Tolna Megyei Népújság, 1964. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-23 / 94. szám

-1964. április 23. tÖLSTA 1WECYE1 NCPÜJSAÖ S Shakespeare napja Egy csónak ELINDUL Chakespearet ünnepli a vi- lág, oly bensőségesen és ma­gjától értetődően, mint egy család­tagot. A nyelvi határoknak sincs jelentősége, mert nincs nemzeti irodalom, amelyet ne terméke­nyített volna meg, nincs író, aki­re jótékonyan ne hatott volna. S olvasó §incs, akit ne káprázta­tott volna el ereje, játékossága, gazdagsága. Petőfi a teremtés fe­lének nevezte, Vörösmarty azt mondta róla, hogy fordítása fölér a nemzeti irodalmak felével. Szavaikban aligha van túlzás. De néki jutott ki talán a legembe­ribb' nagyság: velünk van, ma­gúnkénak tudjuk, hősei szinte valamennyien közeli jó ismerő­seink. Dante az emberentúlibá menekült, hogy kifejezhesse a maradandót. Goethe úgy élt élő­kelő 'házában, mint egy isten, akit olimpuszi dicsőségében csak az örök dolgok foglalkoztatnak. Dante azzal hat, hogy világunkon kívül vezet. Goethe értett hozzá, hogy udvart szervezzen maga kö­rül. Shakespeare nagysága abban rejlik, hogy emberi. Tud emelke­dett lenni és fenséges. Az öröm áradó szavakat ad ajkára, de tud átkozódni is, olyan közönségesen és olyan 'szóbőséggel, hogy ösz- szerezzenünk. Elegáns csevegő, csüpa szellem és jókedv. De is­meri a gonosz indulatokat is, s úgy mondja el sötét tragédiáit, hogy vele szenvedünk. A polgári kritika szívesen mondja rá, hogy talányos költő. De a nagyság mindig talá­nyos. Ami ezen kívül van, vég­eredményben nem is fontos. Mert közömbös, hogy kihez szólnak a szonettek és sajátos szerelmi von­zalma is másodrendű. A mű a fontos, amely tökéletes tisztaság­ban áll előttünk, s nem ronthat rajta az idő, a változó korok mú­ló ízlése. Kivételes nagysága sokakat meg is zavart. így kelétkezett a meg­újuló legenda, hogy drámáit nem is ő írta, hanem valaki más, egy szemérmes főúr, aki nem akarta, hogy neve a megbízhatatlan kó­bor színészek között említtessék. Az angol sznobság nem tudott beletörődni, hogy az emberiség egyik legnagyobbja parasztivadék lehet, s rejtélyes íőrangúak nevét próbálták kiolvasni a drámákból. Az ostobaság ma is hat, s időről időre felbukkan egy-egy új Shakespeare-jelölt. Pedig ez a nagyság derűs és megnyugtató. Mert mégis jó tudnunk, hogy élt egyszer egy ember, akinek az volt minden gondja, hogy tükröt tartson elébünk. A századok persze félreértést is aggattak rá. Legelgon- dolkoztatóbb a köztudatba át­ment Hamlet-kép, mely nyiszlett, idegbeteg, határozatlan ember­nek állítja be a dán királyfit, aki tétován áll gondolat .és tett kö­zött. Pedig a drámából egy egé­szen más Hamlet áll előttünk! Tudatos, aki készül a bosszúra, okos, aki Wittenbergában, kora leghaladóbb egyetemén tanult, kitűnő vívó, aki nem torpan meg, ha életre-halálra ki kell állnia. A cselekvés, a tett megszállottja, de okosan, megfontoltan készít elő mindent. S végül, nem nyisz­lett, idegbeteg, hisz a vívójele­netben anyja ezekkel a szavakkal állítja meg a küzdelmet: „Tikkad, hisz kövér, — Ne Hamlet, ken­dőm, töröld meg arcod”. Ha rágondolok, jól megtermett, erős. bővérű, kövér embert lá­tok magam előtt, az idegroncs helyett egy pszichológust, aki jól isméri körhyezetét. a tépelődo helyett egy mindig tettrekész em­bert, aki szívesen ragad kardot is. IV incs okunk szégyenkezni, színpadjainkon korán meg­jelent Shakespeare, s színház, rádió, televízió, könyvkiadás ma is a siker biztos tudatával veheti elő. Magyarországi útja a Ham- lettel kezdődött, melyet Kolozs­várott játszottak először, 1794 ja­nuár 27-én, két hónappal később pedig ugyancsak Kolozsvárott mutatták be az Othellot, míg 1800-ban A makrancos hölgy ke­rült a kolozsvári színház műso­rára. Kazinczy óta legjobb köl­tőink számára volt próbatétel Shakespeare fordítása, s minden nemzedék megkísérelt új és új átültetést. Hatását csaknem két évszázad óta nyomon kísérhetjük: Dugo­nicsra. Kisfaludyra épp úgy ha­tott, mint Vörösmartyra, de Arany balladáin is ott érezzük Shakespeare termékenyítő hatá­sát. Annyira eggyé vált irodalmunk­kal, hogy nélküle egész korsza­kokat sem lehetne elképzelni. 1YT égyszáz éve született, s ezen a napon a világ minden táján megemlékeznek ró­la. Iskolákban, színházakban mél­tatják, újságok ezrei írnak az évfordulóról. Shakespeare-re em­lékezik a világ, az igazi ünnep­lésnek azonban még sincs szük­sége egy évforduló egyetlen nap­jára. Shakespeare, kultúránk ré­sze, s ha kimondjuk a szót: euró­pai irodalom — elsősorban az ő ne­ve jat eszünkbe. S ha azt mond­juk: világirodalom, akkor is őt idézzük, aki egyaránt jelenti a XVII. század Angliáiét s modern életünk izgatott gondjait. Csányi László Miről írt a szekszárdi újság majd száz évvel ezelőtt? Egykori laptársunk, pontosab­ban szólva laposunk, a Tcjlname- gyei Közlöny (Kiadóhivatal Szeg­zárd, Széchenyi utcza 175, szer­kesztői iroda: Fejős-ház) a maga idején meglehetősen harcos sajtó- orgánum volt. A mai olvasónak ma mégsem az akkoriakat bizo­nyára izgalomba hozó, ilyen, vagy olyan hadakozó cikkei az érdeke­sek, hanem azok az apróságok, melyek a múlt század utolsó ne­gyedének megyebeli életéről árul­kodnak. A századvég a felszaba­dulás előtti hivatalos történetírás szerint állítólag ..aranykor” volt. Hogyan 'tükrözi ezt az akkor „minden szerdán” megjelenő „Társadalmi, Tanügyi és Közgaz­dasági Hetilap"? A százegy év előtti március 12- ének legfontosabb híre, hogy „A marhavész Tolna megye egjész te­rületén megszűnt”. A tanügyi ha­tóságok ugyanaznap elismerésre méltó módon erélyesek voltak- „bezáratták a bátaszéki zugiskolá­kat”. A növényvédelem érdeké­ben szabályrendelet született a hernyók és kártékony rovarok ki­irtásáról, a honvédelem nagyobb hasznára pedig a hónap közepén nyári kiképzési szállásaikra indul­tak a 8. sz. közös huszárezred századai. Egy dicséretesen hangzó szándékot már némi kajánságga) kommentált a Közlöny: „A Szegzárd-tolnamegyei Nö- egyletnek ' készpénzkészlete meghaladja az 5000 frtot, me­lyet egy Szegzárdon felállítan­dó árvaleányházra dicséretes te­vékenységgel halmoz össze. Vál­jon mtgérik-e unokáink a fel­állításét. .?” Az 1873-as évfolyamból össze­sen egyetlen példány maradt fenn. Az 1875-ös számok sem ta­núskodnak azonban túlzott arany­fényben ragyogó hétköznapokról. Lopások, rablások Decsen és Öcsónyben. Gyulai János posta­rablót halálra ítélte a szegzárdi kir. törvényszék. Stockibauer Ru­dolf bátaszéki erdészt., — megzá- logoltatni próbált —. fatolvajok alaposan helybenhagyták. Nem­csak a fatolvajok verekedtek azonban: ,,Hercher Jakab alsó-nánai la­kos az ottani csendőrök által úgy megveretett, hogy felgyó­gyulásához kevés a remény:’ (január 27.) Az emberek általában akikor lopnak és rabolnak, amikor nincs más módjuk kikeveredni a nyo­morból. Ezen vajmi keveset eny­hített. hogy „Mikos Gézáné úrhölgy a sze­gényeknek történő kiosztás vé­gett egy vég barchett szövetet ■ adott a Nőegyletnek.” (január 27.) , Adalékok a korabeli közegész­ségügyhöz. Petkó Lászlóné, báta­széki lakos, hármas ikreknek — két fiúnak és egy lánynak — adott életet. Az anya harmadnap­ra meghalt. „Bölcskén a gyerme­kek közt nagymérvű roncsoló to­roklob pusztít. Naponkint öt—hat áldozatot ragad el a járvány”. Ehhez viszonyítva vajmi sovány vigaszt jelenthetett és a Tolna megyeiek széles köreiben bizo­nyára nem okozott nagy elkesere­dést. hogy a lemondatott V. Fer- dinánd, ,,a jóságos király atyai szive megszűnt dobogni” 1875. jú­nius 29-én. A király királyvoltát a katonatisztek sem vették komo­lyan. Augusztus végén egy tolnai olvasó arról panaszkodott, hogy Drandler János ezredes úr I. Fe­renc József születésnapján az uralkodóban csak a császárt volt hajlandó felköszönteni: — termé­szetesen német nyelven. Az esztendő legnagyobb elemi csapása a június 26-án Budán ki­tört vihar volt, Negyedfontnyi jéggolyók zuhogtak a városra, percek alatt kiáradt az ördög­árok, lovak, szekerek vesztek el benne, összedőlt egy emeletes ház. és megrongálódott a ma már mű­emléki becsben őrzött Ráczfürdő. A közeli napokban egész Duna- földvárig fogdosták ki a Dunából a hullákat, számszerint negyven- kettőt. Ehhez mérten csak aprócs­ka szenzáció volt az. hogy farka­sok garázdálkodtak Bátaszéknél. rossznak ígérkezett a termés és július elsejétől „felemelték a szi­var. dohány és bumót árát”, So­vány András pedig Tamásiban mamut-állkapcsot talált. Két — több-kevésbé ma is ak­tuális — szekszárdi hír. augusz tus 4-ről és 11-ről: * „Kihez szóljunk a szegzárdi j útseprés kérdésében? Heten- j ként szorgalmasan összesöprik ! a fő-utcza szemetét és halmok- [ ba hordva ott hagyják, hogy a szélnek legyen mit széthányni ( ismét.” Más: „Egy szenvedélyes statisticus | megolvasá. hogy folyó évi au- t gustus 8-án délutáni 6 órától 1 este nyolczig hány részeg ember 1 fordult meg a belváros terüle­tén. és összesen 118-at hozott ki.” Boda István szerkesztő az év végén közzé tett előfizetési felhi- vaséiban (egész évre 4 pengőfo rint) maga summázta az ..arany- 1 kor” 1875-tel jelzett évét: „Ismét egy gondterhes. nehé~ i év vonult el a nemzet feje fe lett.” ö alighanem tudta. (ordasj I Akkor hát jöhet egy újabb forduló — rendelkezik Kocsis József főhalászmester. A férfiak belegázolnak a vízbe, megragad­ják a csónak peremét, tolni, húzni kezdik a mélyebb víz. a tó belseje felé. Nem könnyű az ormótlan alkotmány, heten indít­ják útjára, és ahogy mélyül a meder, úgy maradnak le hár­man,. Kaufmann János, Götz Márton, Varga Gyula és Fricsi János lesznek a csónak utasai. Tán ők maguk sem tudják, hányadszor indulnak el egy-egy fordulóra.' De nem is számolják, hisz ott a parton a három­lábra akasztott mérleg; ahhoz igazodik tulajdonképpen a munka. A csónak már jól befele jár, amikor egy lovas kocsi is el­indul. ellenkező irányba, amelyen kél fahordó van, benne se­regnyi kishal csapkodja, fröcsköli a vizet. Nem utaznak a ha­lacskák messze, csak a szomszédos tóba. de addig is kényelmes az utazás, legalább is annyiban, hogy vízben utaznak. Éppen elég volt a válogatóasztalon is szárazon .. — Igen, utaztatjuk a halakat, — mondja Kocsis József —, A válogatóasztalon ... már javában folyik a taivaszi ‘t lleplté'S. AZ itteni volt a tároló tó. innen szállítjíik tovább, a többibe, A tóból kifogott hal,, a válogató,asz falra kerül, amelyen a föha’ászmester irányításával Kaufmann Jánosné, Varga Gyuláne, Reitz Mártonná és Pál F. Lőrinc válogatja. osztályozza. Amint egy-egy vesspővéka megtelik, a három lábú mérlegre akasztják. — Átlagsáig és szám szerint telepítünk. Nyári halból négy­százat egy-egy holdra, ősziből többet, öt-hatszázat. A nyári hal átlagsúlyú most 26 deka, júliusban már eléri majd a hetven— nyolcvanat. Amint a válogatást szemléljük, feltűnik, hogy milyen sok a compó a ponty mellett Vajon mi ennek az oka? — Halásznyelven mellékhalként neveljük — adja meg a ma­gyarázatot a főhalászmester. — Olaszországban, Németországban kere-ett fajta, oda exportáljuk. Nálunk, a belföldi piacokon in­kább a ponty keresett. És az elmúlt néhány év alatt ugyan­csak megnőttek az igények. Nagyon sokat szállítottunk például Szekszárdira is... — Sajnos, a tapasztalatok azt mutatják, hogy nem elég sokat, mert a korszerű üzlet hetek óta üresen áll. a vásárlók fokozódó bosszúsággal olvassák a bejárainál lógó táblát: „Hal nincs!”. A bosszúság jogos, még akkor is. ha hozzátesszük, hogy tíz évvel ezelőtt egy hét alatt nem kelt el annyi hal a város­ban. mint most egy nap. rendes forgalom. idején. — Hát igen... Újabb és újabb tavakat kell léte­síteni. hogy az igé­nyeket kielégíthes­sük. De nemcsak mennyiségben, ha­nem választékban is. Az egyik tavon például — 74 hold területen — elő­ször az idén fog­lalkozunk harcsa­neveléssel. Hét halastó te­rül el Bonyhád és Zomba között, 200 holdnyi területen, Ezekben nevelő­dik mér az új ivadék, a halászok tavaszi vetése, Mennyi gond volt vele egész télen keresztül és meny­nyi lesz még ez­után... -­Távolban, a ví­zen csak dinnye- héjnak látszik a csónak, hüvelyk- nyinél kisebbnek a benne hajladozó emberek. Jövőre talán ke­vesebbszer lóg majd a halüzlet bejára­tán az a bizonyos tábla ... Mennyit átutal a mérleg? öí.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents