Tolna Megyei Népújság, 1964. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-01 / 101. szám

4 Tolna Megyei népújság 10S4, május 1. A szükség sok mindenre megtanítja az embert ben az iparos-ínséges kis faluban. Kőműves volt ugyan, de elköltö­zött, kovács is más faluból jár ide elvégezni a tsz-nek szükséges munkákat. — Honnan szerezte a hozzáér­tést, János bácsi? — Jó harminc évvel ezelőtt, Bácskában, onnan telepedtem ide, a szomszédomhoz — kőműves es ácsmester volt —. szegődtem nap­számba. Ott ragadt rám egy és más. Aztán itt is, ott is ragadt rám valami szakértelem, fogás, és most már megcsináljuk a kő­műves-, az ács-, a bognármunkát. Mikor mi jön... Építettünk pél­dául ezer férőhelyes tojóházat a szövetkezetnek, meg 250 férőhe­lyes sertéshizlaldát. Pajtákat ala­kítottunk át istállókká... — Mióta tsz-tag? — A megalakulás, 1949 óta. De akkor még kis szövetkezet volt, ott dolgoztam, ahol éppen szük­ség volt a munkáskézre. Aztán voltam elnök, majd raktáros is. A raktárosság mellett már ilyen szakmunkákat is végeztem, de egy idő óta most már állandó építőbrigádunk van. Hát igen, a szükség sokra megtanított, a gya­korlat az egyedüli képesítésem. — Nem hallott még róla; azok. akiknek valamilyen iparban hosz- szú gyakorlata van, de képesítés­sel nem rendelkeznek, most meg­szerezhetik? — Nem, még nem hallottam róla, de ez bizony, jó lenne. Mert mégis más, ha az ember hivatalos képesítéssel rendelkezik. — Szóval nekivágna a vizsgá­nak? Mert számítani — Neki én. kell azt is, hogy nemsokára elérem a nyugdíjas kort, és ott is számít a képesítés. — Minek még a nyugdíjra gon­dolni, messze van az még... — Nono, nem is olyan nagyon. Hatvanhárom éves vagyok. Pedig nem látszik annyinak külsejéről ítélve, hanem legalább tíz évvel fiatalabbnak. A néhány év ide, vagy oda, de az minded­képpen dicséretes, hogy Barta Já­nos még ilyen korban is hajlandó arra, hogy a szakképzettséget hi­vatalosan is megszerezze. Nagyon sok fiatalabb tsz-tag ugyanakkor visszautasítja a tanulás lehetősé­gét. BI. vwv^wwwwwww Q)wh JEGYZETEK Olvasom a Szolnok megyei Nép­lapban, hogy a Törökszentmiklósi Fáklya—Kunhegyes labdarúgó- mérkőzésen az első félidőben ka­pott egy gólt a törökszentmiklósi kapus, aztán kitették ezt a kapust középcsatárnak, és három gólt rú­gott. Több gól nem is esett a mér­kőzésen, tehát a törökszentmiklósi csapat 3:1 arányban győzött ka­pusa jóvoltából. Az eset kitűnően bizonyítja azt a régi igazságot, hogy a labdarú­gásban minden a csapat összeállí­tásán múlik. * Uj munkatársnő került a hiva­talhoz, fiatal, csinos. A főnök vé­gigkíséri a szobákon, s mindenki­nek bemutatja. Az egyik fiatal­ember, aki nőhódításáról híres, azt mondja a szobatársainak, mi­után magukra maradnak: — Tipikusan az én esetem, mondjatok le róla. * Megnéztem „Az iszákosok utcá­ja” című filmet, bár előre figyel­meztettek, hogy nem jó, a közön­ség fele kimegy a moziból előadás alatt. A film jó, sőt remek dokumen­tum a részeg emberekről. Kiáb­rándítóan hű bemutatása az iszá­kosok életének, modorának, filo­zófiájának. Valóban sokan ki­mentek a moziból, osonva, vagy tüntető zajjal, de hát ez termé­szetes. Nem mindenki bírja a kri­tikát. §& Galág Jánosné négy éve dolgozik a 45-Ös karos táskaállító gépen a Szekszárdi Bőripari Vállalatnál. A részleg egyik legjobban dolgozó szakmunkása. Eljárt az idő „JTŰS. inkább az egész építményt tartó párnafákat nyűtte el a sok évti­zedes használat, másutt csak az eresztékek lazultak meg, sort kel­lett hát keríteni a javításra. — János bátyám... Holnap ja­vítsák meg a kútkávát, mert na­gyon rozoga állapotban van már ott az