Tolna Megyei Népújság, 1963. november (13. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-22 / 273. szám

2 TAT >T A Wy*ir»V,r TP irj 1963. november 22. Exportra Indul Nemrégiben épült Nagyúorogon a MÉK exportra válogató te­lepe. Az ország különböző részéből ide érkeznek a szállítmányok, hogy válogatás és megfelelő csomagolás után külföldre induljanak. Most a makói hagyma szállítása folyik. A szezon befejezése után almát válogatnak. Gyors kezek válogatják a makói hagymát. Innen a csomagoló­brigádhoz kerül a hagyma. Itt már különböző nagyságú zsákokba töltik az asszonyok. Min­den országnak más az igénye. Csomagolnak itt 25, 10, sőt még egy kilós zsákokba is. Vagonra várnak az export hagymával teli zsákok. Az átvevőte­lep dolgozói naponta két vagon hagymát válogatnak és csoma­golnak. (Foto: Zsiga Mária) A korai vetés is gond ? Mit mond a megyei főagronómtts — Kelbe attól tartani, hogy szárba szökkennek november régén, december elején a gabonák? — Kik kapják a minőségi prémiumot? Felkerestük Somorjai Sándo r elvtársat, a megyei tanács vb. mezőgazdasági osztálya föagron ómusé* Az időszerű őszi mun­kákról és a legfontosabb tenni vp.lókról beszélgettünk. Somorjai elvtárs három kérdésre válasz olt. — Egyik-másik termelőszö­vetkezetben aggódnak. Azt mondják, ez a mostani jó idő kedvez is, mert az őszi mély­szántást be lehet fejezni, de árt is, mert túlságosan megerő­södnek és lassan szárba szök­kennek a korai vetések? — A Meteorológiai Intézet je­lentéseiből, de tapasztalatból is tudjuk, hogy az ehhez hasonló enyhe, valóban tavaszias novem­ber elég ritka. Még mielőtt a kérdésre válaszolnék, ehhez kap­csolódva tennék némi kis kité­rést. Azt szeretném elmondani, hogy tavaly ez idő tájt több kö­zös gazdaságban még vetettek. Első ízben fordult elő, hogy a megye közös gazdaságai e való­ban fontos munkát optimális idő­ben végezték el, fejezték be. Még hozzá nem is akárhogyan, hanem jó minőségben. Tekintet­tel arra, hogy a Földművelésügyi Minisztérium a minőségi munkát premizálja, ezzel kapcsolatban el­végeztük az úgynevezett szemlé­ket. Megállapítottuk: nemcsak idejében került a földbe a mag. hanem jó minőségben is. A megye közös gazdaságaiban az összes gabonavetésterület 10.4 százaléka kifogásolható, ennyi után nem jár holdanként a 19 fo­rint minőségi prémium. Ez a 10.4 százalék sem jelent nagyon rossz munkát, csak kifogásolható mun­kát. A 19 forintot tehát a megye közös gazdaságainak többsége megkapja. A félreértések elkerü­lése végett nem árt megjegyez­ni, hogy ennek az összegnek 80 százalékát most, 20 százalékát aratás után folyósítják. A minő­ségi prémium 15 százaléka a tsz- ek vezetőit illeti, 85 százaléka pe­dig azokat a szövetkezeti gazdá­kat és dolgozókat, akik tevéke­nyein közreműködtek a vetés si­keres és jó minőségben történő befejezése érdekében. Ami pe­dig a feltett kérdést illeti, azzal kapcsolatban a következő a hely­zet. A mostani időjárás következ­tében a vetések hellyel-közzel val­lóban ■ túlságosan megerősödtek, s ez főleg az augusztus végén, a szeptember elején elvetett őszi árpára, valamint rozsra vonatko­zik. Ennek persze megvan a meg­felelő biológiai magyarázata, amit felesleges részletezni. Én inkább azt mondanám így még mindig sokkal jobb, mint aho­gyan más években volt. A buja vetéseken