Tolna Megyei Népújság, 1964. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-01 / 101. szám

•1864. május 1. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 Változó fogalmak /gyerekkorom falusi emlé- keinek sorában Károly bácsi úgy él. mint a. legszánan- dóbb. legesendőbb J emberek egyike. Igazi vezetéknevét tán senki nem tudta, én ma sem is­merem. Az egész falu csak „Böce” Károlynak nevezte, mert kacska ballábát kaszálva emelte, sánta volt. Ivott is. Alighanem sokat, bár örök rejtély maradt előttem, hogy miből, hiszen keresetét még jóakarattal sem lehetett fényes­nek mondani. Böce Károly ka- nász volt. Ókori harsonára em­lékeztető. hosszú tülkét riogtat- va. ő kísérte ki az urasógi kon- dát a legelőre és estefelé ő te­relte haza. A falu legszélső, ól­szerű. düledező házában lakott, és aligha akadt ember, aki nála mélyebben állt volna a község módra, befolyásra. képességre szeizmográfszerűen érzékenye i reagáló megítélése szerint, a tár­sadalom ranglétráján. Kanász volt. ez a szó akkor önmaga he­lyett beszélt. A nyelvtudomány jónéhány szót ismer, melyet már nem haszná­lunk. amit eltemetett a nép em­lékezete. Csak nemrégiben figyel­tem fel rá. hogy a „kanász” közel van ahhoz, hogy ilyen legyen. Böce Károly munkája nyilván­valóan akkor is hasznos volt, de minden, csak nem irigyelt. A sertések vastagodó szalonnarétege semmivel sem jelentett kisebb jö­vedelmet a tulajdonosnak, mint ma. Mégis, ha a porfelhőben rö­fögve elszáguldó konda után né­zett valaki, soha nem a várható haszon jutott az eszébe és nem gondolt a kolbászok, hurkák, son­kák. füstö’t szalonnák és olda­lasok ízére, illatára. Kis lenézés­sel szemlélte a kaszáló lábú em­berkét. szemébe húzott zsíros kalapjával, és nagyon valószínű, hogy embervoltát sem túlságosan mérlegelte. Nem volt az több, mint „csak kanász”! A kifejezés lenézést tartalmazott, még jó, ha némi szánalmat is. A szá­nalom olykor fél decinyi pálin­kában nyilvánult meg, amit Böce Károly mindig, mindenkitől szí­vesen elfogadott. Nemrégiben ütötte meg füle­met valahol egy mondat: „Köny- nyű a János bácsinak! ö jól ke­res. hiszen sertésgondozó!” Ma­gyarán, ugyanolyan állatokkal foglalkozik, mint a valamikori kanász. Sokat dolgozik, ez nem kétséges, hiszen aki kicsit ismeri az állattenyésztést, az tudja, hogy a sertések mellett van mivel el­tölteni az időt. Mégsem csak az elnevezés hanem a mögötte rejlő tartalom is megváltozott épp úgy, mint ahogy szemünk láttára (noha nem mindig szemünktől kí­sérve) változik maga a falu. A sertésgondozóé értékelt, meg­becsült. nem egyszer irigyelt mesterség. Tudok olyan esetről, amikor régi, volt büszke nagy­gazdák látják el. méghozzá na­gyon jól. Ugyanazok, akik a „kanászt” éppen ha csak ember­számba vették. kyl ás. Nem volt jegyző, bíró, 1 * vagy bármilyen falusi, ez­előtt húsz-huszonöt évvel, aki bármelyik pillanatban ne tudta volna játszi könnyedséggel né­ven nevezni lakóhelye legszegé­nyebb családját, vagy emberét. Rendszerint többen voltak. Hosszú évek óta regisztrálom a tanács­elnökök és titkárok értetlen te­kintetét, mellyel rám néznek, ha a kérdést meghallják. Tejben- vajban nem fürdőnk, az bizo­nyos. Még nem nálunk van a Kánaán. Az egyik házban tehe­tősek