Tolna Megyei Népújság, 1964. február (14. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-28 / 49. szám
■S> V ÍOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 19ö4. február 2S. iúom»M tv » MccHi ukus Felesleges táblák Kovács kartárs panaszkodik. Kimondottan jól kezdődik reggelenként minden napja, örül szépen fejlődő, és jó étvágyú gyermekeinek, boldogság tölti el munkatársai fejlődése láttán, elégedett az élettel, és kimondottan nyugodt, amikor a lapokból a termelésben elért újabb sikereinket olvassa. De mire eljön az este, rendszerint remegő gyomorral hajtja álomra fejét, mert i'alami jelentéktelen, egészen pitiáner dolog felbosszantja, és estéit megkeseríti. Azt mondja Kovács kartárs, hogy tegnap éppen kiutazott. Akkor még nem gondolt semmire. Úgy hitte, ez lesz az a nap. amelyik jól kezdődik, és jól fejeződik majd be. Higgadtan, arcán derűs mosollyal, sok-sok emberszeretettel áthatva, a vonat menetrendszerinti indulása előtt 25 perccel oda- állt a jegypénztár lefüggönyözött ablaka elé, és várt. Türelmesen várt. Néhány perc múlva ösztönösen megnézte óráját, és megállapította, hogy a vonat indulásáig még mindössze 15 perc van hátra. Később megállapította, hogy már csak 13 perc, majd 2 perc múlva, hogy már csak 11 perc. ö még szerencsésnek mondhatta magát, mert idejében a jegypénztár elé állt, annál idegesebb volt a légkör mögötte, ahol hosszú sor kígyózott, és különféle megjegyzéseket tett a jegyek kiadásával megbízott személyre. Végül is egycsapásra megszűnt minden, mert a jegykiadás megkezdődött. Kovács kartárs pedig magában azon morfondírozott, hogy ugyan miért szükséges ennyire felidegesíteni az utasokat. Feltételezte, hogy a jegyek kiadásával megbízott■ közeg még egyéb tennivalókat is ellát, úgyhogy nincs jebitúl sok ideje a gyek kiadásával belődni, bár figyelembe veszi, és bizonyára méltányolja is az utasok türelmetlenkedését, de valami oknál fogva, erre semmiképpen nem lehet tekintettel. Kovács kartárs tehát elhatározta, hogy A MÁV közleménye A MÁV vezérigazgatósága közli, hogy a január elsején a lecsökkent utazási igény miatt ideiglenesen leállított vonatok március 1-től ismét közlekednek. Ettől az időponttól kezdve mintegy harmincöttel több gyorsvonat és százhetvenöttel több távolsági, illetve helyi személyvonat jár a MÁV vonalain. (MTI). Kétszáz éves az Ermitázs A leningrádi Ermitázs, a Szovjetunió legnagyobb képzőművészeti és kultúrtörténeti múzeuma, amely több mint kétmillió festménnyel, szoborral és más műkincsekkel büszkélkedhet, március 16-án tölti be fennállásának 200. esztendejét. 1764-ben keletkezett, mint II. Katalin cárnő magángyűjteménye. A XVIII. század végéig e gyűjtemény Európa egv.k legjobb képtárává fejez eavszer ilyen av- lödött A Nagy °któberi Szocia- „„ lista Forradalom után a múzeum kincsei különféle magángyűjteményekből sok értékes festménynyel egészültek ki. róság miatt nem engedi meg, hogy remegésbe jöjjön a gyomra. Már-már t megnyugodva távoz- I ni készült, amikor a í jegypénztár ablaka \ mellett szemébe tűnt egy kis táblácska, 1 rajta a felirattal,1 amely szerint a vonatok menetrend- szerinti indulása Híd Dánia és Svédország között Hegtalálták Borisz Godunov sírját A közeljövőben egy dán—svéd vegyesbizottság megteszi a szükséges előkészületeket a régóta megtervezett híd felépítésére az előtt 30 perccel kéz- Öresund tengerszoros felett, Dá- dődik a jegykiadás. nia és Svédország összekapcsolá- Erről tájékoztatják SÁra- A Stockholmban ülésező tehát az utasokat, a Északi Tanács döntése értelmé- valóság viszont más. ben a svéd és a dán közlekedés- , , ügyi minisztérium szakembereKovács kartars te- két küld ebbe a vagyesbizottság- hat ismét remegő gyomorral tért nyu- ] Egyelőre még nem határozták govora, mert felide- meg a híd pontos elhelyezését. A gesitette az a bizo- dán kormány Koppenhága és nyos.^ a szerint Malmö között szeretné felépíteni, míg a svédek inkább az Öresund tengerszoros legkeskenyebb pontját helyezik előnybe, és a hidat Helsingőr és Helsinborg között akarják megvalósítani. — OQO — felesleges tábla. Sz. P. A Kremlben, különösen a székesegyházak alatti ásatások során az utóbbi időben több figyelemre méltó leletre bukkantak, Borisz Godunov koporsójában csak néhány ujjcsont maradt. Állítólag egy zsarnok parancsára egyszer már kiásták Borisz GoAz Arhahgelszkij-székesegy ház (junov sírját és földi maradváalatt a szakértők feltevése sze- nyajt szétszórták rint megtalálták Rettegett ív an- . mjncjen irányába, nak, két fiának, és Borisz Godu- novnak a sírját. IV. Iván földi maradványait kereszttel díszített, fekete kámzsában találták, rajta a Golgota jelképes ábrázolása, és halálfej,t keresztbe tett csontokkal. Egy másik koporsóban a cár megölt fiainak, Iván és Fjodor hercegek maradványait találták. a szélrózsa Bonyhádi járási Tanács VB építési és közlekedési csoportja pályázatot hirdet 1325 kulcssz. műszaki ügyintéző II. állásra. Pályázhatnak mindazok, akik magas- és mélyépítő ip. technikumi végzettséggel rendelkeznek. Illetmény (117.—)1961-es számú PM. rendelet alapján. (181) TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: ORBÁN IMRE Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd. Mártírok tere 15-17. Telefon: Szerkesztőség: 20-11 Kiadóhivatal: 20-10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21-21, 25-72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőkre Előfizetési díj egy hónaira 12 Ft Index-szám; 25 069. FELHŐS, PÁRÁS IDŐ Várható időjárás péntek estig: erősen felhős, párás idő. Többfelé kisebb esővel, havas esővel. Mérsékelt szél, a hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 3— plusz 7 fok között. (MTI). kukori€aloiva|okat Alig férnek a kis tárgyalóteremben. Nem az érdeklődők, hanem a vádlottak. Szám szerint 11-en vannak. Mindnyájukat a könnyű pénz- szerzési vágy, a kukoricaböngészés ürügyén elkövetett lopás juttatta ide a szekszárdi járásbíróság elé. Az első két vádlott, Horváth Zsigmond és Koródi Anna sárpilisi lakosok bűnösségét súlyosbítja, hogy hasonló ügyben már elítélték amely a feljelentővel, Dőczi Istvánnal a helyszínre érkezett. Mindezt az első hét vádlott egybehangzóan vallotta, és elismerte. Kovácsék azonban mint egy véletlent igyekeztek beállítani. Ök nem loptak, csak a szárvágásra vállalt földön böngésztek. Kovács később 2 zsák lopott kukoricát elismert. Csak arra nem tudott választ adni, hogy a böngészett összes kukoricája őket. Ezért minősítették őket a tár- j miért nem selejtes még véletlenül sadalmi tulajdon sérelmére elkövetett lopásban visszaesőként. A többieknél enyhítő körülménynek számított büntetlen előéletük. Az eset az elmúlt év november elején történt. Este Kovács Sándor — fogata lévén — szólt Bodó Györgynek, nem akarnak-e kukoricát szerezni a Szekszárdi Állami Gazdaság területéről, ő majd elszállítja, persze nem ingyen. Bodó kapott az alkalmon, s másnap reggel heten ki is mentek a kukoricaföldre. Ott találkoztak Kovács Sáh- dorral és feleségével, valamint Nagy Györggyel. A lopott kukorica egy részét el is szállították, s eladták Szabó Sándor sárpilisí lakosnak. A . kapót pénzt 7 felé osztották. Jutott mindegyiknek 50—70 forint. Kovácsék azért néni kaptak belőle, mert nekik természetben megmaradt nagyobb rész kukorica a fuvar fejében. Kovácsék és Nagy György, a mostohafiú, ezt hazaszállították. A „hetek” el nem szállított részét a gazdaság földjéről arra a háztáji földre hordták — későbbi elszállításra —, amelyen Kovácsék szárvágást vállaltak. Itt találta meg a rendőrség, sem. Ellentmondásba került Kovács a feleségével a zsákok ügyében is. Kovács a Bodóéknak adott zsákokról nem tudott. — Biztosan ellopták — mondta. A felesége viszont azt vallotta, hogy mondta a férjének — Bodóék még mindig nem hozták vissza a zsákokat. Nagy György szerepe az egész bűn- cselekményben a szállítás volt. Viszont Dőczi Istvánra a „hetek” vallottak úgy, hogy nemcsak a feljelentő volt, hanem köztük, velük együtt szedte ő is a kukoricát. Dó- czi ezt tagadta. Dőczi ügyét bizonyításkiegészítés miatt a bíróság elkülönítette, s a többiek bűnösségét megállapítva, Horváth Zsigmondot, Kóródi Annát 6—6 hónapi börtönre ítélte. Bodó Györgyöt, Mészáros Bélát, Ba- tánovics Józsefet, Ignácz Györgyöt, ifjú Dőczi Aladárnét, és Kovács Sándornét 2—2 hónapi felfüggesztett börtönnel sújtotta, s Mészáros kivételével 100—100 forint pénzbüntetésre ítélte. Kovács Sándort 6 hónapi felfüggesztett börtönre ésj.500 forint, Nagy Györgyöt pedig 300 forint pénzbüntetésre ítélték. (i-e) — Ügyeletes orvos vasárnap dr. Bagi Emilia, Szekszárd, régi kórház. — 70 mezőgazdasági, erdészeti és vízügyi szakembert küldenek külföldi tapasztalatcserére az idén Tolna megyéből a Szovjetunióba, az NDK-ba és Csehszlovákiába. — A falusi ifjúsági munkaverseny feltételeit és szervezését beszélték meg tegnap a megyei KISZ-bizottságon a járási tanám Szóltam a miniszterhelyettesnek Amikor én tsz-elnökösködtem, még úgy 1964 körül, volt már néhány traktora annak a szövetkezetnek, de több kellett volna, mert a gépállomással sehogyan se boldogultunk rendesen. Nem tudom, hogy a fenébe, de mindig összekaptunk valamin. Vagy nem jött időben a gép, vagy elromlott és napokig állt, vagy a traktorosnak lett hasfájása, vagy kifogyott a gázolaj. Szóval mondtam az embereknek, vegyünk még egy traktort. Helyeselték, meg is szavazták szépen, annak rendje-módja szerint: „Ki ellenzi?” Senki se tartotta fel a kezét. „Ki van mellette?” Most se tartotta fel a kezét senki, de kiabálták, hogy vegyük meg. Akkor bementem a megyéhez, beadtam az igénylést. Néhány hónap múlva már meg is tudtuk, hogy ha majd lesz traktor, lehet, hogy mi is kapunk, örültünk a biztatásnak, de azért résen voltunk, nehogy elhalásszák előlünk az összes gépet. Valamelyikünk mindig ott ólálkodott a megyeszékhelyen, leste az Ujgépösszegyűjtő és Széjjeladogató Vállalat udvarát. Egyszer aztán mit látunk? Vagyis, hogy mit látok. Mert éppen én tartottam az ügyeletet azon a héten. Szép rendben sorakozik az Ujgépösszegyűjtő és Széjjeladogató Vállalat udvarán valami 18 traktor. „Utos”-típusúak. Nemhiába jártunk ide utos-untalan, illetve unos-untalan. De olyan szépen álltak ám ezek a gépek, hogy öröm volt nézni. Katonásan. Elvágólag. A sorban egy centivel sem állt előrébb egyik kereke, mint a másiké. Na, mondom, megvan a traktor. Megyek is be mindjárt a megyéhez, a kiutalásért. „De ez nem fog menni”, azt mondja a megyei ember, mert az Utasokat, a fene egye meg, de fura neve van, az Utosokat nem tsz-ek kapják, hanem vállalatok. Például az a vállalat is kap, amelyik majd ezután épül. Annak kell az Utos. De nekünk jobban kell, mi szántani akarunk, és mi már öt éve megalakultunk, nem ezután létesülünk — mondom én. Hogy minek is mondtam? Amikor rendelet volt rá, letiltás és azt senki sem szegheti meg! Szí- vóskodtam tovább, még a telepre is kimentem, az Ujgépösszegyűjt&höz. Egyik traktorosunkkal végigszemléltem az Utosokat, és bejelentettük ott, helyben, hogy a huszadikat elvisszük. Tudniillik nem 18 gép volt, hanem 20. „Azt ugyan nemj” — mondták mérgesen. Mert ezt mind vattaiatok kapják. Például az a vállalat, amelyik ezután létesül. Mit tesz ilyenkor az ember, amikor csak az atyaúristen segíthet? Eszembe jutott, hogy az egyetemi szakmérnöki továbbképzőn igen jól összebarátkoztam a miniszterhelyettessel. Együtt vizsgáztunk legelőgazdálkodásból, egymás mellett, és kért tőlem egy jó gyakorlati példát, hogyan csináljuk mi ezt, idelenn, Tolnában. Ö meg adott nekem egy számot az országos perspektívából. Föl kéne keresni — gondoltam, csak elintézi ezt a traktor-ügyet! Egy telefonnal elintézte. Meg is kaptuk az Utost. Úgy néztek ránk, amikor kivittük az udvarból, mintha lopnánk. Pedig nem is bontottuk meg a szép sort. Volt bennünk annyi tisztesség, hogy nem a közepéről gurítottunk ki egyet, hanem a végéről hajtottuk el, a huszadikat. (Megtörtént eset, alig módosítva, csak szatirizálva, írta: szj.) csők elnökhelyettesei és a járási KlSZ-titkárok.— Jogtalanul használta Rácz Ferenc Sándor bátaszéki lakos a Bonyhádi Gépállomás Belorusztraktorát s Grábócon az árokba borult. A szekszárdi járásbíróság 3 hónapi felfüggesztett börtönnel, valamint 300 forint pénzbüntetéssel sújtotta és kötelezte a bűnügyi költségek megfizetésére. — Most tartotta zárszámadó közgyűlését a gyulaji Uj Barázda Termelőszövetkezet, ahol az elmúlt év gazdálkodását, valamint az ez évi feladatokat beszélték meg — írja Hódor József levelezőnk; — Időszerű üzemszervezési kérdésekről tart előadást dr. Szemes Lajos a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, a Gazdálkodás című lap szerkesztője Tamásiban, a járás mezőgazdasági szakemberei részére, ma délelőtt 9 órai kezdettel, a járási tanács nagytermében. — Becsületkönyvtárat nyitottak a Simontornyai Bőrgyár talphen- gerlő műhelyében. A kis könyvtárt a műhelyirodában nyitott polcon helyezték el. Jutalékos hírlapkézbesítőket felvesz a szekszárdi postahivatal. Jelentkezés a postahivatal vezetőjénél. — 349 000 forint megtakarítást jelentett az elmúlt évben a bonyhádi Petőfi Tsz-nek az, hogy a gépi munkákat jórészt a saját traktoraikkal, gépeikkel, kombájnjukkal végezték. A Televízió műsora: 10,00: Tv-híradó. (Ism). 10,15: Telesport. (Ism.) 10,30: Tizenhármán az asztalnál. (Magyarul beszélő francia film. Ism.) 12,00: A jövő hét műsora. 18,00: Hírek. 18,10: Rajzolimpia. 18,40: Helyszíni közvetítés az EMAG-gyár- ból. 19,05: Autósok - motorosok! 19,20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.45. Michelangelo. (A Televízió emlékműsora.) 20,15: Zenélő órák. 21,25: Vacsora után az Újságíró Klubban. 21.55: Hírek. Tv-híradó. (ism.)