ugyanis lehet segíteni, s a szövetkezeti vezetők tudják is, hogyan. Ahol szükséges ott megkezdték a birkákkal való já­ratást, legeltetést. — Az időjárás kedvez. En­nek ellenere az őszi mélyszán­tás úgy halad, mintha — tisz­telet a kivételnek — a tsz-ek szakvezetői megfeledkeznének e fontos munka jövő évi haszná­ról. Mi a véleménye Somorjai elvtárs, sikerül befejezni Tolna megyében az őszi mélyszántást? — Tavaly 90 000 hold szántani való maradt ez év tavaszára. Nem nagyon kell bizonygatnom, a termelőszövetkezetek vezetői jól tudják, hogy mennyi gondot okozott ez az elmaradás és mennyi kár származott ebből az elmaradásból. Az őszi mélyszán­tás befejezése ugyanis a kézen­fekvő haszon mellett még idő­nyerést is jelent. Elmaradása pe­dig időveszteséget. Jelenleg ta­valyhoz képest jobban állunk, de a lehetőségekhez képest rosszab­bul. E napokban körülbelül 50 000 holdra tehető a még szán- tatlan terület. Ezen kellene elvé­gezni és befejezni a szükséges munkákat. Én nem mondanám, hogy a termelőszövetkezetben működő szakemberek megfeledkeztek e fontos munka jövő évi hasznáról. Hellyel-közzel előfordulhat ilyes­mi, de általánosítani semmikép­pen sem szabad. Eddig ugyanis az erőgépek egy részének kapa­citását lekötötte a rengeteg szál­lítási munka. Hogy mást ne mondjak, még a múlt héten is volt cukorrépa-szállítás, nagy mennyiségben. Ezek a munkált; szűnő félben vannak, hiszen ma már úgyszólván csak annak a kétezer hold kukoricának a haza­szállításáról kell gondoskodni, ami még töretlen. E napokban tehát azokat az erőgépeket is az őszi mélyszántásra lehet irányi-* tani, amelyek eddig a szállításo­kat végezték. Erre máris sor ke­rült. így észrevehetően meggyor­sult a munka. Persze nem úgy. ahogyan az ütemterv előírja. S ennek főként az az oka, hogy nincs elegendő szabad terület. — Nagyon sok még mindig a talpon álló kukoricaszár. Úgy hi­szem Somorjai elvtárs is erre gondol. Nem lefietne végre va­lamit tenni, hogy a szárletaka- ritás meggyorsuljon? — Nálunk sajnos a termelőszö­vetkezetekben a kukoricaszár nem képvisel akkora értéket, mint amekkora és mint a tiszántúli megyékben. A mi közös gazdasá­gainkban állandóan bíztatni kell a tagokat és a vezetőket a szár- letakarítás meggyorsítására. Je­lenleg körülbelül 11—12 000 hol­don letakarítatlan a kukorica­szár. Ez valóban fékezi, lassítja az őszi mélyszántás ütemét. Né­hány intézkedést tettünk. Mon­dogatjuk, hogy a rendelkezésre álló silókombájnokkal feltépett szárat silózzák le, vagy a dűlő­végén rakják össze alomnak. Arra is felhívtuk a tsz-vezetők figyelmét, hogy éppen a letakarí- tás meggyorsítása érdekében ideiglenesen a dűlő végére hord­ják ki és ott rakják össze a szár- kupacokat, azért hogy a gépek dolgozhassanak. Télen aztán majd lesz ráérő idő a dűlő végéről ha­zaszállítani. Ezt csinálják is egyik-másik tsz-ben, de nem mindenütt. Végül még annyit: szerintem az őszi mélyszántást Tolna me­gyében idejében be lehet fejezni. Legtöbb azonban mégiscsak a he­lyi vezetőkön múlik — fejezte be nyilatkozatát Somorjai Sándor elvtárs. rwwwiiw'wwiwuvAnrziuwvwj'ffwifWJvinsumvavtuwAvvwviF/.wwwviSvwwi TWéfiad Íác4ifné$id oszpod bácsi öreg ember. Sióagárdon él, kora meg­haladta a 84 esztendőt. Az évek úgy szaladtak el felet­te, hogy szinte teljesen érintetle­nül hagyták az ő világát. Reggel kelt, egész nap dolgozott, este pe­dig lefeküdt, hogy pitymallatkor kezdje elölről megint. Ez az élet kissé bizonytalanná, kételkedővé tette, nem nagyon hitt semmiben. A legtöbb dologra csak bóloga­tott, s aztán elintézte egy kézle­gyintéssel: — Nem érem én meg azt már... Akkor is valami ilyesmit mon­dott, amikor Hámori János, a községi tanács titkára egyezked­ni kezdett vele a telekre. — Ha kell — mondta öregesen reszelés hangjával — én eladha­tom. De minek az maguknak? — Mozit akarunk építeni, Mi­hály bácsi — így a titkár. — Tud­ja, itt ez a rossz csarnoképület, ezt kibővítjük, s olyan mozit ala­kítunk belőle, amelyikre még Szekszárd is méltán számíthatna... — Mozit? — töprengett Dosz- pod bácsi. — Minek az? Ott a régi, elég az a fiataloknak. Mi, idősebbek, úgyse járunk... — Ha ez elkészül, Mihály bá­csit is meghívjuk az előadásra. — Az jó lenne — nézett alulról I felfelé a titkárra —, mert én még ! csak hallottam a moziról... De hát I hol leszek én már akkor ? Nyolcvannégy év nagy idő. Az ilyen korú emberek egyre jobban megbarátkoznak az elmúlás gon­dolatával. Doszpod bácsi azonban töprengései közepeit is gyakran elnézett a csarnok felé. S érdekes dolgokat hallott. Azt beszélték például, hogy Pék Béla, a MOM mérnöke készítette a tervet, s pénzt se kért érte. Ezen egy ki­csit elgondolkozott: — Csak úgy, isten nevében? — meditált csendesen, öregesen. — Furcsa egy világ ez... És Doszpod bácsi megérte az avatást. Ott ült, azok között az előadáson, akiket a sióagárdi köz­ségi tanács meghívott, mert az új szélesvásznú filmszínház építésén sokat dolgoztak. Az első vetítésre 120 olyan falubelit hívtak meg, akik tetemes részt vállaltak a munkából. Közel ült Danóczy Gyulához, az adóügyi megbízott­hoz, s nevét igen gyakran hallot­ta. Ezen megint elgondolkozott: miért emlegetik annyiszor? Aztán megértette: azért, mert Danóczy Gyula mindenütt ott volt, ahol segíteni kellett. Valóságos ezer­mesterré képezte ki magát. Ha úgy hozta a sor, asztalos volt, máskor meg kőműves, megint máskor pedig a festőknek segí­tett. Doszpod bácsi most már azt is megértette, honnan került az a 42 ezer forint értékű munka, amit a titkár olyan nyomatékkai mon­dott: abból, hogy Danóczy Gyula, meg 119 társa szabad idejük nagy részét a mozi építésénél töltötték el. a többit már kevesebb ér- deklődéssel hallgatta. In­kább csak úgy magának jegyezte meg, hogy a községi ta­nács 250 ezer forintot adott a községfejlesztési alapból, a Mozi­üzemi Vállalat pedig körülbelül 360 ezer forinttal támogatta a sióagárdi tanács kezdeményezését. Arra pedig bólintott, amikor megdicsérték Katona Gyulát, a moziüzemi vállalat műszaki ve­zetőjét, mert az ő tervei alapján a belső berendezést jóval olcsób­ban készítette el a vállalat bri­gádja, mintha régi módszerekkel dolgoztak volna. Aztán eljött az a pillanat is, amikor először világosodott ki a vászon, s megjelentek az első képsorok. Doszpod bácsi talán még kételkedett is a valóságuk­ban, ám ez a kételkedés mihama­rabb feloldódott. A 84 éves em­ber életében először nézett fil­met. S mindjárt a Monte Cristo grófját. Tetszett neki, s bizonyára örült annak, hogy bár nem bízott hozzá, de mégis megérte egész­ségben Sióagárd új, szélesvásznú mozijának felavatását. Sz. I.

Next

/
Thumbnails
Contents