laknak, a másikban kevés­bé jómódúak. Akad családfő, aki- a Dárius kincsét is elinhá. Olyan tanácsi vezetőkre azonban még nem bukkantam se Vas. se Veszprém, Fejér, vagy Tolna me­gyék falvaiban, aki teljes bizton­sággal meg tudta volna mondani, hogy önhibáján kívüli okból ki a legszegényebb ember a faluban? Ez a fogalom, úgy látszik már nemcsak változó, hanem kivesző is. íz első kaszás. Nem az ara- ** táskor élen haladóra gon­dolok. hanem a falu legjobb ka­szására, arra a közvélemény ado­mányozta büszke címre, ami egy negyedszázad előtt még felért a kormánykitüntetéssel. A munka­tudomány szakemberei már rég­óta megállapították, hogy méter­kilogrammban mérve is a létező legnehezebb munkák egyike nap­hosszat a kaszát mozgatni. A ré- . gi, híres kaszások nemzedéke ki­veszett. Nyugodtan mondhatjuk, hogy egyszer s mindenkorra Kérdezzünk meg egy javakora- beíi gazdát bárhol, árulja el. há­nyán akadnak a falujabeli legé­nyek között, akik a régi értel­mezés szerint tudnak egyenlő ütemben, látástól vakulásig ka­szálni? Ritka hely lesz. ahol az ilyen bőszerével akad. Egy idős parasztember mondta nekem va­lamelyik faluban: „Nem tudnak a maiak már istenigazában ka­szálni!”. Aztán nyomosabb érv­ként hozzátette: „Sőt! Még ka­szát kalapálni sem!”. Elvégzi helyettük a gép, és így van ez jól. O. 1. Ilypó, feketekávé, idomkő a vonalon... Dél-Dunántúl útépítéseihez, a tanácsok és a termelőszövetkezetek megrendeléseire kétszáznégyezer járdalapot szállítanak a Tolna megyei Építőanyagipari Vállalat paksi üzeméből. A kész cement­lapok raktározása a vállalat udvarán történik, öntözéssel biztosít­ják szilárd kötésüket. A kirakodás „nehéz diói' — Mielőtt az éjféli jelentés elkészül A PARÁNYI KIS SZOBA író­asztalára szabályos kört rajzol az olvasólámpa fénye. A fénykörben számsorokkal telerótt asztálterí- tőnyi papírlapok, ceruza, radír, egy csontkeretes szemüveg és két egymásba kulcsolódó kéz. A pil­lanatnyi gondolatrendező pihe­nést telefoncsörgés szakítja meg. — ... Halló, itt tolnai vasútállo­más! Bátaszéki áruirányító? — Igen! Kérem a jelentést... Az áruirányító előjegyzési lap­ra újabb számsorok kerülnek pontosan rögzítve azt, hol, me­lyik állomáson hány vasúti teher­kocsi vesztegel, mennyi ürült már ki, hány vár kirakodásra. A tol­nai helyzetkép jó. A több tucat­nyi vagon közül egy sincs marad­ványban, jól ment a kirakodás és az. üres kocsik készen állnak újabb terhek szállítására. — Nem ilyen rózsás a helyzet azonban a decsi állomáson. — mondja Dányi Frigyes MÁV-fő- intéző, a bátaszéki áruirányító éjszakai szolgálatosa. — A decsi szárító- és keverőüzem az egyik legrosszabb „páciensünk”. Náluk a kirakodás késése a rendszeres. Pedig hányszor lenne szükség a veszteglő vagonok befogadóképes­ségére más fontos szállítmányok­hoz. Hogy mást ne mondjak, ne­künk kell kiszolgálni három bá­nyát, a nagymányokit, a mázait és a szászvárit, ahol naponta, — hozzávetőlegesen — száz vagonra van szükség. — Nehezen tudunk dűlőre jut­ni a Hídépítő Vállalattal is, akármelyik vonalunkon is van szállítmánya. Péntek, szombat és vasárnapi napokon ők nem ra­kodnak ki, így nem egyszer meg­történik, hogy negyvennyolc órán keresztül állnak egv-egy állomá­son a Hídépítő