Tolna Megyei Népújság, 1964. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-03 / 52. szám

4

TOOfA MTTYÍT WEfCjSÄÖ

IÖ64. március 32

Hogy ójra pontosak legyenek...

Évente háromezer órát „reparálnak meg” o Vasipari Vállalat rinommechanikai részlegében. Az irodagépek javítását is ők vég- tik. ami elég nagy gondot jelent, mert munkájuk az egész megyére kiterjed.

fpl'

Bún István a Triumphator szorzógépen részleges javítást végez

Ezen a képen az órásokat látjuk munka közben. Hradek Károlyt, az órásrészleg vezetőjét, és Szabó Lászlót.

Kereser Endre müszerésztanuló ellenőrzi a villamos összeadó gép meghajtó művét.

m».

Érdemes még vele foglalkozni, ha régi is az óra. Különösen ha családi ereklye. Képünkön Szabó László egy antik óra teljes javítását v égzi.

RAJNA,

Hajdú János—Nemes János :

MAJNA.

RUHR

3.

Ö észrevette idegen kiejtésünket, nagyon kedvesen válaszolt, udvariasan, külföldinek kijáró alapossággal — nem volt nehéz beszédbe elegyedni vele. S ötpercnyi társalgás után megkérdeztük tőle, hogy miért ette néhány falatját olyan lopva és ijedten. A kérdéstől még a kisujja hegye is elvörösödött, s nemcsak hogy mentegetőzni kezdett, de bocsánatot kért tőlünk, s kétségbeesetten kérlelt, hogy ne szóljunk a felügyelőnek, mert akkor őt elbocsátják. — A szabályok szerint tilos lemennünk az étterembe, viszont a munkaidőnk kilenc óra, mert öt napot dolgozunk, szombaton a cég kisegítőket foglalkoztat, a hét végén nálunk kicsi a forgalom, kilenc órát viszont nem bírunk ki evés nélkül, uraim nagyon kérem önöket, ne haragudjanak... Egyszuszra panaszkodott el mindent szegény nő. s mi kitámolyogtunk a fényes, gazdag áruházból, kicsit büszkén gondolva haza. a mi szerényebb áruházainkra, ahol ma még talán nincs olyan választék, mint Kölnben a Woolworth-nél, de emberszámba veszik az elárusítónőket is.

MINEK IS A MUTATÓ!

Egy ékszerüzlet előtt azért álltunk meg, hogy alaposabban is szenraügyre vegyük a kirakatot díszítő ..festményt”. Rikító színekkel mázolt félmeztelen cigánylány volt a képen, teste minden tehető és lehetetlen részét csillogó ékszerek díszítették, alatta reklámszöveg: ..Asszonyom, legyen Ön is ilyen dekoratív”. Tudni kell, hogy a nyugatnémet polgárság évek óta az újgazdagokra jellemző ékszerlázban él: az igazgatónők abban versenyeznek, hogy melyikük karperecé vastagabb. Nos, a kép alatt a kirakati konzolok nagyon súlyos és nagyon kevéssé művészi ékszerektől roskadoztak, az órák között pedig megpillantottunk egyet, amin már csak nevetni lehetett. Platinából’volt arany mutatókkal, s a „tökéletes- modern szépség” kedvéért egyetlen rovátka vagy jel nélkül a számlapján: aki megveszi, az legfeljebb kitalálhatja róla a pontos időt. „Legújabb exkluzív kínálatunk” — állt alatta a kis cédulán. Az üzletből éppen kilépett egy perzsa- bundás idősebb nő, nyomában a csomagjait hozó gépkocsivezetővel...

S mikor a Hohe Strasse vége felé egy szabóüzlet kirakatában észrevettük a reklámtáblát, amely azt hirdette, hogy a cég „mérték után szállít öltönyöket európai ízlés szerint”, s a két szó, hogy európai ízlés, alá volt húzva, akkor már véleményt is mertünk alkotni kölni élményeinkről. Amit most megfogalmazva úgy fejeznénk ki, hogy ez a valamikor a szó legnemesebb értelmében európai város ma minden „európai cégér” s áruinak bősége, magas színvonala ellenére is messze elmaradt az igazi európai színvonaltól.

