Tolna Megyei Népújság, 1964. február (14. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-07 / 31. szám
4 TOLNA MEGYEI NfiPÜJSÄG 1964. február *. Az igazi tudás: előrelátás J. D. Mengyelejev — születése 130. évfordulójáról 8-án emlékezik meg a világ — a legnagyobb, az előrelátó tudósok közé tartozik; periódusos rendszerében azoknak az elemeknek a helyét is kijelölte, amelyeket csak sokkal később fedeztek fel. A tobolszki iskolaigazgató fia 23 éves korában magántanárként tartott előadásokat a pétervári egyetemen. Külföldi tanulmányai után ugyanitt katedrát kapott, az egyetemről is távoznia kellett, Akadémiai tagságát elgáncsolták, mert vállalkozott arra, hogy diákforrongások idején az ifjúság kérvényét átadja Gyeljanov gróf közoktatásügyi miniszternek. Mengyelejev ekkor már világhírű tekintély, számos külföldi egyetem és intézet tiszteletbeli tagja, szívesen látott előadója. Hazájában maradt, annak felvirágzásáért küzdött a természe- lé'oen gyökerező szenvedélyes hűséggel. az emberiség történetében szinte páratlan sokoldalú érdeklődéssel és tudással. Vitatták: fizikus volt vagy kémikus? De mi mindennel foglalkozott még emellett! Mechanikával, csillagászattal, állat- és növénytannal, agronómiával, meteorológiával, hajózási és tüzérségi technikával, festészettel, pedagógiával. Soha nem maradt a felszínen, hanem saját szavai szerint mindig „a szem elől rejtett lényeget’' kereste. A természetet egységes egészként igyekezett megismerni, kutatta a jelenségek összefüggését, s ahol törvényszerűséget észlelt, rögtön azt vizsgálta: hogyan lehetne azt az ember javára hasznosítani. így jutott legnagyobb, á tudomány történetében örökre maradandó felfedezéséhez, az elemek periódusos rendszeréhez. Észrevette, hogy az atomsúly növekvő sorrendjébe rakott elemek tulajdonságai megszabott rend — periódus — szerint ismétlődnek. Akkor még csak mintegy hatvan elemről tudtak, ma már száznál többet ismerünk. Mengyelejevnek nemcsak ahhoz volt bátorsága, hogy rendszere alapján helyesbítse a tévesen ismert atomsúlyokat, hanem a még felfedezésre váró elemek helyét is merészen kijelölte. Halála után sok évtizeddel sorra fedezték fel a „hiányzó”, valóságban meglévő, csak még ismeretlen elemeket, ahogy Mengyele- ! jev megállapította tulajdonságai- | kát és sorrendjüket. Az elemek a világegyetem építőkövei; egységes és törvényszerű összefüggésüket Mengyelejev látta meg, későbbi koroknak nyújtva útbaigazítást arról, ami a maga és kortársai számára még „elrejtőzött a szem elől”. Nem riadt vissza a maga korában túlságosan merésznek látszó elképzelésektől. A cári Oroszország elmaradott ipari viszonyai között hirdette, hogy a szenet a föld alatt kell elégetni, így hőenergiáját csővezetékeken át, célszerűbben hasznosíthatjuk. Mert „fűteni részvényekkel is lehet” — mondotta, megvető oldalpillantással a tőkés mohóságra. Fél évszázad múltán napjainkban érkezett el az ideje, hogy a tudósok foglalkozni kezdenek a szén el- gázosításának nehéz, de nagyszerű távlatú problémájával. Nagy személyes bátorság kellett ahhoz, amire Mengyelejev 1887-ben vállalkozott. Minden előképzés, tréning nélkül, egy léggömb zárt kosarában felszállt a magas levegőrétegekbe, és értékes megfigyelésekkel gazdagította a meteorológiát. Beszámolójában azt írta, hogy „az oroszok fogják meghódítani a légi-óceánt.” Az igazi tudás — előrelátás. Az első szputnyik és az első űrhajós szovjet főidről indult a világűr meghódítására. Gyenes István A dombóvári akadály Már 1960-ban elkészült a felmérés. amely szerint igen fontos feladat Dombóváron a község csatornázása. Az előzetes tervek alapján a munkálat elvégzése 26 millió forintba kerülne. Ilyen nagy összegű kivitelezéshez természetesen