Tolna Megyei Népújság, 1964. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-07 / 80. szám

1964. április 7.

TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG

3

Az SZKP harca a nemzetközi kommunista mozgalom egységéért

M. A• Szuszlov előadói beszéde az SZKP plénumán

Moszkva, (TASZSZ). M. A.! kommunista mozgalom által elSzuszlov elvtárs az SZKP 1964. február 14-1 plénumán előadói beszédet tartott „Az SZKP harca a nemzetközi kommunista mozgalom egységéért” címmel.

Szuszlov beszéde bevezetőjében vázolta a szovjet nép gazdasági sikereit. A továbbiakban beszélt a szocialista világrendszar fejlődésében elért eredményekről. Hangsúlyozta: „Sikereink azonban még jelentősebbek lehetnének. ha nem volnának azok a súlyos nehézségek, amelyek a szocialista táborban és a kommunista mozgalomban a Kínai Kommunista Párt vezetőinek sza- kadár tevékenységével kapcsolatban keletkeztek.”

Elemezve a Kínai KP vezetőségének magatartását az 1960. évi moszkvai értekezlettől kezdve. Szuszlov rámutat: a kínai vezetők nem a keletkezett nézet- eltérések megszüntetésére, hanem azok kiélezésére törekedtek, eltorzították és lényegében elvetették azokat az új értékeléseket és kö vetkeztetéseket. amelyeket a testvéri pártok kollektív erőfeszítések eredményeképpen a marxizmus—leninizmus elve'nek korunk feltételeihez való alkotó alkalmazásának alapján ktdolgo tak Elutasítják a kommunista és munkáspártok közösen kidolgozott nyilatkozatait, ugyanakkor a testvéri pártoknak javasolják a maguk „25 pontját”, amelyeknek igazi értelme lényegében a következő: a szocialista világrendszer által a világiíjlődcs menetére gyakorolt mindjobban növekvő haladás trgadása; a munkásosztálynak a tőhés országokban vívott harca iránti lebecsülés; a nemzeti felszabadító mozítélt módszerek védelme és fenntartása; a frakciós harc igazolása a kommunista mozgalomban.

Az SZKP törekvéseit a keletkezett nézeteltérések megszüntetésére a kínai vezetőség elu.a- sítotla. Sajtójuk szakadatlanul közöl durva támadásokat az SZKP és más marxista—leninista pártok ellen.

Rágalmazó cikkeket küldenek szét a világ minden tájára. Általános irányzatát, támadásainak fékeveszettségét tekintve a kínai propaganda mindinkább egy- szintre kerül a reakciós imperialista körök szovjetellenes, kommunistaellenes szerveivel. A KKP vezetői az ideológiai nézeteltéréseket átvitték az államközi kapcsolatokra, a szocialista or- szagok és a kommunista pártok gyakorlati politikájának szférájába. Peking ma már kétségtelenül a kommunista pártok megosztására. a marxizmus—leniniz- mussal szemben ellenséges frakciók és csoportok létrehozására vett irányt. Céljuk az, hogy bomlasszák és megosszák a szocialista tábort, aláássák a szocialista közösség néoeit összeforrasztó eszmei alapokat és szervezeti politikai elveket. A „kínaiasított” szocializmust, a kalandor bel- és külpolitikai irányvonalat. a személyi kultusz ideológiáját és gyakorlatát akarják ráerőltetni a szocialista országokra. A KKP vezetősége azt tervezi, hogy rákényszeríti Ázsia. Afrika és Latin-Amerika népeire saját kalandor koncepcióit és módszereit, faji alapon szembeállítja egymással a népeket, s felbomlas2)tja a nemzeti felszabadító mozgalom és a munkásgalom szembeállítása a szociális-. mozgalom szövetségét.

ta világrendszerrel és a nemzetközi munkásmozgalommal; ka- landorság a külpolitikában és a „hidegháború” helyzetének fenntartása; szektásság és a puccsiz- mus a forradalom kérdésében; a személyi kultuszra jellemző, a

Szuszlov elvtárs ezután mélyebb vizsgálat tárgyává tette: honnan ered a kínai teoretikusok eltévelyedése, s milyen következményekkel járhat a KKP vezetőinek szakadár tevékenysége.

I. Két felfogás a

szocialista világrendszer szerepéről

A második világháború óta a világban végbement gyökeres változások elsősorban a szocialista világrendszer keletkezésével és fejlődésével függenek össze. A szocialista közösség országai a jelenkorban a fő védőbástyát jelentik minden forradalmi erő számára, s a világbéke megbízható támaszai. Korunk fő tartalma, s a világméretű osztályharc magva: a világszociarz- mus és a világimperializmus harca.

Volt idő, amikor a kínai vezetők egyetértettek ezzel a fontos marxista—leninista té ellel. He az utóbbi időben a KKP vezetősége a szocialista rendszerrel és a kapitalista országok munkásmozgalmával szembeállítja a nemzeti felszabadító mozgalma', ezt nyilvánítja az antiimperialis- ta harc főerejének, s aláaknázza a jelenkor forradalmi erőinek egységét.

Ez a munkásosztály történelmi szerepéről szóló marxista tanítás nyilvánvaló revideálása. a fejlett tőkés országok munkás- mozgalmának lebeCsülé-e.

Szuszlov elvíárs hangsúlyozza: a marxista—leninis'ák óriási jelentőséget tulajdonítanak a nemzeti felszabadító mozgalomnak, a világforradalmi folyamatban azonban a szocialista o.szágok játsszák a főszerepet. Ez először is abban nyilvánul meg, hogy ezeknek az országoknak a munkásosztálya, dolgozói s;keres?n oldják mez a társadalmi problémákat. lót-shozzák azt az e’- nyomástól és kizsákmányolástól

mentes új társadalmat, amelyért a népek forradalmi harcukat vívják. A szocializmus és kommunizmus anyagi Jtechnikai bázisának megteremtésével egyik csapást a másik után mérik az imperializmusra az anyagi termelés területén. Ezek a sikerek gyakorlatilag győzik meg a kapitalista országok do1 gőzölt arról, hogy csak a szocializmus vágányain haladva lehet kielégíteni a dolgozó nép alapvető szükségleteit. Mindez forradalmasítja a tömegeket, hogy bekapcsolódjanak a kapitalista rendszer ellen, a társadalmi és nemzeti felszabadulásért vívott harcba. Másodszor: a szocialista dekében.

államok egyre növekvő mértékben töltik be az imperializmus agresszív ellenforradalmi terveivel közvetlenül szembehelyezkedő erő szerepét.

Továbbiakban Szuszlov elvtárs rámutatott, hogy a kapitalizmus felett világraszóló méretekben aratott győzelmet csak a szocialista világrendszer, a munkás- mozgalom, s a nemzeti szabadságharcok közös erőfeszítésével lehet kivívni. Hangsúlyozza: a szocialista országok történelmi küldetését előírják a társadalmi fejlődés objektív törvényei, sazok az országok, melyekben győzött a szocializmus, nemcsak a társadalmi fejlődés világítótornyai, hanem hatalmas anyagi erőt is képviselnek. Erőt, mely az emberi tevékenység döntő területén: az anyagi termelésben mér vereséget a kapitalizmusra.

Ezzel szemben a kínai vezetőség az elmúlt évek folyamán megmutatta, hogy nem érdekli a szocialista világrendszer egységének megszilárdítása. A kínai vezetőség nemcsak, hogy nem hangolta össze tevékenységét a szocialista közösség többi országaival, hanem nyíltan megrendítette a szocialista közösség alappilléreit, ösz- szezsugorította gazdasági kapcsolatait a szocialista országokkal, különösen a KGST-országokkal, elsősorban a Szovjetunióval.

Amikor a szocialista országok kommunista pártjai felszámolták a személyi kultusz következményeit, lehetővé tették a testvér- országok kapcsolatainak a prole- támemzetköziség lenini elve alapján történő megszilárdítását. A testvérpártok úgy fogadták az SZKP XX. kongresszusának vonalát, mint a szocialista országok kapcsolatai további fejlődésének egyedül helyes lenini irányzatát. Ez az irányzat azonban nem tetszik a kínai vezetőknek. Minden jel arra mutat, hogy úgy szeretnének parancsolgatni a szocialista közösségben, mint saját hit- bizományukban, rákényszerítve más országokra saját akaratukat, és diktálva azokat a feltételeket, amelyekkel kényük-kedvük szerint beengedhetnék, vagy „kiközösíthetnék” a szocializmusból az egyes pártokat és népeket. Ezt Szuszlov elvtárs a KKP vezetőségének Jugoszláviához fűződő viszonyán keresztül szemléltette.