udvarban — rendelkezett a szövetkezet elnöke. Barta János szövetkezeti ezermester pedig szemügyre vette a nevezett kút­kávát. — Hát, ez biz’ eléggé elnyűtt állapotban van — állapította meg, i feljebb taszítva homlokán kifa­kult, zöld színű kalapját. — Ki kell cserélni a párnafákat, újra beácsolni... Azzal elment megfelelő fát ke­resni. A fával, szerszámaival fel­szerelve, Péter névre hallgató se­gítőtársával együtt hozzálátott a kútkáva megjavításához. Először is le kellett szedni a tetejéről a jó öreg, itt-ott mohosodó apatini cserepet. A tetőszerkezetet egész­ben le tudták emelni, azzal nem sokat kellett vesződni. Hanem az oldalfalat alkotó deszkák lesze­désével annál inkább. Mert - az akácfának az a tulajdonsága, hogy — ha nehezen is —, befogadja a szöget, hanem kiengedni magából sehogysem akarja. Olyannyira, hogy inkább beletörik a szög .. Végül mégis • csak eljutottak oda, hogy a kút csupasz, kerek nyílása tátongott csak. Hanem akkor meg az aprócsibe-sereget kellett minduntalan arrább hesse- getni, mert a kotló valahogyan felfedezte, hogy a gerendák alatt baromfi-csemegének számító bo­garak rejtőztek. Vigyázni kellett hát, nehogy a csemege utáni nagy tolongásban valamelyik csibe be­le ne korcsolyázzon a nedves tég­lákon a mélyben csillogó vízbe. I a tej 20, a tojás ! 14, a rizs 4. és a különböző vitaminos táplálékok (gyümölcs, befőtt, házi készítésű málnaszörp) szintén csak 4 lékos aránnyal szerepelnek. A A szekszárdiak csak úgy hív­ják: központ. Valóban a város életének központja a Garay tér. Itt fordul meg a legtöbb ember naponta, nagy forgalmat bonyo­lítanak le az üzletek a hivatalok. Hosszú járműsor áll a nap min­den órájában a benzinkút előtt, tankolásra várnak. Esténként a mozi előtt verődnek össze az em­berek. A képet nézegetik, vagy éppen előadásra várnak. A Sza­badság-szálló felöli oldal most csendes, inkább csak a buszra váró emberek töltik meg a járdát, és a hirdetőtáblánál látni néhány érdeklődőt. Kónya—Zsiga Jómód és egyoldalúság Gyermektáplálkozás Simontornyán SSSS !83* *£ ijedtségtől a Simon tornya, Petőfi utca 1. sz. alatti Általános iskola ■VIII./a osztályában, amikor a ta­nár nénivel együtt egy idegen bá­csi is belép a kémiaóra kezdete­kor. — Szakfelügyelő! — fut végig a padsorokon előbb a hír, aztán amikor kiderül, hogy nem az, a megkönnyebbült sóhajtás. A bácsi nem szakfelügyelő, és eszébe sem jut, hogy a kémia kö­réből bármit is kérdezzen. Ehe­lyett papírlapokat oszt szét, és azokon olyan — széles körű. de­rültséget kiváltó — kérdésekre kell felelni, mint, hogy: „Mit reg­geliztél, ebédeltél, vacsoráztál teg­nap?” A tegnap kedd volt, kö­zönséges hétköznap, tehát aligha az ünnepi lakomák ideje, így va­lószínű, hogy az átlagra meglehe­tősen jellemző. Éppen ezért a bácsi, távozta után, mér a folyo­són izgatottan kezdi pörgetni a lapokat. A kérdés egyáltalán nem újsze­rű. A Horthy-rendszerben élt jó­szándékú szociográfusok néhány évtizeddel ezelőtt tömegével gyűj­tötték a néptáplálkozási adatokat. Rideg, tárgyilagos számokat, ame­lyekből aztán az akkori élet bor­zalmait olyan vadul leleplező mű­vek születtek, mint például A tardi helyzet. Nyilvánvaló, hogy ma már nyomorról, egész nap legfeljebb ciberét és hagymát, meg kenyeret evő gyermekekről már nem lehet beszélni, a befu­tott huszonnyolc papírlap azon­ban mégis érdekes. A huszonnyolc gyerek között egyetlen volt csak, aki egy étke­zést (a vacsorát) kihagyott. Nyu­godtan arra lehet gyanakodni, hogy elrontotta a gyomrát, hiszen az ebéd nem vallott éppen nyo­morra. (Rizsleves, tört burgonya, fasírozott.) Egyfogásos ebéd úgy­szintén csak egy gyereknek jutott, zömüknek két fogás, kettőnek meg éppen három. A táplálkozás mennyiségével sehol nincsen baj. Minden sorból szinte érezni lehet a klasszikus magyar konyha ízeit, illatát. Székelykáposzta, pörkölt, palacsinta, rakott krumpli. Aztán megint tészta, tészta, burgonya, tészta, és ismét tészta. Tej regge­lire, elég sűrűn, de nem egyszer tejleves formájában is. Tojás úgy­szintén gyakran, de az uralkodó mégis a tészta, a burgonya, és a húsféle. Az összeszámolt külön­böző ételeknek több. mint felénél, pontosan 58 százalékánál. reggeliknél itt-ott felbukkan a cit­romos tea, mint gyengécske vita­minforrás. Ez utóbbi az ami édes­kevés. Valószínűles, az évszázados sze­gény sorsból hozta magával a magyar nép azt a tudat alatti el­vet, hogy a j óllakás elsősorban a gyomor alapos megtömését jelen­ti. Gondoljunk Móricz Zsigmond egyik hősére, aki töltöttkáposzta- evésben pusztult el. A köztudat abban a hitben él, hogy csak a lakasztó, • nehéz étel „ad erőt”. A könnyű, kalóriadús táplálkozásról egyelőre nem sok sejtelmünk van. Nemcsak az idősebb nemzedék­nek, hanem az otthon látottak, tapasztaltak, és természetesen megevettel: jóvoltából a fiatalab­baknak sem. Ezt bizonyítják a látogató „bá­csi” által befejezésül feltett ne­gyedik kérdésre adott válaszok is. „Mi a kedvenc ételed?” Feltűnően ritka esetben a cuk­rászsütemény, vagy valamilyen ínyencség. Ilyesmihez a mai isko­lás, ha van egy-két forintja, bár­melyik cukrászdában könnyen hozzájuthat. Eféle válaszok ér­keztek: lencseleves, halászlé, töl­tött paprika (háromízben), krump­listészta, bableves, túrósgombóc tejfellel, pörkölt nokedlival, tojá­sos nokedli. Mintha csak az ott­honi étlapból olvastak volna sze­melvényeket. A táplálkozástan LSanyuS­lanítja testi gyarapodásunk. Túl sokat, és túl egészségtelenül eszünk. Mindennek egyenes ósz- szefüggése van a terjedő magas vérnyomással, az érelmeszesedés koradságával, a különböző szívbe­tegségekkel. A viszonylag aprócs­ka simontomyai példa arra hívja fel a figyelmet, hogy a Tudomá­nyos Ismeretterjesztő Társulat­nak, de maguknak a'z iskolai pe­dagógusoknak.. is az eddigieknél többét kellene foglalkozniuk a he­lyes táplálkozás szabályaival. Olyan munka ez, mely semmi esetre nem hozhatja máról-hol­napra gyümölcsét, hosszú évekre, esetleg évtizedekre szól. Lassan azonban mégis el kell oszlatni azt a tévhitet, hogy az egyre általá­nosabbá váló jómódnak termé­szetes fokmérője a túlzott, és egyoldalú táplálkozás. (ordas) Ilinflv zsebéből előke­JdliUS MdLSI rült a collstok, mért, jelölt, majd megállapította: — Itt kell kivésni. Meg emitt... — Azzal mindketten nekiláttak, csak úgy csengett, kopogott sze- kercéjük a véső nyelén. Csak né­ha dünnyögött közbe: — Azért ez a véső élesebb is lehetne... Hogy aztán ez a kritikai célzás kinek szólt; saját magának-e, vagy a Péternek, azt tán maga sem tudta volna megmondani, mert az meg ráhümmögött: — Nem csoda... Ezekben az acélkemény fákban hamar kivá- sik a szerszám éle... — Holnap meg, a kultúrháznál kell megcsinálnunk a kerítést. — Bizony... — Május elsejére rendbe akar­ják hozni..’. Parkosítani akarnak. — Kell is, hogy egy Messt szebb környezetben legyen... — Utána meg kaput kell csi­nálni, meg kerítést... Kinél is? — Az ujján számoljá, sorolja a ne­veket, vagy hatot—nyolcat. — Csak győzzük a munkát... — Hát igen. Az mostanában van mindig. A szövetkezetnek is mindig kell valamit építeni... így beszélgetnek, nak munka közben. Barta János amolyan ezermes­ternek számít Keszőhidegkúton, és hozzáértésére szükség is van eb-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents