Tolna Megyei Népújság, 1964. január (14. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-12 / 9. szám

i'Mi. január 12­ÍOLNA MEGYEI N ErÜJSlÖ ff Az öröklődés irányítható A növény fejlődésének titkát feltárta az ember Az apró, látszatra egymáshoz ez végső soron azt jelenti, hogy nagyon is hasonló sejfecskékből gyárakban, üzemekben állíthat- hol karcsú, hatalmas gyökérzetű, juk elő _ az értékes és ritka nö- hosszú tűlevelű fenyő nő fel, hol vények egész sorát, amelyekből büszke rózsa, amelynek illatos vitaminokat, hormonokat, gyógy- virágai fantasztikus módon göh- szer-alapanyagokat nyerhetünk, dörödnek, hol pedig puha, mu- vagyis megkaphatjuk mindazt, latságos lapulevél. Hogyan és miért változik át egyetlen egységes sejt teljesen különféle specialitásű sejtek egész tömegévé, amelyek azután az állatok és növények szerve­zetét alkotják? A előtt ma már ismeretes, hogy a szervezet fejlődéséhek egész programja bizonyos adott körül­mények között és a szervezet szöveteinek és részeinek spe­amiért. az a bizonyos növény olyan értékes, s mindezt mes­terséges úton állíthatjuk elő. Ez azt jelenti, hogy a mezőgazda­ság legfontosabb ágazatait iparrá alakíthatjuk, lerázhatjuk ma- tuHrtmkhv gúnkról az eleven természettől J y való függést, megszüntethetjük azt a tényt, hogy állandóan fél­ni kelljen az évszakok változá­sától, a nappaloktól és éjszakák­tól, az időjárás szeszélyeitől. A fejlődése. A folyamat egy telje­sen kifejlődött répa kialakulásá' vad zárult le. így tanulmányozták azt a le­hetőséget, hogyan lehet előállí­tani a fejlődés egyik, vagy má­sik fokozatát kémiai ráhatással. «JTjCJnOlaQBD! Mi az egészség tudómé- nyos meghatározása s a hosszú élettel való kapcsolata Kérem a kedves „Négyszemközt- ‘ szíveskedjék megválaszolni az alábbi kérdéseket. Mi az egészség tudományos meghatározása, s a hosszú élettel való kapcsolata? A választ kíváncsian, nagy érdeklő­déssel várjuk. Több olvasó. Az éghajlatnak milyen jelentősége van az egészségre? Egyik olvasónk 1963. december 17-én kelt, ama kérdésére, hogy az „éghajlatnak milyen jelentősége van az egészségre”, a sok kérdés miatt csak most tudjuk a választ megadni.-r. & * r , ,, , , - , , , Az egészség meghatározása nem Meg értékesebb es érdekesebb könnyű, inkább csak hasonlattal él­dolgokat meséltek önmagukról' a' hetünk. Egészségről szólunk, ha a répasejtek, amikor minden egyes) szervezet működésében nincsen za­cializálódésa, a sejt előtörténete és potenciális lehetőségei a sejt­mag fonál alakú kromoszómái­ban rejlenek. Az élet különféle formái esek abban az esetben őrizhetik meg fogékonyságukat, ha a sejt a másik sejtnek pon­tosan meghatározott mennyiségű kromoszómát ad át. A sejt­osztódás bonyolult folyamatát a mányos Akadémiájának Növény­és airra késztetni a természetet, hogy teljesítse az adott utasítá­sokat! Valószínűtlen ? Fantasztikus ? Csakhogy a Szovjetunió Tudó­kromoszóma-mennyiség stabilitá- 6a biztosítja. fiziológiai Intézetében Andrej Kurcsanov akadémikus irányítása mellett olyan kísérleteket foly­fel­Az időjárás állandóan . változik. A Föld különböző vidékein azonban az időjárásnak csak bizonyos változásai lehetségesek, s ezek jellemzik a vidé­kek éghajlatát, klímáját. A trópusi ég­hajlat évi középhőmérséklete 20 fok _________ __________________ _ felett van, és csak két évszak figyel­. , , , . , , . , var, ha úgy működik, mint egy jól hetö a száraz és az esős évszak, sejtnek lehetővé tettek, nogy tel-J megolajozott, hibátlan gép, amelynek A trópusi területen igen elterjedtek tárja titkát és a rendszertelen^ minden része egymással együHmükö- azok a betegségek, amelyek terjedé- fWtóHá«.+ olk^riilv^ p-ffvsóees ’ désben van. Sokféleképpen fejezték sehez a magas hőmérsékletet és ned- osztooast elkerülve egységes,. k- már az egészség értékét. Azt szók- vességőt kedvelő rovarok és férgek szép növénnyé alakulhasson. ] ták mondani pesszimisták, hogy olyan szükségesek: malária, sárgaláz, álom- Ezt a következőképpen hajtőt- számjegy, amely az élet nullája elé kór, stb. A mérsékelt égövet a 0-20 tá,lr véorp Fpv darabka róna seit- téve, annak értéket ad. Mindenese tre tokos évi középhőmérséklet és a négy .5 Vf®re- y aarapita repaseji létünk )(?gdrágább klncse. Hiába van évszak váltakozása jellemzi. A mér- Skövetet gondosan osszeraztak a gazdagság, ha nincsen egészség, vl- sékelt égöv alatti területeken eltérő táptalajban. A bonyolult sejtszö- szont a szegénységben is az egészség viszonyokat találunk a tengerpartp- ,,** kRnnvcdéa oevps sejtekre jóformán vagyont jelent. Mégis egész- kon és a szárazföldek belsejében, s vet Könnyeden e^es sejteKre ségükkel szoktak az emberek lc?gpa. ennek megfelelően itt szárazföldi és SZ-akadt szét. Azután Kivaiasztot- 2arióbban banni. Az egészségügyi kö- tengerparti éghajlatról beszélhetünk, ták azokat a sejteket, amelyeket vetelmények megtartása nemcsak azt A gyorsan felmelegedő szárazfölden fel akartak használni a kísérlet szolgálja, hogy hosszú életet biztoBit- nyáron a nappalok forrók, de a gyors .tel akartak ™ni a suftk, hanem azt is, hogy az életet a lehűlés miatt az éjszakák hűvösek, céljaira, s ezeket áthelyeztek' iegíobb testi és lelki jóérzésben tölt- A tél hideg, nemcsak azért, mert a egy szilárd táptalajba. Negyven-! síik el. Az olyan hosszú élet, atneiy- napsugarak igen ferdén érik ekkor, a hatvan napon keresztül fejlesz- nek utolsó évtizede, vagy évei beteg- talaj felszínét, és a nappalok röyi- w+Iv n i vaiv a egekkel telnek, nem lehet kívánatos, «lek, hanem azért is, mert a hótakaró tették a szövet-telepet,^ vagy a, HAnygzor iaUunk már 40-50 éves kor- Visszaveri a napsugarak jelentős ré- sajátos kezdeti struktúrákat. Aj ban olyan betegségeket (érelmeszese- szét- Mivel a víz nehezebben veszi "tettekre gyakorolt hatás segítőé-' dést, aortatágulfist, keringési zavaró- íel a meleget, de nehezebben adja is ITZ _ az Stel hogy megvál- *«*• ouhorbgjt. stb.) amelyek más an- le. » tengerparti klíma kevésbé *«- geVel — az aitel, nogy^ megvai berben egyáltalán nem, vagy GSak fl0 sőséges toztatták a t-fiptalaj kémiait osszö- _7o éven túl jelentkeznek ős " ­tételét „ Mt mtert VM az hogy tetnak> amelyek ennek a B sejtek oly változatosan építik latinak megoldásához vezetnek fel öntestüket, . hogy. különféle & fehérjéket szinte kizárnak, miért van az, hogy annyira különböző Már jonéhány éve, hogy Kai- sza Butenko fiziológus laborató­riumában olyan dolgokat művel­főméit Mt««*. UM Pgdiul * '* B'oker* “ SSSZ2S2 ** ****»«• . . A „Nantszkaja” fajtájú kozott- tovább növekedni tengerparti klíma kevésbé szél­__ __ nyár hűvösebb, a tél eny­a mely hébb, .mint a szárazföld belsejében. A lehetségesnek bizo-I bajokat megfelelő életmóddal el le- mérsékelt égövi területekre jellemző, nv,,1+ rnom-áímztittii a csírák ősi betett volna kerülni. A hosszú élet bogy télen légúti megbetegedések, nyúlt, megváltoztatni a c.naiv «sj ]eglnkább átörökléstől függ. Hosszú- szIvhalSlnaísok. nyáron a hél fertőző a szervetlen szövetek Közötti j életű családokból származók inkább betegségei fordulnak elő nagyobb gya- Számbeli arányt sikerült elérnii érnek el magas kort. Bár bizonyos, korisággal. A sarkvidéken fél évig óit h^>cfv n. kV.-án ró ónak meafe-1 hogy az élettartam hosszúsága így tftrt a nappal, fél évig az éjszaka. A f2*.’. ® kívanwgnak m^le j eis|sorban öröklési kiváltság, mégis nappal hosszúsága nem ellensúlyozza leioen tOOD, vagy KeveseoD csiraj megfelelő, helyes életmód at életkor- a7,t a körülményt, hogy a napsuga­ra feltétlenül ‘ meghosszabbítóan ^íat. rak mindvégig teljesen ferdén érik a Egészségtelen életmód a különben földet. Innen adódik a sarkvidéki ; j lók t hosszú életre való hajlamot pedig l:ed- örökös fagy. Egyes éghajlatok na­Vid ideig ej^yekben Vézőtlenül bef0lyfi!*0ijat az életét je- gyobb területekre, egész országreszek­-------- lentékenyen megrövidíti. Az életkort^1*« érvényesek. Hazánkban például a b efolyásoló legfontosabb tényezők ál- Nagy-Alföldet és a Fejér megyei sík- talában az átöröklésen kívül, idült ságot a szélsőséges, szárazföldi éghaj- betegöégítk (gümőkőr. vérbaj. malá- lat jellemzi, a Dunénlűl nagyobb ré- , . ria, rák, stb.), idült mérgezések (nlko- szé^ viszont az éghajlat egyenlete­Először I. S. Steward amerikai hólizmus, morfinizmus, dohányzás), sebb. Kisebb területeknek is lehet tudódnak sikerült sy/omatikusl Ide sorolható az állandó nagy testi külön éghajlatuk. Magaslati helyeken tliaosn-aK ^ Sikerűit ^ munka, túlzott sportolás, nagy ártól- a levegő alacsony vízgőztartalma és a sejiboi répát eioaimam teljes j makat jelentenek még anyágcsereza- csekély szennyeződés miatt kicsiny a mértékben. Raisza Butenko szov-j varok, amilyen az elhízás, cukorbaj, napsugárzás vesztesége, különösen iet kutató nemcsak megerősítette ( köszvény... stb. Ezen ártalmak iórésze sok a7, ibolyántúli sugárzás. Az erős- ‘elkerülhető. Ha hajlamosság is van kisugárzás következtében azonban ... ... ^ uu .? bizonyos betegségekre, ésszerű élet- alacsony a hőmérséklet. A csökkent IS fejlesztette. Megtalálta azokat*, renddel a baj fellépése megakadályoz- légnyomás és oxigéntartalom követ­van, és még keztében a magaslati klíma nem is, számíthat arra, kedvező a vérkeringési és légúti be­alakuljon ki' A csáranövényeket ezután rö­rejlik azoknak a__j_________ . ....... ........ l ényege amelyeknek következte- ^ „Nants2!kaja fajtájú közön- tovább növekedni, majd kiültet- ben az’ embrionális sejt felnőtté ség»s répa gyökerének egy kis ték a földbe, ahol teljesen nor­válik, felnőtté, szigorúan meg- darabkáját egy ^bizonyos, meg- málisan fejlődtek és jóízű, ropo­határozottá, s a többi sejttől kü- határozott összetételű tápanyag- gés répa lett belőlük... lönbözővé válik? A növény gyö- Sál kevertek össze. A gyökér- " * bere rendszerint soha nem vá- darabka növekedni kezdett. A lík virágszirommá, a por^ószál- répa rendezetlen tömege esy^® ból soha nem lesz fatörzs. nőtt es nőtt. Ebből a tömegből is levettek egy darabkat es at- ___________________ _________... _______ .. N yilvánvaló, hogy a sejtek ültették egy másik táptalajba, a ezt a lehetőséget, hanem tovább' elkerülhető. Ha hajlamosság is ilyen, vagy amolyan irányú fej- pedig tovább'növekedtek. " ‘ . lődése a meghatározott mennyi- a sejtszövet mesterséges körül- a körülményeket, "amelyek lehe-| ható. Akinek cukorbaja segu kromoszoma-halom egyes menyek között végtelen hosszú tővé teszik hogy bármilyen sejt- efős dohányos **■& «^atikusarT art UIkfezelhetnéS: ^«ivtícedm. Több or- megfelelően előállíthassuk aj io|ymegw!röeni és‘idő’Cel6tt’,1etörik! u fekvésű lejtők éghajlatát a talajt maüKusan art Kepzeinernemr szag tudósai végeztek már ha- növényt es Irányíthassuk annak! a cukorbajos tartsa szervezetét eu- majdnem merőlegesen érő sugárzás el. hogy a kro-moszomak a ben- sonló kísérleteket a répával, fejlődését I kormentesen, akkor hosszú ideig elél- erőssége jellemzi. Ilyen lejtők külö­JD.Ük lévő dezoxidált nukleinsavat vagv napraforgóval burgonyá- Van Pirv olvan feltételezés 1 het- A kü’őhféle betegségek sokszor nősen alkalmasak olyan szanat.orlu- csak azoknak a fehérie-enzimek- Iá „«„aÍv , va egy észrevétlenül jelentkeznek. A modern mok elhelyezésére, amelyek lakóinak csak azoKnaK a ienerje-enzimez: Vdl, dohánnyal es mas növény- hogy a magasabbrendu növények diagnosztikával azonban a betegségek fokozottan van szükségük napfényre. neK aujak; at, amelyek: peiaaui a félékkel. szabadon élő sejtjeinél, akárcsak; kezdetét (sümőkór, vérbál, baktériu- Helyi jellegű a nagyvárosi klíma is. nöVéínyzet gyökeret vagy törzset ^ . _ , . , a miktw>rtrnnirmi iáknál az örök -mos betegségek, cukorbai, vesebaj... Nagy varosban a hőmérséklet né­képező sejtek anyagcseréjét biz- Baisza .Butenko elhatározta, f.™ ái1J stb.) már olyankor felismerik, amikor hány fokkal magasabb, mint kornyé­mint a talaj, és jobban sugározza is a ez a meleget. A házrengeteg csökkenti a jelenti szél erejét, de hűsítő hatását is. eddig A fentiekből láthatjuk, milyen nagy ... , . . ,.. A . . ,lB. teneu a novenyszeieívciu wttjaseii Rm .».i.uiv ^ o=íegséf(- az éghajlat, .egészségügy! jelentősége, idő után befejeződik.^ A földuz- szo\ etek uj formainak es tulc.j- módszerét. * megelőző felfogásban sokszor primi­zadt magocskából vékony gyö- donsÁg^inak kialakulását. Egy ‘ Mindez' tehát azt ^jelenti hogy' tív néPek megelőzték a ml kuitúrán­SJTpÄ Aef Ä darabka áthel7é^ tetet a n^fejlM^ét é. ter-l ^ működő ■’kromoszóma-csoportokat **** tóptalajba. Nuklein- ^k®nys®gét kermmteg ellenőnz- pokat, amlk betegek voltak, igen leállítják. az újabb csoportok vegyületet adtak hozzá és aminó- “JJg* a HOVenjt “ pedig munkához látnak. Meg- savat (ez képezi az alapanyagát szükséges formára „alakítani“! tosítiák A kromoszómák- többi hoSV nemcsak a sejtszövetek nö- az Illetőnek még semmiféle panasza, f , f a ^ i , , ,, TOSiljaiv. a Kromoszómák ioddi nogy nemcsak a sejtszo eiejt hatatosak, könnyebben megval- létható nincsen A? uteat>"rkolat erősebben felmelegszik. részé, amely más jellegzetessé- -vekedésének folyamatát tanul- toztathatók. Ez rendkívül tág te-l ÜSS* . ' geket tartalmaz, ez idő alatt ki mányozza< van kapcsolva. A meghatározott hanem megtanulja vékenységi területet nyújt a orvosi vizsgáló éli áfásoknak tökéletesedése 'T* hoevan lehet irányítani a netikusok számára, és lehetővé\ egyúttal a betegségmegelőzés Sejttömeg fejlődése azonban egy ^ .. . . _ . teheti a nővényszeiekció teljesen nem ismert lehetőségeit, a betegség­tuiaj- — -............ k ialakulását. A homlok- és az arcüreggyulladásról változik a sejt fejlődésének kö­rülménye, a citoplazma össze­tétele. A magocskából a fehér gyökérszállal ellentétes oldalon zöld hajtás ered meg, még ap­rócska, s ez a. hajtás két levél­két lök ki magéból... így tehát a sejt rendkívüli a sejtben a nukleinsay kialaku­lásának). Megváltozott az anyagcsere toknak folyamatos kiterjesztese az ifjúság összes korcsoportjaira (óvodá­sok, elemi-, középiskolások, iparúanu- lók, stb.) A vizsgálat mindenre kiter- [ ’jed. Nem marad figyelmen kívül sem­miféle kezdődő elváltozás sem. A A tápanyagok és az életkörül-J vizsgálatok során többszőr találnak, menyek megfelelő stabilizálása) a<1rt,e fpl nf,m lsn addig fel nem ismert vérbajt, tuber­és kiválogatása már ma is lehe­kulózist, veseelégtelenséget, szívmű­ködési zavarokat, stb... A fogvizsgála-* A zavaros, formátlan tömeg- tővé teszi, hogy az ipar szamáraj ^.0^. után figyelmeztetik az illetőket a bonyolult önirányító mechanize ben előbb alig megkülönböztet- eléggé nagymennyiségű, gazdasá-j fogszuvasodásra, szemvizsgálatok után musában a differenciálódás ké- hető, majd egyre tisztábban fel- nővénvi «»«veteti a szemUvpB hordásának szükségessé­rriai ismerhető bimbócakák jelentek ^,ag , T®. nov®^ szövetet gére. Ezekben a bajokban nymodon meg Ugyanakkor amint ezt az állítsunk elő. így például a koz-J még többnyire idejében be lehetett ... ,.7 {< , . , elemzés is bizonyítja, lényegbeli ismert zsenyseny gyökeret "rá^1#g ^^"kez^T^vég^tetm „kibernetikus módszerrel Változások következtek be ma- még más gy ógy szeralapan y a go t j olyankor, amikor a gyógyulás min­guknak a sejteknek összetételé- szolgáltató növényeket, s mindez den tehetősége megvan, amikor még ben is. Ezek a változások a . . , J a betegség Jóformán ki sem fejlő­,,visszaható kapcsolat” elvei alap- a t<Myamat megvaiositnato ugy.j dött> Az jiyen vizsgálatok igen nagy varokat, elmebetegségeket nem szó­ján hatással voltak a kialakult hogy a növény kívánság szerint) jelentőségűek, a nemzet sokat han- kott okozni, viszont, ha valakinek bimbócskákra és fékezték azok- levelek, vagy gyökerek nélküli Boztatott ún- ..biológiai értékállómé- homloküreg- és arcüreggyulladása •.+ . , , , , . , , , , .. 1 nya” megtartása végett. Az egészség, van. azért egydiejuleg elmeoeteeseg is további fejlődését- Akkor alakul ki, dugványozás és üveg- a tegt ég szelieln művelése a nyugodt felléphet, ha annak kialakulásához a Arra a; problémára szeretnék a Népújság egyik vasárnapi számá­ban választ kapni, hogy a hom­lok- és arcüreggyulladás okoz-e az emberi agyban bizonyos elvál­tozást, gondolok időszakos zava­rokra, elmebajra. Vagy némi be- számíthatátlanság visszavezethető-e erre a betegségre. Lehet, hogy kérdésem egy kissé homályos, vagy nem elég világos, de remélem, hogy az orvos meg fogja érteni, mire gondolok, hi­szen kérdésem leírását csak az ag­gódás öntötte formába. ,,Egy ag­gódó anya”. zajlik le. Ha megértjük ennek a folya­matnak a mechanizmusát, és kívánságunk szerint tudjuk irá­nyítani, ha arra tudjuk késztetni Aggodalmai feleslegesek. A hom­lok- és az arcüreggyulladás elmezá­nak . bármely sejtet, ^hogy ne csak egy darabka^ bimbós szövetanya- nélkül, egyszerűen bent azj harmonikus élet legfőbb feltételei, s|gkSbrökiéifenység *íuesádiálkohoü'z ilyen, vagy amolyan részletét got áthelyeztek egy más tápta- .. ,, . . alakítsa ki az állat, vagy a nö- lajba. Az új anyagok újabb vál- uzemekben tartályokban, vegyi vény szervezetének, hanem ép- tozások&t hoztak létre a sejtek folyamatok segítségével, pen azt, amire nekünk az adott anyagcseréjében. Megkezdődött a Jelena Knorre esetben szükségünk van, akkor szár, a leveleik, a gyökerek gyors « az APN tudósítója amelyek a legfontosabb célt, a széllé- mus, epilepsia, stb.) megvannak. Tel- mi és erkölcsi erők legnagyobb kifej- jes megnyugtatására szakorvosi vi-s~ lését engedik meg. gálát igénybevételét, ajánljuk.-•^ — ———— —, - - -----------------------------—-...—,

Next

/
Thumbnails
Contents