Tolna Megyei Népújság, 1964. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-08 / 57. szám
A TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Ü K ULTURÁLIS ME 99 frfiéfyjetenet 99 — Ez mégis csak tűrhetetlen! Mondja-e vajon Júlia (Manci): A körülötte dolgozók, de még a távolabb serénykedők is meghallották az öreg kifakadását. Az új keresztépület felé vágták a fejüket. Az irodaház, az igazgató- sági épület felé s a már többször megmosolygott kedves kép tárult eléjük: Az első emelet középső kis erkélye alatt állt Lajos, segédmunkás, anyagmozgató, akiből most akarnak szakmunkást képezni. Ott állt Lajos az erkély alatt, jobb vállán két szál tízméteres lapos vas, á húsz kiló. Lengett a vállán, mint faág leng a szélben. Nyakán kidagadtak az erek, amint fejét felfelé, az erkélyre peckelte. Az erkélyen pedig ott mosolygott le reá Mancika, a fiatal gépíróleány. Manci a vezér mellé volt beosztva, sokszor napokig el- •unatkozott, mivel a vezér nem volt itthon, még a hazában sem volt; a külföldet járta, devizás üzleteket kötött. Ilyenkor Manci munka után kutatott az osztály- vezetőknél, a titkároknál kilincselt, könyörgött és gyakran vastag dossziékkal tért vissza, s napokig másolt; Akkor éppen nem másolt, hanem állt az erkélyen, mosolygott le Lajosra: Lajos pedig mosolygott fel reá. Sokszor percekig tartott ez az epekedő, sóhajokkal teli játék. Manci szoknyáját fodrozta a szél. Lajos vállán lengett a két szál lapos vas. Szó azonban nem hangzott el se fentről, se alulról. — Néma Romeo, néma Julia! — Slevettek rájuk. Hamar híre ment ezeknek a hangtalan, epekedő, megismétlődő „erkélyjelenetek”-nek. Lajos a sugármagas segédmunkás és Manci a vezér gépírónője Shakespeare! beköltöztette a gyárba. Különálló expedíciók alakultak bizonyos érdekességek felkutatására. Az egyik expedíció hallgassa ki, mint mond Romeo (Lajos), miközben a laposvas leng a vállán, vagy a kezében nagy meszes vödrökkel, csapzott hajjal eseng felfelé. Vajon idézi-e a shakespear-i Romeo örökszép szavait: „.Csitt, ml fény tör át az ablakonS Napkelte az és napja Júlia... 0, hölgyem azt Oh, lángszerelmem ői Jóságom mint tenger, határtalan Szerelmem oly mély: mennél többet ad Neked, magamnak annál több marad... Ez a hangfelkutató expedíció, mely egy földszinti iroda sötétjéből magnetofonnal felfegyverkezve állt méla lesben, egybefolyó szövegeket nem tudott mag- netofonizálni, csak igen mélyről jövő, időnként fel-feltörő sóhajokat, egyes forró szavakat, mint például; te édes, drága liliom. Vagy egyszer az erkélyről alá- szálló egész kérdést: mi a másik neved Lajos? Lehetséges volna, hogy még egymás nevét sem tudják? — nevettek az expedíció tagjai. Pedig naponta felgyulladt Capulet kertjében az örök szerelem tiszta fénye! És mintha csak ők lettek volna egyedül ezen a világon, nem akarták tudomásul venni, de nem is vették észre, hogy régen figyelik őket, mosolyognak rajtuk. Kint sem találkoznak a gyár kapuján kívül? Nem! A találkozásokat megfigyelő „szolgálat” is csak negatívumokkal szolgálhatott. Nem várják soha egymást a gyár kapujában, nem találkoznak presszókban. Az utcán sem látták még együtt őket. A kiszáradt szívűek, mint az öreg Muhai is, mégis azt kiabálják, hogy ez az állapot tűrhetetlen. — Ebben a gyárban komoly munka folyik. Nem hagyhatjuk tovább szó nélkül ezt a szirupos enyelgést... — Senkinek sem ártanak vele... — Nyugodjon meg Muhai bácsi! Lajos így is túlteljesíti a normát ... Azt az időt, melyet el- enyeleg, sokszorosan behozza... Oda nézzenek!;.. Hogyan rohan a két szál lapos vassal? ... A pártfogó: a brigádvezető volt, akit egyszerűen Sanyinak hívtak, pedig már régen levedletté ezt a becéző, fiatalító megszólítást; feltartóztathatatlanul lépegetett a negyven felé. Egy ebéd utáni tereferén, amikor Muhaiék újra pellengérre állították Mancit és Lajost, az a kívánság is elhangzott: el kell járni az igazgatóságnál, hogy „Capulet” Júlia (Manci) szobáját helyezzék át az irodaház másik oldalára. Az az oldal nem esik útjába Lajosnak, így a kisasszony se ugrik ki az erkélyre, mert hiszen hiába ugrana ki, ha nem jár arra