Tolna Megyei Népújság, 1963. november (13. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-13 / 265. szám
I A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIII. évfolyam, 265. szám. ÁRA: 60 FILLÉR. Szerda, 1963. november 13. Alit mond az orvos műanyag ruhaneműről? <3. o.) Fiatal dolgozók művelődése Bonyhádon (7. o.) Sikerrel vizsgázott az egyetemi felvételi vizsgarendszer (8. o.) 71 íl? I Márciusban összehívják a kereskedelmi kérdésekkel foglalkozó ENSZ>értekezletet New York, (Reuter, AP, TASZSZ). Az ENSZ-közgyűlés hétfői ülésén a küldöttek egyhangúlag határozatot fogadtak el arról, hogy a jövő év márciusában Genfben összehívják a kereskedelmi kérdésekkel foglalkozó ENSZ-értekezletet. A határozat indítványozza, hogy az értekezlet fogadja el munkája alapjaként azt a közös nyilatkozatot, amelyet 75 fejlődő ország fogadott el a korlátozásoktól és a megkülönböztetéstől mentes, a kölcsönös előnyökön nyugvó nemzetközi kereskedelemről. Arkagyev. a Szovjetunió küldötte felszólalásában kijelentette, a szovjet küldöttség véleménye szerint a kereskedelmi kérdésekkel foglalkozó ENSZ-érte- kezlet összehívása igen fontos lépés. amely jelentős mértékben járulhat hozzá az egyenlőségen és a kölcsönös előnyökön nyugvó keresltedeleni normalizálásához és fejlesztéséhez. A szovjet küldött hangsúlyozta, az értekezletnek ki kell dolgoznia azokat az intézkedéseket, amelyek a megkülönböztetés és a mesterségesen létrehozott korlátozások nélküli nemzetközi kereskedelem fejlesztését szolgálják mi kapcsolatot egész sor országgal, köztük Brazíliával, Argentínával, Algériával, Angliával és Olaszországgal, majd rámutatott, hogy a nyugati országok által emelt mesterséges akadályok mindinkább zavarják a Kelet és Nyugat kereskedelmi kapcsolatainak további fejlesztését. Ezzel kapcsolatban felhívta a közgyűlés figyelmét a nemzetközi kereskedelmi szerv megteremtéséről előterjesztett szovjet memorandumra. A szovjet küldöttség meg van győződve arról — mondotta Arkagyev —, hogy nem lehet megvalósítani a küszöbön álló értekezlet határozatait, ha nem hoznak létre különleges nemzetközi szervezetet a nemzetközi kereskedelem fejlesztésének előmozdítására. Latin-Amerika atomfegyver- mentes övezetté nyilvánítása az ENSZ előtt Lengyel párt- és kormányküldöttség látogat hazánkba A Magyar Szocialista Munkás- Népköztársaság minisztertanácsápái’t Központi Bizottságának és a magyar forradalmi munkás—paraszt kormánynak a meghívására a közeli napokban baráti látogatásra hazánkba érkezik a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának és a lengyel nak küldöttsége, Wladyslaw Go- mulka elvtársnak, a Központi Bizottság első titkárának és Jozef Cyrankiewicz elvársnak, a minisztertanács elnökének vezetésével. (MTI) A Szovjetunióban fellőtték a „Kozmosz—21“-et New York. (MTI). Az ENSZ- közgyűlés politikai bizottságának hétfői ülését tíz latinamerikai ország, Bolivia, Brazília, Haiti, Costa Rica, Mexikó, Panama, Salvador. Uruguay. Chile és Ecuador közös határozati javaslatot terjesztett elő. A határozati javaslat azt indítványozza, hogy Latin- Amerikát nyilvánítsák atomfegyvermentes övezetté. A közös határozati javaslat megelégedéssel veszi tudomásul öt latinamerikai ország elnökének 1963. április 29-én elhangzott nyilatkozatát. Az elnökök Arkagyev utalt arra, hogy aj említett nyilatkozatukban han- Szovjetufrió növelte a kereskedel-' goztatták, hajlandók sokoldalú Hruscsov a szovjet—török kapcsolatokról Moszkva (TASZSZ). Kemál Atatürk halálának 25. évfordulója alkalmából a Curnhuriyet című lap azzal a kéréssel fordult Hruscsov szovjet kormányfőhöz, hogy írja meg, miként vélekedik Törökország nemzeti hőse személyéről, tevékenységéről. Hruscsov válaszában rámutatott, hogy Atatürk nevét jól ismerik a szovjet emberek. Atatürk levelezést folytatott Leninnel, és leveleiben állandóan hangsúlyozta a két ország baráti kapcsolatainak fontosságát. Külpolitikai elvei a legszélesebb lehetőségeket tárták fel a két ország gyümölcsöző politikai, gazdasági és kulturális együttműködése számára. Hruscsov levelében megelégedéssel jegyzi meg, hogy a békés együttélés lenini politikáját, — amely a fiatal török köztársaság és Szovjet-Oroszország együttműködésében érvényesült először —■ a jelenlegi világpolitika egyetlen reális alapjaként ismerik el széles körben. A szovjet emberek barátságban kívánnak élni törők szomszédaikkal — írja Hruscsov. — Mi síkraszállunk azért, hogy határaink a jószomszédság határaivá legyenek, hogy a Feketetenger váljék a békés hajózás, a békés kereskedelem tengerévé, Hruscsov rámutat, hogy a szovjet—török viszony normalizálásában fontos szerepet tölthet be a két ország gazdasági, kereskedelmi és kulturális kapcsolatainak kiszélesítése. „Országaink gyümölcsöző együttműködésének helyreállítása — mutat rá befejezésül Hruscsov —, megfelelnek Kemál Atatürk, Törökország nemzeti hőse hagyatékának. Atatürk a török kormány nevében kijelentette, hogy politikai hitvallásának tekinti a Szovjet-oroszországgal folytatót t széles körű és valóban jó viszonyt”. A szovjet parlamenti küldöttség Belgrádban Belgrád (TASZSZ) A Szovjet-1 beszélés után Mazurov ajándékot unió Legfelső Tanácsának küldöttsége, amely Belgrádban tartózkodik, kedden Mazurovnak, az SZKP Központi Bizottsága elnökségi póttagjának, a Legfelső Tanács elnökségi tagjának vezetésével látogatást tett Edvard Kar- deljnél, a jugoszláv szövetségi nemzetgyűlés elnökénél. A meg- f Mazurov beszédet mondott. nyújtott át: Lenin mellszobrát és a Szovjetunió Legfelső Tanácsának emlékérmét. Később Kardelj ebédet adott a szovjet vendégek tiszteletére. A szívélyes, közvetlen hangulatban lefolyt ebédén Kardelj és latinamerikai megállapodást aláírni arról, hogy tartózkodnak a nukleáris fegyverek megszerzésétől, gyártásától, alkalmazásától. tárolásától és kipróbálásától. A tíz latinamerikai ország határozati javaslat- kifejezi előter- jésztőinek ázt 2 reTnéhyét, hogy a latinamerikai államok tanulmányozni fogják azokat az intézkedéseket, amelyek alapján valóra lehet váltani az említett nyilatkozat célkitűzéseit. A politikai bizottság ülésén felszólalásával támogatta a határozati javaslatot Brazília, Mexikó és Chile. Kedden a Szovjetunió és Peru küldötte mondott beszédet. Carlos Alfredo Bernardes, Brazília képviselője hangoztatta, hogy a tavalyi karibi válság meggyőzte kormányát arról, hogy időszerűvé vált egy ilyen javaslat előterjesztése. n Moszkva (TASZSZ) November 11-én. hétfőn a Szovjetunióban földkörüli pályájára fellőtték a „Kozmosz—21” mesterséges holdat. A szputnyikon elhelyezett tudományos műszerek segítségével folytatják a TASZSZ által 1962. március 16-án ismertetett programnak megfelelő űrkutatásokat. Előzetes adatod szerint a szput- nyik rátért a számítotthoz közelálló pályára, amelynek jellemző adatai a következők: keringési idő 88.5 perc, legnagyobb eltávolodás a Föld felületétől (apogeum) 229 kilométer, legkisebb eltávolodás (perigeum) 195 kilométer, a pályasíknak az Egyenlítő síkjával bezárt hajlásszöge 64 fok 50 perc. A szputnyikon van rádióberendezés a pályaelemek pontos mérésére és rádiótelemetrikus felszerelés, amely a Földre juttatja a tudományos műszerekkel nyert adatokat. A Szovjetunió területén elhelyezett irányító és mérőállomások figyelik a szputnyikot és veszik a mesterséges holdról telemetri- kus úton érkező adatokat. December 9-én kezdődik az SZKP Központi Bizottságának plénuma Moszkva (TASZSZ). A Pravda ponti Bizottságának plénumát, keddi számában közlemény je- A plenum napirendjén szereplő lent meg arról, hogy december kérdés: „A vegyipar tovább- 9-re összehívják az SZKP Köz- fejlesztéséről, a vegyipari termé- ------- —*---------------------------keknek és anyagoknak a népgazdaságban való széles körű V éget ért a Francia Egyesült Szocialista Párt kongresszusa Párizs (TASZSZ). Véget ért a szerzői elvben nem utasították el Francia Egyesült Szocialista Párt az első határozati javaslatban III. kongresszusa. Ez a párt há- megjelölt feladatokat, viszont egy rom évvel ezelőtt alakult meg sor feltételhez kötötték a más néhány baloldali csoport egyesü- pártokkal és szakszervezetekkel lése útján. A magvát azok a szocialisták alkotják, akik kiléptek a Francia Szocialista . Pártból, folytatandó együttműködést. A hétfő délutáni ülésen szavazattöbbséggel jóváhagyták az átmert nem értettek egyet annak a meneti időszakra vonatkozó prog- degaulleista kormányt támogató ram előszavát. Az előszó kimondja: a párt célja — a szocializmus összeállított megteremtése. Megvan a lehető- során ki- sége a szocializmusba való békés politikájával. A bizottság által anyagok megvitatása tűnt, hogy a pártnak két fő frak- átmenetnek, aminek összhangban ciója van. Mindkét frakció ja- kell állnia Franciaország jelenle- vaslatot terjesztett elő a párt ki konkrét viszonyaival. Az elő- gazdasági és szociális téren kifej- szó hangsúlyozza, hogy fokozni tendő tevékenységére vonatko- kell a harcot a szocializmusért és zóan. Az első határozati javaslat indítványozza: dolgozzanak ki konkrét tervet a dolgozók életa szocialista front megteremtésének meggyorsításáért. A kongresszus megválasztotta színvonalának emelésére, a poli- az 55 tagú politikai bizottságot, tikai rendszer demokratizálására, majd Edouard Depreux-t válasz- a hatalom kivívására. A határo- tották a párt titkárává. zati javaslat a népi szervezetek (a Francia Kommunista Párt, a A kongresszus és az ott elfogadott határozatok megmutatták. Francia Szocialista Párt, a szak- hogy az Egyesült Szocialista Párt szervezetek, az ifjúsági mozgal- részt kíván venni a demokratikus mák, stb.) között megkötendő erők egységének megteremtéséért j szerződés útján szocialista front folytatott átfogó tömegmozgalom- létrehozását sürgeti. A kongresz- ban. Tevékenységét azonban gá- szus küldöttei szavazattöbbséggel tolják a belső ellentmondások, emellett a határozati javaslat amelyeket le kell küzdeni ahhoz, mellett foglaltak állást. hogy a párt részt vehessen az igaA második határozati javaslat zi demokráciáért vívott harcban.4 felhasználásáról”. A beszámolót N. Sz. Hruscsov elvtárs. a Központi Bizottság első titkára tartja. Az. utóbbi évtizedben — állapítja meg a közleménnyel kapcsolatban a Pravda vezércikke, — a párt több ízben megvizsgálta a vegyipar fejlesztésének problémáit és a határozatok végrehajtása nyomán a szovjet nép nagy sikereket ért el ezen a területen, A hétéves terv első öt évében a vegyipar bruttó termelése 1,9-szeresére nő. Azonban mindaz, ami eddig történt, csak kezdetnek tekinthető. A vegyipari termékek mennyisége még nem elégíti ki az ország szükségleteit. A vegyipar színvonala és szerkezete nem felel meg a kérnie. gazdag lehetőségeinek. A plénum konkrét intézkedéseket dolgoz ki az iparfejlesztés meggyorsítására, a műtrágya-, a műanyag- és műszálgyártás növelésére és a műanyagoknak a népgazdaságban való fokozottabb felhasználására. A felsoroltak között is elsőrendű feladat a műtrágyagyártás bővítése. Jelenleg a mezőgazdasági termelés fellendítésének alapja a műtrágyagyártás nagyarányú fokozása. A Pravda vezércikke megállapítja. hogy a szovjet pártszervezetek ben. üzemekben és építkezéseken, a tudományos kutató- intézetekben és tervezőintézetekben megkezdődött a felkészülés a Központi Bizottság plénumára.