Tolna Megyei Népújság, 1964. január (14. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-30 / 24. szám

Iőö4. január 30. TOI.WA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Az amerikai külügyminisztérium nyilatkozott a szovjet kormány emlékiratáról Az amerikai külügyminiszté­rium szóvivője a szovjet kor­mánynak a fegyverkezési verseny és a nemzetközi feszültség csök­kentésének kérdésével foglalkozó emlékiratát kommentálva kijelen­tette, hogy az Egyesült Államok üdvözli a szovjet nyilatkozatot, minthogy az egyetért az Egyesült Államok korábban elhangzott ja­vaslatával, amelynek értelmében a fegyverek megsemmisítésének első gyakorlati lépéseként a két ország egy az egy arányban sem­misítse meg elavult bombázóre­pülőgépeit. A szóvivő hangoztatta, hogy az Egyesült Államok a szovjet me­morandummal kapcsolatban pon­tosabb értesüléseket kíván sze­rezni. A szóvivő ugyanakkor egy szóval sem emlékezett meg a szovjet emlékirat más fontos ja­vaslatairól. A kedd esti angol lapok első oldalukon számolnak be a szovjet kormány emlékiratáról, amelyet a genfi tizennyolchatalmi leszerelé­si értekezleten terjesztett elő Ca- rapkin. A szerdán megjelent valameny- nyi japán lap ismerteti a szovjet kormány emlékiratát. A lapok ki­emelik az emlékiratnak a kato­nai kiadások csökkentésére, a földalatti nukleáris robbantások megtiltására, a NATO és a Var­sói Szerződés tagállamai közötti megnemtámadási szerződés köté­sére vonatkozó részeit, A Mairji- csi genfi tudósítója a szovjet em­lékiratot a leszerelés felé vezető jelentős lépésnek minősíti. Erhard befejezte római tárgyalásait Szovjet—francia tárgyalások kezdődnek a kereskedelmi kapcsolatok bővítéséről Róma (MTI). Erhard kancellár és az olasz kormányférfiak közöt­ti római megbeszélések véget ér­tek. A kiadott közös közlemény hangsúlyozza, hogy tovább kell folytatni, nyugat-európai unió ke­retében az európai egység elmé­lyítésére a megbeszéléseket. A közlemény aláhúzza az „atlanti szolidaritás” folytatását és meg­említi, hogy a két kormány he­lyesnek tartja a kelet—nyugati párbeszéd folytatását is, erre vo­natkozóan azonban semmiféle konkrét javaslatot nem tesz. Mindkét fél az atlanti szövetség­ben és az Egyesült Államokkal való szoros kapcsolatban látja a béke megőrzésének és „a szabad világ biztonságának” legjobb ga­ranciáját. A két kormány úgy döntött, hogy folytatja a multila­terális atomhaderő kérdésének tanulmányozását. Az, hogy a közös közlemény az atomfelfegyverkezés terén nem tartalmaz konkrét és végleges kö­telezettségvállalásokat, annak tulajdonítható, hogy a keresztény- demokraták és a szociáldemokra­New York, (MTI). Hírügynöksé­gi jelentések szerint Rosgzidesz, Ciprus állandó ENSZ-képviselője kedden tájékoztatta U Thant ENSZ főtitkárt kormányának ál­láspontjáról, amely szerint Ciprus nem ellenezné a világszervezet katonai egységeinek a földközi-ten­geri szigetországra küldését, fel­téve, ha a csapatok összetételét és kiküldését jóváhagyja a Biztonsá­gi Tanács. Rosszidesz később újságírókkal közölte, U Thant sajnálkozását fe­jezte ki amiatt, hogy „e kritikus időpontban” korábbi tervek sze­rint afrikai körútra kell utaznia, de kijelentette, „haladéktalanul” visszatér, ha a helyzet megkíván­ja. Az ENSZ-főtitkára egyébként — mint a TASZSZ iroda jelenti — kedden fogadta Ciprus, Görögor­szág és Törökország ENSZ-képvi- selőit és megvitatta velük a cip­rusi fejleményeket. U Thant e ta­lálkozón felszólította az érdekelt kormányokat, tanúsítsanak önmér­sékletet és minden igyekezetükkel a ciprusi béke megszilárdítására törekedjenek. Hightower, az AP amerikai hír- ügynökség szemleírója azt jelenti Washingtonból, hogy az Egyesült Államok „behatóan tanulmányoz­za Nagy-Britarmjának azt a ké­ták — pillanatnyilag nem akar­ják — középbal partnereiket, a szocialista vezetőket még kelle­metlenebb helyzetbe hozni töme­geik előtt. A szocialista Avanti azonnal siet is annak hangsúlyozásával, hogy az olasz kormány „nem vál­lalt semmi újat a multilaterális atomerő tárgyában”. A jobboldali Messaggero ugyan­akkor teljes megelégedését feje­zi ki a megbeszélések eredmé­nyeit, az „atlanti szolidaritás hangoztatását” illetően. A lap szerint a tárgyalások eredménye „ellenméregként hat a Kínai Nép- köztársaság elismerése által ki­váltott nyugati pesszimizmusra”. Ami egyébként a De Gaulle Franciaországának elszigetelésére irányuló bizonyos fokú olasz tö­rekvést illeti — ez nem túlzottan találkozott Erhard tetszésével. Amint az olasz kormányhoz kö­zel álló körökben tudni vélik, a kancellár egyik fő gondja az volt, hogy nyitva hagyja a párbeszé­de De Gaulle-laj­relmét, hogy küldjön katonai erő­ket Ciprusra”. A végleges döntés előtt azonban a washingtoni kor­mány „még pontosan tisztázni kí­vánja” a tervezett akció részlet- kérdéseit, továbbá „tájékozódni akar arról, miként vélekedik Gö­rögország és Törökország az angol kérésről". Mint ismeretes, Anglia azt sze­retné, hogy szövetségesei, többek között az Egyesült Államok is — a NATO égisze alatt „rendfenntar­tó erőket” küldenének Ciprusra. Az AP legfrissebb tudósításában arról számol be, hogy az amerikai hadügyminisztérium szóvivője szerdán cáfolta azokat a lapjelen­téseket, amelyek szerint az Egye­sült Államok 6. flottájának egysé­gei, fedélzetükön bevetésre kész tengerészgyalogsággal „szokatlan mozdulatokat tesznek a Földközi­tengeren”. Inönü török miniszterelnök ki­jelentette, hogy ha Cipruson meg­ismétlődnek a görög—török össze­csapások, akkor sor kerülhet török csapatok kiküldésére. A török miniszterelnök egyéb­ként kedden tárgyalt Lemnitzer tábornokkal, a NATO európai fegyveres erőinek főparancsnoká­val, valamint az ankarai amerikai nagykövettel. Moszkva (TASZSZ). Giscardd’ Estaing francia pénzügyminiszter Moszkvából történt elutazása előtt nyilatkozott a TASZSZ tu­dósítójának. — Látogatásom célja az volt, hogy tisztázzam a két ország közjött — az egyenlőség és köl­csönös érdekek alapján — foly­tatott kereskedelem kiszélesítésé­nek feltételeit — mondotta. Úta- zásának másik céljaként a mi­niszter a szovjet vezetőkkel való véleménycserét említette meg. Ezzel kapcsolatban különösen ér­dekesnek nevezte találkozását Nyikita Hruscsov szovjet kor­mányfővel. Kosziginnal, a Leg­felső Tanács első elnökhelyette­sével folytatott megbeszélése — mint mondotta — lehetővé tette Számára, hogy „értékes értesülé­seket szerezzen azokról a mód­szerekről, amelyeket a szovjet állam a gazdasági problémák megoldására alkalmaz”. discard d’ Estaing rámutatott, hogy az érvényben lévő francia- szovjet kereskedelmi egyezmény már nem alkalmas teljes mér­tékben az árucsereforgalom fej­lesztésére. Ezért a közeljövőben tárgyalások kezdődnek újabb 5 évre szóló egyezmény megköté­séről. A miniszter sikeresnek nevez­te moszkvai tárgyalásait és meg­ESEMÉNYEK — sorokban Belgrad (MTI): Belgrádban tár­gyalások kezdődtek Jugoszlávia és az NDK 1964—1965. évi kultu­rális együttműködési programjá­nak kidolgozására. A jugoszláv küldöttséget Dusán Vojnovics, a külföldi kulturális kapcsolatok bizottságának titkárhelyettese, az NDK küldöttségét pedig Herbert Schlage, az NDK belgrádi követ­ségének ügyvivője vezeti döttség január 19-től 27-ig Szófiá- ’ ban tanácskozást tartott a két or- i szág együt működésének kérdései­ről a gépgyártó iparban. A ta­nácskozáson megvitatták az ipar­ágnak 1966-tól 1970-ig terjedő időszakra vonatkozó kérdéseit és aláírták a megfelelő okmányokat. • Borisz Rudbonyenko vezetésé­vel szovjet építészek érkeztek Skopjéba a szovjet építész- mérnökök magukkal hozták an­nak a négyemeletes lakóépület­nek a tervét, amelyet a Szovjet­unió által Jugoszláviának ado­mányozott „házgyár” májustól kezdve sorozatban állít elő. * Prágában tartotta tanácskozá­sát a csehszlovák—lengyel vegyes- hizottság, amelynek az a feladata, hogy ellenőrizze a két ország kö­zött megkötött réztermelési szer- ződiés végrehajtását. A vegyes­bizottság megállapította, hogy a két ország az 1963-ra vállalt fel­adatokat teljesítette és ezzel meg­teremtődtek a feltételek az 1964- re megszabott teendők valóra váltására. Ruslc hazatért távolkeleti útjáról New York (MTI). Rusk ameri­kai külügyminiszter japán és dél­koreai hivatalos tárgyalásait be­fejezve, szerdán visszatért az Egyesült Államokba. Az amerikai külügyminiszter Szöulban Pák Csöng Hi dél-koreai elnökkel tárgyalt. Az elutazása 1 után nyilvánosságra hozott közös közlemény szerint szó esett a nemzetközi helyzet legújabb fej­leményeiről és Dél-Korea belső , helyzetéről. Megállapodtak az Egyesült Államok és Dél-Korea gazdasági, katonai és politikai együttműködésében, azaz az Egyesült Államok ilyen jellegű (segélynyújtásában. állapította: szovjet részről őszin­tén törekedtek arra. hogy a meg­beszélések sikeresek és maximá­lisan hasznosak legyenek. A szovjet külkereskedelmi minisztérium közleménye Moszkva (TASZSZ). A szovjet külkereskedelmi minisztérium közleményt adott ki Giscard d’ Estaing francia pénzügyminiszter szovjetunióbeli látogatásáról. A közlemény rámutat, hogy Nyiko- laj Patolicsev szovjet külkeres­kedelmi miniszter és Giscard d’ Estaing megállapították: „Reális lehetőség van a Szovjetunió és Franciaország közötti árucsere­forgalomban szereplő árucikkek választékának további jelentős bővítésére”. A miniszterek — hangoztatja a közlemény — kifejezték kész­ségüket arra, hogy kedvezőbb fel­tételeket teremtsenek szovjet gé­pek és berendezések, illetve francia komplex-berendezések szállítására. Megállapodtak abban, hogy a közeljövőben tárgyalásokat kez­denek egy új ötéves árucsere­forgalmi egyezmény megkötésé­ről. A francia pénzügyminiszter elutazott Moszkvából Moszkva (TASZSZ). Szerdán Moszkvából visszautazott hazá­jába Giscard d’ Estaing francia pénzügyminiszter. Szovjetunió­beli tartózkodása során több megbeszélést folytatott szovjet államférfiakkal és fogadta őt Nyikita Hruscsov szovjet mi­niszterelnök is. Giscard d’ Estaing a francia— szovjet kereskedelem kiszélesíté­séről tárgyalt Moszkvában. Munkában a Bratszki Vízierőmű A közelmúltban avatták fel a Bratszki Vízierőmüvet. A szovjet energiaszolgáltatás ismét gyarapodott egy hatalmas duzzasztó­művel. Húsz turbina majdnem négymillió kilowatt elektromos energiát szolgáltat. Ez a kép még é-níhezés közben készült. Szerelik az egytagban oda­szállított hatalmas turbina álló részét. Egy turbina teljesítőképes­sége körülbelül 235 ezer kilowatt. Török fenyegetések — fokozódó feszültség Ciprus körül

Next

/
Thumbnails
Contents