Tolna Megyei Népújság, 1964. február (14. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-07 / 31. szám

V 1064. február 7. TOT,WA MEGVET NflPtf.TSÄG Megkezdődött a községi népfrontbizottságok újjáváiasztása A népfront-kongresszus előké­születei során, jelentős állomás­hoz érkeztünk: megkezdődtek a falugyűlések, amelyeken újjává­lasztják a községi népfrontbizott­ságokat, s amelyeken egyúttal megválasztják a járási bizottsá­gok tagjait, valamint a megyei népfrontgyűlés küldötteit. Ezek nagyon jelentősek, mert itt dől el, hogy a célnak megfelelően meny­nyire sikerül megerősíteni a bi­zottságokat. Az elmúlt hónapok­ban igen nagy aktivizálódási fo­lyamat indult meg a népfronton belül. Ez mindenekelőtt abban ju­tott kifejezésre, hogy új erők ke­rültek felszínre: a közösség érde­kében nagyon sok olyan ember is munkát vállalt és kért, aki eddig nem igen kapcsolódott be a köz­életbe. A régi, áldozatkész aktí­vák mellett most ezekkel az új erőkkel igyekeznek felfrissíteni a népfront sorait. A gyűlések nagy része még vissza van, az eddigiekből is le­vonhatunk azonban néhány ta­nulságot. i Az első és tálául a leg­lényegesebb tanulság az, hogy igen nagy az érdeklődés irán­tuk, s ezeken keresztül a közér­dekű ügyek iránt. Az eddig meg­tartott gyűléseken még a kisebb községekben is legalább százan megjelentek, vagyis csaknem min­den családból részt vett valaki a gyűlésen. Ebből következik, hogy az új bizottságokat nem egy kis csoport, hanem az egész község választja, mindenki véleményt nyilvánít szavazatával, felszólalá­sával, függetlenül attól, hogy mi­lyen nemzetiségű, vagy éppen melyik vallást tiszteli. Kicsiben egyebek közt éppen ezáltal nyil­vánul meg a társadalmunkban mindjobban kibontakozó szocia­lista népi, nemzeti egység. Természetesen nemcsak a meg­jelentek számaránya mutat ked­vező képet, hanem a gyűléseken elhangzott felszólalások számará­nya és tartalma is. Mindehhez a kiindulást a nagy gonddal össze­állított beszámoló adja meg. A madocsai falugyűlésen elhangzott beszámoló például hűen tükrözte azt az utat, amit a helyi nép­frontbizottság megtett. Néhány évvel ezelőtt még igen nehéz volt a munka, ami azzal volt össze­függésben, hogy a termelőszövet­kezet nem a legjobban működött. Egyébként a legtöbb szó a gyű­lésen a termelőszövetkezettel kap­csolatban hangzott el, ami helyes is, mert hiszen a falu lakosságát mostanában elsősorban ez rogjal- koztatja. Csuka István mözsi tsz- tag, a megyei népfront-elnökség tagja, aki ugyancsak részt vett a gyűlésen, meg is jegyezte: ,.A legfontosabb, hogy a népfront az­zal foglalkozzon, ami a legtöbb falusi embert érinti, ez pedig a termelőszövetkezet. Mindannyiónk ügyének kell lennie annak, ami a szövetkezetünkben történik”. El is hangzott sok minden a helyiek részéről a termelőszövetkezetről. Akadt természetesen bíráló meg­jegyzés is, mert a madocsaiak is azt szeretnék, ha javuló szövet­kezetük még jobb lenne. Soós Béla tsz-tag például azt tette szó­vá, hogy a szövetkezeti fegyelmi bizottság működéséhez nem biz­tosították a kellő körülményeket. Ezen a gyűlésen részt "etf és felszólalt a helyi pártszervezet titkára, Kemény József is, és a pártszervezet nevében véleményt mondott a népfront-bizottság te­vékenységéről. Másutt is volt ha­sonló példa. Ezt ugyancsak a jó tapasztalatok közé kell sorolni, mert hiszen mutatja, hogy a párt- szervezetek megfelelő jelentőséget tulajdonítanak a népfrontbizott­ságok tevékenységének és ennek alapján a jövőben is számítanak majd támogatásukra. Nagyszokolyban a sok egyéb mellett a törpevízmű építése me­rült fel a napokban megtartott ülésen, vagyis a választást itt is összekapcsolták az egész közsé­get érintő problémák megvitatá­sával. Felsőnyéken a községfej­lesztés szerepelt napirenden a sok egyéb mellett. Legtöbb helyen nincs hiány ün­nepélyességben sem. Ez elsősor­ban nem dekorációban mutatko­zik meg, hanem például abban, hogy az emberek ünneplőben je­lennek meg, vagy például abban, hogy a fiatalok kis műsorral ked­veskednek a felnőtteknek. ,Bevetés" előtt a mezőgazdasági repülők tt* Az Alföldön gyors iramban vé­konyodik a hótakaró, a Dunán­túlon már a hófoltok is gyérül­nek: hamarosan ideje érkezik a tél végi vetésserkentő fej trágyá­zásnak. A budaörsi repülőtéren útrakászen sorakoznak a mező- gazdasági repülők PZL—101-es tí­pusú gépei. Kovács István, a nö­vényvédelmi szolgálati repülő­gépes osztagának főagronómusa most bocsátotta útnak a pilótá­kat: mindegyik elutazik a hama­rosan sorra kerülő „bevetések” színhelyére és előre kitapasztalja a „tábori” repülőterek felületi viszonyait. Mihelyt alkalmasak lesznek a le- és felszállásra, kez­dődik a nagy munka, A rendelkezésre álló 30 repülő­gépből négy állandó tartalékban marad Budaörsön, 26 pedig — valószínűleg egy hét múlva — indul az ország különböző tájaira; állami gazdaságokba és termelő- szövetkezetekbe. A repülőgépes osztag idei munkaszervezésére jellemző, hogy kilenc nagy állami gazdaság egyenként két-két re­pülőt foglalkoztat egész éven át, nyolc repülő pedig kizárólag Szolnok, Békés és Csongrád me­gye nagyobb termelőszövetkeze­teiben dolgozik majd. Az előzetes tervek szerint a repülőgépes osz­tag munkája ez évben 405 000 holdra terjed ki. Ciprusi helyzetkép London, (MTI). A ciprusi vál­sággal kapcsolatos tárgyalások a Makariosz elnökre gyakorolt an­gol—amerikai erős nyomás elle­nére sem haladtak előre. Az an­golszászok csupán egyetlen enged­ményt ajánlanak, nevezetesen, hogy a nemzetközi haderő „vala­miféle kapcsolatba kerüljön az ENSZ-szel”. Ezalatt csak azt értik, hogy Ciprus kormányának megen­gednék, hogy közvetlenül az ENSZ A magyar szakemberek tudományos témák kidolgozásával segítik a KQST- országok építőiparának fejlesztését Biztonsági Tanácshoz küldjön je­lentéseket a haderők működéséről. Ezt a ciprusi kormány természete­sen nem tekintheti kielégítő sza­vatosságnak Ciprus függetlensége, szuverénitása és sérthetetlensége biztosítására. t A Guardian ENSZ-levelezője je­lenti New Yorkból: azt várják, hogy Ciprus kormánya rövidesen kérni fogja a Biztonsági Tanács összehívását, Az Építésügyi Minisztérium Ku­tató- és Tervezőintézetének dolgo­zói széles körű tudományos együtt­működést alakítottak ki a KGST- országok tudósaival. A magyar szakemberek csaknem 40 fontos tudományos téma kidolgozásával segítik a KGST építésügyi állandó bizottságának és különböző szek­cióinak munkáját. A baráti országok építőiparának fejlesztéséhez különösen sok tá­mogatást ad az építésiparosítási szekció, amely az utóbbi években már több mint 20 fontos ajánlást készített elő az építés nagyipari módszereinek kiterjesztéséről és egységesítéséről. A magyar szak­emberek csaknem valamennyi eladat kidolgozásában részt vettek s több témában, mint felelős meg­bízottak maguk rendszerezték és terjesztették elő a közös anyagból összeállított fejlesztési javaslato­kat. A KGST-országok építőipará­nak különleges típusú betonacél­ellátásáról készített magyar javasla tot jegyzőkönyvi elismeréssel di­csérte meg a szekció és az állandó bizottság 7. ülése. A magyar épí­tési, kohászati és szabványosítási szakemberek egységes műszaki előírásokat dolgoztak ki a beton­acél gyártásáról és felhasználásá­ról. így az épületszerkezetek átter­vezése nélkül, közvetlenül felhasz­nálhatják majd a betonacélt, bár­melyik baráti ország szállítja, öt­letesen oldották meg azt is, hogy az építkezéseken minden különö­sebb vizsgálat nélkül felismerhes­sék a dolgozók a különböző beton- acélfajtékat. Az egységes műszaki előírásoknak alapján majd csupán Magyarország mintegy 7.5 millió forintot takaríthat meg évente. A magyar szakemberek dolgoz­tak ki javaslatot a feszített beton- elemgyártás fejlesztésére, s a be­tonacélhuzal megfeszítésére újfaj­ta berendezést találtak fel. Ezzel előreláthatóan 5—10 százalékkal csökkenthetik majd a huzal fel­használását a baráti országok. A magyar építőipar is természetesen sok segítséget kap a KGST építés­ügyi állandó bizottságától és az építésipari szekciótól. Többek kö­zött az egyik KGST-ajánlásban ja­vasolt módszerek szerint az Épí­tésügyi Minisztérium felülvizsgál­ta a kohóhabsalak blokkgyártó üzemek országos hálózatának ko­rábbi terveit. A vizsgálatokból ki­derült, hogy megtakaríthatják 8 új blokküzem építését, s ezzel mintegy 34 millió forintos kiadás­tól mentesítik az országot. Rend­kívül fontos anyagot kapnak most az építkezések befejező munkái­nak gépesítéséről is, amely meg­gyorsítja és az eddiginél gazdasá­gosabbá teszi a szakipar új gépei­nek beszerzését. Az idén előrelát­hatóan mintegy 15 különböző fon­tos témában kidolgozott javaslat­tal járul hozzá a KGST-országok építőiparának fejlesztéséhez az építésiparosítási szekció. A tények cáfolják a bonni cáfolatot Bonn, (MTI). A szovjet kor­mánynak a nyugatnémet rakéta­fegyverkezés ellen tiltakozó jegy­zékével kapcsolatban a bonni kor­mány szóvivője kijelentette: hiva­talosan megvizsgálták a Hamburg­ban nemrég alakult „Waffen und Luftrüstung” A. G. működését és a vizsgálat során megállapították, hogy a cég nem gyárt katonai ra­kétákat, az eddig gyártott rakéták „katonai célokra nem alkalmaz­hatók és csak tudományos célokat szolgálnak”. Bonni sajtókörökben azonban emlékeztetnek arra, hogy tavaly december elején a részvénytársa­ság vezetői sajtóértekezletet tar­tottak s azon leplezetlenül beszél­tek arról, hogy a vállalat külön­böző fegyvereket, így köztük ra­kétákat is gyárt, és a fegyvergyár­tási program keretében „olcsó ra­kétákat” gyártanak majd a „fejlő­désben elmaradt országok számá­ra". „Úgy véljük, hézagpótló szere­pet tölthetünk be a nemzetközi kereskedelemben” — hangoztatta akkor Ludwig sajtófőnök, Steng- ler vezérigazgató pedig kijelentet­te: „mérték szerint gyártunk majd fegyvereket vevőinknek”. „Való­ságos gyémántbánya lesz ez az üz­let” — lelkesedett a vezérigazgató. Francia vasmunkások harca a munkanélküliség ellen Párizs, (MTI): A francia vas- és gépiparban egymást követik a sztrájkok, tüntetések. Kedden a közép-franciaórszági Niévreben háromezer fémmunkás ' "•'»tetett a prefektura előtt, Tóul: :i a re­pülőgépgyár hatezer-ötszáz dolgo­zója tiltakozó sztrájkba lépett. Rendkívül feszült a légkör az észak-franciaországi Denain-ben, ahol az Usinor vasművek igaz­gatósága négyezer-ötszáz munkást fizetés nélküli kényszerszabadság­ra küldött. A dolgozók az alacsony bérek és a tömeges elbocsátások ellen tiltakoznak. Ez a helyzet St. Na- zaire-ben és környékén is, ahol napok óta rendkívül feszült a lég­kör. A hajógyár tulajdonosai ed­dig hatszázötven munkást tettek az utcára és máris bejelentették, hogy a következő hetekben to­vábbi elbocsátások várhatók. St. Nazaire és környékének la­kossága szolidáris a munkások­kal. A támogatásukra alakult bi­zottságokban a munkásoktól az egyházi körökig valamennyi szer­vezet képviselve van. Gaston Defferre megkezdte elnökválasztási kampányát Párizs, (MTI). Léderer Frigyes, az MTI párizsi tudósítója írja: Gaston Defferre, De Gaulle szo­cialista ellen jelöltje az 1965-ös el­nökválasztáson francia parlamenti tudósítók sajtóértekezletén meg­nyitotta elnökválasztási kampá­nyát. Defferre bejelentette, hogy „Ho­rizont 80” név alatt (az elnökje­lölt az SFIO kongresszusán 15 éves távlati politikai tervet körvona- ] lazott) bizottság alakul. Ez irá­Az angolok királynője és a szovjet irakforos leánya elbeszélgették az idői London. Köves Tibor, az MTI tudósítója írja: Valja 25 percet késett az ebédről, de Amery légügyi miniszter, Quintin Hogg tudomán-yosügyi miniszter és az előkelő társaság megértő mosollyal várakozott, az angolok királynője és a szovjet traktoros leánya a pro okolláris menetrendet túllépve, elbeszélget­ték az időt. — Az űrhajózásról és más kölcsönös érdekű dolgokról beszél­gettünk — mondotta Tyereskova, s mivel a Buckingham-palota fo- gadóterme az újságírók előtt bezárult, a riporterek találgatásokra vannak utalva, hogy a két leendő mama — a királynő márciusra várja negyedik gyermekét — milyen kölcsönös érdekű témákról tárgyalhatott. Este zsúfolásig megtelt a Piccadilly Hotel nagyterme. A legiri- gyeltebb ember a teremben dr. Sheph-.rd, a társaság elnöke volt — az aranyérem átadója —, aki viszonzásul csókot kapott Váljától, és egy jelvényt, amely „feljogosítja" őt világűrutazásra. A forrón ünneplő közönség egyáltalán nem csodálkozott, amikor az átszelle- mülten ragyogó Shephard doktor tüstént bejelentette: — Valen- tyina, szívesen lennék az utasa... Még nagyobb volt a derültség, amikor egy kérdésre válaszol­va Tyereskova ezt mondotta: — Természetesen örömmel indulnék világűrutazásra férjem­mel, jobb, ha az asszonyok még a világűrbe sem engedik el egye­dül a férjüket... Egyetértő taps válaszolt Tyereskovának akkor is, amikor ko­molyra fordítva a szót, ezt mondotta: — Számtalan ország felett elrepülve, az volt a legerősebb ér­zés bennem, hogy nincs hely nukleáris háború számára, amely ha­lált és pusztulást hozna gyönyörű földgolyónkra. nyitja majd elnökválasztási kam­pányát. A bizottság tagjai szocia­lista és nem szocialista politikai személyiségek lesznek, de nincs szó arról, hogy az angol munkás­párt árnyékkormányának mintá­jára belőlük alakuljon majd ki az új kormány. Az elnökjelölt közölte, hogy hár­mas találkozót javasolt Willy Brandtnak és Harold Wilsonnak, akik elfogadták a tervet. Újból megerősítette, hogy számít a kom­munista párt szavazataira, mivel az egész baloldal jelöltje akar lenni, de politikájáról nem tárgyal és nem alkuszik senkivel. Etienne Fajon, a Francia Kom­munista Párt politikai bizottságá­nak tagja az Humanité csütörtöki vezércikkében kiemeli, hogy a szocialista párt kongresszusa nem titkolta aggodalmait Defferre je­lölése miatt, de mégis hozzájárult. Minden harmadik osztrák szerepei a titkos rendőrségi aktákban Bécsben újabb részletek kerül­tek nyilvánosságra azokról a tit­kos aktákról, amelyeknek felderí­téséről a közelmúltban Oláh bel­ügyminiszter tájékoztatta a televí­zióban a közvéleményt. A szocia­lista párti belügyminiszter feltár­ta, hogy a néppárti vezetés alatt állott államrendőrség megőrizte a nácik által felfektetett sok száz­ezer személyi aktát, a koncentrá­ciós táborokba hurcoltakra vonat­kozó titkos nyilvántartásokat. A háború befejezése óta további mintegy 53 000, a legkülönbözőbb i pártállású személyről gyűjtött a ! rendőrség bizalmas adatokat — a kommunistáktól a katolikusokig. A titkos aktákban minden harma­dik osztrák neve szerepel,

Next

/
Thumbnails
Contents