Az SZKP egyik legfőbb feladatának tartja, hogy harcoljon a szocialista világrendszer minden eszközzel való megerősítéséért, a minden szocialista országgal való testvéri kapcsolatok fejlesztéséért, a teljes egyenjogúság és az önkéntes együttműködés alapján, minden szocialista ország össze- forrottságának fokozásáért, az imperialista agresszorok elleni közös harc, az általános béke, a kommunizmus teljes diadala érII. A háború, a béke és a forradalom kérdései

Nagy ügyünk sorsa, a népek sorsa döntő mértékben függ a kommunista mozgalomnak a háború, a béke és a forradalom kérdéseiben vallott helyes stratégiai és taktikai irányelveitől — mondotta ezután Szuszlov elvtárs.

A nemzetközi porondon kialakult erőviszonyok lehetővé tették, az utóbbi évek tapasztalatai teljes mértékben alátámasztották a békés együttélés politikájának fontosságát. Éppen ennek a világon százmilliók által támogatott politikának következetes megvalósításával sikerült a szocialista országoknak meghiúsítani az imperialista reakció fondorlatait a

béke ellen. Nem isteni ajándék az — állapította meg Szuszlov —, hogy az emberiség, ma a béke áldásait élvezi. Reális eredménye ez a kitartó harcnak a termonukleáris háború kirobbantását célzó kísérletek ellen. Továbbá annak, hogy a Szovjetunió és a többi szocialista ország ereje megnövekedett, s hogy a békeharc zászlaja alatt az egész haladó emberiséget tömörítő kommunista pártok helyes politikát folytatnak.

A KKP vezetői eljutottak addig az állításig, hogy a háború, a kapitalizmus és a szocializmus közötti ellentmondások megoldásának elfogadható, sőt lényegében

egyedüli eszköze. Csaknem három évtizede hangzottak el Mao Ce- tung, ilyen kijelentései: „A háború, amelyet az emberiség döntő többsége vív majd... híd lesz, és a hídon az emberiség eljut a történelmi korba...” „A világot csak puskával lehet átépíteni.” Azóta azonban a világon gyökeres változások mentek végbe, s a békeszerető erők szövetsége képes felülkerekedni az imperializmus erőin, képes megakadályozni, hogy kirobbantson egy új világháborút. A kínai vezetők mindezzel nem óhajtanak törődni. Nyilvánvalóan kérkednek eszle- lenségükkel, azt állítják, hogy a nukleáris bomba „papírtigris”, semmi új elemet nem visz a háború és a béke kérdéseinek feltevésébe. A legelemibb józan észnek is ellentmondó efféle logika szerint Mao Ce-tung az 1957. évi moszkvai értekezleten megkísérelte bebizonyítani, hogy a szocializmusért vívott háború ügye a termonukleáris világháború nyomán egyenesen nyerni fog... „ha az emberiség fele megsemmisül a termonukleáris háborúban, még megmarad a másik fele, az imperializmus viszont teljesen megsemmisül, s az egész világon csupán szocializmus lesz, s egy fél évszázad alatt, a lakosság ismét megnövekszik...” — hirdette Mao Ce-tung.

Szuszlov rámutatva az ilyen kijelentések felelőtlenségére, hangsúlyozza: különösképpen veszélyes ez azért, mert olyan emberek hangoztatják, akik egy nagy szocialista állam kormányrúdjá- nál ülnek.

Továbbiakban azokkal a durva hamisításokkal, torzításokkal foglalkozott Szuszlov, mellyel Pe- kingben azt állítják, hogy a békés egymás mellett élés politikájában az SZKP és más testvéri pártok abból indulnak ki, hogy az imperializmus természete megváltozott, s minden számításukat az imperialisták békeszeretetére, humanitására építik, „kérik, és kö- nyörgik” tőlük a békét. Szuszlov kijelenti: nem az imperializmus változott meg, hanem „osztályellenségeink körében mind világosabbá válik az az igazság, hogy ha az imperialista őrültek világháborút robbantanak ki, akkor a kapitalizmus sorsa az lesz, hogy elsöprik és eltemetik.

A KKP vezetői, amikor a leszerelést illúziónak és megvalósíthatatlan jelszónak tartják, amely szerintük csak megzavarja a né pékét, el akarják ferdíteni az SZKP és minden marxista—leninista párt világos álláspontját, egyúttal pedig alá kívánják ásni a leszerelés politikáját, amely az új világháború elhárításáért és a nemzetközi feszültség csökkentéséért vívott harc fontos feltétele.

Ezután Szuszlov arról beszélt, hogy a kínai vezetők nem elégednek meg azzal, hogy ők maguk negatív álláspontra helyezkednek a nemzetközi politika oly létfontosságú kérdéseiben, mint a leszerelés, a termonukleáris kísérletek megszüntetése, a nemzetközi feszültség enyhítése, de azzal is próbálkoznak, hogy megbénítsák a világháborús veszedelem ellen küzdő többi szocialista ország erőfeszítéseit. Példaként hozta fel, hogy a karib-tengeri válság idején a KKP vezetősége semmit sem tett azért, hogy hozzájáruljon a háborús konfliktus elhárításához és tevékenyen segítse a forradalmi Kubát. A kínai vezetők a maguk számára igyekeztek hasznot húzni a karib-tengeri térségben támadt válságból. Hiszen tény az, hogy a kínai kormány

éppen a válság kellős közepén fokozta a kínai—indiai határon támadt fegyveres konfliktust, s ezzel csak súlyosbították az amúgy is bonyolult és veszélyes világhelyzetet.

A kínai vezetőség, engedte, hogy nagyon megromolják a viszony Indiával, amely — mint ismeretes —, nem vesz részt katonai csoportosulásokban. Ugyanakkor lényegileg tömböt alakított Pakisztánnal, a SEATO és CENTO katonai szövetségek tagjával, holott ezek a szövetségek Ázsia népeinek békéjét és biztonságát fenyegetik.

A KKP vezetőségének nyilvánvalóan kalandor álláspontja megmutatkozik az atomfegyver kérdésében elfoglalt álláspontjában — mondotta a továbbiakban Szuszlov elvtárs —. Ismeretes, hogy a KNK vezetői kitartóan követelték: a Szovjetunió adjon nekik atombombát. Kifejezésre juttatták rendkívüli sértődöttségüket, hogy hazánk nem adta át nekik az atomfegyver mintapéldányait. Az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány már megmagyarázta, miért nem tartja célszerűnek, hogy segítséget nyújtson Kínának az atomfegyver előállításához.

Ezután Szuszlov kifejtette, hogy ez visszahatást váltott volna ki a nemzetközi helyzetben. „A Szovjetunió atomfegyvere szilárd biztosítéka nemcsak hazánk, hanem az egész szocialista tábor, s így Kína védelmének is. Ezt a KNK vezetői is jól tudják. Ennek ellenére mindenáron igyekeztek atomfegyverhez jutni,” Csen-Ji, a KKP PB. tagja és a KNK h. miniszterelnöke arról szólva, Kína mindenáron elkészíti atomfegyverét, kijelentette: Kína a legtökéletesebb fegyvereket fogja előállítani, akkor is, ha nadrág nélkül marad . . . így hát kiderült, hogy az az atomfegyver, melyet a kínai vezetők „papírtigrisnek” neveznek: hőn óhajtott céljaik közé tartozik.

A szocialista országoknak a kapitalista államokkal fenntartott kapcsolatairól szólva Szuszlov rámutatot arra a szakadékra, mely a kínai vezetők szavai és tettei között van. A Szovjetunió és a többi szocialista ország törekvése a gazdasági és más kapcsolatok rendezése a kapitalista államokkal, köztük az USA-val, köztudomásúan élesen negatív visszahatást keltett Pekingben. A kínai vezetők jobb ügyhöz méltó kitartással igyekeznek megakadályozni a szovjet—amerikai viszony javulását, s úgy állítják be. mint „összeesküvést az imperialistákkal”. A KNK kormánya ugyanakkor lázas igyekezettel próbál kapcsolatot teremteni Angliával, Franciaországgal, Japánnal, Nvugat-Németországgal és Olaszországgal. Ez normális dolog, amely szervesen hozzátartozik a békés együttélés politikájához. A lényeg azonban az, hogy a kínai vezetők úgy vélik: amikor ők ilyen tevékenységet folytatnak, az az igazi „forradalmárok” politikája. Ha más szocialista országok teszik ugyanazt, akkor _ az állítólag „revizioniz- mus” és „árulás”.

De menthetetlenül kudarcot vallanak a békés külpolitikánk megrágalmazására irányuló kísérletek. Pártunk tovább küzd a termonukleáris háború elhárításáért s kitartóan igyekszik megvalósítani a különböző társadalmi rendszerű országok békés együttélésének lenini politikáját.

(Folytatás a 4. oldalon.)