Tolna Megyei Népújság, 1964. január (14. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-29 / 23. szám

4 TOLVA SfECTEl NEPflJSiíS täei január SS. Színes vakolat: __ ŰjítflS M arkó János építésvezető és társa oltott mész és fagyálló mész cőzuzalék megfelelő keveré­kéből színes vakolatot készítettek. A keverék — a mésztej és mész- kőzu:alék — a vakolat felrakása után a száradás közben teljesen .,viss :a”-kövesedik és a hozzá ke­vert íőzuzalékkal egy páncélszerű lerne.:zé változik. Az így kikép­zett vakolat csaknem tízszer olyan szilárd mint akármilyen más fajta hagyományos vakolat. Ez gyakorlatilag annyit je­lent, hogy az így vakolt épü­leteket nem Kell tíz—tizenöt esztendő után újra tatarozni, vakolni, hanem erre a műve­letre esetleg ötven vagy száz esztendő múlva lesz ismét csak szükség. állja a vizsgát. Az így előállított keverékkel a legváltozatosabb, — fehér, zöld, sárga, piros, kék, szürke és ezek árnyalatai — szí­neket lehet előállítani. A Markó-féle újítás alkalmazá­sa a felsoroltakon kívül még to­vábbá előnyöket is biztosít. A ke- verél:nek az a tulajdonsága, hogy nem gyorsan kötő, egyszerűbbé t teszi a vakolási munkát. Ezen túlmenően a színes vakolathoz lé­nyegesen kevesebb anyagra van. szükség, mint a hagyományos vakolathoz. Amíg a szokványos vakolatanyagból a faira, vagy a homlokzatra 1,5 centiméter vas­tag réteget keH felvinni, addig a színes vakolatból elegendő a 3—4 milliméteres réteg fel­hordása. Nem nehéz elképzelni, hogy ez mit jelent gazdasági és építőipari ka­pacitás felhasználása szempont­jából. A Markó-féle színes vakolat színezése a különböző színű fagy­álló kozuzalék megfelelő arány­ban való adagolásával történik. Ez a kozuzalék pedig adva van. A bányák meddő kőzeted szinte ingyen kínálják magukat ehhez a felhasználáshoz. Az ilyen mó­don színezett vakolatok tartósab- ban megőrzik színűket, mint ame­lyeket az import útján beszerzett különböző oxid-festéketakel érnek el. Milyen színeket lehet a Markó- féle vakolattal elérni? A kérdés annál is inkább lé­nyeges. mert az épületek szín­hatása döntő mértékben meg­határozhatja egy épület jellegét vagy a városképet. A Markó-féle újítás ebből a szempontból is ki­( Markó János azt mondja az újításról: — Az eddigi tapasztalatok sze- I rint a Vár építkezéseknél, a budapesti V. kerületi házak tata­rozásánál nagyon jól bevált a 1 színes vakolat. A lényeg az, hogy 1 a keverékből semmi esetre sem szabad „kispórolni” a kötőanya­got. A színes vakolat felhaszná­lása, széles körű elterjesztése j előtt semmi különösebb akadály nincs. A színes vakolat megvalósí­tásához minden szükséges anyag itthon rendelkezésre áll. A keverékkészítés receptjét, az alkalmazandó technológia leírását ; pedig bárki megkaphatja a 41. sz. ! Állami Építőipari Vállalattól — ■ Markó János építésvezetőtől. Tokár Péter Szovjet tudósok figyelik az Echo—2 útját Moszkva. (TASZSZ). A Szovjet­unió tudományos asztronómiai ta­nácsa hétfőn táviratban közölte az amerikai tudósokkal az Echo— 2. repülésével kapcsolatban vég­zett megfigyelések eredményeit. A távirat értesüléseket tartal­maz a Szovjetunió különböző te­rületein megfigyelt műhold első fordulatáról. A többi között olyan eredmé­nyekről van szó, amelyeket a Szovjetunió északi területeire, az Echo—2. repülésének megfigyelé­se végett kiküldött expedíciók szolgáltattak. Közlik, hogy az ország déli ré­szében elhelyezett megfigyelő ál­lomások felvételeket készítettek a csillagos égen átvonuló műhold­ról. Az időjárás, sajnos, nem ked­vezett a tudósok munkájának. Sokfelé az eget sűrű felhőzet bo­rította, s több állomáson az Echo —2-t csak felhöfoszlányok között tudták megfigyelni. A megfigyelések folytatódnak. XXX, A detektív az Iskola utcáig lát­ta őket. Ott megtorpant, nem tud­ta, merre menjen. Piri közben felugrott a H jelzé­sű kocsira, arról átszállt az A-ra, s bement a városba, egyenesen a Divatcsarnokba. Ott elvegyült a vásárlók között, s csak akkor lé­pett ki egy mellékajtón, amikor meggyőződött róla, hogy senki sem követi. Lement a hátsó lép­csőn. Az utcán körülnézett, átvá­gott a Rákóczi úton. beült a Hauer cukrászdába. Egy órát töltött ott. Nem tör­tént semmi. Elhatározta: egy ba­rátnőjéhez megy Angyalföldre, nála lehet néhánv napig. Cigi egy közeli inségkonyhára ment. Remélte, talál ott valakit, aiki segítségére lesz, hogy átöl­tözzön. Szerencséje volt: öccse egyik barátjával találkozott. Meg­kérte, menjen a szüleihez, hozza el az egyik nadrágját és a sapká­ját. Megbeszélték: egy ismerős szabómester lakásán találkoznak. Minden jól sikerült. Az öccse hozta el Ciginek a holmit. A sza­bómester szívesen segítségére volt. Átöltözött, aztán az öccsével együtt ment el Pestújhelyre. — Ne kérdezz semmit — mondta Cigi az becsének. — Ki kell rámolni egy lakást. Eltüntet­jük a nyomokat. — Egy mukkot, se szóltam — vont vállat az öccse. Hátulról, a kerten keresztül kö­zelítették meg a házat. Semmi gyanúsat nem észleltek. A zár érintetlen volt, a lakásban nem járhatott senki. Gyors munkát végeztek. A fia­talabb Kurimszky becsomagolta a sokszorosító gépet és elvitte egy ismerős pékségbe. Visszatért és elvitte az írógépet is. Sándor ez­alatt, nem kis szívfájdalommal, az inségmunkásoknak készült röp- iratot égette. Nem volt mit termi, érezte a veszélyt, jobb ha meg­előzi. Péntek volt. nem készült el a rendcsinálással, ott maradt a la­kásban. s szombaton kora hajnal­ban újra tömni kezdte a kályhá­ba a röpiratokat. Vödörben hordta a hamut az udvarra. Sebtében gödröt ásott a kemény talajba. Nem először tet­te ezt, volt már gyakorlata benne. Szél kerekedett, a kéményen át félig égett röpiratokat emelt a szél a magasba. Meg kellett fi­gyelni, hova szállnak. Nagy ügy- gyel-bajjal valamennyit össze­szedte. Eltemette ezeket is a ha­muval együtt. Vasárnap rnár „tiszta” volt a lakás. Cigi túrára ment. VADASZ FERENC: A — Régen láttunk — mondták a fiúk. — Akadt egy kis munka a szaikmában — felelte —, kellett a pénz. LEBUKIK A NYOMDA Este Piri üzenete várta: talál­kára hívta, Angyalföldre. Hétfőn délelőtt ti aenegykor a Körvasút sarkon, a Szent László út — a mostani Mauthner Sándor utca — végén találkoztak. — Tegnap kint jártain — újsá­golta Piri. — Megelőztél. — Az egész anyagot elégettem — mondta a fiú szomorúan. — Mi mást tehettél volna? — A gépek is biztonságban vannak. Azzal váltak el, hogy egy időre leállnak a munkával. Cigi gyalog ment vissza Pest­újhelyre. A prof át vágott a küszö­bön, hogy tüzet rakjon, és éppen arra gondolt, hogy újra „mozgás­ba hozza” a cipószműhelyt, kala- pálgiat, foltozgat egy kicsit az­után legalább egy hétre lezárja a lakást, amikor zörgettek a kerti kapun. — Ez a Peidl-féle ház? — kér­dezte egy micisapkás fiatal férfi. — Igen. — Nyissa ki. Államrendőrség. Mire elhúzta a reteszt, már ott volt Hain Péter is harmadmagá- val. — Menj előttünk — dörögte, s a házra mutatott. Mielőtt elérték volna a konyha­ajtót, Hain hatalmas ütést mért a tarkójára. Betuszkolták a szo­bába. — Hol a lány? — kezdték; — Miféle lány? — Majd adok én neked mifélét — dühöngött Hain, és intett em hereinek. Azok rárohantak, gyom­ron rúgták, pofozták. — Vége a játéknak Kurimszky uram — mondta Hain gúnyosan, s a fiú tarkójához nyomta a re­volvert. — Hol vannak a gépek? — Nekem nincsenek gépeim, csak egy-két kaptafám. — Na nézd osak, hogy száj­jal.?. — Te bolsevik! kutya, bolond­nak nézel bennünket? — Elég sokáig bújócskáztál ve­lünk — mondta dühösen Hain —, de most megszorongatjuk a nyakadat. Tudod úgy-e, hogy mi vár rád? — Mi várna? A szavalókóru­sért talán csak nem kötnek fél? — A szavalókórusért? Az író­gépek, a sokszorosítók hol van­nak? A nyomda... — El tetszett téveszteni a cí­met... Rárohantak, rúgták, pofozták, ahogy érték. — Tudod te nagyon jól, az anyád istenit, hogy milyen gé­peket keresünk, ne add a hülyét! Amikor a lakásban nem ta­láltak semmit, a kertből léce­ket kerítettek, szürkülni kezdték a pocegödröt. — Ide süllyesztetted, vagy el­ástad? — Mit? — kérdezte ártatlanul. — Fuj! — a detektívek veszet­tül káromkodtak. — Nincs ebben semmi. — Ki nem vihették innen — erősítette az egyik. Cigi a Kini­zsi utcai lódenkabátost vélte fel­ismerni benne. De most rende­sen fel volt öltözve. Hain dü­hös, szemrehányó pillantást ve­tett rá. — Alighanem neki kö­szönhetem — gondolta Cigi —, hogy elügyetlenkedte a figyelést. Úgy látszik, másfelé kódorgott, amikor hurcolkodtunk. Bementek a fáskamrába, ásni kezdtek. Aztán a padlást kutat­ták át. Összeverték Cigit a kam­rában, ütötték a padláson. A hiábavaló keresés után vi&z- szamentek a konyhába, körülfog­ták. — Megmondod-e. hol a Piri ? A fiú vállat vont. — Ilyen nevű lányt nem is is­merek... Hain pofonjától nekiesett a kályhának. A kályha megingott, a kormos kályhacső ledőlt, rá­esett Hain fejére. A főfelügyelő megijedt. Azt hitte, valaki hátulról fejbeverte. De a másik pillanatban már tisz­tában volt a helyzettel: kabát­jára. kalapjára vastagon dőlt a korom. (Folytatjuk) — Anyu — nyafogott a szőke Ágika —. mikor jön már apu? Ebben a pillanatban felberre­gett a csengő. — Jön apu! — tapsikolt a kis­lány. s az előszobában szinte re­pült a belépő, vállas, tagba­szakadt férfi felé. — Apu, mit hoztál? — nyitotta tágra s ze­nt ecskéjét, amikor az apja kezé­ben megpillantotta a csomagot. — Lemezjátszót, cicám!... Na, mi lesz a puszival? A karcsú, szőke asszony mo­solyogva nézte a férjét, elvette a csomagot, s kíváncsian kukkan­tott a papír mögé. — Tényleg lemezjátszó... Hol vetted? — s - tréfás szemre­hányással folytatta —, mond­tam. hogy van dugi pénzed. A férfi mosolygott, majd el­komolyodott, az órájára nézett. Megenyhült arccal fordult a kis­lányához. — Öt perc múlva jön a tv- maci. addig elmesélem a lemez­játszó történetét. — oOo — Éjszaka volt. Az N-i katonai repülőteret vastag, fehér bundá­val takarta be a hó. A laktanya épületeinek ablakszemei sötéten aludták álmukat. Egyedül az irá­nyító központban szórták kékes fényüket a neontestek, a rádiók, a telefonok, térképek, rajzaszta­lok mellett ülő tisztekre és ka­tonákra. A teremben csend volt. csupán a rádiók halk sercegese, meg a kályhában a tűz lobogása eüezott némi zajt­Az irányító központ parancs­noka fáradtan nyomott el egy ísítást. s az órájára nézett. „Még rsak négy óra van” — dünnyö- jött maga elé..., unalmas volt számára a csend, fárasztotta. El- óglaltságot keresett, s ismét, nint az éjszaka már annyiszor, i meteorológiai jelentést kezdte ávasgatni. — Igen... — morfondírozott ma­sában —. alacsonyan szálló fel- lők, hóesés, rendkívül rossz lá- ási viszonyok... — ásítani akart, im ebben a pillanatban a fehér ;zínű telefonkészülék csengője, ímely magasabb parancsnokság­gal kötötte össze, kettévágta a .•sendet. — Itt az irányító központ!... lelentkezem! A hallgató membránja fémesen toppant, majd mechanikusan je- entkezett a hang. — Figyelem!... Nyugat felől, a :20x2 négyzetben ellenséges cél... Riasszon!,. Várom a jelentést! A parancsnok arca megkérné ivedett. eltűnt szeméből az una- om, a parancsol ás hoz szokott langja végigharsant a termen: — Riadó!... Irányító tiszt, riassza i 310-est! Az irányító központ megtett »lettel, csengtek a telefonok, rá- liók sistergése felerősödött, s a okátorofc vörösen villódzó er­nyőjén apró pontok cikáztak lágy összevisszaságban... A készültségi szobában nagyon neleg volt. Szegszárdi Béla őr­iagy félálmában lehúzta a me- eg‘ kezeslábas villámzárait. Fel­riadt. A szobában fülledt volt a levegő. Az alvó ember önkén­telen bosszúságával állapította meg ezt, s a másik oldalára akart fordulni, amikor csengett a telefon. Nyújtózkodva, lustán nyúlt a hallgató felé. — 310-es jelentkezem — mond­ta álamittasan. — Riadó! — sivított a hallga­tóba a hang. Magához rántotta a bőrsisakot, az oxigén-csutorát, s futás köz­JÍMtett d ben húzta be a villámzárakat. A jeges szél az arcába vágott, egy pillanatra elakadt a lélegzete, de futott a karcsú repülőgép felé. Felkapaszkodott a törzshöz tá­masztott létrán, s először a ra­dar kapcsolójához nyúlt. Magára húzta a kabintetőt, s elfordította az indítógombot. A repülőgép testén remegés futott keresztül, amikor feldübörgött a hajtómű. — A vadászrepülő készenlét­ben van! — mondta maga elé, amelyet a nyakára erősített gége­mikrofon a rádió hullámain ke­resztül az irányító központba re­pített. A parancsnok még mindig ke­zében fogta a fehér telefon hall­gatóját. Szeme szinte megbabo­názva függött a sokat olvasott időjárásjelentésen. — Kérek engedélyt jelenteni — emelte szája elé a mikrofont, de hangja remegett. — A reptér fölött rossz az időjárás. Ha a 310-es fel tud szállni, a feladat végrehajtása után a leszállás bi­zonytalan. s a levegőben kell el­hagynia a gépet . — Értem — hallatszott a vá­lasz. Kevés szünet után most már barátságosabban elhangzott a parancs. — Semmisítse meg a 113-as célt! Nagyon vigyázzanak a 310-esre! — kattant a telefon. Az irányító tiszt a parancs­nokra nézett. Várta az utasí­tást. A parancsok egy pillanatig tétova tekintettel nézett rá, nyel:: egyet, s halkan ezt mondta: — Felszállás! A bőrsisafcba szerelt rádió hallgatójában süket csend volt. Szegszárdi őrnagy torkát szoron­gás környékezte. Mégegyszer el­lenőrizte a műszereket, s várta, hogy az idegtépő másodpercek véget érjenek. Halántékában egy ér kalapált, amely egyre azt ütögette rossz az idő... rossz az idő... A kabintetőre nagy hó- pxamacsokat dobott a szél. Egyet­len dolog kötötte most le, ho­gyan fog felszállni. Eszébe ju­tott, munkagépiek vannak a ki­futón... Bekapcsolta, majd le­oltotta a gép reflektorát. „Észre kell venniük" — villant át raj­ta. — „muszáj!”. — Semmisítse meg a 113-as célt!... Felszállás! Torkában dobogott a szíve. A sötétben csak a radar piros fényt: adó ernyője világította meg sá­padt arcélét. Egy pillanatra fel­villant előtte kislánya arcocská­ja. felesége szőke haj koronázta arca... Kiengedte a féket... A vadászrepülőgép végigfutott a betonon, egyre sebesebben forog­tak kerekei, s aztán mint az Al­batrosz. a tengerek viharmadara, befúrta magát a hófelhők közé... A maeasságmérő óra mutatója ideges rezgésekkel mutatta a számokat: 800.... 1500.... 3000....,

Next

/
Thumbnails
Contents