Vállalat szállít­mányaival megrakott vagonok. Ez persze minden csak nem nép- gazdasági érdek! — A szekszárdi kirakodással más a helyzet. — folytatja Dányi Frigyes — Itt minden kirakodási munkát az AKÖV tart fenn ma­gának, viszont a kapacitása sok­szor kevésnek bizonyul. Átlagban naponta 12 gépkocsi, harminc­harmincöt emberrel dolgozik, de az esetek többségében kétszer ennyi autóra és ugyancsak két­szer ennyi rakodóra lenne szük­ség. A TÉMA FOLYTATÁSA is ér­dekességeket állapít meg a szek­szárdi vasútállomásról. Az ítélet 20 kilométerrel távolabb, Báta- széken születik meg, ahol mégis pontosan tudják, hány kocsi, mi­lyen rakománnyal áll a város vasútállomásán. — Szekszárd a legvegyesebb for­galmú állomás a góc területén. Fel­sorolni is nehéz mi, minden érke­zik ide. hiszen a szállítmányok között a Hypó épp úgy megtalál­ható, mint a feketekávé, vagy az idomkő és a szappan... A me­gyeszékhely fejlődését a befutó szerelvények is igazolják a ma­guk módján. A rengeteg építési anyag, a sóder, a beton, a kő- és téglaszállítmányok nagy építkezé­sekről vallanak... A góc egyik másik érdekes ál­lomása már nem Tolnában, ha­nem Baranya megyében fekszik. Erdősmecskére szinte sohasem ér­kezik szállítmány — teherautón látják el a községet áruval — azonban minden nap 10 vagonnyi kő indul innen útnak az építke­zésekhez. HUSZONNÉGY ÓRA ALATT a bátaszéki áruirányítóban 500 vagonra van átlagosan gond. Ce- cétől, Mágocstól, Pécsgyárváros- tól húzódó vonalak teherforgal­mára innen ügyelnek. A jelenté­sek óramű pontossággal futnak be, és éjfélkor, amikor a pécsi igazgatóság kéri a jelentést az áruirányító gócoktól, már készen áll a statisztika ... V, M. Á négy Tolna megyei fin | fl négy Tolna megyeivel Piliscsabán akadtam össze, né­hány kilométerre Budapesttől. Százhuszan vannak összesen, az ország minden részéből. Belső vil­lamossági szerelőnek tanulnak. Messzire csöppentek a megyéből, de csak ott van ilyen iskola. A nagy komor épület — valamikor apácakolostor volt — kapuján tábla hirdeti: „Mezőgazdasági Gé­pészképző Szakiskola, Villamos- sági Tagozat”. Érettségizett fiatalok járnak ide, akik azt tűzték ki célul, hogy két év múlva mezőgazdasági vil­lamossági szakemberek lesznek, így került Piliscsabára a négy Tolna megyei fiú is. Mindegyikük egy-egy gépállomást képvisel, oda is mennek vissza, ha végeztek. A tanárok panaszkodnak. Nem, nem a diákokra, inkább a me­gyékkel van baj. Nein nagyon igénylik ezeket az embereket. Egyre kevesebb lesz azoknak a száma, akiket a gépállomások kül­denek. S ha ilyen közömbösség kíséri továbbra is az iskolát, ha­marosan más tananyagra kell át- állniok. — Kézbe kellene venni határozottabban a patronálást — mondták —, mert különösen a gépállomások új feladatát figye­lembe véve, szükség van ezekre a szakmunkásokra. A „fiainkkal” nincs baj, jól si­került a bemutatkozás, ök ugyan­is az elsők, akik Tolna megyét képviselik ebben a távoli iskolá­ban. Győré Gyula a Gyönki Gépál­lomásról jött. — Gyönkön is fogok dolgozni, ha visszakerülök. Két évig kötele­ző, mert úgy szerződtünk, de to­vábbra is ott maradok. Gyönkön érettségiztem, ott is lakom, minek is mennék el máshova — mondja. Innen bizony nehéz hazautazni, csak kétnapos ünnepeken érde­mes, mert egyet, elvisz az utazás. — Havonként azért engedélye­zek magamnak egy-egy hazai utat. Nehéz megszokni itt, mindenkitől távol. De barátaim is vannak, ki­rándulni, szórakozni járunk, ha nem mehetünk haza. Persze, csak vasárnap, hétköznap a tanulás, a munka köt le bennünket. Dél­utánonként beülünk a tanterem­be, ott csend van. Négyes átlag­gal végeztem félévkor, továbbra is tartani szeretném ezt a szintet. Varga Vendel a munkáról be­szél: — Fő tantárgyunk a villa­mosság. Ezt gyúrjuk két hátig el­méletben, aztán a kéthetes gya­korlati oktatás alatt mindent ki­próbálunk, amit tanultunk. Jól felszerelt műhely van Itt, lehet dolgozni. Varga Vendelt a Nagydorogi Gépállomás patronálja. Koráb­ban is érdekelte már a villamos­ság, a gépállomás meg. szívesen fogadta. ' — Azért jólesne, ha érdeklőd­nének utánunk otthonról, már úgy értem, a gépállomásról. Ed­dig még senki se volt kiváncsi ar­ra, hogy mit csinálunk, hogyan ta­nulunk. Lehet, hogy az iskola igazgatójának írtak, de mi semmit sem tudunk róla. Pedig úgy érez­zük, oda tartozunk, és jó lenne azt is érezni, hogy várnak ránk. szívesen fogadnak bennünket. I fi tSIsSiíekraek is i2 a vé­panaszolják, hogy szüleiken és az iskolán kívül mást nem nagyon érdekel a munkájuk, az eredmé­nyeik. Mostohagyereknek érzik magukat, és így bennük csak a szerződéskötés szürke, hivatalos emléke marad meg. Pedig nem hiszem, hogy a gépállomásoknak közömbös lenne, milyen szakem­berként jönnek vissza a fiatalok. — Még én tudok legtöbbet az otthoni dolgokról — mondja Ben- ke József. Édesapám a gépállomá­son dolgozik, Bonyhádon. Tőle kaptam kedvet hozzá, hogy meg­tanuljam ezt a szakmát. Ka vé­geztem, nagyon szigorú helyre ke­rülök, de jo kezekbe. Apám mel­lett fogok dolgozni. Ahhoz persze jól is kell tanul­nia, nehogy szégyent valljon vele az apja. Eddig nincs is semmi baj, megy a tanulás. Hamarosan el kell kezdeni a vizsgamunka készí­tését is, arra adják majd a gya­korlati jegyet. Benke József sza­bad idejében legjobban sportolni szeret. — Jó lenne aktívabb sportéle­tet teremteni az iskolában, eddig valahogy elhanyagolták. ’ Pedig száznál is többen vagyunk, lehet­ne szép eredményeket elérni. — Társadalmi munkában is szí­vesen megcsinálnánk azt, amire szükség van — mondja Gauzer Győző, aki a Bölcskei Gépállo­másról jött. Sokat dolgozik társadalmi mun­kában szabad idejében, az iskola gépkocsijával. Még otthon, Duna- földváron szerezte meg a vezetői jogosítványt. Öt is a gépek, a vil­lamosság szeretete vonzotta ide. Jó rendűén érettségizett, és ebből az eredményből itt sem enged. — Ha befejeztem az iskolát, szeretnék továbbtanulni villamos- mérnöki szakon. Levelezőként, mert úgy, ha nehezebb is, de több gyakorlata van az embernek. Ez a többiek célja is. A szak­munkás-bizonyítvány megszerzé­se után egyetemen folytatni a ta­nulást. Ha nem is azonnal, de né­hány év múlva. hamarosan be­fejeződik, utá­na öthetes gyakorlat következik. Mindegyikük itthon, „saját” gép­állomásán szeretné eltölteni a gyakorlati időt. Közelebb lesznek otthonukhoz, és megmutathatják, hogy nem hiába küldték őket olyan messze tanulni. KONYA JÓZSEF [fiz iskolaév

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents