Tolna Megyei Népújság, 1964. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-05 / 103. szám
iS#!. Májas 5. TOLNA MEGYÉI NÉPÜJSAO Haj dinakása, Régi megyebeli étrendek borsos szilva és leány-farjával PAKSI PERZSASZŐNHEG Pakson a Tolna megyei Háziipari Szövetkezet perzsaszőnyeg- szövő részlegében kizárólag export-áru készül. Aki manapság valamelyik földművesszövetkezeti vendéglőben jóízűen fogyasztja a bográcsgulyást, a fatányérost, vagy egész egyszerűen csak az előfizetéses menüt; aligha gondol arra, hogy néhány évszázaddal korábbá eleink táplálkozása, ízlése menynyivel sokrétűbb és mai gyomornak olykor milyen meglepő összetételű volt. Természetesen nem mindenkié. Az egyszerű nép, a valamikori jobbágy ritkán válogathatott a földi jókban, és leg- többnyire meg kellett elégednie a hagymás hajdinakásával. A jobb- módúak kosztjáról azonban érdekes képet ad egy 1742-ben megjelent könyvecske, melyet a maga idején országos vásárokon „ponyván” árusítottak, és így megyénkben is elterjedt lehetett. Pontos, noha nem éppen rövid címe így hangzik: „Szakáts mesterségnek könyvet skéje, mellyben külömb-kü- lömb féle válogatott tzifra, jó egészséges, hasznos, tiszta és szapora Étkeknek megkészitése, Sütése és Főzése, mint egy Élés-kamrában röviden leirat- iatik, és kinek-kinek hasznára le-ábrázőltatik. Melly most megbővítvén 1. Több szükséges és hasznos Étkek nemének készítésével. 11. Liktariumok ’s egyéb holmik tsinálásáról egy jeles Tractával: A’ Gazdasszo- nyoknak nagy könnyebbségekre e' kis formában kibotsálta- tott. Nagy-Szombatban az Akadémia bötüivel. 1742. Esztend.” A magát szerényen meg nem nevező, ismeretlen szerző valóban csak „könyvetekével” sietett, a gazdasszonyok segítségére.' Műve alig nagyobb méretű, mint egy mai zsebnaptár, viszont meglepően tartalmas. Alkotója jónak látja hangsúlyozni, hogy nem valamiféle főúri konyhákat akar receptekkel ellátni, hanem segítségére siet ,,a’ Betsületes Köz Rendeknek, a’ kik gyakorta Szakáts nélkül szűkölködnek”. Az akkori háziasszonyok bizonyára örömmel fogadták a segítséget, de a maiak aligha zavarba nem jönnének, ha a régi köznapi étkek egyik-másikát meg kellene csinálniuk, mondjuk: — ünnepi ebédre. A mellényzseb szakácskönyv a sertéshús elkészítésének 48, a halételekének 36, a baromfiféléknek 68, a vajas ételeknek 112 módját ismerteti. Ezenkívül javasol még 9 féle bélest és csekély 58 böjti étket, utóbbiak között olyan meghökkentő összetételűeket is, mint például „Káposzta mákkal”, vagy a „Borsos szilva”. („Az aszú szilvát mosd meg szépen. Szűrd le a’ levét, egy kis mézes vízzel öntsd meg, és borsold meg. Igen jó.” — mondja ő.) Szerepel még a becsületes közrendeknek szánt ételek között páva sülve, tyúkfd sóban, hidegen, tyúkfi szömörcsökkel, tyúkfí tzipúban való, és rák te- hénhús-lében. A különböző „lékből” — mai szóval mártásokból — gazdag választók állt rendelkezésre. Egyedül a tehénhús elkészítéséhez a következők: Balás-lé, citromlé, fokhagymáié, hagymalé, kaszáslé. kotzkalé, lengyellé, madárlé, németié és vendéglé. Ha Valaki netán szeretné kipróbálni a régi mártások valamelyikét, a maihoz kissé jobban alkalmazkodó helyesírással, alább adjuk a receptet: „Amely húst vendéglével akarsz főzni, azt tedd fel vízben, sóban, főzd . meg, abárold meg szépen. Megint feltévén, a maga levét szűrd reá, főzd meg jól. A levét így tsináld: egy jókora tsuporban tégy bort fel, húst ahhoz képest, a borba pediglen egy darab fejér kenyeret. Ezt megfőzvén, szitán verd álSzekszárdi öntözőállványok a Növi Sad-i ipari vásáron Az elmúlt napokban két garnitúra öntöző-állványt küldtek a Tolna megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalattól Jugoszláviába, a jövő héten megnyíló Növi Sad-i ipari vásárra. Az öntöző-állványokat T—22-es műanyag szórófejekkel szerelték fel, amiből most készül az első jelentősebb, négyezres sorozat. Az öntöző-berendezéseket előállító szekszárdi vállalat termékei eddig nem jutottak el külföldre, ez lesz az első alkalom, hogy nemzetközi bemutatón „szerepelnek”. tál. Abba tégy mézet, mazsola- szőlőt, almát, körtvélyt, laposan, tzikkely énként metélve, majd bors, gyömbér, sáfrány. Ezeket jól összesodorván (kevervén) a húsnak levét szűrd ’ le és öntsd ki. Ezzel a fűszeres lével bocsásd fel a húst, főzd meg jól együtt, és add fel. Igen j szép étek, főképpen, ha a fűszerszámoknak szerit teheted.” Nem egészen a mai gyomornak szánt fogás lehetett a sörleves is: „A sert forrald fel, és tsu- porba verj egy, vagy két tyúkmony at. Ezt hideg serrel keverd össze jól, azután a meleg serrel ereszd fel, sózd meg, és add fel. Ha akarod, a tyúkmony helyett tégy tejfelt belé. Ha a ser igen ecetes, vízzel temperáld meg.” A szakácskönyveknek akkoriban nagy keletje volt. Szerényen az ismeretlenség homályába húzódó szerzőnk műve is két kiadást ért meg. de tudunk olyanról — mint például Cifnay István: Magyar nemzeti szakácskönyve — mély 1829-től kerek hatvan esztendeig volt forgalomban, és akkordban páratlan közönségsikernek örvendett, nyolcszor egymás után, újra kiadták. Befejezésül ismerkedjünk meg egy érdekes elnevezésű régi étellel 1742-ből, ami kideríthetetlen okból a „Leány-far jával” elneve- I zést viselte: „Szedd meg a torma levelét és a zöld fokhagymának a szárait. Ezeket tedd fel vízben, ' főzd meg jól, liogy főj jön ki a vadsága. Onnan kivévén, a kezeddel jól nyomogasd ki a vad levét. Tedd mozsárba, zúzzad össze. Megtörvén, eressz egy kicsiny vizet belé, és tiszta ruhán fatsard által. Abba bort, ecetet, egy, vagy két nyers tyúkmonyat, ■ borsot, gyömbért. Ha megsáfrá- nyoztad. ezek együtt lévén, add fel. Ehhez meg kell tölteni a Pipét vagy Rétzét. A Pipének \ aprólékját, lábait főzd meg tisz- I ta vízben, sóban, amint szokás. ' Ezeket tálba ki kell rakni. | öntsd reá az elkészített zöld levet, és a Pipét, vagy Rétzét add fel. Jó étek, ha jól tsinálod.” Tessék megpróbálni! Mi azon- i ban addig is megmaradunk egy egész közönséges, 1964-belí — j rántott csirkénél. (ordas) Felvételünk Kolmann Annát ábrázolja uyüst be-tűzés Kiss Mária és Hanoi Mária a szőnyeg stuccotását végzi. YYYYTTTTTTTVYYTTYYTTTrTTTYTTTYTYYTTYTTYYTVTYYYTYTYTYTVTYYYYtjíTYTTTVYYYTYTYTTTTTTTTTTTYYVTYYTYTYVYYTTYYTTYTYYTTTYTVYTTTYTY A gyerekek, miután meg/■ írták a házi feladatot, / I kivonultak játszani az udvarra. Kispályás focit. Mert fiúgyerekeknek mi lenne a legkedvesebb játékuk, ha nem a foci. De mivel a futballpálya, vagy olyan tér, amelyen ezt a játékot űzhetnék, mesz- sze van, az utcára nem mehetnek a nagy forgalom miatt, csak a szűk udvaron hancúrozhattak. Így is időnként az egyik lakás ajtajára pislogott a legidősebb — a tizenhárom éves Marci —, és fojtott hangon intette a többieket: — Vigyázzatok, mert kijön az öregasszony, és lesz megint balhé De hasztalan volt az intelem, mert a következő percekben kétszer is felharsant a gól-kiáltás, amikor a két ökölnél valamivel nagyobb gumilabda keresztülgurult a kaput jelentő két tégladarab között. Aztán meg úgy adódott, hogy egyik csapat gólnak látta egy akció végét, a másik pedig kapufának, és ebből keletkezett némileg hangosabb vita. Erre aztán kicsapódott az egyik lakás ajtaja, és megjelent egy hetven év körüli öregasszony, éktelen lármával. Hirtelen annyi szitkot-átkot hordott össze a gyerekekre, hogy azok lélegzeni is alig mertek. Hogy micsoda istenverte, átkozott rossz kölykek, akik miatt nincs egy perc nyugta senkinek... Hogy a szülők se küBÉKÉS EGYMÁS MELLETT ÉLÉS — bérházi gyakorlatban lönbek, mert őt időnapelőtt a sírba akarják vinni, meggyilkolni... Mert nem törődnek a gyerekekkel, csak éppen... — és itt olyan szavak következtek, amelyek semmi esetre sem tíz év körüli korosztálynak valók. A vendéggyerekek megszégye- nülten somfordáltak a kapu felé. A tízéves öcsi súgta nekik, maradjanak nyugodtan, ne izgassák magukat, mert az öregasszony... — és a tenyerét befelé fordítva, legyezni kezdett a homloka előtt. — Nem újdonság az ilyen balhé, minden nap rendez valami patá- liát a nyanya. Időközben kilépett a lakásból a fiatalasszony — Öcsi és Marci anyja — a kiabálásra. A gyerekekre ripakodott: — Mit csináltatok már megint? — Igazán semmit anyu. Csak futballoztunk — válaszolt Marci. — Méghogy semmit... — Az öregasszony hangja ismét felcsattant. — Ez, ez maguknak semmi... Hogy az embernek a fejére döntik a házat... Mert... és itt ismét leírhatatlan szóáradat következett. A fiatalasszony csendesen kérdezte tőle, miközben néhány lépést tett feléje; — Mikor hagy fel már ezzel az állandó veszekedéssel? Valamikor a gyerekeknek is kell játszani. Nem tarthatom őket állandóan a szobában, bezárva. Érdekes, a többi lakónak nincs kifogása, csak éppen maga bajoskodik mindig. Az öregasszony nyilván félreértette a feléje lett lépéseket, mert sikoltozni kezdett: — Segítség, meggyilkolnak... — Megfordult, befelé igyekezeti, de közben megbotlott, és elesett. — Segítség, meghalok, eltört a lábam... A gyerekek odaszaladtak, felsegítették, betámogatták a lakásba. Aztán iszkoltak kifelé. Az öregasszony néhány pillanatig bent jajveszékelt, hogy eltört a lába, majd hirtelen kirohant, öklét rázva: — Majd én megmutatom... Bíróságra megyek... A ház többi lakói odakönyököltek a kissé megnyitott ablakba, vagy odaálltak az ajtóba, hogy észrevétlenek maradjanak. de hallják a „cirkuszt”. Ugyanakkor- kitartottak a ..benemavatkozó politika” mellett, nehogy ők kerüljenek az öregasszony szájára, aki egy ideig még handabandázott az udvaron, majd diadala tudatában visszavonult. Este a fiatalasszony keserűen panaszkodott a férjének: — Nem bírom sokétig idegekkel ezt az állandó mocskolódást, az állandó huzavonát. Költözzünk el inkább... — Ugyan, nem kell rá hallgatni... — Ezt mondani ugyan könnyű, de elviselni nehéz... A tanácshoz szaladgál panaszra, meg az ember munkahelyére, hogy állandóan üldözik, háborgatják. Pedig hát nem bántja senki. Miért nincs a házban senkinek senkivel baja. és neki miért van mindenkivel? Igen, a házban az öregasszony „jóvoltából'' gyakorta elszabaduló pokol. Az egyik asszony azt mondja, ha nem nézné az öregségét, már ellátta volna a baját. A másik azt mondja, legjobb előle bezárkózni a lakásba. A harmadik, hogy a gyerekek meg sem moccanhatnak miatta... A negyedik, hogy a lánya miért nem viszi el magával; azért, mert ismeri -a természetét. És mindegyik arról panaszkodik, hogy elmegy a munkahelyükre, és szánalmas hangon panaszolja, hogyan borúnak vele, tehetetlen öregasszonnyal. A munkahelyi vezetők pedig csodálkoznak, és szemrehányást tesznek L-nek, T-nek, M-nek, H-nak, hogy miért nem tartják be a társadalmi együttélés szabályait. Csodálkoznak, hogy a munkahelyükön dolgoznak becsülettel, de otthon meg egy szerencsétlen öregasz- szonynak pokollá teszik az életét. “ És mit mondhat minderre L., meg T„ meg M.. meg H? Tiltakozhat. de erre még inkább terjed ' o suttogás, hogy ez, vagy az, egy kegyetlen, rossz ember, mert lám, ott az a szegény, sajnálatra méltó öregasszony... Aki közben esetleg magában örvend, hogy valakit sikerült jól bemártania. Az öregkor valóban, tiszteletet, megbecsülést követéi, és nagyon sok öreg jogosan panaszkodik, hogy nem kapja meg mégsem a fiataloktól. De sajnos, vannak kivételek is... Akik. ezzel vissza akarnak élni. akik beteges önzésükben nem akarják észrevenni, hogy rajtuk kívül mások is élnek a világon, sőt ugyanabban a házban. Az öregkor nem lehet menlevél — de ezt talán a legjobban a hozzátartozók tudnák értésre adni, ha nem azt tartanák: miért viseljem én a szeszélyeit? Viselje más, nekem így könnyebb. Ezért fest sok esetben a bérházi együttélés hasonlóan, ahogyan a fenti példában elmondtuk. Bl.