Tolna Megyei Népújság, 1964. január (14. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-31 / 25. szám

1964. január 31. TOLNA MFOYFT NÉPŰJSA6 3 Az 1964. évi költségvetés vitájával megkezdődött az országgyűlés ülésszaka (Folytatás a 2. oldalról) buszok és a trolibuszok kalauz nélkül közlekedjenek, amint ez a Szovjetunióban már általános. De az a tartalék, amelynek moz­gósítására napjainkban a leg­nagyobb szükség van és amelyről a pénzügyminiszter előterjesztésében is többször esett szó, üzemeink jobb meg­szervezésére. Hallottunk olyan esetekről, ami telezésében megvalósítható javu­lás, és az ezzel elérhető megtaka­rítás és haszon. Ma még sokféle kiküszöbölhető akadály állja út­ját ennek a javulásnak. Sok szó esett népgazdaságunk egy másik sarkalatos kérdéséről is: a műszaki fejlesztésről. Ma már csaknem közhelynek számít, hogy mind népünk életszínvona­lának emelése, mind a kapitaliz­mussal folytatott verseny szem­pontjából legfontosabb, döntő a munka termelékenysége. A mun- k. lyosítanák eredményeinket. Nem teljesítenék viszont népünk iránti kötelességünket, ha szemet huny­nánk a hiányosságok felett, és nem küzdenénk ellenük — hang súlyozta, majd beszéde befejező részében a tudomány kimagasló szerepéről szólt, és javasolta, hogy az országgyűlés a költségvetésről szóló törvényjavaslat általános és részletes vitáját együttesen foly­tassa le. A képviselők elfogadták az elő­adó indítványát, majd a törvény­_____ ________J| ___javaslat feletti vitában elsőnek b eruházás nélkül, vagy igen cse- | viszont elválaszthatatlan a mű- Bakos István, Veszprém megyei kor egyes üzemekben minden jka termelékenységének emelése nem teljesen kielégítőek. Nem látnók a fáktól az erdőt, ha ezek a hiányosságok elhomá­Kaszás Imre hangoztatta fel­szólalásában, hogy a költségvetés nemcsak terveinket, gazdasági életünk helyzetét, hanem társa­dalmi rendünk erősségét, a párt és a kormány politikájának irány­vonalát is jól tükrözi. Ez a költségvetés — mondotta — amely az összkiadásoknak 6,8 százalékát fordítja védelmi költségekre és 28,8 százalékát kulturális, egészségügyi és szo­ciális célokra — szocialista költségvetés. Arányai híven mutatják, hogy eb­ben az országban valóban min­den az emberért, az ember nevé­ben történik. A továbbiakban a művelődés- ügyi tárca kiadásait elemezte a felszólaló. Rámutatott, hogy a kulturális kiadások a költségve­tésen belül egy esztendő alatt 10,4 százalékkal, kereken 891 millió forinttal emelkedtek. Ez egyrészt azt mutatja, hogy a kultúra ügye a kormány politikájának egyik kély beruházással, a szervezés és szaki fejlesztéstől. Ezen a téren vezetés magasabb színvonalra j jelentősek az eredmények, de emelésével. 20—30 százalékkal si­került emelni a termelést. Ez persze ráirányítja a figyelmet a vezetők gondos kiválasztásának fontosságára. Nagy számmal kerültek szóba a bizottságok ülésein mezőgazdasá­gi kérdések. Behatóan és figyel­met érdemlően vitáztak a háztáji gazdaságok jelenéről és jövőjéről. Hangsúlyozták a képviselők, hogy figyelembe kell venni a háztáji gazdaságok nagy szerepét, egy­részt a mezőgazdaság árutermelé­sében, másrészt a termelőszövetke­zeti parasztság természetbeni ellá­tásában. Friss István ezután arról szólt, hogy a háztáji állattartás segítése, ösztönzése mellett egy percre sem szabad megfeledkezni a nagyüzemi állatállomány fej­lesztésének fontosságáról és lehe­tőségeinkhez képest mindent meg kell tenni annak gyorsítására. Különböző állandó bizottságok­ban szóba került még, több más mezőgazdasági vonatkozású kér­dés is — mondotta. — A mezőgaz­dasági gépek alkatrész-utánpótlá­sával kapcsolatos panaszok, ame­lyekről országgyűlésünk utolsó ülésszakán sok szó esett, sajnos még mindig időszerűek. Elmond­ták képviselőtársaink azt is, hogy a zöldségtermesztést kedvezőtle­nül befolyásolja a nagy áringado­zás, szóvá tették, hogy a mezőgaz­dasági gépek árai a mezőgazdasági termékek áraihoz viszonyítva ná­lunk magasabbak, mint a legtöbb más szocialista országban. Friss István beszámolt arról is, hogy a bizottsági üléseken a képviselők felhívták a figyelmet a járulékos beruházások nagy fontosságára. A mezőgazdaságban ezekre a járulé­kos beruházásokra elsősorban az újabb telepítésű szőlőknél és gyü­mölcsösöknél van szükség, főleg új szállítási és tárolási kapacitá­sok teremtésére, de a járulékos beruházások igen fontos kellékei az új lakótelepeknek is. A pénzügyminiszter teljesen in­dokoltan szentelt expozéjában vi­szonylag nagy teret a beruházá­soknak — folytatta. — Figyelem­be véve ezek jelentőségét orszá­gunk fejlődésében, rendkívül fon­tos, hogy a beruházásokra fordí­tott összeget a legokosabban, a társadalmunk és népgazdaságunk fejlődését leginkább szolgáló mó­don, a legtakarékosabban hasz­náljuk fel. Ha még azt is hozzá­teszem, hogy a népgazdasági terv a szocialista szektor beruházásaira kereken 46 milliárd forintot irá­nyoz elő, akkor, gondolom, fnin- denki számára világossá válik, hogy itt valóban döntő kérdések­ről van szó. A mezőgazdaság egyike a nép­gazdaság ama ágainak, melyek a legtöbb beruházást igénylik. Ha tartósan emelni akarjuk mezőgaz­daságunk színvonalát, már pedig ezt akarjuk, ehhez nagy befekte­tések szükségesek. Ennek megfe­lelően a terv 10,5 milliárd forintot, az összes beruházások 23 szá­zalékát irányozza elő mező­gazdasági beruházásokra. Ez több. mint amennyit eddig ilyen rendeltetéssel egy év alatt bármikor felhasználtunk. Magától értetődő képviselő szólalt fel. Szünet után Martin János budapesti képvi­selő volt az első felszólaló, majd Kaszás Imre. Tolna megyei kép­viselő emelkedett szólásra. Kaszás Imre felszólalása új középiskola nyitotta meg ka­puit a közelmúltban, míg a fel­nőttoktatásban résztvevők száma az elmúlt két év alatt 60 száza­lékkal emelkedett. Gondoskodni kell tehát a pedagógusok, a szak­tanárok kiképzési lehetőségeinek fokozásáról. A hiány különösen a falvakban és vidéki városokban jelentkezik. Megoldásként javasolta, hogy az ország négy tanárképző főis­koláján — az egri, a nyíregyházi, a szegedi és a pécsi főiskolán — kívül létesítsenek még egy tanár­képző főiskolát az ország nyugati részében. Gondoskodni kell arról, hogy minél több és minél maga­sabb képzettségű pedagógus jus­son el a legkisebb falvakba is. Befejezésül hangoztatta, mivel a költségvetés reális anyagi lehető­séget biztosít az ifjúságnak a ta­nulásra, azt örömmel elfogadja. Ezután Gonda György Vas me­gyei, Valaska László Borsod me­gyei képviselő szólalt fel, majd Kozmikus rendszert lőttek fel a Szovjetunióban Moszkva, (MTI). A TASZSZ gyorshírben jelenti: a Szovjetunió­ban csütörtökön két tudományos űrállomásból álló — Elektron—I és Elektron—2 — kozmikus rendszert bocsátottak fel egyetlen nagy teljesítőképességű hordozórakéta segítségével két különböző röp- pályára. ___________ (MTI.) F orrponton a Ciprusi válság Washington, (MTI): A török j kednek. Mint a TASZSZ-hír- vezetők szerdán már azt állítot- ! ügynökség a New York-i Daily központi kérdése, másrészt pedig1 ebédszünet után dr. Varga Pálné, azt, hogy az ország gazdasági helyzete lehetőséget nyújt a meg­növekedett kulturális kiadások fedezésére. örvendetes tény — mondotta —, hogy a költségvetés ebben az évben 82 millió forintot irányoz elő iskolák építésére, majd a szaktanár-ellátottság problémá­jával foglalkozott. Hangoztatta, hogy az igények nagyon megnöve­kedtek ebben a tekintetben és ha jelenleg hiány mutatkozik pedagógusokban, ez a meg­gyorsult fejlődés tünete. Egyedül Tolna megyében három Hajdu-Bihar megyei képviselő felszólalásával folytatódott a költ­ségvetés vitája. Lacsán Mihályné Csongrád, M'ázi József budapesti, Seregélyi •József Pest megyei. Nagy Dá­niel Csongrád megyei, Csaba: Mihály Heves megyei képviselő után Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter hozzászólá­sában a fegyveres erők részére 1963-ban előirányzott összeg fel- használásáról és az idei előirány­zatok rendeltetéséről tájékoztatta az országgyűlést. Az országgyűlés ülésszaka pén­teken folytatja munkáját. ták, hogy az Egyesült Államok hajlandó a NATO égisze alatt részt venni a szigetre küldendő „nemzetközi rendfenntartó egy­ségekben”, az ügyvezető török külügyminiszter pedig már azt is bejelentette, hogy tízezer főnyi NATO-erő indul Ciprusra, többek között török katonaság is. Az amerikai fővárosban lázas tanácskozások folynak a kérdés­ről; az AFP tájékoztatása szerint Johnson elnök a kongresszus két házának vezetőivel megvitatta a ciprusi problémát. Mint Hightower az AP kom­mentátora írja, az Egyesült Álla­mok abban egyetért Angliával, hogy szükség van „szövetséges rendfenntartó erőkre” Cipruson. Vita tárgyát képezi azonban az, milyen formában vegyen ebben részt az Egyesült Államok. Hát­ráltatja az amerikai döntést, hogy a görög kormány valamiféle ENSZ-közbelépést, a török kor­mány pedig NATO-beavatkozást sürget. Az amerikaiak azonban már a végső döntés előtt sem tétlen­News című lap megbízható hely­ről szerzett értesülésére hivat­kozva jelenti, a 6. amerikai flotta egységei Ciprus felé tar­tanak. Mint hasonló esetekben lenni szokott, a magyarázat most is az, hogy a hajók készen áll­nak majd Ciprus partjainál az amerikai állampolgárok elszállí­tására. A lap értesülése szerint azonban az egyik hadihajón „kü­lönleges tengerészgyalogos” egy­ségek tartózkodnak. A ciprusi kormány állásfogla­lása egyértelmű. Mint a kor­mány szóvivője szerdán este Ni­cosiában közölte, tekintettel a londoni értekezlet várható ku­darcára, Ciprus szívesen látná, ha az ENSZ vállalná magára a válság rendezését. A szóvivő sze­rint a NATO-csapatok jelenléte viszont csak megszilárdítaná a jelenlegi status quo-t, amelyben a ciprusi törökök a tűzszünetet a sziget kettéosztását célzó terveik megvalósítására használnák fel. Ismeretes, hogy Ro:szidesz, Cip­rus ENSZ-delegátusa szerdán ENSZ-egységek kiküldését kérte. Alekszandar Rankovics elvtárs hazánkba látogat A Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizo tságának meg­hívására január 31-én néhány- napos látogatásra hazánkba érke­zik Alekszandar Rankovics elv- társ, a Jugoszláv Szocialista Szö­vetségi Köztársaság alelnöke. a kára, Ivan Gosnjak, Gyúró Pu­cér és Jovan Veszelinov elvtárs. a Jugoszláv Kommunisták Szö­vetsége Központi Bizottsága Végrehajtó Bizottságának tagja, és Dobrivoje Vidics elvtárs, a Jugoszláv Kommunisták Szövet­Jugoszláv Kommunisták Szövet-1 sége Központi Bizottságának tag­ságé Központi Bizottságának tit- I ja. (MTI)-----------------------­G heorghiu-Dej és Tito válasza Hruscsov újévi üzenetére Bukarest (MTI). Gheorgjaiu- újévi üzenetére. Válaszában Dej, a Román Népköztársaság ál- Gheorghiu-Dej a többi között lamtanácsának elnöke szerdán fo- hangsúlyozza, hogy a területi vi­gadta Zsegalin bukaresti szovjet szályok valóban az államok kö- nagykövetet, és átnyújtotta a ro- zötti feszültség és összeütközések mán kormány válaszát Hruscsov veszélyes forrásává válhatnak. „A román kormány teljesen egyetért Újabb puccs Dél-Vietnamban Saigon, (MTI): Hírügynökségi1 gyen a katonai junta értekezle- > erre mutatnak jelenlegi meg­jelentések szerint csütörtökre vir-1 tén. Ezen az értekezleten állító- , nyilatkozásaik és tetteik is. radó éjszaka államcsíny zajlott le lag nézeteltérések támadtak a j Nguyen Khanh tábornok nem Saigonban, megdöntötték a három jelenlévő katonai vezetők között, vett részt tavaly novemberben hónapja hatalomra került ka to- j és ez indította Nguyen Khanh Diem elnök uralmának megdön- nai juntát. tábornokot a puccs kirobbantó- tésében, hanem azoknak az erők­. , . ...... „ .„.Jsára. A zendüléshez támogatást nek volt a A hajnali órákban nagyszámú k Tran Thi Khiem u_ Egyesült katonaság páncélosok kisereteben lmoktól. Saigon katonai kor­mányzójától. megszállta az utcákat, s körül vette a fontosabb középületeket. j Helyi idő szerint reggel nyolc vezetője, akik az Államokkal egészen nyíltan együttműködő kormányt akartak hatalomra juttatni. Állí- A saigoni repülőteret átmene- tása szerint a jelenleg, megdön­órára már az egész fővár«* ha-' ^eg lezárták, megszakadt a légi , tött katonai juntában viszont vol talmukba kerítették. összeköttetés a külvilággal. A tak olyan elemek is, akik „Fran- saigoni rádió viszont hosszabb ciaországhoz húztak”, és pártol- Meg nem erősített hírek szerint hallgatás után ismét megkezdte ták De Gaulle francia elnök Dél­letartóztatták Duong Van Minh adását. | Vietnamra vonatkozó „semlegesí­tábornokot, a katonai junta veze- A Dél-Vietnamban állomásozó j tési tervét”. Novemberben ezek­tőjét, Tran Van Don hadügy-. : amerikai egységek rádióállomása nek sikerült megakadályozni Ton That Dinh belügyminisztert,; felszólította az amerikai katöná- Nguyen Khanh híveinek előretö- majd nem sokkal később Nguyen kát, ne mutatkozzanak az ut- rését. Ngoc Tho miniszterelnököt. Az cákon. tartsák magukat távol az1 első jelentések szerint az egész eseményektől, akció vértelen volt. A puccs indokáról egyelőre nem sok tény ismeretes. Annyit tud­ni. hogy a zendülők vezetője Nguyen Khanh tábornok, az or­szág északi részén állomásozó tehát, hogy e’ső hadtest parancsnoka A tá­Saigonban az a hír járja, hogy Cabot Lodge amerikai nagykövet- Jól tájékozott források szerint!™* már jóval korábban tudomá- rövidesen megalakul az új kor- » volt* puccsnel „sót 1Nguyen mány Tran Van Ly egykori Khanh tábornok előre értesítette- a tervezett államcsínyről. A legfrissebb hírügynökségi je­lentések elmondják, hogy Saigon­üzletek, közép-vietnami kormányzó veze­tésével. A diplomáciai megfigye- ■ lök egyértelműen ..'-merikabarát” és „franciaellenes” államcsínyről ban nyugalom van, az --------, . igen "jelentős a beruházások tér- homok két ropnál ezelőtt Sai- beszélnek. Erre utal a puccs ve- iskolák megnyíltak, akadálytalan i mm ig erma .o i?a ma -a sa vezésében, szervezésében és kivi-1 gonba érkezett, hogy részt ve- ! zetőinek korábbi magatartása, s * a közlekedés. mondja a valasz. a szovjet kormánnyal abban, hogy energikusan vissza kell uta­sítani a háború utáni igazságos rendezés felülvizsgálásának ter­veit szövögető revansista körök követeléseit, mert ezek össze­egyeztethetetlenek a béke érde­keivel, s e követelések csak vi­lágháborút robbanthatnak ki”. A Román Népköztársaság eg yet­ért a szovjet kormányfőnek azzal a javaslatával, hogy az államok kössenek egyezményt a területi és határviszályok békés megoldá­sára vonatkozólag, s a maga ré­széről hajlandó előmozdítani egy ilyen egyezmény végrehajtását — mondja Gheorghiu-Dej válasza. Mint a jugoszláv lapok közük, Jugoszlávia moszkvai nagykövete átadta Gromiko szovjet külügy­miniszternek Joszip Broz Tito jugoszláv köztársasági elnök vá­laszát Hruscsov újévi üzenetére. — Mély meggyőződé ünk, hogy az üzenetben kifejtett javasla­tok elfogadása jelentős mérték­ben előmozdítaná a béke ügyét, és csökkentené a világon még

Next

/
Thumbnails
Contents