az eredménye is. Mert most már sokoldalúbbá vált a munka az oktatásban is. Félszáz fiatal szakmunkás mondhatja Lajos bácsit meste­rének. Fiatal szakmunkások, olyan emberek, akik nemcsak a szakmát tanulták az iparitanuló­évek alatt, hanem a munkás­öntudatot, a munkásbecsületet is. — pj — Megint sikerült! Amióta társadalmi lény az em- arra a tényre, hogy a nép mai bér szakadatlanéul viaskodik, a Magyarországában — üzembe természettel. Élete örökös szépí- helyezték az első két teljesen au- tésének és gazdagításának félté- tomatizált öntözőberendezést. A tele ez. Minden győzelem, minden kalocsai öntözőrendszer négy köz­új siker, amelyet örök harcában ség nyolc termelőszövetkezetét lát- eiér az ember — a haladás fok- ja el vízzel. A balatonaligai pedig mérője is. 3400 holdas szőlőkultúrát táplál Ezért érdemes a hivatalos hír- az éltető vízzel, adásop túl még külön Jelfigyelni Ez két vizet továbbító autóma­»tizmus — mint valamiféle gbn­KÉPRE©ÉNVVÁLTOZAT> dolkodó lény —, minden esetben pontosan annyi vizet juttat el a szomjas növényekhez, amennyire és amikor szükségük van rá. Kép­telenség nem arra gondolni — mily messzire jutottunk már — . ha egyelőre még kezdő, nagy lé­! pásként is — a régi világtól. At­tól a világtól, amelyben a kis parcellákra nyomorított ember — még csak nem is remélte az •' aszálycsapás intézményes elhárí- . vtását. f Az idézett híradásban azonban t nemcsak a már elért eredmény 'érdekes. Maga a perspektíva ta­lán még érdekesebb. íme a tör­vény: „ A honfoglalás szüntelen folyamat — más-más formában 'mindig újra kell kezdeni, az egy­re boldogabb emberi életért.. — Np— 20, — Kérem tisztelettel!... A ven­dég úr tegnap este is az én asz­talomnál vacsorázott, ha csak van hely, mindig hozzám ül! —. Fino­man meghajolt Hájer felé, hízel- kedőn el is mosolyodott, mindez jó borravalóról árulkodott. — Va­lóban minden asztal foglalt volt abban az időben, s amikor a ven­dég úr fizetett, feltűnt nekem, mi­lyen illetlen kíváncsisággal bámul oda a szomszéd asztaltól egy úr. Még meg is jegyeztem Zoltánnak, láttad, majd kiesett a pali... az ember szeme! — Ismeri az illetőt? — Nem kérem, tisztelettel, nem láttam még. — Le tudná írni?... Volt valami különös ismertetőjele? — Nem is tudom... A kis ember Bumberát is benfr marasztalta az imént, most hozzá­fordult. — Nincs egy ilyenforma ember a vendégeid között? — De igen, a szemközti szobá­ban lakik. És épp akkor kívánta elhagyni a szállodát, amikor fel­hivattál ! — Remélem, nem engedted el? — Megkértem, várjon néhány percig, míg a számlát kiállítjuk. A kis ember elbocsátotta a Din­éért, kiküldte a szobából Hájért, s felhivatta Bumberával a hall­ban várakozó, táskás szemű férfit. Fél óra alatt megtörtént a ki­hallgatás, szembesítés a pincérrel, a reggeli eset valószínű rekonst­ruálása, s végül is a bizonyítékok súlya alatt a beismerés. 'Előző dél­után minden pénzét elkértyázta, a reggeli szituáció pedig egyenesen sugallta neki a lopást. Minderre már azután került sor, amikor a fiú elment. Másnap reggel azonban, alig­hogy megkezdte szolgálatát, a szobaasszonnyal leüzent érte Há­jer. — Bumbera úr, nem lehetne másvalakit felküldeni? — kérdez­te a fiú a főportástol. — A tör­téntek után!... — Gyere, felkísérlek! Ne félj, most nagyon szelíd lesz — nyug­tatta mg&. a főportás, és beleka­rolt. ' Hájer kezet fogott mindkettő­jükkel, néhány pillanatra elhall­gatott. — Nézze... kedves fiatalember! — szólalt meg nála szokatlan za- vartsággal. — Megértheti, hogy tegnap a pénz eltűnése után ide­ges voltam, meggondolatlan, és megsértettem magát!... Kérem, bocsásson meg és fogadja el ezt tőlem! — Kezet adott a fiúnak. Az azonban hirtelen kikapta kezét a férfi tenyeréből, s így az ötven forintos a szőnyegre esett. Bután néztek egymásra; a fő­portás kaján mosollyal szemlélte a jelenetet. Végül is ő vette föl a pénzt, két ujja közé csípve, mint valami szennyes dolgot, átnyúj­totta Hájemak. — Parancsoljon, uram! — De hát... én igazán csak ho­norálni akartam! A fiú sápadtan állt, szólni akart valamit, de meggondolhatta, vagy a felindultság vette el a hangját. Aztán sarkonfordult és kisietett a szobából. — Micsoda beképzelt fickó! — bosszankodott Hájer. — Megját- sza a sértettet! GERGELY MIHÁLY: — Mivelhogy van is rá némi oka — mondta Bumbera, hangját egy árnyalattal sem emelte fel­jebb, a mosolya annál beszéde­sebb volt. — Még egyszer: gratu­lálok a szerencséjéhez, uram! A viszontlátásra! Nem találta a hallban a fiút, Kiszeli bácsi azt mondta, elment a postára. Amikor Géza megjött, magához intette, s kezet szorított vele. — Jól van, fiam! Méltó leckét adtál neki! — Hangját most már a közelben állók is meghallották. — így kell ma viselkedni egy szállodában! Végtelenül örülök, nem csalódtam benned. És ha így folytatod, nagy jövőt jósolok a szakmában! A fiút feszélyezte mindez. Ki­használta a kedvező alkalmat, odalépett egy öreg vendéghez, el­kérte a poggyászát és felkísérte liften az első emeletre. Az anya sietett, négyre ért ha­za, Gézával lcészült a városba, hogy az első fizetéséből vásárol­janak. A fiúnak szabadnapja volt. Ebéd óta járta a lakótelep utcáit, sokáig strázsált a villamosmegál­lónál, de ma nem sikerült talál­koznia a lánnyal. Ez lehangolta. Elfáradt, hazament, sokáig heve- részett. Az anya csak másik ruhát ka­pott magára, s indulni akart. — Mama, mondhatok valamit? — kérdezte a fiú. Az anyát meglepte a lágyabb tónus. — Mondd csak, fiam. — Szeretném hazaküldeni apá­nak az első fizetésem felét. Az ?mya elnézte fia kifejezés­telen arcát, de semmit sem tudott leolvasni róla, mi diktálhatta a váratlan gondolatot. — De miért küldenéd haza?... Hiszen neked, a mi családunknak is szüksége van rá! Mi ketten dol­gozunk, mert egy keresetből szű­kösen élnénk, kettőnknek van 4 ezer forintunk, és látod, egyálta­lán nem élünk nagylábon! A fjú zárkózott volt, hallgatott. — Miért küldenéd haza, mondd hát? — Mert apáék sokkal nehezeb­ben élnek... Csak apa keres. — Ö, kisfiam!... — mondta egy elfojtott sóhajjal kísérve az anya, s gyöngéden végigsímított a fiú sápadt arcán, mert mind­ebből megértette, hogy sivár gyermekkora ellenére is, szereti az apját, talán mostohaanyját, testvéreit is. Igaz, hogy csak át­tételesen, elsősorban kettőjük vi­szonyára gondolva, de örült, mert a fiú szándékolt gesztusa meg­győzte róla, reménykedhet. — Talán, majd később... Igen, majd máskor küldhetsz belőle at>ádnak, most azonban rádkölt- jük! Ideje, hogy tisztességesen felöltözz! Autóbuszon mentek, tíz perc alatt beértek a belvárosba. A fiú egy-két lépéssel mindig elöl járt, az anyának ez rosszul esett. — Édes fiam, velem jössz, hát mellettem gyere! — mondta vé­gül. — Vagy talán szégyelled anyádat? — Dehogyis — mondta a fiú, s ettől kezdve igyekezett anyjá­val lépést tartani. Az Állami Áruházban, ahol öl­tönyt és ingeket vettek,' az anya azt mondta, amikor a fiú kijött az öltözőfülkéből, s a ruha mind­kettőjüknek tetszett: — Hagyd magadon, majd a ré­git csomagolhatjuk be! A szilvakék tropikálöltönyhöz elegáns volt a fehér Neva ing, ki­hajtotta rá a gallért. A csoma- golóban átvette régi ruháját, s hogy elhaladt a tükör előtt, lopva még egyszer megnézte magát. AZ anya észrevette. — Tetszik? — Igen... Köszönöm, mama! — mondta a fiú. Hangja most más volt, valami melegség érződött benne, s ez jólesett az anyának. Mindketten elszótalanodva lép­kedtek, az anya sűrűn pillantott végig a fián. Kész férfi, gondolta. A felfedezés megörvendeztette, de szorongást is keltett benne. Mire a vásárlást befejezték, el­költötték a fiú első'fizetését, mind az ezerötven forintot, s még két­százzal meg, is toldotta az anya. Jó hangulatban tértek haza. A csomagokat lepakolták, de egyiküknek sem akaródzott át­öltözni. Radovan és Andi nem volt még otthon; biztosan kisétáltak a várromhoz, ahová Andi szere­tett eljárni az apjával, ha ráve- hette, hogy várháborúsdit ját­szanak. Az anya bekapcsolta a rádiót, aztán leült egy fotelba, melyet közelebb húzott a fiához. Csend­ben voltak, mintha a zenét hall­gatnák, pedig önmagukkal és egymással voltak elfoglalva. Az anya végre megmoccant. Alig-alig érintve megsimogatta a fiú fejét. A fiúban ködös képek bukkantak föl rég volt, hasonlóan boldog percekről, amelyeknek — ha olykor feltámadtak benne — mindig ő és távol élő anyja volt a hőse. S most ezeknek a felme­rülő emlékeknek az ösztönzésére egy öntudatlan, ősi mozdulattal anyja ölébe hajtotta a fejét. Éle­tében először érezte, hogy az ő anyja ez a nő, aki néha-néha megjelent náluk pár órára, olyan­kor megpróbált játszani is, de sohasem jutottak el eddig, amire pedig öntudatlanul is mindig vá­gyott. (Folytatjuk) 4 FIATALÉ MÉRV! akit MEGMENTETTEK A KROKODIL 'SIMOGATÓ’ KE2EI KÖZÜL, VÉGÉRVÉNYESEN EL­NEVEZTÉK KÖLYÖKNEK KÖLYÖK F/VERE TÓM LEVEN, VEZÉRKARI KAP/TÉNY VOLT AZ ANGOL HADSEREGBEN. EGY NAGY HORDEREJŰ VT- KOSTE6Y VER TERVEIN DOLGOZOTT EGYIK NAP ÖSSZEVESZETT ASSZISZTENSNŐDÉVEL, AKI EGYSZEMÉLYBEN A MENYASSZONYA is volt. feldúlt Állapotban rohant el a TERVEKKEL, OTT HAGYVA A TERVEK USNYE6- TELEN RAJZAIT És a szogalati revolve­rét. NÉHÁNY ÓRA MÚLVA, ME TNYASSZO­NYÁT HALVA TALÁLTÁK A SZOBÁBAN. VALAr KI MEGÖLTE A LÁNYT, TOM LE YEN FEGY­VERÉVEL, A GYILKOS ELVIBE A TERVVÁZ­LATOKAT. KÖLYÖK BÁTYJÁT KALÁLRA I- TELTÉK, DE A BÖRTÖNBŐL SIKERÜLT ELME­NEKÜLNIE. AZÓTA NYOMA VESZETT. UTOLJÁRA FNRREUSBÓL ÍRT KÖLYÖKNEK, AMIKOR BEÁLLT A FRANCIA IDEGEN LÉ­GIÓBA. ez KÉT ÉVE történt, azóta sok mindenre FÉNY DERÜLT, a GYILKOSSÁG UTÁN, EGY MÁ­SIK VEZÉRKAR! TISZT JELENTETT BE HASON­LÓ TALÁLMÁNYT. A KÍSÉRLETEK NEM SI­KERÜLTEK, ÉRTHETŐ, HISZEN A VALÓD/ RAJ­ZOKAT BÁTYJÁM MAGÁVAL V/TTE. AZ AN­GOL HADÜGYMINISZTER KERESETT FEL, MERT ATTÓL TART, HOGY TOM LEVEN ÁT­ADJA A TITKOT A FRANCIÁKNAK. A MI­NISZTER KÉRT, HOGY NYOMOZZAM KI HOLLÉ­TÉT, BESZÉLJEK VELE. AJ ANGOL HADBÍ­RÓSÁG VISSZAVONNÁ A HALÁLOS ÍTÉLETET S ÓDRA SZABAD LEHETNE A BÁTYJ ÁM. KI- ADÁSAIM FEDEZÉSÉ RE ÖTVENEZER FONT ÁLL A RENDELKEZÉSEMRE. HÁT EZÉRT JÖTTEM PYRREUSBA ! HALLOTTAK ROZSDÁS, hogy TE AZ IDEGENLÉGIÓBAN SZOLGÁLTÁL, ILLETVE ONNAN SZÖKTÉL MEG. SEGÍTENED KEU. NEKEM / NAGYON KÉR­LEK ROZSDÁS... TE VAGY AZ UTOLSÓ RE­MÉNYSÉGEM../ FOLYTATJUK

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents