Tolna Megyei Népújság, 1964. január (14. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-09 / 6. szám

% TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG I 1964. január 9. Százezer kiló nyúlhúst vásárol fel az idén a MÉK A házinyúl- iránt megnövelte­déit export- és belföldi kereslet már az 1963-as évben is jelentős volt. Megyénk földművesszövet­kezetei 1963-ban több mint 25 000 darab élő nyulat vásárol­tak fel a kaposvári vállalat ré­szére. A SZÖVÉRT, valamint a Szövetkezetek Országos Szövetsé­ge elnökének és az élelmezésügyi miniszternek 163/1963. (Élip. É. 47.) Élm. Msz. együttes utasítása 1964. évre vonatkozóan kedvező feltételeket biztosít a "tenyésztők számára. A 2,20 2,60 kilogram­mos nyulakért kilogrammonként 14.60 forintot, a 2.60 kilogramm feletti nyulakért 15.50 forintot fizet. A fenti árakon felül, amely szerződéses ár, nagyüzemi felár címén 150 kilogramm nyúl egy- tételben történő átadása esetén a tsz-ek és állami gazdaságok részére 2 Ft/kg, szakcsoportok, társulások. FISZ-ek részére 1.50 Ft/kg-ot fizetnek ki a földmű­vesszövetkezetek. A nevelési szerződéssel lekö­tött házinyulak után a tenyésztők 3 kilogramm abraktakarmányt és az átadott 2.60 kilogramm feletti nyulak után plusz 1 kilogramm abraktakarmányt kapnak. 1964. évben a megye földmű­vesszövetkezeti felvásárlása 38 ezer — 100 000 kilogramm összsú­lyú házinyul felvásárlását irá­nyozta elő. A megyében eddig működő 48 nyúltenyésztési tár­sulás számát a megyei irányító szerv ebben az évben hatvanra akarja növelni, ugyancsak növel­ni akarja a , meglévő társulások tagjainak létszámát. A MÉK 1964-ben előrelátha­tóan Nagydorogon tény észtelepet létesít, ahonnan a megyei társu­lásokat, sőt a szomszédos megyé­ket is tenyészanyaggal látják el. A társulások, FISZ-ek segítsé­gére a tanácsok és a tsz-ek rész­ben állami tartalékterületből, vagy a tsz-től közvetlenül a zöld- takarmányozás biztosítására lu­cernásnak megfelelő egy-két hold földterületet kapnak, ahol közö­sen termelik meg & szükséges zöldtakarmányt. A házinyúl-tenyésztésbe a MÉK az idén a zöldségtermelő tsz-eket is bekapcsolja. Faragó Endre szakelőadó Mezőgazdasági szaktanfolyamok a megyében Háromhónapos bentlakásos szaktanfolyamokat szervezett a megyei tanács a tsz-tagok és ál­lami gazdasági dolgozók részére. A három hónap .alatt megtanul­ják a hallgatók az ezüstkalászos tanfolyam és a szakmunkáskép­ző tanfolyam anyagát. A költsé­geket a megyei tanács fizeti, és a tsz-tagok naponta 0.5—1 mun­kaegységet kapnak a tanulás ide­jére. a szövetkezetük közgyűlésé­nek határozatától függően. Az Alsótengeiici Kísérleti Gaz­daságban szarvasmarhatenyész­tési szaktanfolyam kezdődött hét­főn, szövetkezeti brigádvezetők és állatgondozók részére. Har­minc hallgató tanul ezen az ok­tatáson. Sertéstenyésztési szak­tanfolyamot Kajmádon tartanak. Lengyelen pedig, a szakmunkás- képző iskolán baromfitenyésztő tanfolyamot. Az utóbbi a legné­pesebb: negyven fővel indult. A Biritói Állami Gazdaságban zöld­ségtermesztést és hajtatást tar nulnak, nagyobb részben a gaz­daság dolgozói, de Tolna megye más állami gazdaságaiból is jöt­tek erre a tanfolyamra. A Birí- tói Állami Gazdaság asz. idén zöidségkertészetet létesít 200 hol­don, ezért van szüksége szak­munkásokra. Traktorosképzés 21 alapfokú tanfolyamon történik a megyé­ben: 10 a gépállomásokon, 7 ál­lami gazdaságokban, 4 a tsz-ek- ben. A bátai November 7 Tsz, a dunaszentgyörgyi Ezüstkalász, a bogyiszlói Dunagyöngye és a pin­cehelyi Vörösmarthy Tsz szerve­zett téli traktorosiskolát. Az alapfokú ismeretek mellett a vontatóvezetést is elsajátítják a traktoros j elöltek. Január közepén és februárban újabb szaktanfolyamok kezdőd­nek. A Kanacsi Állami Gazda­ságban gyümölcstermesztő szak­munkásképzés lesz, gazdasági dol­gozók részére. Fácánkerten újabb növényvédelmi tanfolyam indul, a Fornádi Állami Gazdaságban növénytermesztő gépésztanfolyam a Szekszárdi Állami Gazdaság új- bereki üzemegységében pedig ön­töző gépésztanfoiyam kezdődik, február elején. Angliai házibulin — Köszönöm angyalom! Maga nélkül sose lettem volna miniszterelnök! Endrődi István rajza Európa leghidegebb országa: tAagyarórszág Havazást, némi felmelegedést ígér a kelet feié vo.uló ciklon Karácsony óta tart már Kpzép- Európa felett az úgynevezett an- ticiklonáris helyzet, ami hazánk­ban az immár két hete tapasz­talt csendes, szélmentes, párás, ködös, hideg időjárást jelenti. Ami a hideget illeti, napok óta a Kárpát-medencéé a rekord. Egész Európában csak az Uraiban és az Alpok magasabb vidékein van hi­degebb, mint Magyarországon. Budapesten kedden mínusz 7, szerdán mínusz 8 fok volt a leg­magasabb napi hőmérséklet, míg Brüsszelben, Párizsban, London­ban plusz öt, Berlinben plusz 2, — A Belügyminisztérium szer­vei 1964. január 4-én előzetes le­tartóztatásba helyezték Kari Eisenacher nyugatnémet állam­polgárt, Kulmbach-i lakost. Ne­vezett idegen állampolgár kül­földre szökési kísérletéhez nyúj­tott segítséget. Az ügyben a vizs­gálat folyik. — Negyven órát ült a volán mellett Jung István és Tóth Új ÁKÖV-főnökséget hoztak létre Szekszárdon A Tolna megyei szállítási igé­nyeket a jelenlegi géppark csak különleges szervezések és intéz­kedések mellett képes ellátni. A 11-es számú Autóközlekedési Vál­lalatnak Szekszárdon nem volt külön főnöksége, így a megye- székhelyen lévő, s fuvar teljesí­tésére innen induló mintegy 250 jármű irányítása is a vállalat központjához tartozott. A KPM intézkedése szerint Szekszárdon a 11-es számú AKÖV új főnök­ségét hozták létre. Több mint 250 gépkocsi tartozik a főnökséghez. Az új forgalmi telep átadásáig három telephelyen működik az új AKÖV-főnökség. Lezuhant az Operaház tetőzetéről — szörnyethalt Halálos szerencsétlenség történt Budapesten: az Operaház tetőze­tének javítása közben mintegy 35 méter magasságból a Hajós utca kövezetére zuhant Szabó János, 31 éves bádogos, és a helyszínen meghalt. A bizottság megállapí­totta, hogy a szerencsétlen ember tetőjavítás közben nem használt védőfelszerelést. (MTI). Moszkvában 0, Helsinkiben, Becs­ben és Prágában mínusz 1, sőt Oslóban is csak mínusz 2 fokot mértek. Az anticikionáris helyzet kelle­metlen jellemzője, hogy hazánkat mintegy egy kilométer vastagsá­gú hideg levegőpárna borítja. A szokásostól eltérően, most nem a talaj közelében lévő levegőré­tegek a melegebbek, hanem a magasabban elhelyezkedők. Szerda reggel óta kedvező vál­tozás állott be: a közép-európai anticiklon északi peremén kisebb ciklon vonul kelet felé. Jelentő­Sándor, a DÉDÁSZ gépkocsive­zetője az elmúlt napokban. A ve­zetékszakadások ideje alatt alig néhány órát pihent a két kitűnő szakember. Az ő érdemük is, hogy a tervezettnél gyorsabban tudták a villanyszerelők helyre­állítani a szakadt vezetékeket. — Több százezer forintot for­dítanak idén a gerjeni komplejá­ró építésére. A nagy forgalmú komp-átkelés Duna-parti útsza­kasza nincs kikövezve, így esős idő esetén és gyors apadáskor a gépkocsik és traktorok kompra- járása igen körülményes volt. — Ünnepélyes • katonai eskü­tétel lesz Szekszárdon — a város történetében először — vasárnap délelőtt 9 órakor a Felszabadu­lás téren. Az eskütételen részt vesznek a megye és a város ve­zetői is. — A Televízió műsora: Í7.20: Hírék. 17.30: Házunktája... 17.35: Orosz társalgás haladóknak. 17.55: Kicsinyek műsora. 18.25: Fizikus az üzemben. 18.55: Telesport. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.45: Mai vendégünk... 19.55: A jövő hét műsora. 20.05: Divat! Divat! Filmösszeállítás. 20.25: Egy asszony, aki tudja, mit akar. Nyugatnémet film. (Csak 14 éven felülieknek!) 22.05: Hírek. Tv- híradó (Ism.) (MTI). Borult idő, havazás Várható időjárás ma estig: to­vábbra is túlnyomóan borult, pá­rás, helyenként ködös idő. Több­felé kisebb havazás, mérsékelt szél. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet mínusz 2—7 fok között. sebb hatása egyelőre csak Né­metországban tapasztalható, ahol már komolyabb hóesést okozott, de ennek a ciklonnak a következ­ménye a nyugatdunántúli néhány fokos felmelegedés — Sopronban szerdán délben mindössze mínusz 1 fok volt —, s az ország számos pontjáról jelzett apróbb havazá­sok. A Meteorológiai Intézet köz­ponti előrejelző osztályának tájé­koztatása szerint a következő na­pokban mi is valamivel erősebb havazásra, s az ezzel együttjáró néhány fokos hőmérsékletemel­kedésre számíthatunk. Remélhe­tő, hogy a hőmérséklet rétegező- désének átalakulása következté­ben ismét megindul a függőleges irányú levegőcsere is, s ez csök­kenti a fővárosra nehezülő füsí- ködöt. Az időjárás lényegesebb javulására azonban ezen a héten nem számíthatunk (MTI). VWWWVWVWVWVWk Nincs újság Cukrászdákban, vendéglőkben sok mindent lehet kapni, sok mindent persze nem, például kifogástalan minőségű bort, de újságot végképp sehol sem kap a vendég. Pedig nemcsak a fröccs, vagy a krémen tartozik a vendéglátó profiljába, hanem az is, hogy a vendég, első­sorban a cukrászdákban, elolvas­hassa a napilapokat, vagy legalább­is közülük néhányat, esetleg egy, két képeslapot is találjon az úgy­nevezett kalodában, az újságtartó keretben, amelyek rejtélyes okokból szintén kimentek a divatból. Igaz ugyan, hogy a jelenlegi körülmé­nyek között nem is lenne mit tenni beléjük. Volt idő, amikor a régi vendég­látóipari hagyományból mindent el­vetettek nálunk, köztük az udva­riasságot is. Aztán lassan sok min­den megváltozott, a legtöbb helyen az udvariasság nemcsak erény lett, hanem kötelező magatartás. Erre szükség is van: egyes vendéglők bicskanyitogató borát legalább a pincérek nyájassága ellensúlyozza. Viszont odáig még egyetlen Tolna megyei vendéglátóipari egység sem jutott el, hogy járasson néhány új­ságot, sőt — tekintettel az érdeklő­désre — bizonyos lapból egyszerre több példányt is. Van a megyében olyan cukrászda, amelyik csinos könyvtárát rendezett be, „libresszo’* jeligével. Szép, szép, de a vendég, aki egy fekete mellett ott ül egij óra hosszat, ezalatt mégsem fogja elolvasni a Tibault-családot. He­lyette inkább azt kérdezi, van-e Tolna megyei Népújságjuk? Az pe­dig nincs, se Népújság, se Népsza­badság, se Magyar Nemzet. Holott a régi kávéházak, a mai cukrászdák kevésbé forgalmas ősei, még a leg­eldugottabb helyen is, legalább 8—« 10 napilapot járattak. Az igaz, hogy az újságolvasásért, nem lehet felszámítani semmit, el­lentétben a zenedíjjal, amit a leg­szánalmasabb muzsikálás után is belekalkulálnak az árakba. De „ke­ret” azért talán csak lenne rá. hisz mindenki tudja, sok mindenre fut­ja a vendéglátó kasszájából. Az a néhány forint pedig a vendégek szórakoztatását, sőt kulturálódását. ‘szolgálná. (i) TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: ORBÁN IMRE Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség: 20—11 Kiadóhivatal: 20-10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21-21, 25-72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft Index-szám: 25 069. Miért nincs megfelelő füles a vásárcsarnokban Sok bírálat érte már a városi tanácsot a vásárcsarnok miatt, és a tél beálltával külö­nösen a csarnok fűtése miatt. A tél beálltakor a kiszolgáló személy­zet valósággal dider- gett, elgémberedett kézzel rakták mérleg­re a gyümölcsöt, zöld­ségféléket. Talán még hidegebb volt bent, mint kint. Pedig a csarnok vé­gén ott magasodik a központi fűtésre mé­retezett kémény, és lent, az alagsorban ott a kazán helye. De et­től nem lett melegebb, és attól sem, hogy a múlt évben megérkez­tek a radiátorok. Csak a legfontosabb, a ka­zán nevű A tanács, hogy va­lamelyest jobb körül­ményeket teremtsen a csarnok főleg nőkből illő kiszolgáló személy­zetének, ideiglenesen kályhákat állított a folyosókra. Valame­lyest enyhült a csar­nok klímája, de ez a megoldás természete­sen nem lehet elég, és végleges. Mindeneset­re nem a tanácson múlik... Állítólag már kapott ígéretet, hogy az idén megkapja az igényelt kazánt. Ezért a köz­ponti fűtés szerelésére 350 000 forintot irá­nyoztak elő, sőt, az ÉM. Víz- és Fűtéssze­relő Vállalatával már tárgyalást folytattak a munkák elvégzéséről. Remény tehát van ar­ra, hogy a jövő télen nem kell dideregni a csarnok személyzeté­nek. Es ami még ide tar­tozik... A dolgozóknak sem, de a szakszerve­zetnek sem jutott eszébe, hogy a Nép- bolt Vállalattól azokat a juttatásokat kérje, amelyek megilletnék őket; mint a védőru­ha, a bérpótlék, és egyéb. A vásárcsarnok lényegében nem üzlet, hanem nyílt árusítási hely. Persze, még van idő intézkedni, hiszen a télből jócskán van hátra, és nem mind­egy az, milyen körül­mények között dolgoz­nak a vásárcsarnok elárusítói.

Next

/
Thumbnails
Contents