Hagyományos, régi fogalmaink vannak a nyugatnémet ipar fellegváráról, a Ruhr-vidékről. Holott sok minden megváltozott errefelé is az elmúlt húsz évben. Elsősorban az ipar struktúrája, s ennek következtében a dolgozó osztályok életfeltételei. Érintetlen maradt viszont a tőke hatalma és a tőkések életformája. Néhány jellegzetes tünet útbaigazít.

amerikai főhadnagynak, aki a letartóztatására érkezett: „Jegyezze meg magának hadnagy úr, hogy gyáraimat ismét felépítem és termelni fogok. Hiszen tudhatja, hogy üzletember vagyok és nem politikus.” Akkor ez jóslat volt, méghozzá nagyon merész. Mert Knappot háborús bűnösként 12 évi börtönre ítélték 1947-ben, bányáinak és acélgyártó üzemeinek eladására kötelezték, s le is szerelték híres essenk acélgyárát. De mégis igaza ,lett. Az amerikaiak 1951. januárjában szabadlábra helyezték, vállalatai kényszereladásából soha nem lett semmi, s 1963-ban — az alkalmazott munkások létszámát tekintve — ismét harmadik legnagyobb konszerje Nyugat-Németország- nak. Változás csak annyi történt, hogy Krupp ma nem gyárt fegyvert, és sok jele van annak, hogy a cég politikai arculata módosult, s manapság nem tartozik az NSZK militarista nagyiparos köreibe.

Egyikünk sem járt a háború előtt Essen ben. De még így is éreztük, már az első napon, hogy a városra egyetlen régi polgára sem ismerne rá. ha 25 éve nem jár; falai között. A vasbeton igazgatósági paloták között csak mutatóban áll egy-egy_ régi épület, olyan, mint például a mi szállodánk. amelyet a múlt század végének stílusában építettek újjá. A belvárosnak, nagyon sok üveg felhasználásával épített új toronyházait tréfásan a „Ruhr-vidék: íróasztalai ”-nak hívják az emberek. mert valóban innen irányítják a szén- és acéltermelés nagyiészét. Ott. ahol a háború előtt Essen belvárosánál sokkal nagyobb területen Krupp acélgyára dolgozott, ma sok különböző

A Ruhr-vidc

A Hotel Essener Hof libériás kisinasa — egy legfeljebb 15 éves kedves fiúcska — odaérkezé- sünk estéjén megszeppent hangon kért engedélyt a házitelefonon, hogy halaszthatatlan ügyben-feljöhessen a szobánkba. Elképzelni sem tudtuk, mi lehet neki olyan sürgős, s főként, hogy miért szepeg a telefonba. Aztán fél perc múlva betoppant, háromszor hajolt meg, s ötször kéri bocsánatot feledékenységéért, miközben egy bőrkötésű étlapot nyújtott át: „tisztelettel kérem, válasszanak uraságtok!”

Nagy szerencsénk volt, hogy előbb szórakozottan kinyitottuk a bőrkötésű „étlapot”, s csak azután szólaltunk meg. mert különben reménytelenül lelepleződtünk volna a kisfiú előtt, kiderült volna, hogy sejtelmünk sincs egy iparbárók részére berendezett szálloda szokásairól: az „étlap” három tucat újság' címét tartalmazta, a nagy nyugati világlapokét, s főként a gazdasági élet legfőbb közlönyei szerepeltek nagy számban: a düsseldorfi Mittag, a New York-i Wall Street Journal, a londoni Financial Times, és így tovább. Nem jelentettük hát ki a kisinas előtt, hogy köszönjük az étlapot, de nem vagyunk éhesek, hanem komoly ábrázattal közöltük vele, hogy reggeliző asztalunkra a Welt című lapot tegye majd mindkét teríték mellé.

Másnap reggel olyan kép fogadott bennünket a reggeliző teremben, mintha az Istenek tanácsa című film egyik kockája elevenedett volna meg előttünk. Nesztelenül és méltóságteljes lassúsággal dolgozó, ősz pofaszakállas pincérek, lapjaik tőzsderovatát bogarászó tekintélyes urak, időnként, a szomszédos asztaloktól egy-egy megjegyzés foszlánya:

I „a Siemens ma két ponttal jobb";

1 „a Mannesmann lekötötte háromhavi szénkontingesét: és így tovább. Még ki sem tettük lábunkat' a szállodából, s mégis érzékeltük, hogy a Ruhr-vidék fővárosában,

; a nagy konszernek fellegvárában j vagyunk. A Krupp cégen kívül,

I amely 150 esztendeje már, hogy

>k íróasztala

meghatározza Essen soVsát, a városban van még a nyugatnémet nehézipar három másik mammutkonszerjének — köztük a Rheinstahlnak — a székhelye, itt székelnek a szén- és acélipari érdekképviseletek központjai.

HÁROM KIJELENTÉS

A város történetének legutóbbi harminc esztendejét három kijelentés határozta, sőt pecsételte meg. Az első 1934-ben hangzott el Gustav Krupp von Bohlen szájából: „Mindenben rendelkezésére állok Adolf Hitlernek és új rendszerének.” E kijelentés következtében a Krupp cég forgalma már 1939-ben elérte az egy- milliárd márkát, 1944-ben 277

ezer munkást foglalkoztatott (köztük 55 ezer deportált kényszer- munkást Európá minden részéből) és a cég akkori főkonstruktőre, Erich Müller megalkotta a hadtörténelem legnagyobb ágyúját, a „Szebasztopoí löveget”. amellyel a náci Németország a Szovjetunió területén garázdálkodott.

A másik — ostobán fennhéjázó — kijelentés Hermann Göringtól származik, aki 1940-ben azt mondta, hogy hívják őt attól a naptól kezdve Meiernek, amikor a Ruhr-vidékre az első ellenséges bomba lehull. A Ruhr-vidék fővárosában, Essenben, a fent- emlxtett kijelentés után két hónappal robbant fel az első angol bomba, s 1945 május kilencedikéig a város összesen 272 súlyos légitámadást élt át, döntő mértékben az ipartelepektől távoli, lakott városrészekben (hétezer ember soha nem érte meg a légiriadók végét), s a végeredmény 35,6 millió köbméter törmelék lett. no meg a negyedik helyezés azoknak a német városoknak a sorában, amelyek a legjobban elpusztultak a IÍ. világháborúban.

A harmadik kijelentés 1945. április 10-én hangzott el a Villa Hügelben. a Krupp család rezidenciájának nagy fogadótermében. A cég mai tulajdonosa Alfred Krupp mondta annak az

gyár működik, mind új épületekbe«. mert az acélgyárnak még a kéményeit is felrobbantották 1950-ben az angolok, akik akkor még nem gondolták, hogy a német hadiiparra annyira akarnak majd számítani, mint ahogy azt a NATO-n belül ma teszik. A Krupp-cég nem is tart ma Essen- ben annyi alkalmazottat, mint a háború előtt. az ismét óriási munkáshadsereg — több mint 110 ezer ember — zöme Krupp más városokban lévő gyáraiban és bányáiban dolgozik.

És mivel a szén szerepe már világszerte nem a régi. a termelése nem növekszik olyan mértékben. mint az olajé, vagy a földgázé, s az acélipar Nyugat- Európában évek óta eladási nehézségekkel küzd. a konjunktúra ellenére is. Essen szociális összetétele a lassú, de állandó változás állapotába került a háború óta. Essen dolgozó lakosainak. 46.4 százaléka kereste kenyerét 1938-ban a bányákban és fémipari üzemekben. Ez az arány tavaly már csak 35,1 százalék volt. Ezzel szemben ugyanilyen arányban nőtt a kereskedelem és más iparágak szerepe, tehát a Ruh r-metropolis nincs már úgy életre-halálra a nehézipar hatalmasságaihoz láncolva, miint egykor.

A szénre épült, azon nőtt nagv- gyá. s kétszer is az mentette meg Essent elvesztett világháborúk után az elszegényedéstől, hogv energiát szolgáltatott fél Európának. A kincs mára sem fogyott el. de értéke megcsappant, többé nem forrása a jólétnek. De iparának és gazdasági életének változó arculatával ez a város most izgalmas példáját nyújtja annak, hogyan kell gyorsan és rugalmasan reagálni az új technikai forradalom követelményeire. Krupp tanműhelyeiben már olyan szakmunkásokat képeznek ki. akik a vegyipari gépgyártáshoz értenek, s felkészülnek arra. hogy városuk falai között új iparágakat honosítsanak meg.

A Ruhr-vidék arculata változóban van. s Essen küzd azért, hogy megtartsa irányító szerepét, megmaradjon a ..Ruhr-vidék íróasztala”.

— VÉGE —