Tolna Megyei Népújság, 1964. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-05 / 103. szám
TOLNA MEGYEI NÉPÍÍJSÁG 1964. májas 5. Mesterségem címere , „Az asztal körül négyen ültek: egy tanító, egy blit- zelő, egy cserkészút-készítő és egy szider. Odébb egy idős tüskehúzó sakkozott egy aljaüzemi beugróval, míg a táblaüveg-homályosító a nagy tükörablakon keresztül gyönyörködött a táj szépségeiben...” Alighanem meghökkenne az olvasó, ha valamelyik könyvben. vagy újságban ehhez hasonló sorokra bukkanna. Pedig egyik elnevezési sem az írói fantázia Szülte, valamennyi hazánkban létező foglalkozást jelöl. Á’talában ritkán gondolunk arra. hogy a töméntelen apróság, mellyel naponta találkozunk valamilyen formában, nem önmagától jött létre, hanem valaki készíti, a készítő fog alkozásának pedig hivatalos elnevezése van. így aztán aki a magyarországi foglalkozások jegyzékének sűrű sorokkal szedett oszlopait böngészi, nem egyszer meglepődik némelyik különös voltán. Mert abba még c:ak belenyugszunk, hogy a vitorlás hajók árbocát önálló mesterember: az .,árbockészítő” fabrikálja. Aligha vitás, hogy ha van sátor, sétabot, fakanál és zsuppf”dél. úgy mindezeknek van készítője. ,és egyelőre még az olyan halálra ítélt mesterségeknek is lehet képviselője Magyarországon, mint a zsupp- fedélkötészet. Az átlagos tájé- kozottságú olvasó azonban bizonyára meghökken olyasféle — nem egyszer derűs képzettársításokat ébresztő — foglalkozások olvastán, mint „cellabontó”, „helyzetfúrós”, „diótörő”, „bonyolító” és „elfás”. Akad azonban a jegyzéknek komolyabb tanulsága is. Uj, tizenöt-tizenhat évvel ezelőtt még nem ismert foglalkozások bukkannak fel. melyeket a fel- szabadulás óta elért fejlődésnek köszönhetünk. így például a mezőgazdaságban a fejőgulyások. apaállalgondozók és ellető- kanászak mellet ma már ott van a „mezőgazdasági pilóta”. A leggyakoribb foglalkozások egyébként így festenek: van 98- féle lakatosunk. 38-féle gumiipari szakemberünk. 36-féle foglalkozá s ismer az építőipar. 33 félét a hajózás. 24-24-félét a cipő- és autószakma. 22-féle asztalos dolgozik Magyarországom. 21 lehetőség kínálkozik az agyag kitermelésével és feldolgozásával kapcsolatos különböző foglalkozásokra, mezőgazdászunk pedig nem kevesebb. mint 16-féle akad. A foglalkozási jegyzék részletességére jellemző, hogy a gyertya gyártáson belül megkülönböztet „gyertybélfúrót”. „gyenyakészítöt", . „gyertyamár- tót” és „gyertyaöntőtEzek után az már nem meglepő, hogy a hangszerek készítőinek sorában külön helyet foglal el az „oboakészítő”. Aki azonban azt hinné, hogy a „pacalos”-nak, vagy a „pacalszállító”-nak valami köze ran a húsiparhoz, az téved. Mindkét foglalkozást a tégla- gyártásban ismerik. O. I. Tavaszi vasárnapon A játszótéren gyorsan szalad az idő, pedig olyan keveset ér rá apuka kijönni vetünk. Ez a hinta nagyon érdekes. Most még játszunk egy kicsit, utána még fagylaltot is eszünk. Olyan kár, hogy nincs mindig vasárnap! Büszke Fecske A magyar mérnök és a magyar szakmunkás újabb dicsősége született meg. Nem becsüljük túl a jelentőségét, de boldogan vesszük tudomásul: Elkészült a Hajó- és Darugyár új remek produktuma, a „Fecske” nevű, első. Magyar- országon tervezett és gyártott szárnyashajó. A büszke „Fecske” már a vízen szárnyal és a nemzetközi Duna csillogó vízéről hir- leti nekünk és a parti népeknek iparunk életrevalóságát. E dicsőségben része van a nyolcszoros , élüzem nagysze * munkásgárdájának. A hajó te: vezője. Beleül Dezső mérnök, a i „Gépipar kiváló dolgozója” jelvényt kapta meg. Mi pedig, a hétköznapok másfajta dolgozói, szívből gratulálunk neki. Minden új siker, amelyet akár a földeken, akár az üzemekben kiharcol népünk szorgalma és tudása — egy-egy jó pont a népek békés versenyében. Szállj, büszke „Fecske”, repülj a víz sima tükrén, vagy tarajos hullámain! Rádmosolyog a táj és \ tapsol neked az ember. Mi pedig — hivalkodás nélkül — újra • á 'rpttjuk: Szüntelen alkotá- ik naggyá a népeket — a j .áruban kicsiket is... 16. — Nem, ahogyan szótlanul csak bámul, bennünket a nagy vádoló szemével, az számomra sokszor elviselhetetlen. — De miért tenné szándékosan, mint mondod? — Mert minden ember szereti a játékot, s neki ez a játék, ez a szenvedélye; hogy bennünket gyötör... Téged, mintha bizony te lennél az oka mindennek! Az asszony sokáig hallgatott, aztán tagadóan ingatta a fejét. — Gondolkodom rajta, de nekem olyan fájdalmas volna elfogadnom ezt... Nem tudom elhinni, hogy ilyen komisz volna. — Megkérgesedett lélek, annyi szent! ' — Ebben talán igazad van, de nem ő a hibás. Épp ebben kell segítenünk, hogy levesse ezt a kérget. A férfi sétálni kezdett, aztán megállt az ablaknál, majd visszafordult. s onnan nézte a görcsös pózban ülő feleségét. — Nem tudom, sikerül-e. Nem tudom. — Ha te segítesz nekem, sikerülni fog — mondta kérlelően az asszony. A tekintete is könyörgő volt, hogy a férfi megenyhült, s magában elhatározta, többé nem marad el éjsza! '"a. * Hájer Ede a Vörös Csillag szálló rendszeresen visszatérő vendégei közé tartozott, immár harmadik éve minden hónap első hetét End- rőn töltötte. Az egyik minisztérium revizorcsoportvezetője volt, és az endrőtelepi gyárakban végezte ellenőrző munkáját a kiküldetés napjaiban. Középkorú, erős fizikumú - ember volt, ritka munkabírással; naponta öt órát töltött el a gyárakban, de ezajatt többet végzett, mint mások'’ nyolc óra alatt. Mindenki kitűnő mérnöknek ismerte. Hájer mindig a Vörös Csillagban szállt meg, Bumberával leg-, első látogatása alkalmával összeismerkedett, kitapintva a főportás gyöngéit, megfelelő honorálás ellenében bizonyos különszolgála- tokra, megértő elnézésre való hajlandóságát. Attól kezdve minden hó első hétfőjén értesítés nélkül jöhetett, és a szálloda kivételes vendégei közé tartozott abban is, hogy a házirend ellenére hölgyvendéget fogadhatott. Természetesen, kivéve az elvétve előforduló rendőrségi razziák időpontját, amelyről azonban Bumbera mindig időben értesült. Hájer rendszerint fél kilenckor kelt, tízre kényelmesen kiért End- rőtelepre. Háromig befejezte a napi penzumot, s nyugodt lelki- ismerettel visszatért a városba, hogy megkezdje délutáni, esti programját. Ezen a reggelen éppen öltözködött, a nyakkendőjét csomózta, amikor bekopogott hozzá az új londinerfiú, és a hallban lévő nyilvános telefonhoz hívta. — Ki az? — kérdezte Hájer kissé ingerülten, mert túlzott önérzetességéért nem kedvelte a fiút. Hacsak tehette, apró szolgálatokra mindig Janit kérte meg. — Egy hölgy — felelte Géza. — De kéri, szíveskedjék sietni, mert régóta hívja a szállodát! Hájer maga elé tessékelte a fiút, s futva eltűnt a lépcsőházban. A fiú visszatért a hallba, mert ilyenkor kezdődik a forgalmasabb időszak, mindjárt itt vannak az expresszel érkező fővárosi vendégek, s az öreg Kiszeli bácsi egyedül már nem boldogul a portán. Hájer mindössze két-három percig beszélt, és fölment a szobájába. Kis idő múlva azonban lármásan kiáltozva jött lefelé. — Londiner!..: Londiner! — Megállt a lépcsőház kiterebélyesedő fordulójában, s most már meg is pillantva a meglepett fiút, parancsolóan mondta: — Jöjjön csak fel hozzám! A fiú bekopogott Hájerhoz, megvárta, míg benn elhangzik a szabad. Tisztelettudóan meghajolt: — Parancsoljon! Hájer sokáig nézte a fiút dühtől sápadtan, aztán gunyorosan elmosolyodott. Zsebredugott kézzel állt a szoba közepén, lábujjain hintáztatta magát. — Kisfiam, te aztán alaposan elvétetted a házszámot! — szólt végre Hájéi’. — Peched van, hogy GERGELY MIHÄLY: IDEGENEK pont engem szúrtál ki, mert engem nem lehet palira venni! — Nem értem miről beszél — mondta változatlanul nyugodt hangon a fiú, csak arcán mélyültek el a különös kifejezés vonásai, mert sértette ez a bánásmód. — Majd megérted!... No, gyerünk. vissza azzal á pénzzel! Köszönd meg, hogy nem szaladok rögtön a rendőrségre. — Mondom, nem értem önt, miről beszél! És megkérem, ne tegezzen! Hájer mást várt! azonnali beismerést és meghunyászkodást, könyörgést. ami után talán kivételesen megbocsátott volna. Endrőn semmiféle ügv miatt nem kívánt a rendőrséggel 'kapcsolatba kerülni, amióta egyszer tavaly még nem is volt éjfél, leigazoltatta az őrszem, mert a Szabadság-kertben egy nőismerősével sétált. A fiú szemrebbenés nélküli tagadása felbőszítette. Fenyegetően közeledett felé. — Mindjárt megkapod, te tak- nyos!... Az ember nem is hinné, hogy ilyen dörzsölt vagány vagy! Egy fél perc elég neki, csak magára maradion az ember szobájában, máris kizsebeli! ...No, ide azt a hatszáz forintot, míg szépen beszélek ! A fiú végre megértette, mivel gyanúsítják. — Nem loptam... ne sértsen meg ilyesmivel! — mondta a megalázástól feldúltan. Karóráiéra pillantott. — Talán már bejött a főportás, azonnal hívom! Hájer bosszúsan és csalódottan pattintott ujjaival. Gyors és tökéletes elintézésre számított, lehet, hogy ehelyett belebonyolódik egy botrányos házivizsgálatba. De nem, nem tévedhet, ez az alamuszi londinerfiú tökéletes típusa a tolvajkodó szállodai alkalmazottnak, csak ügyesen leplezi tetteit a megtévesztő önérzeteskedéssel. Nagyon helyes, csak hívja Bumberát, majd ketten együtt megleckéztetik! A közeli harangtorony órája elütötte a fél tizet. Dühös volt a váratlan kellemetlenség miatt, mely újabbakat zúdít a nyakába; most kellene felszállni a villamosra, délelőtt műszaki értekezlete van. Ismét elővette irattárcáját, ebben tartotta a papírpénzt is. Megszámolta a maradékot, nem tévedett az előbb négy darab százas volt benne tíz helyett. Milyen ravasz a fickó, nem a teljes összeget viszi el, így sokkal nehezebb bizonyítani, hogy meglopták, senki sem köteles becsületszóra elhinni, mennyi pénze volt. Átböngészte aktatáskája tartalmát, igen, mindent előkészített mára, indulhatna. Végre kopogtattak az ajtón. A főportás és a fiú lépett be. Hájer azonnal a lényegre tért. — Kérem, főúr, legyen szíves, térítse észhez ezt a...! — Pardon! — szakította félbe tisztelettudóan, de határozottan a főportás. — Lenne oly szíves, és tájékoztatna, tulajdonképpen miről van szó? — Gondolom, a fiú már elmondta! — Hallgattassák meg a másik fél is! — mondta Bumbera, éles metszésű ajka körül finoman mosolygott. — öntől szeretném hallani! — Kérem... kérem, röviden elmondhatom — befelé most már dühöngött Hájer, számított a főportás együttérzésére. — Éppen öltözködtem, amikor a fiú telefonhoz hívott, Kitessékeltem ugyan az ajtón, de csak utánam jött le a hallba. Nyilvánvaló, hogy közben visszasurrant a szobámba, és kivett a tárcámból hatszáz forintot. Hat darab százast... Én mondom, jobban tenné a kölyök, ha visszaadná a pénzt, nekem semmi kedvem kihallgatásokra, netán tárgyalásba járni!... Ideadja, aztan a többi a maga dolga, kedves főúr, hogy megtart-e ilyen fiút, vagy sein! — Megenged egy kérdést, uram?... Mire alapozza gyanúját, hogy ez a fiatalember lopta meg? Hájer idegesen felnevetett. — Nincs itt szükség mesterde- tektívre: sietségemben még nyitva is hagytam az ajtót, egyedül maradt a folyosón, egy fél perc alatt kész volt az egésszel!... De nekem mennem kell, mert taxival- még kiérek!... No, fiacskám, vissza a stekszet! Bumbera kérdőn pillantott a sápadt fiúra, az elkapta tekintetét, s megismételte: — Már mondtam: semmi közöm az esethez! Nem vagyok tolvaj, és maga a gyanúsítás is!... — Hallja?... Figyeli ezt a ripa- csot?! — Hájer idegességében megint felnevetett, hangja mulatságos mutálásba fulladt. — Nem unja még, főúr? Mert én igen! Nem gondolja, hogy két pofonnal megoldhatná az egészet?... Mert azt hiszem, a szállodának sem kedvező, ha kitudódnék, hogy enyveskezű alkalmazottai vannak! Bumbera kissé ernyedt,- szolgálatkész tartása megszigorodott. — Téved, uram! ön is hallotta, amit a fiatalember felelt, és én kénytelen vagyok kijelenteni: megbízom a fiú becsületességében! Magam ajánlottam be a szállodába, ismerem a családot, nem mondhatok mást: kizártnak tartom, hogy ő követta-volna el a lopást. De jótállók, hogy az ön tolvaja huszonnégy órán belül megkerül ! Hájer fanyarul elhúzta a száját: — Rendőrség? Nyomozás? Hm!; Nem tudom, megér-e nekem ennyi zűrt!? — Most már semmiképp sem tekinthetünk el a vizsgálattól! A szálloda érdekében sem! — mondta Bumbera. Tekintete ismét találkozott a fiúéval, bátorítón ráhunyorított. — De azt megígérhetem önnek, ha kéri, egyelőre nem teszünk hivatalos feljelentést. Állandó kapcsolatunk van a rendőrség egyik bűnügyi nyomozó tisztjével, páratlan leleményű ember, huszonnégy óra neki még mindig elég volt! Hájer e szavaktól némileg megnyugodott. — Köszönöm, főúr! így tegyen akkor; minél kisebb fölhajtás, tudja! — Vette a táskáját. — Nem haragszik, rohannom kell! — Nem várhatna legalább egy fél órát? — kérdezte Bumbera, a folyosóra kilépve. — Az illető bizonyára önt szeretné elsőnek meghallgatni! — Csak délután... Fél négyre pontosan itthon leszek, ha neki megfelel. — A szobakulcsot átadta Bumberának, és elnyargalt. * Fél óra múlva megjelent a szálló halijában egy filigrán, derűs arcú férfi. A divatlapok eleganciájával öltözködött, a kora nyári melegben is nyakkendőt viselt, a keményített nyakú inghez, a galambszürke tropikál öltönyhöz fehérbetétes fekete félcipőt. Bumbera a kis ember elé sietett, baráti bizalmassággal kezeltek. A fiú ártatlan volt, mégis izgatottan készült a találkozásra. Ez volt az első alkalom, mely munkája iránti kedvét kikezdte; Hájer durváskodása megalázta. El volt rontva a napja. Reggel óta Borára gondolt, s arra készült, hogy este találkozik ' vele. Még semmi ötlete nem volt, miképpen, de remélte, hogy a véletlen most is kezére játszik. A megszégyenítő incidens átmenetileg háttérbe szorította a lánnyal kapcsolatos gondolatait. Néhány perc múlva Bumbera azt mondta: — Menj fel a kilencesbe, fiam!... Semmi okod félni, mindent úgy adj elő, ahogyan történt! ^Folytatjuk) T