Lajos. Arra még a fás szívűek közül sem vállalkozott senki, hogy személyhez szólóan felszólítsák őket, hagyják abba ezeket a „nyilvános főpróbákat”. A piros szívűek azt mondták: nem ártanak senkinek és nem mindennapi eset látni két fiatal szerelmének hangtalan kibomlását. Két hét telt el, s egyszer csak hiába lesték Júliát az erkélyen, Rómeót az erkély alatt. Nem tűntek fel. Csak egyetlen egyszer sietett ki Manci az erkélyre, s az ott elhaladó Lajos elé egy összegyűrt papírkát dobott le. Lajos felvette, zsebre gyűrte, felmosolygott, ment tovább. Júlia belibbent. Lajos visszajövet sem állt meg — ezúttal nem laposvas, hanem gömbvas lengedezett a vállán — nyomult előre a műhelyek felé. — Na, itt már történt valami — kiáltott fel Muhai. És rögtön igaza is lett. Berohant a találkozásokat figyelő expedíció vezetője, fennhangon jelentette: — Tegnap este láttuk „Rómeót és Júliát” karonfogva, betértek egy moziba. — Na, itt van! Kellett ez nekünk?;.. Vége a szép dalnak... — kiáltottak fel többen. Keseregtek, mint akiknek kiloptak valamit a szívükből... Még az öreg Muhai is elhervadt kevéskét. Csurka Péter Kuítúrkincseink a nagyvilágban Szinte már közhellyé vált ez a mondás: „kis ország vagyunk”. Még a tízmilliót is alig éri el hazánk lakosságának a száma. Éppen ezért olyan rendkívül nagy- jelentőségű az a számadat, amit Bass Tibor a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat főosztályvezetője mondott. — 2,5 millió könyvet exportáltunk 1963-ban különböző szocialista és kapitalista országokba, ez csupán egy szám. Talán sokaknak nem mond semmit. De ha elgondoljuk, hogy az exporttervünk évről évre emelkedik, 1960-hoz viszonyítva 20 százalékkal nőtt a forgalmunk, akkor azt hiszem mindenki nagyra értékeli. — Mi a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat fő feladata? — Ezt egy szóval nem lehet meghatározni. De röviden úgy tudnám összefoglalni, hogy a mi vállalatunk kettős feladatot lát el. Elsősorban a külföldön élő magyar közönség igényeit igyekszik kielégíteni. Tudvalevő, hogy a Horthy-rendszer hárommillió koldus országából százezer és százezer magyar menekült többek között Amerikába és Kanadába, hogy legalább a létminimumot biztosítani tudják önmaguk és családjuk számára. Ezek a kint élő honfitársaink nagy örömmel olvassák a klasszikus és a mai magyar irodalom alkotásait. Másik fontos feladatunk a magyar irodalmi és zenei kultúr- kincsek megismertetése a nagyvilággal. — Mint említette nagyszámban vásárolnak könyveket nyugati könyvmegrendelők is. Hogy alakult ki a nyugati könyvpiac? — Nem volt olyan könnyű az elismerést kiharcolni. Hisz ez a nagy vételszám mi más lenne, mint elismerés. Csak a kereskedelemben, ez üzletkötések formájában nyilvánul meg. Hazánk nemzetközi tekintélye az elmúlt években megszilárdult, a hússzázalékos forgalomemelkedés is erről tanúskodik. — Milyen árucikkekkel foglalkozik még a vállalat a könyveken kívül? — Elsősorban hanglemez és zenemű tartozik a profilunkba. A magyar zene Liszt, Bartók, Kodály keresett és megbecsült az egész világon. De a cigányzenei felvételek is eljutnak Japántól Kanadáig. Annyira népszerűek a cigánylemezek, hogy Amerikában bizony nemegyszer lekopíroz- zák és mint eredeti amerikai felvételt, hozzák forgalomba, ötvenöt országgal állunk kereskedelmi kapcsolatban, a világ legnagyobb könyv- és zeneműkiadó válla- taival. Kereskedünk sok hírneves hanglemezgyárral. Érdekes módszerük, hogy a híres zeneszerzők műveinek zenekari felvételét lehetőleg szülőhazájukból rendelik meg. Lisztet, Bartókot tőlünk, de Mozart lemezeket az osztrákoktól vásárolnak. — Milyen tételekben szállítanak? — Bármilyen furcsán hangzik, de mi ha a vevő úgy óhajtja, akár egy darab könyvet is eladunk. Számtalanszor érkezik távoli országokból hozzánk kérés. Olykor szinte megoldhatatlan nehézségeket okoznak, a különféle igények. Régen nem forgalmazott regényt, egy folyóirat évekkel ezelőtti példányát kérik. Természetesen a lehetőségekhez mérten igyekszünk, kielégíteni valamennyi ügyfelünk kívánságát. — Milyen jelentős sikereket értek el a magyar könyvek külföldön, s íróink közül kik a legkeresettebbek? Tudományos könyveink világszerte elismertek. Érdekes megemlíteni, hogy dr. Komáromi László orvosprofesszor „Agysebészet” című művét kötelező tantárgynak vezették be két amerikai egyetemen. A matematikai szakkönyveink, természetesen angol fordításban, rendkívül népszerűek és elterjedtek a távoli Japánban. A szépirodalom klasszikus képviselői mellett ma élő nagyjain- kat is világszerte elismerik és kedvelik. Illyés Gyula verseit, Németh László drámáit, Tamási Áron regényeit igen nagy számban vásárolják meg mind keleten. mind nyugaton — fejezte be nyilatkozatát Bass Tibor. REGÖS ISTVÁN Tíz forint borravaló Molnár György akvarellje: Csónak-kikötő Vasárnap délután van, mégis kevesen járkálnak az utcákon, mert hűvös szél sepri az avart a kerítések tövébe. A járási székhely fákkal bekerített kis terén sem látni senkit, amikor egy autó lassít, és csendesen a benzinkúthoz húz. A kocsi rendszáma osztrák, a típusa Volkswagen. A vezető, egy jól öltözött fiatalember — csőnadrágban, tvisztmellény- ben — fürgén ugrik ki a volán mellől, és kémlel be az üvegketrecbe, ahol ketten beszélgetnek. A benzinkutas, amikor megpillantja az idegen rendszámot, széles mosollyal furakodik kifelé. A mosoly furcsán eltorzítja az arcát, mivel homlokától le a szája széléig sebhely húzódik. A hangja is meglepő, vékony, mint valami gyereké. S ráadásul lehetetlen németséggel kérdezi, hogy mit parancsol az idegen. Majd leesik azután az álla, amikor a fiatalember magyarul megszólal: — Tizenöt litert legyen szíves! A benzinkutas szótlanul megindítja a gépet, de már furdalja oldalát a kíváncsiság. Amikorra a benzin kifolyik, már kérdez: — ön beszél magyarul? — Amint látja, tökéletesen — mondja a fiatalember mosolyogva. Már fizet, ülne vissza a volánhoz, de a benzinkutas nem engedi, újra kérdez: — Megtörölhetem elöl az üveget, uram? — Kérem! — von vállat a vezető, s hanyag mozdulattal megi igazítja nyakán *a sálat. — A meccsről? — nyaggatja tovább a forradásos. — Onnan. — Vacak ez a magyar csapat. Ilyen rosszak még soha nem voltunk, tessék elhinni. A fiatalember szemlátomást meglepődik. Alaposabban megnézi a benzinkutast, majd csak azután válaszol: — De hát a magyar csapat nyert, nem az osztrák! A törölgetés egy pillanatig abbamarad, utána így: — Nem tesz semmit! Akkor is rosszak vagyunk. Kicsi pénz. kicsi foci, kérem. Van ezek között néhány jó játékos, mint tetszett látni, csak hajtás nincs. Mert sajnálják tőlük a pénzt. Sok marhaságra nem sajnálják, de ezektől, igen! így pedig nincs foci, uram... A volkswagenes közbeszól: — Mégis a magyar csapat győzött! A törlőruha gyorsan futkos az ablakon, gazdája válaszon töpreng. Már a motorházat dörzsöl- geti, mire végre eszébe jut valami: — Ja kérem, az olimpiai csapatba másképp nem lehet bekerülni. Különben is csak szerencsével győztünk. Ha azt a két nagy helyzetet nem szalasszák el az osztrák csatárok, akkor lera- dirozzák ezt a társaságot a pályáról. Mint aki szavakban és tettekben eleget tett kötelességének, a mondat végén hóna alá csapja a rongyot és tartja kezét a borravalóért. A mozdulat félreérthetetlen, az áldozat ösztönszerűleg nyúl a zsebébe, és már nyújtja is a tízest. A művelet után meg se várja a köszönetét, fázósan ugrik vissza a kocsiba, már nyúl a slusszkulcs után, de mégis meggondolja magát. Kissé lecsavarja az ablakot, úgy beszél kifelé a fórra dásosnak: — Mégis a magyar csapat volt a jobb! A benzinkutas megrántja a vállát: — Csodálkozom uram önön, osztrák létére...! — Én pedig önön uram, magyar létére! De az igazság kérem, megértheti... A fiatalember szeme megvillan. Most már keményebben mondja; — Nem vagyok osztrák, és nem érdekel a további véleménye! — De a kocsija? — hápog a benzinkutas. — A bátyámé. Különben szégyellne magát, tíz forint borravalóért képes pocskondiázni a magyarokat. A benzinkutas megpróbál fölényes lenni: — Ugyan, kérem! — Szégyellje magát! Igen szégyellje magát! Még ha rosz- szabb is lenne a magyar csapatj én akkor sem pocskondiáznám idegenek előtt. Tudja, mi maga? Egy pojáca! Volt szerencsém... , GERÖ JÁNOS
