Tolna Megyei Népújság, 1963. október (13. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-12 / 239. szám
Újabb tsz-ek jelentették a búzavetés befejezését (2. o.) Húsz éves a lengyel néphadsereg (3. o.) Rádiómelléklet (4. o.) I Olaszország gyászol (8. o.) J A fő figyelmet as elmaradókra Már csak két hét. Ehhez képest a megyében még nagyon kevés tsz jelentette a kenyérgabona- vetés befejezését. Vas megyében már tízesével számolják a nagy munkával végző közös gazdaságokat. A verseny, s a becsület miatt is, de kiváltképpen a jövő évi nagyobb termés érdekében az iramot fokozni kellene. Tizennégy nap már nem sok idő. Október 25-e gyorsan itt lesz és mégis akadnak olyan termelő- szövetkezetek, ahol mindössze 30—40 százaléknál tartanak. Mindenesetre eljutottunk oda, hogy a ^.mezőnyben” a rangsor kezd kialakulni, s a járási vezetők e napokban már pontosan látják, mely termelőszövetkezetek fejezik be 20-a előtt a vetést, mely tsz- ek fejezik bé 25-ig, s , mely gazdaságoktól ... kell tartani. Sajnos valamennyi járásban akad néhány olyan tsz, amely Veszélyezteti és lerontja őemcsak a járás, a megye eredményeit is. Egy kivételével hiába fejezi be "Valafnennyi tsz október 25-re a vetést, inert amíg ebben az egy lsében nem kész a munka, addig sem a járás, sem a megye nem jelentheti, hogy végeztünk. Éppen ezért a járások vezetői, a gépállomások vezetőivel együtt a fő figyelmet az elmaradókra fordítsák. A bonyhádi járásban például Hőgyész, a szekszárdi járásban Sióagárd igényel több segítséget. Értelemszerű tehát, hogy a járási mezőgazdasági osztályok e felfogásnak megfelelően differenciálják a segítségnyújtás mértékét és minőségét. A gépek átcsoportosításának nincs akadálya. Erre a Gépállomások Megyei Igazgatósága tervszerűen fel is készült. Ahogyan egyre több tsz fejezi be a vetést, úgy szabadulnak fel a gépek. De hiába szabadulnak fel, ha nincs számukra szabad terület. Tehát: minden a betakarítás meggyorsításán múlik. Az időjárás jelenleg ismét kedvez, nem lehet tudni, hogy meddig, s éppen ezért a vasárnapi műszak ne csak a gépállomásokon, az elmaradó tsz-ek- ben is legyen meg. Ha valaha, akkor most igazán döntő a családtagok közreműködése. A családtagok mozgósítása viszont nemcsak a tsz-vezetők kötelessége. Jobban vegyék ki részüket ebből a tömegszervezetek is. Vannak községek, ahol vasárnapra a KISZ, a nőtanács, a tanács, az fmsz segítő brigádokat szervez. A terület úgyszólván a megye valamennyi tsz-ében tagokra van felosztva. így tehát a rokonok is, -rz ismerősök is segíthetnek. Ilyen szempontból szintén sokérő lenne a tömegszervezetek kezdeményezése. S amikor erről van szó, akkor feltétlenül említést kell tenni a minőségről. A gyorsaságnak. a nagy erők mozgósításának ne az legyen az ára, hogy a krumpli egyrésze a földben, a kukorica egyrésze száron maradjon, vagy a napraforgó egyrésze elhulljon. Az ilyen munka káros, drága árat fizetnek érte a tsz-tagok. Nem felemás munkára van tehát szükség, hanem minőségire. Nagyon kellene a hosszantartó jó idő, dehát előre nem lehe* tudni, hogy ez a mostani, ez a dolognak kedvező, meddig tart. Amíg viszont tart, addig teljes erővel folyjék a munka, mert aki iparkodik az ritkán veszít, rendszerint nyer. Kádár János fogadta a basánkban tartózkodó finn főszerkesztőkot Kádár János, < a forradalmi munkás—paraszt kormány elnöke pénteken fogadta a hazánkban tartózkodó finn újságíró-küldöttséget: Jaakko Hakalát, az Aamu- lehti főszerkesztőjét, Jorma Sim- purát, a Kansan Uutiset főszerkesztőjét, dr. Torsten Steinbyt, a Hufvudstadsbladet főszerkesztőjét, Tyko Tarponent, a Turun Sa- nomat főszerkesztőjét, valamint dl-. Kullervo Killinent, az STT finn távirati iroda vezérigazgatóját. A kormány elnöke beszélgetést folytatott az újságírókkal és válaszolt kérdéseikre. Gromiko látogatása Kennedynél Az Egyesült Államokban két hete folyó szovjet—amerikai megbeszélések legfontosabb fejezetükhöz érkeztek csütörtökön délután, amikor Gromiko szovjet külügyminiszter látogatást tett Kennedy' elnöknél. A tanácskozás az elnök dolgozószobájában több mint két órán át tartott. Az elnöktől kijövet, Gromiko a várakozó újságíróknak azt mondotta, hogy tovább folytatták mindazoknak a kérdéseknek a tárgyalását, amelyeknek megbeszélését az amerikai külügyminiszterrel New Yorkban megkezdték. Ezek közül a kérdések közül egyesek az Egyesült Államokat és a Szovjetuniót, illetve a két ország viszonyát érintik, de vannak köztük olyan kérdések is, amelyek minden államot közvetlenül érintenek. — Azt hiszem — mondotta Gromiko —, a megbeszélés nagyon hasznos volt. Mindkét „Örökösödési háború” Angliában Londonból jelenti az MTI Angliában Macmillan visszavonulásának bejelentése után a közfigyelem az „örökösödési háború" felé fordul, amely a színfalak mögül a pártértekezlet izgalomtól túlfűtött színterére helyeződött át. Londoni újságíró-körökben nagy általánosságban azt mondják, hogy a kabinet többsége Butiért pártolja. (Sok függ attól, milyen hatást gyakorol majd szombati záróbeszéde az értekezleten). Nem tartják azonban kizártnak. hogy az összes tényezők kompromisszumos vezérben fognak megegyezni: Ebbén a tekintetben Lord Home-ot emlegetik. Célzásokat lehet hallani a korona állítólagos szerepére a vezér kijelölésében. Az igazság azonban az, hogy a királynő a többségi párt vezérét bízza meg kormányalakítással, tehát nem fölyhát be sém közvetlenül, sem közvetve a vezér kijelölésébe. fél készségét nyilvánította arra, hogy kiszélesíti azoknak a kérdéseknek a körét, amelyekben megértés lehetséges a két ország között, s mindkét fél egyetértett abban, hogy ezen kell dolgozni. 'Á megtárgyalt problémák közül egyesek a leszereléssel kapcsolatosak. — Persze folytatta Gromiko —, ha azt mondanám, hogy nem érintettük az európai biztonság kérdését, akkor Önök valószínűleg nem hinnének nekem. A szovjet külügyminiszter nem volt hajlandó részletekbe bocsátkozni, azzal a problémával kapcsolatban azonban, hogy megtiltsák nukleáris fegyverek alkalmazását a világűrben, kijelentette: Ismeretes, hogy ebben a kérdésben kölcsönös megértés van és ilyen értelmű nyilatkozatok is hangzottak el mindkét fél részéről. Ennek a megegyezésnek a formába öntése a legközelebbi jövőben meg fog történni. Kérdésre válaszolva a szovjet külügyminiszter , azt mondotta, hogy a leszerelés problémájának nagyon :sok vonatkozását megtárgyalták. Gromiko közölte, hogy október közepéig marad az Egyesült Államokban, Gromiko helyi idő szerint — pénteken 10 órakor elutazott Washingtonból. Még néhány napig New Yorkban lesz. de nem valószínű, hogy magas személyiségekkel tárgyal. • Amerikai részről szintén tájékoztatták a sajtót. A tájékoztatás szerint a megbeszélés vélemény- csere volt. Formája az volt, hogy Gromiko a Szovjetunió, Kennedy pedig az Egyesült Államok álláspontját ismertette. A megbeszélt kérdések között szerepelt — hangoztatták amerikai részről — a Varsói Szerződés és a NATO tagállamai közti megnemtámadási egyezmény ügye, a multilaterális NÁTO-parancsnokság kérdése, Berlin problémája, Kuba. Laosz és a nukleáris fegyverek megtiltása a világűrben. Amerikai részről is hangoztatták, 1} :>gy a megbeszélés hasznos volt, bár megegyezés nem jött létre. * Csütörtökön este Gromiko vacsorát adott Rusk amerikai külügyminiszter tiszteletére. Dobi István távirata az Olasz Köztársaság elnökéhez Dobi István,, az Elnöki Tanács elnöke táviratot intézett Antonio Segnihez, az Olasz Köztársaság elnökéhez és kifejezte az Elnöki Tanács & a magyar nép együttérzését a Piave folyó környékének lakóit ért súlyos természeti csapással kapcsolatban. Adenauer beadta lemondását Adenauer kancellár pénteken délben átnyújtotta lemondását Lübke köztársasági elnöknek, aki a lemondást elfogadta. Adenauer- nek a kancellári tisztről való lemondása október 15-én lép hatályba. • Ezután Brentano, a CDU—CSU parlamenti frakció elnöke kereste fel a köztársasági elnököt és a frakció nevében felkérte, hogy a parlamentnek Ludwig Erhard kancellárrá való választását javasolja. A parlament október 16-án választja meg az új kancellárt, aki október 17-én mutatja be kormányát év. október 18-án ismerteti a parlamentben ■ az új kormány programját.' Az ENSZ-közgyűlés pénteken befejezte az általános politikai vitát Dobi István és Kállai Gyula fogadta az Egyesült Arab Köztársaság küldöttségét Pénteken délben a Parlament Munkácsy-termében Dobi István ez Elnöki Tanács elnöke és Kállai Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja fogadta az Egyesült Arab Köztársaságnak Mohamed Abdel Karim tábornok. hadügyminiszter-helyettes vezetésével hazánkban tartózkodó küldöttségéi. A vendégeket a fogadásra elkísérte Boutros Abadír, az Egyesült Arab Köztársaság budap>esti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Dobi- István és Kállai Gyula szívélyes baráti beszélgetést folytatott a küldöttség vezetőjével és tagjaival. A beszélgetésben részt vett Kiss Károly.' az Elnöki Tanács titkára. Kossá István közlekedés- és postaügyi miniszter, Naményi Géza, a kormány Tájékoztatási Hivatalának vezetője, Rónai Rudolf közlekedés- és postaügyi miniszter- helyettes. Az EAK delegáció tiszteletére pénteken Kossá István közlekedés- és postaügyi miniszter ebédet adott a Gellért nagyszállóban. Az ENSZ-közgyűlés csütörtökön délután folytatta az általános politikai vitát. Auguste haiti küldött felszólalásában a moszkvai atomcsend-egyezmény jelentőségét méltatta. Bírálta egyes nyugati hatalmak gazdaságpolitikáját amelynek következtében a világ piacon az iparcikkek árai a nyersanyagok és a mezőgazdasági termékek árához ke pest aránytalanul növekedtek. Ezt az aránytalan áremelkedést a fegyverkezési verseny is elősegíti — mutatott rá a küldött, majd javasolta a Biztonsági Tanács kibővítését az afrikai és ázsiai országok növekvő fontosságának figyelembevételével. Abdullah Issza szarnáli külügyminiszter szintén jelentős lépésnek minősítette a moszkvai szer- 1 ződést. A Déláfrikai Köztársaság politikájáról- szólva a szomáli külügyminiszter hangoztatta, hogy az apartheid felszámolásához nem elegendők a szavak, hanem az ENSZ-nek konkrét lép>éseket kell tennie. Végül kifejezte reményét, hogy a francia kormány az új idők szellemének megfelelően önrendelkezési - jogot ad Francia- Szomália népiének. A közgyűlés az általános poli- tíkai vitát pénteken fejezte be. * A közgyűlés különleges politikai bizottsága csütörtökön este 87 szavazattal egy ellenében és kilenc tartózkodás mellett elfogadta 55 afrikai és ázsiai ország határozati javaslatát, amelynek értelmében felszólítják a Délafrikai Köztársaság kormányát: szüntesse meg a Verwoerd-kor- máhy " folátikai ellenfejéinek bírósági felelősségre vonását és azonnal bocsásson szabadon minden - politikai foglyot, akit az apartheid-politika ellenzése miatt börtönbe vetettek, vagy internáltak. A határozat ellen egyedül Portugália képviselője szavazott. Franciaország, Belgium, Kanada, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Hollandia, Uj-Zéland, Panama és Ausztrália tartózkodott a szavazástól. A Délafrikai Köztársaság képviselője nem vett részt az ülésen, » A közgyűlés gyámsági bizottsága csütörtöki ülésén folytatta a dél-rhodesiai helyzet vitáját. A felszólaló küldöttek többsége élesen elítélte az angol hatóságok által Dél-Rhodesiában hozott intézkedéseket, amelyek csak súlyosbították az ottani helyzetet