részletes vízügyi terv szükséges, amelyet azonban az országban egyedül a Az ÉM. Építőipari Szállítási Vállalat Pécsi Szállítási Üzemegysége pécsi munkahelyre felvesz vagon- és gépkocsirakodókat Szállást, étkezést biztosítunk. Tanácsi igazolás szükséges. Útiköltséget nem térítünk. Jelentkezés: Pécs, Megyeri u. 50. (31) Budapesti Vízügyi Tervező Iroda készíthet el. De. mert egyetlen, így sok a munkája, és a dombóvári megbízatást nem tudta vállalni. így hát 1964-ben nem kap a község csatornázási tervet. Ez azonban azt jelenti, hogy nagyon nehézkesen haladhat az új építkezések ügye Dombóvárott. Ugyanis a község csatorna- rendszere elavult, rossz, sürgető a felújítása, mégpedig oly módon. hogy az az általános terv szerint történjen. Az új lakóházak és más építkezések sem nélkülözhetik az előzetes csatornázást. Ennek elkészítéséhez azonban terv szükséges. Terv hiányában az építők vagy szükségmegoldást választanak — ezt azonban a KÖJÁL nem engedélyezi —, vagy megcsinálják az előírásos csatornázást, és akkor millió forintot dobnak ki az ablakon. Tudniillik a későbbi átfogó terv kivitelezése során az előbbi munkákat újra kellene elvégezni. Miértjére a vízügyi szakemberek adhatnak választ, a tény azonban ez. Márpedig a községben több új szövetkezeti ház, iskola és még jó néhány új létesítmény épül, amelyekre mind égető szükség van. A községi tanács és a pártbizottság közös ak- 1 dóra készül, egy-egy képviselő- j jük felutazik Budapestre, és meg- j próbálja az iroda vezetőit meg- ! győzni arról, hogy valamiféle I sürgősségi szempont alapján mégis vállalják el mielőbb á megbízást. CB. K.) ■Bi PINTÉR ISTVÁN: Judosoh, zsarol, mh Fejezetek a termonukleáris bombák történetéből í. igen veszedelmes lenne, különösen bizonyos kormányok kezében..." Egy alacsony fekete hajú férfi jellegzetesen kopaszodó hóm-, lokával és kissé elálló füleivel szinte szélütottként bámulja a kezében tartott újságlapot. Nézi a címlapot, s összefolynak előtte a hatalmas címbetűk: „A német csapatok ma hajnalban megszállták Cseh- és Morvaországot. — Hitler bejelentette: megalakítja a cseh- és morva protektorátust. — Részletek a cseh tragédiáról." A fekete férfi áll, s arra gondol, hogy hat esztendő alatt hányadik tragédia ez az újságok címoldalain és — a világban. Németországban működnek a koncentrációs táborok. Olaszországban a feketeinges fasiszták uralma dúl. Hitler lerohanta Ausztriát. Aztán jött München, a Szudéta vidékén dübörögtek a náci csizmák. Nem kétséges, hogy a világ újabb tragédiák felé halad. Hiába menekül el ti, az olasz tudós hazájából, sőt Európából a tengeren túlra, az Amerikai Egyesült Államokba, a tragédiák sorozata ide is követi. Véget kell vetnie ennek a korszaknak, a rettegés korszakának. S lám, minden eddiginél nagyobb veszedelem fenyegeti a világot. Egyelőre a világ még mit sem tud róla. A tudósoknak csak egy maroknyi csoportja van tisztában a veszéllyel. De vajon képesek lesznek-e rá, hogy megmagyarázzák azoknak, akiktől függnek: nem szabad késlekedni, hiszen azok odaát biztosan nem késlekednek. A mai tárgyalás mindenesetre azt mutatja, hogy nem. Egy óra múlva újdonsült barátjánál. doktor Szilárd Leónál ül. Szilárd is tudja, hogy mit jelent a fasizmus, hiszen ő is Európából menekült az Egyesült Államokba. Hazájában, Magyarországon, amelyre egyre inkább rátelepedett a hitleri Németország árnyéka, közelről látta, miként fenyegetik Európát pusztulással a hitleristák, hogy aztán uralmukat kiterjesszék az egész világra. Az Egyesült Államokban Szilárd Leó éppúgy, mint a fekete, jellegzetesen kopaszodó férfi, a Nobel- díjas olasz Enrico Eermi a Co- lUmbia Egyetemen. New Yorkban kapott állást és kutatási lehetőséget. A két antifasiszta menekült hamar barátságot kötött egymással. S amikor három héttel e nap, 1939. március 15-e előtt, amely Hitler Csehszlovákia elleni támadása napjaként került be a világtörténelembe, az Amerikai Fizikai Társulat a Columbia egyetemen előadást rendezett az uránium hasadására alapított láncreakció problémájáról, már tisztában vannak, hogy a modern fizikának ez a békés energia-termelésben nagyszerű távlatokat nyitó felfedezése ugyanakkor szörnyű veszélyt idéz fel. Felrém- iik előttük: vajon mi lesz, ha ezt a felfedezést odaát arra használják fel, hogy elkészítsék a bombát? Vajon mi lesz a világgal, ha Hitler elsőnek rendelkezik majd ezzel a fegyverrel, amelynek hatását már hozzávetőleg ki is tudják számítani e kiváló fizikusok, de elképzelni alig. Január közepén érkezett meg New Yorkba a német Hahn professzornak a magfizikában új korszakot jelentő cikke, s Szilárd 1939. február 2-án levelet intézett Párizsba, Joliot-Curie-hez, amelyben szinte látnoki szavakkal ezt írta: „Amint Hahn cikke kb. két héttel ezelőtt ideérkezett, néhányan közülünk azonnal azzal a kérdéssel kezdtek foglalkozni, vajon az urán hasadásánál nem szabadulnak-e fel neutronok is. Adott körülmények között ugyanis ez bombák építéséhez vezethet, ami igen veszedelmes lenne, különösen bizonyos kormányok kezében.” A magyarországi antifasiszta menekült tudós a hitleri fasisztákat érti ebben a levélben „bizonyos kormányok” alatt. Ekkor még nem gondolja, hogy egy évtized sem telik bele, s az amerikai kormány él majd vissza ezekkel a bombákkal... Szilárd Leó Enrico Fermivel együtt mindent meg .esz, hogy ráébressze a veszélyre azokat, akik az Egyesült Államok biztonságáért felelősek. Pénzre van szükségük, hogy elkészíthessék a bombát. Kutatni akarnak, hogy megelőzzék a hitleri Németország tudósait. Harcolnak a lehetőségért, hogy megteremtsék a világtörténelem minden addiginál pusztítóbb fegyverét, hogy az Élet szolgálatába állíthassák, szembeszegezzék a hitleri Németországgal, a halál birodalmával. És lám, ezen a napon, amikor újabb oaljóslatú hír érkezik Európából, úgy látszik, mintha az Egyesült Államokban süket fülekre találnának. Enrico Fermi Hoover admirálisnak, az amerikai hadiflotta kísérletügyi osztálya vezetőjének hivatalából jött, amikor a rikkancsok a fülébe ordították a szörnyű hírt. Fermi Pegram doktornak, a Columbia Egyetem fizikai fakultása dékánjának ajánlólevelét vitte magával. A dékán közölte, hogy sorainak átadója, Fermi profeszor a Columbia Egyetem tanára, Nobel- díjas, a világ egyik legkiválóbb fizikusa, aki nagyon fontos ügyben értekezni akar vele és kérte, hogy hallgassa meg. Az admirális azonban a fontos ügynél sokkal többre értékelte, hogy az olasz tudós nem felel meg az elképzeléseinek. A begyepesedett katona merevséghez szokott ízlése háborgott, amikor Ferrni rossz angolsággal, izgatottan magyarázni kezdett. A magyarázatból vajmi keveset értett meg, s ezért nem saját tudatlanságát okolta, hanem Fermi számlájára írta. Nem értette, hogy miért érvel, bizonygat, valami előtte felfoghatatlant ez a jött- ment bevándorló? A pokolba ezzel a kellemetlen ágáló alakkal! És Hoover admirális, aki a születési, vagy pénzügyi arisztokráciát száz Nobel-díjnál is többre becsülte, az ajánlólevélre való tekintettel, nem túlságosan durván, de mégis kitessékelte a tudóst... Fermi és Szilárd azonban nem adja fel a harcot. És velük együtt küzd az ugyancsak Magyarországról menekült Wigner Jenő, a világ egyik legkiválóbb elméleti atomfizikusa. Közben újabb híre kérkeznek Európából. 1939. április 7-én Mussolini megszállja Albániát. Szeptember 1-én, hajnali öt óra 30 perckor a Wehrmacht egységei megtámadják Lengyelországot. Két nap múlva Anglia és Franciaország megüzeni a háborút Németországnak. A világ lángba borul. S jóllehet, Amerika nem áll hadban, gondolkozó ember előtt nem kétséges, hogy a világégés átterjed majd a tengeren túlra is. Fermi, Szilárd és Wigner úgy érzik, hogy a hitleri fasizmus által fenyegetett népek védelmében kötelességük létrehozni az atombombát. De nekik, a nemrégiben Amerikába érkezett európaiaknak, kevés a tekintélyük ahhoz, hogy kiharcolják ezeket a lehetőségeket. Albert Einstein siet segítségükre. A nagy német fizikus, a modern elméleti fizika egyik megalapítója, az általános relativitás-elmélet kidolgozója, akit Lenin a természettudományok egyik legnagyobb átalakítójának nevezett, mindjárt 1933-ban a hitlerizmus üldözése elől emigrált az USÁ-ba. A három tudós hosszú vitákban győzi meg Einsteint, hogy meg kell írnia levelét Franklin D. Roosevelt elnökhöz, amelyben sürgeti az Egyesült Államokat az atomfegyver előállítására. „A háború küszöbön áll! — mondják az európai menekült tudósok — Európa már lángba borult és Németország, ahol az urán hasadását felfedezték, nem nyugszik, míg meg nem valósítja ennek a felfedezésnek a gyakorlati felhasználását. A nácik meg fogják szerkeszteni az atombombát és égy pillanatig sem haboznak majd a bevetésével. Csak úgy tudnak védekezni ellene az amerikaiak, ha ők szerkesztik meg az atombombát és egy pillanatig sem haboznak a bevetésével.” Végül is 1940. október 11-én Einstein megírja és aláírja levelét Roosevelt elnökhöz, amelyben többek között ezeket írta: „ ... Joliot franciaországi, Fermi és Szilárd amerikai munkája alapján valószínűnek tűnik ... nukleáris láncreakció létrehozása ... Ez az új jelenség hozzásegítene bennünket bombák készítéséhez ... Rendkívül nagyhatású bombák készítéséhez .. Roosevelt elnök hallgat a világhírű tudósra. Megindulhatnak a kutatások, de egyelőre csak hatezer dollár áll a rendelkezésre. Nevetséges összeg! De Szilárd doktor úgy érzi, hogy most már lehet és kell is dolgozni. És mivel a hatezer dollárból nem futja, hosszú utánjárással kétezer dollárt szerez kölcsön, hogy egy gramm rádiumot bérelhessen a kísérletekhez. Az Amerikában dolgozó atomtudósok munkája annál fontosabb és felelősségteljesebb, mert Joliot. Curie, aki Franciaország összeomlásáig lázas sietséggel dolgozott Párizsban az atombomba alapját jelentő láncreakció létrehozásán, a hitleristák által megszállt hazájában maradt, hogy illegalitásban egyik irányítója legyen a nemzeti ellenállási mozgalomnak. Joliot Curie két munkatársa azonban, a Lengyelországból menekült Kowarski és a bécsi Halban még idejében átjutott Angliába, hogy ott, Camb- ridge-ben, az atomfizika híres fellegvárában, a Cavendish- laboratóriumban folytassák munkájukat. Sikerült magukkal vinniük Franciaország egész, 180 liternyi nehézvíz-készletét. Erre a nehézvízre a kísérletekhez, a neutronok lassítására volt szükség és azt 1940. márciusában nem kis nehézségek árán szerezték meg a norvégiai rjukani gyárból Arnot századosnak a hitlerista kémszervezet orra előtt sikerült Párizsba szállítania. Arnot kapitány egy külön repülőgépen szállította a nehézvizet tartalmazó kannákat, s gépét mintegy 30 kilométernyire a parttól, a tenger felett három német repülőgép támadta meg. A német gépek jelezték, hogy a francia gép adja meg magát. Arnot utasítására a pilóta engedelmeskedett a német gépnek, amely a hamburgi repülőtérre kísérte őket. A hamburgi repülőtéren azonban kellemetlen meglepetés érte a hitleristákat. A repülőgépben csak üres kannákat találtak. Arnot nem minden irónia nélkül mondta el a németeknek, hogy a nehézvizet egy másik, jól álcázott repülőgépen szállították el Oslóból. Ez a gép fél órával később rajtolt, mint az amelyen Arnot százados utazott. Folytatjuk.
