Tolna Megyei Népújság, 1964. január (14. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-05 / 3. szám

TOLNA MEGTEI NÉPŰJSAŐ 1964. .január 5. fi 1 r 1 •• t s a 1 a d i|k 0 r Mamák és lányok... — Fejedre nőtt a lányod! — mondják a fiatalos megjelenésű, és még valóban ifjú és csinos mamának. S ilyenkor többféle válasz lehetséges. Vagy az, hogy: — Sajnos... Nőnek a gyere­kek... — s kissé zavartan moso­lyog hozzá. Olyan válasz is lehetséges, miszerint a fruska csak hosszú­ra nyúlt, hanem azért „kislány" még. És azt is halljuk nem egyszer: — A múltkor testvéreknek néztek bennünket! No, persze mindenki tudna még jópár példát mondani. Ki ne ismerné például azt az anyukát, aki gyermeke „erköl­cseinek védelmében’’ minden­áron kislányos ruhákat erőltet a tizenhat éves lányra, fontos­nak tartja, hogy szalagot kös­sön a copfja végébe, és családi tanács elé utalja: megszavaz­zák-e neki az első magas sarkú cipőt? S ismerőseink között találko­zunk a mamával, aki úgy akar­ja megoldani a problémát, hogy — szakasztott egyforma ruhá­ban jár lányával. Még a szok­nya hosszúsága tekintetében is csak nagy jóakarattal lehet fel­fedezni egy-két centis különb­séget Ez az anyuka nagyon vigyáz a kislányára. Táncos helyekre ok­vetlenül elkíséri. Itt is akad azonban többféle típus. Van, aki szigorú ábrázattal üldögél az asztalfőn, s rosszalló tekintettel kísér minden felcsendülő hangos 'nevetést. Előfordul, hogy sopán­kodik, mondván: — Hej, csak más volt a mi időnkben... A másik mama viszont ponto­san az ellenkezőjét cselekszi. Versenyt táncol a lányával, kapkodják a fiúk, hogyne, hi­szen fiatal és csinos. És miért ne? Jó móka az egész! Az anyu­ka végül is szinte elfelejti, hogy ő tulajdonképpen kísérőnek jött. S mert jól érzi magát, diszkré­ten szemet huny dolgok felett, amelyeknek bizony nem volna szabad előfordulniok. A múlt­kor például megfigyeltem egy ilyen mamát, aki felháborodott azon. hogy a felszolgáló nem akarta kihozni a tizennégy éves lányoknak a vermutot. Komoly szóváltásba keveredett a pin­cérrel, feljelentéssel fenyegető­zött­Gyakran megesik persze, hogy az ilyen mamának „szerencséje" van, mert sajnos, nagyon sok helyen bizony felszolgálják a megrendelt italt. No, és persze, nem csupán az ital fogyasztásán van a hangsúly. Mert lehet, hogy fél év múlva éppen ez a vígkedélyű, „haverkodó" édes­anya lesz az, aki így panasz­kodik a barátnőjének: — Nem tudom, mikor csúsz­hatott ki a kezemből... Pedig mindenhova elkísértem... És amennyire rossz pedagógus ez a mama, éppenolyan hibásan gondolkozik a? is, aki diszkré­ten elvonul hazulról a házibulik idején. Mert — hadd szórakoz­zanak a fiatalok! Dehát — mindenki hibázik? Hát melyik asszony cselekszik helyesen? A? idő kerekét persze nem le­het, és nem is szabad megállí­tani. Senki sem lehet olyan ön­ző, hogy bébit formál a nagy­lányából, csak, hogy ő maga fiatal maradjon! Hiszen — fia­tal lehet azért! Vidám is legyen, és táncoljon, ha kedve van hoz­zá! De tartson azért mértéket! Tudják a fiatalok, hogy ő édes­anya a parketten is! Tartsa megtiszteltetésnek a fiatalember, akivel táncolni megy, akinek, ime, szép nagyleánya van! A tiszteletet sem a saját gyerme­künktől, sem a más gyermeké­től nem zordsággal, maradiság- gal, prédikációval fogjuk ki­érdemelni. Barátkozzunk velük, férkőzzünk közel a szívükhöz, így átlopják hozzánk a maguk szívének szép titkát. Mindennek megvan a módja, mértéke, nem leszünk attól öregebbek. Csak okosabbak, és boldogabbak. Mert tudtunk mi tekintélyt paran­csoló anyukák lenni a kicsi gyermekkel szemben. Tudjuk akkor a mértéket a nagyocska lány esetében is. Akit így bizto­san nem veszítünk el — egy pillanatra sem! Szekeres Ilona 9» „CVORSUSTA a féli étrendről A táplálék: fűtőanyag, testünk hőmérsékletét kell 37 fok körül tartania. Nyáron, amikor a sza­badban 20 fokot mérünk, egye­nesen káros lehet a túlzottan ka­lóriadús táplálkozás. Télen, mí­nusz 5—10 fokos hidegben, több „tüzelő” kell. Nyugodtan fogyasz- szon tehát zsíros kenyeret, szalon­nát, töltött káposztát, disznóto­rost — akit egyéb okokból (gyo­morbaj, epebántalmak, stb.) nem tiltott el az orvos mindettől. És jegyezzük meg: gyereknek, fia­talnak a legritkább esetben tilal­masak ezek az ételek! Minél ne­hezebb izommunkát végez vala­ki, annál több „nehéz ételt” fo­gyasszon naponta. Nem kell fél­nie az elhízástól, mert ami nyá­ron lerakódna a szervezetben, té­len szinte nyomtalanul elég. Óvakodjunk az egyoldalúságtól! Napi kalóriaszükségletünket 35 deka zsiradék, vagy 80 deka hús, vagy ugyanennyi kenyér fedezi elméletileg. A valóságban az em­beri szervezet egyensúlyát, élet- képességét kizárólag a vegyes táp­lálkozás tartja fenn. Elegendő te­hát 5—6 deka zsiradék, 10—15 deka fehérje (hús, sajt, túró). 20— 130 deka kenyér (tészta, sütemény), ' a többi legyen főzelék, gyümölcs, lekvár. Ha ízlésünk elengedné a sok­féleséget, szervezetünk akkor is megkívánja. Mert a vitaminok védőhatása nélkül is kárt szen­vedhet egészségünk. A citrom, sa­vanyúság (elsősorban a savanyú káposzta!), a csipkebogyó, a kü­lönféle mirelite-gyümölcsök, téli alma ugyancsak nélkülözhetetlen téli étrendünkben. Néhány szót a szeszes italokról: az alkohol fűtőanyag, de ez a ha­tása múló, s aztán éppen az el­lenkezőbe csap át. A bőrerek ki­tágulása miatt ugyanis hidegben még nagyobb az alkoholos szerve­zet hővesztesége, ami a megfa- gyósig fokozódhat. Egészen más az, ha a téli, zsírosabb ételekre lehörpintünk egy-két pohár sört, vagy bort. Ha szem előtt tartjuk, hogy az évszakokkal nem változik meg alapvetően szervezetünk igénye, csak a kalória-szükséglet növek­szik bizonyos mértékig: nem kö­vethetünk el hibát, táplálkozá­sunkban. «. Amióta barátok — sokat beszél­getnek —, jobban megérti, miért rossz a munkások sorsa, miért vár naponta ötvenezer ember Si- pőcz-levesre az éhségkonyhák előtt. — ötvenezer kap, . százötven- ezer éhes marad — mondja Zoli, és ez olyan hajmeresztőén vilá­gos, olyan tragikusan egyszerű és természetes, hogy önkénytelenül ismételgeti magában. Apjától sokszor hall ezekről a dolgokról. De Badanti és Beke Zoli szavai világosabbak, éleseb­bek. Keresi Zoli társaságát. Min­den együttlétük után új érzések­kel. gondolatokkal gazdagodik. Csak egy fiú van — Cigi a be­ceneve és a munkásotthonból is­meri — akit nála is jobban ked­vel. Az, mindezeken a jótulaj­donságokon kívül, vidám is, ma- gávalragadóan nevetős, mindig jókedvű. Feri, miközben kiveszi a formát a prés alól, úgy érzi, sudár termetű lány alakja suhan el mellette. „Ilonka, Ilonka!" Ijedten körülnéz: nem hallot­ta-e valaki, hogy egy lány nevét emlegeti, nem is magában, hanem félhangosan. A Baross téri tánciskolára gon­dol, ott látta először. Amikor be­mutatkozott neki és felkérte, ba­rátságosan nyújtotta a kezét. Kis­sé megrázta fürtjeit, kedvesen mondta: Kaszás Ilonka. „Ilonka ...” Az első randevún az István ut­cai cukrászdában tudta meg, hogy a Thököly úton, egy cipőüzletben kiszolgáló. Édesapja már régóta ott dolgozik. Kicsit pirulva el­árulta: bolti szolga. Meg akarta kérdezni: Mi van ezen szégyellnivaló? Aztán még­se kérdezett semmit. — A tulajdonos megbecsüli — magyarázta Ilonka kérdezetlenül. — Engem is apa kedvéért vett oda. Mindössze négyszer-ötször ta­lálkoztak. ö kérte Ilonkát, hogy töltsék együtt a Szilvesztert. — Hol? — A munkásotthonban. _— A munkásotthonban? — A lány szabadkozott. Idegen neki ez a környezet, sose jártak ilyen he­lyen. Különben is, édesapja kór­házban fekszik, gyomorfekéllyel operálták. A mama egyáltalán nem akar szilveszterezni, a mun­kásotthonba pedig különösen nem menne el. De ő nem nyugodott. — Meglátja, milyen rendes tár­saság van ott — erősködött, — milyen családias lesz. Fogadjunk akármiben, hogy jól érzi majd magát... Hitte is nem is, hogy Ilonká­val szilveszterezhet. Az utolsó percig találgatta: eljönnek-e? El­képzelhető, hogy nagyot dobbant a szíve amikor az ajtón beléptek. Nem, ez talán nem is igaz! f mire jó a só? De igaz volt: Ilonka az édes­anyjával jött. meg egy tizenhét év körüli, nálánál félfejjel ala­csonyabb, sötétbarna, bubifrizu- rás kislánnyal. Hallott már róla, megismerte. A húga volt, olyan, amilyennek Ilonka lefestette. A két testvér annyira különbözött egymástól, hogy senki se fedezhetett fel jó­formán közöttük semmi hason­latosságot. — Mama, ez Papp Feri, az is­merősöm, aki meghívott, hogy ide jöjjünk. Ezekkel az egvlélegzetre el­mondott szavakkal mutatta be Ilonka édesanyjának. A kislány is előnvomakodott. vidáman ke­zet nyújtott: — Kati. Kaszásné egy kicsit mintha ! kedvtelenül mondta volna: — örvendek. — Tekintetét gyanak- I vóan végigjáratta a termen. A j legtöbb asztalnál már ültek, j — Tudja kedves Papp úr — kezdte nyugtalanul, — igazán I csak Ilonka kedvéért néztünk be, ha már egyszer megígérte magá­nak. Nem illik, hogy hálózzunk. I Az aoiuk. szegény, még éppen I csak átesett az operáción. ' — Persze — felelte — megér­tem. De tessék elhinni, akkor ép- • pen a legjobb helyre tetszettek jönni. Itt igazán szerényen lehet szórakozni. —• Nem maradhatunk soká — mondta Kaszásné. Még mindig idegenkedve nézelődött. Feri örült: egy-két szaki mind­járt a segítségére jött, hogy a mama és a lányok kényelmesen letelepedhessenek. <3 maga nem ült le velük. Visszahúzódott, ahogy illett. Csak komolyabb, régebbi udvarló te­heti meg — gondolta —, hogy a mama jelenlétében a lány mellé üljön. De nem volt semmi baj. Fon­tos, hogy együtt lehettek, jól érezték magukat. Vagy talán... Tényleg jól érezték magukat? * Klapka utca.., Ott ismerte meg Cigit. Sovány, fekete fiú, ci- gányoe képű. Ezért Cigi. És csu­pa derű. A múlt ősszel, amikor elkezdett a munkásotthonba jár­ni, többször beszélgetett vele. Aztán, amikor már közelebb­ről megismerte a mozgalmi mun­kát — már túlesett a tűzkereszt­ségen: Zolival falfestő körúton ja el, hogy kihúzd magad előttej vagy valamiféle tanítóbácsinak nézd. Játékos, incselkedő, tréfa­csináló. Ha bizalmába fogad, sok furcsa történetet mesél. Ezek megragadnak akkor is, ha eleinte nem ügyeltél rá, ha éppen más­hol jár áz eszed. — Tavalyelőtt decemberben —* mondja Cigi — megyünk egy ba­rátommal, Dinda Bélával a Nagy­körúton, fütyörészünk. Ilyenek a suszterinasok. Közben tanako­dunk, hogyan lesz, ha odaérünk a szerkesztőség elé. Más irányból is igyekeznek oda a mieink, a Stá­dium elé — érted? — a Honvéd utcába. Megtiszteljük az újságot néhány kődarabbal, mert gyalá­zatos hangon ír rólunk, és a munkanélküliekről, meg a forra­dalomról. Uszít a Szovjetunió ellen... A hekusok kiszagaltak valamit, vigyázni kell. Majd a helyszínen különösen. Vettem tíz deka sót, ha a rendőr ránk tá­mad, a képébe hajítjuk. — Fi­gyelsz? — Cigi féle patent. Jó mindenre felkészülni, nehogy úgy járjunk, mint szeptember elsején — Akkor mi volt? —• A palotaiakkal igyekeztünk a Népszínház utcán át a Nemzeti felé. A rendőrök megvadultak. Kiabáltuk a jelszavakat. Látom, szikrát ver a kard hegye, ahogy végig karcolja a kőfalat. Majd meg a vállamra zuhan. Azt hit­tem, hogy a kabátomat vágta át. aztán észrevettem, hogy a puló­vert is és az inget is. Szédülni kezdtem, egy kapu alatt jöttem rá, hogy mélyen felhasította a karomat. A mellékutcákon értünk a Lövölde térre, ott szálltunk villamosra. Siess, sürgetett Kiss Kálmán, a barátom, már kezd át­ütni a vérfolt. Kérdem: hová menjünk? Hát Újpestre, a men­tőkhöz —• mondja. — Ott fiatal orvosok vannak, kevés fizetésüek, talán bekötöznek anélkül, hogy beírnák valahová a sebesülést... CSAK NEKED MONDOM „Hol történt az eset? — kér­dezte Csányi Barna, az . ügyele­tes mentőorvos. Becsületes képű srác volt. Nézze — mondom, — f volt Erzsébeten és Csepelen. Badantitól röpcédulát kapott, el­vitte a Siemens gyárhoz, ahol egy nyurga lány várt rá. Cigi méginkább a bizalmába fogadta, sok újat és érdekeset mondott neki. Kurimszky majdnem pontos ellentéte volt Beke Zolinak. Zoli ha beszél, úgy érzed, azért kell hallgatnod, hogy tanulj tőle. Meg­kívánja a komolyságot, szigorú, kicsit majdhogynem szertartásos. Cigi — huszonnégy éves, sok harc áll már mögötte — nem vár­tüntettünk, munkanélküliek v: gyünk... — Bekötözött. — Kai csőt nem tehetek bele — mon< ta — az nem jár az elsőségéi; hez. De minek tüntetnek? Tu< hatnák, milyen vadállatok ezei Menjen holnap az OTI-ba. — Ott mit mondjak? — Várjon csak — gondolk< zott az orvos. — Megcsúszott í utcán, üvegcserépre esett, amna az éle vágta be a karját. De m; sik kabátban menjen... (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents