Tolna Megyei Népújság, 1964. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-23 / 94. szám

£ TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG i*iö4. április 2:t. MEFMÜYES1ET díváiban a Népművészet. ízlelgetjük a szót, s faragó pásztorembert, tor- nácos házat, szövp, sokszoknyás falusi asszonyt képzelünk. Ehelyett egy modren kiállítóterémben, a főváros kellős közepén sok szép. ízléses, nagyon is korszerű, de a nemzeti jelleget, a magyar nép díszítőművészetét magán viselő öltöz,ák?yűjteményt ta’.á'unk. Fehér batiszt blúz. E éjét sze­gőzés és finom zsubrika díszíti. Piros zsákruha, a gombolás men­tén fehér, hevesi szőtlesm'nta fut. Maid egy sárga-barna kis­kosztüm következik. Anyaga a palóc szőltaíék mintájára s ült- tett. A ruha barna gallér- és kézeiőborítása gombolás0, a leg- utohó 'ivatvonalakat tükrözi. Dr. Pintér Imrével, a Népmű­vésze !i Szövetkezetek művészeti vezetőiével beszélgetünk: — Valamennyi ruha modern szrbású. a legutolsó d'vatvona- lak szerint készült. még'S ere­deti.. ■ cm szériadarab, mert az ízlé fe'. és mértékkel alkalma­zott rép: díszítőművészet egy- egy motívuma teszi érdekessé, egyedülállóvá. A népviselet egy-egv ruha­darabját — az ezerráncú szok­nyát, a bevarrott ujjú szűrt, a szoros pruszlikot —. a mai em­ber életmódja, életritmusa már nem fogadja eh De a népművé­szeti szövetkezetek az öltözkö­désben alkalmazott gazdag minta- kincset egy-egy divatos ruha­darab díszítésére használiák fel. A Hevesi Népművészeti Szö­vetkezet. a siroki, bodonyi régi férfiing-hímzés mintáit használia fel a könnyű nyári blúzok dí­szítésére. A pasztelszínű blúzok iránt kü’fö’.dön, Svédországban, Angliában, Nyúgat-Nétnetország- ban nagy az érdeklődés, több tízezres megrendelés érkezett. Kísérletként felújították a ki­halóban lévő kékfestő háziipart, s bemutatták az • olcsó alap­anyagból készült húzott szoknyát, menyecske-ruhát és blúzt. Debrecenben a kék-piros, ke­vés fehérrel díszített hajdúsági ezött?s°kből kantáros tw:st-szok- .«yát és kétrészes, angolos kis­kosztümöt készítenek. Az egyik a fiatal lányok, a másik az idő­sebb korosztály legkényesebb ízt lését is kielégíti. Divatrajzokat nézegetünk. Ipar­művészek terveit, ami szerint, a ruhák készülnek. Kalocsa ré­szére tarka virágmotívumokkal teleszórt, sötétkék, fehér, piros és türkiz-színű kislányruhákat terveztek. A baranyai szőttes színbontásával újszerű kosztüm­anyag készült, s a szőttes minta­darabja mellett már ott a kész ruhaterv. A szomszédos népeknél — Oetöz ovák'ában, Romániában, Lengyelországban gazdagon al­kalmazzák a népi hímzést, a szőtteseket az öltözködésben. A néni öltözködési stílust pedig Ausztriában is felújították, sőt nálunk is hódít az osztrák népi v'°elet. a ..dirhdli”. A bemutatott és a népművé­szed boltokban országszerte áru­sított női blúzok, női. kisfiú- és k'sleánvruhák azt a törekvést tükrözik, hogy a népművészet gazdag mintakincsét nálunk is alkalmazzák az öltözködésben. Ez a törekvés nem azonos a negy­venes évek erőltetett műmagyar­kodásával. A minták eredeti színharmóniája, iparművészek ál­tal irányított mértéktartó és íz­léses alkalmazása az öltözködés eddig ismeretién, fel nem derí­tett lehetőségeit rejti magában. A hazánkban járó külföldiek egyre inkább keresik és igénylik a népművészeti ruházati cikke­ket. Az idelátogató olaszok a ka­locsai főkötőt a hímzett pruszli­kot, a kanadaiak a rövid szür- hímzéses kulikabátokat keresik, s a Szovjetuniónak évente két­millió (!) matyó blúzt szállítunk. Itthon pedig nagy sikerük van a fekete, vagy piros, szőttes csík­kal díszített szoknyaalapoknak. Azok, akik szeretik a szépet, az ízléseset, a nemzeti jelleeet, szí­vesen viselik majd a népművé­szet nyújtotta ízléses ruhadara­bokat az öltözködésükben. Kovács Margit Barna zöld, sárga finommintájú fiatal leányoknak empire vonalú ,,, , . . .... . . . alkalmi ruha krémszínű szövet­szottesbol készült tavasz, ruha. A felsőrész elejét szegőzés Gallérja, kézelője és a gomb sötétbarna. és fehér azsúr díszíti. Rusai Magda rajzai A Bátaszéki Épületkarban­tartó Ktsz \ fő építőipari technikust, kőműveseket és segédmunkásokat azonnali belépéssel felvesz. (100) A Tolnai Fémipari és Sze­relő Ktsz azonnali belépés­sel ESZTERGÁLYOS szak­munkásokat felvesz. (181) 8. Andi megpróbálta bevonni bátyját a villdhy vonatozásba, is­mét sikertelenül. Géza behúzódott a sarokba, s hallgatott. Az anya szerette volna szóra bírni, de nem talált megfelelő be­szédtémát. — Anyu!.,, mama! — szólalt meg váratlanul a fiú. — Én el­megyek dolgozni a szállodába. — A szállodába? És csak így... ilyen?... — Hogyhogy elmégy? Talán már voltál is bent náluk? — kér­dezte Radován rámenősen, mint aki jobban eligazodik a fiúnak nem is annyira bonyolult lelki la­birintusában. A fiú Radovánra pillantott, s szeme körül fölfakadt egy . illa- nékony mosoly. Elismerés vol* benne. Aztán arcvonásai vissza­dermedtek hűvös elrendezettsé­gükbe. 1— Igen, voltam bent. Érdekelt, körülnéztem. — Nem értelek fiam! — mond­ta lefojtotlságtól alig hallhatóan az anya. Hát neked tetszik az ilyen... Az a munka? — Tetszik. — Lagymatagon ki­húzta a zsebéből a szerződést. — Tessék, ezt kell aláírnod. Az anya beleolvasott, aztán masszírozni kezdte a halántékát. — Te ezt már így el is rendez­ted? Magadtól? — töprengett az anya kétkedőén. — Bennünket meg se kérdeztél?! — És ha kérdeztem, mit felelt volna? i — Hogy mit?... — tűnődött az asszony, de nem folytathatta, mert e pillanatban megcsörrent az előszobában a telefon szagga­tott hívása távolságit jelzett. Radován sietett ki felvenni a kagylót. — Jó estét... Igen, Rado- ván-lakás — mondta. — Jó, kül­döm a gyereket! — Visszament a szobába. — Téged kérnek. Géza. Az apád. Elcsendesedtek, így hallhatták a kurta igeneket, nemeket, a rit­ka köszönömöt. Mindebből nem lehetett következtetni a telefon- beszélgetés tárgyára, hogy miért keresi az apja. A fiú is visszatért, helyére te­lepedett, és hallgatott. Az anya fájdalommal szemlél­te. Milyen keservesen tesz egy-egy lépést is; a tegezés sem megy ne­ki, ragaszkodik a rideg anyuhoz, de ez még csak formaság, lassan majd megszokja az újat, a kül­sőségeknél azonban riasztóbb a zárkózottsága. Mintha tudatosan rekesztené ki őt a leikéből, mind­abból, ami az ő egyéni élete, s nem is lenne szándékában vál­toztatni rajta. — Mit akart az apád fiam? A fiú ráemelte nagy, világos­kék szemét, mely e pillanatban kifejezetten ingerelte, de sikerült elfojtania meglobbanó indulatát. — Semmit — vetette oda egy­kedvűen á fiú. — Hogyhogy semmit? Ha egy apa száz' kilométerről felhívja a gyereket, nyilván akar valamit!... Mit akart, mondd hát? — Hogy van már otthon is hely. f — Miféle hely? — Megnyílt egy Csemegebolt. oda kell pénztáros... Meg kiszol­gáló is. — És te hazamennél? A fiú felhúzta a vállát. — Még nem tudom. Az asszony leült, meg-megrán- duló ujjaival tétován végigma­tatott elvértelenedett arcán. — Mondd, kisfiam, tudod te egyáltalán; mit akarsz? Hogyan szeretnél élni?... Dehogy tudod, dehogy tudod! A fiú hallgatott. — Apád ideadott... Emlékszel még, mit üzent veled? „Viheted!” Ennyivel bocsátott utadra! Foly­ton azért kellett vele hadakoz­nom, hogy meglátogathassalak néha. De azt is csak bírói, gyám- hatósági végzésekkel tudtam ki­csikarni tőle. A múlt nyári egy hetet is... Most szó nélkül elen­ged. de pár nap múlva már leve­let ír, telefonál, mert talán eszük­be jutott, hogy jó lenne nekik az a pénz, amit majd keresel! — Biztosan nem azért — le­gyezte meg szenvtelen hangján o fiú. — Különben nem olyan. GERGELY MIHÁLY: IDEGENEK — Most telefonál, hazaránci- gálna, dehát nem babaruha egy gyerek, hogy haragszomrádot ját­szunk miatta. Aztán egy-két hó­nap múlva megint jönnél vissza. — Mehetnénk már Pestre is. Az anyát megfagyasztotta a szavakból kicsendülő, áthidalha­tatlan messziség. Hát valóban ennyire távol van tőle a gyereke? Ennyire mindegy neki. nála él-e vagy akárki másnál? A székkel együtt az ablak felé fordult, hogy ne láthassák arcát a gyerekek, mert sírással küszködött. — Feri bácsi mit szói hozzá? — hallotta Géza dünnyögő. orrhangú kérdését. — Hát... neked már tudnod kell fiam, mit akársz — mondta Rado­ván. — És nem szállhatok szembe apád akaratával, de itt az ide,;.?, hogy te magad dönts végre. És ha döntöttél, annak megfelelően kell élni. Akkor nem lehet azt csinálni, hogy idejöttél, innen ha­zaszaladsz. így nem tudunk ne­ked segíteni, ahogyan szeretnénk. Nem látod, mennyit emészti ma­gát anyád miattad? — Miattam? — csodálkozott a fiú. — Miért? Pedig észrevette anyja gyötrődését, legkisebb kez­deményezését is fölfogta, mellyel feléje közeledett. — Ha igazán érdekel a vélemé­nyem. én azt mondom: itt többre viheted!* És ne feledkezz meg róla: nagy döccenőkkel indulsz az életnek... amit majd pótolnod kell, ha kipihented magad! A fiú ismét rágyújtott és hallga­tott, hiába vártak feleletre. Egvi- kük sem vette észre Andit, aki jóideje ott állt bátyja közelében, s megütközve bámult rá. A hosszúi csendben végre megszólalt. — Gézu! Te itthagvnal engem?! De az csak egy oldalra küldött pillantással válaszolt: ' megint hallgatásba burkolódzott. — Hát... gondolkozz a dolgon, fiam — mondta még Radován. — Gondolkozz, hogyan akarsz élni! A rendelőintézet röntgenosztá­lyán várakozott a fiú. Meglehe­tősen felületesek voltak ezek a munkába való felvételhez előírt orvosi vizsgálatok, a jelentkezők tömege alig tett lehetővé elmé­lyültebb orvosi munkát. Csak ar­ra voltak jók, hogy súlyosabb szervi bajjal senki ne kerülhes­sen számára egészségtelen, vagy megerőltető munkakörülmények közé. E vizsgálat legfontosabb mozzanata volt a mellkasátvilágí­tás, erre várt a fiú a tágas elő­csarnokban. Mikor beállt az er- nvő mögé, az orvos megkérdezte: Ki küldte? — Felvételhez kell — mondta. Az orvos a mellkas előtt körö­zött az ernyővel. — Van valami panasza? — Nincs. — Nem is volt? . . . Régebben sem? A röntgengép zúgásától nem értette jól az orvost, de gondol­kozott is, hogy okosan feleljen. Az orvos sürgette! — Tüdőgyulladás, mellhártva- gvulladás? ... Tüdőcsúcshurut? — Tüdőcsúcshurut. — Igen ... Köszönöm, kiléo- het! — Az orvos génbe diktálta a leletet, maid hozzáfűzte: — Nő­vér, emlékeztessen erre a végén, ha aláírom! .. Kérem a követ­kezőt! Mikor kilépett a röntgenterem­ből. s a folyosó napsütéstől szik­rázó ragyogásában hunyorogva botorkált, megpillantotta a lányt Háttal a bejáratnak ült a vára­kozók között. Csakis közben ér­kezhetett, gondolta, mert több­ször is körbesétált a várócsarnok­ban. A nővé’’ kezdtö hangosan szó- i’tani a női hatóikét. Kíváncsian figyelt, köztük lesz-e a lány. Köztük volt, Gráner Borinak hívták. Mikor nevének hallatára köny- nyedén felszökött a lány, észre­vette, hogy őt nézi. A fiú nem üdvözölte, a lány mégis önkénte­lenül elmosolyodott, bólintott is, de aztán elpirult, s befutott a nők után. A fiú zsebretette a két levelet, az Arany Csillagnak s külön a szüleinek írt levelet, és letelepe­dett a padra. A lány zavara meggyőzte róla, hogy van vala­mi a tekintetében, ami megfogja az embereket, ingerli. vagy körül- hízelgi őket. ki mit olvas ki be­lőle. Ilyénféle reagálást figyelhe- hetett meg többször is anyján, néha a jriostohaapján. S most, hogy mindezt így végiggondolta, elégedett volt, tetszett neki, hogy így hat az emberekre. Úgy érez­te, van az egyéniségében valami nem mindennapi, valami rend­kívüli: Kijöttek a nők. a lány előre sietett. A fiú csatlakozott hozzá, mint­ha ismerné. — Maga is dolgozni megy? Mert betegnek nem beteg! —- mondta a fiú köszönés és \0e- mutatkozás nélkül, mintha egy félbehagyott beszélgetést folytat­nának. A lány érdeklődéssel végig­mérte. — Pedig épp hogy beteg va­gyok! — El se hiszem. Mi baja? — Gyakran fáj a mandulám, ki kell venni. Beosztottak műtét­re. a szünidőre. Mentek lefelé a széles lépcső- házban, kiértek a rendelőintézet­ből. — Milyen iskolába jár. Bora? — A nevemet honnan tudja? — Hallottam szólítani! Külön­ben is, ismerem már magát. .. Tegnap délben én integettem, villamoson ment az őrház felé. Nem emlékszik /ám? / A lány újból megnézte. Most már emlékszem. — Nem akarta elhinni, hogy magának integetek, ugye? A lány elmosolyodott. — De megijedtem, hogy megint eltűnik előlem, mint amikor elő­ször megláttam! — Itt lakik valahol? — Igen, anyámnál. — Mikor költöztek ide? — Anyámék tavaly tavasszal^ én csak egy hete ... A lány homlokát ráncolva gon­dolkodott. — És azelőtt hol? .. . Hogyan? — Apámnál éltem, falun. Kis­koromtól. — És?... — Érdekli ez? — Aha — mondta kedvesen a lány, összezárt fogai között érde­kesen szűrve a szót. biccentett is hoyzá szép formájú fejével, ami­től rövid, tupírozott haja meg­rezzent, és a gesztenyebarna aranyló sárgásán csillogott az áprilisvégi napfényben. — Hát... megúntam a techni­kumot. Kertészetibe íratott apám, de nekem nem tetszett, azért anyámhoz, jöttem. — És itit mit fog csinálni? — Egyelőre dolgozni akarak. — Miért nem fejezi be a technikumot? — Mert a kertészkedést nem szef-etem. Majd itt folytathatom gimiben ... Maga hová jár? — A Lórántffy Zsuzsanna gim­náziumba. — Hányadikba? — Harmadikba. — Nekem most kellene érnem, dehát!... Merre lakik? — Ó, én már itthon is vagyok! — mutatott előre egy kék-piros- okkersárgával színezett házra a lány. piros retiküljét lóbálva ke­zében. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents